Az utolsó frissítés időpontja:
2012.01.04. 17:27:13

A nap vicce


Tisztelt Rejtvénykedvelő!

Miután hosszú éveken keresztül készítettem keresztrejtvényeket (keresztrejtvény készítő múltamat itt ismerheti meg), az utóbbi időben „rászabadultam” a szúdoku – angol átiratban sudoku – rejtvényekre. Azon belül is sikerült kidolgoznom egy olyan Excel programot felhasználó fejtői hátteret, amit ajánlok szíves figyelmébe, amikor a honlapon található rejtvényeket fejti. Ezen kívül a rejtvényeket fejtheti a képernyőn, továbbá – hogy a rejtvények papíron is fejthetők legyenek –, azok kinyomtatására is van lehetőség.

Immár valamennyi rejtvény öt különböző nehézségi fokozatú változatban készült el. Válasszon közülük igénye szerint! Esetleges ezzel kapcsolatos észrevételeit köszönettel veszem.

A rejtvényábra sikeres kitöltését követően egy külön kis táblázatban megadott szöveg segítségével minden rejtvényhez kapcsolódik egy szöveges megfejtés is. A folyamatos fejlesztések eredményeként ma már ez a szöveg elérheti, esetenként meg is haladhatja a harminc betűt. A rekord jelenleg 39, ennyi betűt tartalmaz a „Nyereményfigyelő 2010. szeptember” rejtvény. Hogy mindez pontosan hogyan működik, azt az egyes rejtvényeknél ismerheti meg.

Amennyiben portáljára, Web-oldalára vagy nyomtatott kiadványába szeretne ilyen rejtvényeket – akár előre megadott (pl. reklám tárgyú) szöveges tartalommal –, keresse velem a kapcsolatot!

Ha érdekli egy példákkal illusztrált leírás az úgynevezett „minimum szúdokukról”, amelyek mindössze 17 beírt számot tartalmaznak, akkor kattintson ide!

A Menhely Alapítvány



című újságjának kéthetente egy újabb rejtvénypárral bővülő rejtvényei
(Kattintson a logóra!)

További ilyen módon elkészített rejtvényeim:
(A Landscape on Monitor c. rejtvény angol nyelvű.)

    1. iWiW  63. Plusz egy poén 12.
    2. Álösszetétel 1.  64. Plusz egy poén 13.
    3. Álösszetétel 2.  65. Plusz egy poén 14.
    4. Álösszetétel 3.  66. Plusz egy poén 15.
    5. Álösszetétel 4.  67. Plusz egy poén 16.
    6. Álösszetétel 5.  68. Plusz egy poén 17.
    7. Álösszetétel 6.  69. Plusz egy poén 18.
    8. Álösszetétel 7.  70. Plusz egy poén 19.
    9. Álösszetétel 8.  71. Plusz egy poén 20.
  10. Álösszetétel 9.  72. Plusz egy poén 21.
  11. Álösszetétel 10.  73. Plusz egy poén 22.
  12. Kosztolányi unokaöccse és hét gaz ács  74. Plusz egy poén 23.
  13. Hegyvidék  75. Plusz egy poén 24.
  14. Paradicsom  76. Plusz egy poén 25.
  15. Egy kis kémia  77. Plusz egy poén 26.
  16. Plus  78. Plusz egy poén 27.
  17. Amerikai filmdráma  79. Plusz egy poén 28.
  18. Milliomos  80. Plusz egy poén 29.
  19. Vágó István és a gyáva fóka  81. Aforizma
  20. Egy pohár bor Vágó Istvánnal  82. Óbudai Danubia Zenekar
  21. Vágó István  83. Sulitúra
  22. Kombirejtvény 1.  84. Jár jó öt év!
  23. Kombirejtvény 2.  85. Az éhező költő
  24. Kombirejtvény 3.   86. Egy film címe
  25. Kombirejtvény 4.  87. Vatera
  26. Kombirejtvény 5.  88. Szójáték (1)
  27. Kombirejtvény 6.  89. Szójáték (2)
  28. Kombirejtvény 7.  90. Szójáték (3)
  29. Kombirejtvény 8.  91. Szójáték (4)
  30. Kombirejtvény 9.  92. Egy hölgy vallomása
  31. Kombirejtvény 10.  93. 2007-ben láthattuk
  32. Kombirejtvény 11.  94. Tudjuk jól, Erzsi dagi
  33. Kombirejtvény 12.  95. Mit nem mondhat Erdei Zsolt?
  34. Kombirejtvény 13.  96. Mit mondott a bróker?
  35. Kombirejtvény 14.  97. Kenyér és szó
  36. Kombirejtvény 15.  98. Közmondás
  37. Kombirejtvény 16.  99. Közmondás (2)
  38. Kombirejtvény 17.100. Egy 2008-as zenei esemény
  39. Kombirejtvény 18.101. Bill Gates kontra General Motors
  40. Kombirejtvény 19.102. Indiai közmondás
  41. Kombirejtvény 20.103. Volt és jön
  42. Kombirejtvény 21. (ikerrejtvény)104. Két hű lány visszajön
  43. Kombirejtvény 22.105. Vicc, vagy komoly?
  44. Kombirejtvény 23.106. A tv2-ben láthattuk
  45. Kombirejtvény 24.107. Gödi történet
  46. Kombirejtvény 25.108. MrSale pályázat
  47. Kombirejtvény 26.109. Nyereményfigyelő 2010. május
  48. Kombirejtvény 27.110. Nyereményfigyelő 2010. június
  49. Kombirejtvény 28.111. Nyereményfigyelő 2010. szeptember
  50. Kombirejtvény 29.112. Fuvolás
  51. Van Gogh113. Thália
  52. Plusz egy poén 1.114. Oda-vissza (Géza kék az ég)
  53. Plusz egy poén 2.115. Kié a nyíl? Imre lánya megmondja
  54. Plusz egy poén 3.116. Fellegi Ádám zongoraművész
  55. Plusz egy poén 4.117. Házikoncert Fellegi Ádámnál (1)
  56. Plusz egy poén 5.118. Házikoncert Fellegi Ádámnál (2)
  57. Plusz egy poén 6.119. Házikoncert Fellegi Ádámnál (3)
  58. Plusz egy poén 7.120. Faludy György
  59. Plusz egy poén 8.121. Melyik pártot válasszam?
  60. Plusz egy poén 9.122. Betűcsere (1)
  61. Plusz egy poén 10. 123. Betűcsere (2)
  62. Plusz egy poén 11.124. Landscape on Monitor

Jó szórakozást kíván:

 
(Jobbágy Tibor)


PageRank Kereső optimalizálás