Rejtvényünkben egy SZÚDOKU rejtvény található, melybe három meghatározást rejtettünk el. A meghatározások megfejtése egy-egy szó, melyek egymásból szóépítéssel, azaz egy-egy betű hozzáadásával képezhetők. A BŐSZÜLŐ szó egy hatlépcsős szóépítés eredménye, melyben egy értelmes szó elé egy betűt téve, egy újabb értelmes szó keletkezik. A rejtvény megfejtéseként egy három elemből álló, azaz háromlépcsős szóépítő három szavát keressük. Fejtse meg a szúdoku rejtvényt!
A rejtvény megfejtését követően az ábra alatti kis táblázatból minden sárga szegélyű mezőben lévő szám helyére a szövegből, ahol a mező bal felső sarkában 1-es van, ott a HELÉN, VÁRJ, ahol 2-es van, ott a NAGY PÓZNA ahol 3-as van, ott pedig a BORUL A KÚT sorból írja be azt a betűt, amely felett a kérdéses számot találja! Ekkor az így behelyettesített betűket összeolvasva, megkapja a rejtvény szöveges megfejtését. Az első sor betűi az első, a második, a harmadi sor betűi pedig a harmadik szó meghatározását adják.
|