Tuberkulózis
(BCG)
A Robert
Koch Intézet Állandó Oltási Bizottságának
(STIKO) tájékoztatója
az oltások ajánlásával kapcsolatban
"Tekinttel
Németország járványügyi helyzetére,
a BCG-oltás nem elegendõen bizonyított hatására,
valamint a BCG-oltóanyagnak nem ritkán elõforduló
nem kívánatos súlyos gyógyszerhatására
a STIKO nem támogatja az oltás ajánlását."
Robert Koch Intézet, 1998. március
Forrás:
www.groma.ch/BCG.html
vissza
a táblázathoz
HIB
DPT
- DiPerTe
azaz
Diftéria-Pertussis(szamárköhögés)-Tetanusz
kombinált oltóanyag
Diftéria (torokgyík)
A
diftéria egy tipikus fertõzõ betegség,
amely nagyrészt csak legyengült embereknél
fordul elõ háborús vagy egyéb ínséges
idõszakokban. Németországban elsõsorban
a két világháború idején nõtt
meg rohamosan a megbetegedések száma, amit a rossz
életkörülmények és a beáramló
menekültek idéztek elõ. 1925-ben Németországban
40.000, 1941-ben 200.000 megbetegedés fordult elõ.
A halálozási arány 5-7% között
volt. (Sitzmann F.C. u.and.: Impfungen -Aktuelle Empfehlungen.
Hans Marseille, München 1998: 43)
Dr. Buchwald megemlíti, hogy a diftériaoltás
1925-ös bevezetése után a megbetegedések
száma Németországban a 2. világháború
kezdetéig 600%-kal nõtt. A háború
után nem oltottak, és a számok gyors csökkenést
mutattak. Ezt a tendenciát megszakította az 1970-78
közötti idõszak, amikor tömeges oltások
történtek. (Buchwald: Impfen, das Geschäft mit
der Angst) Svájcban szintén még az oltás
bevezetése elõtt csökkent a diftériás
esetek száma.
Egy - a német Egészségügyi Minisztérium
megbízásából végzett - tanulmány
szerint a nyugat-európai felnõtt lakosság
78,6%-ának nincs elegendõ vagy egyáltalán
nincs védettsége a diftéria ellen. (http://www.bmgesundheit.de/bmg-text/themen/gesundheitsforschung/1998/09.htm)
A diftéria tehát nem az állítólag
magas átoltottság következményeként
nem lép fel Németországban, hanem a szociális
és higiénés körülményeknek
köszönhetõen. Egy másik összehasonlítás:
2000-ben a DTP [diftéria-tetanusz-szamárköhögés]
elleni oltás aránya a következõ volt:
Németország 97%, Litvánia 98%, India 94%.
(Ez a magas arány azonban csak a gyerekekre és a
fiatalokra vonatkozik.) Míg Németországban
egy diftériaesetet sem jelentettek, addig Litvániában
264, Indiában pedig 3094 eset fordult elõ.
(www.who.int)
Az oltóanyag
A
diftéria elleni oltás manapság általában
a DiPErTe oltás része. Lehetséges az is,
hogy csak a tetanusz ellenivel kombinálják [Németországban].
Az oltóanyag méregtelenített diftériatoxint,
valamint alumínium-hidroxidot (hordozóanyag), tiomerzált,
fenoxi-etanolt, stb. (a gyártó cégtõl
függõen) tartalmaz.
A csecsemõknek szánt oltóanyag sokkal több
toxint (méreganyagot) tartalmaz, mert az õ imunrendszerük
még nem eléggé kifejlett, ezért több
toxin szükséges ahhoz, hogy a antitesteket képezzen.
Az elsõ életévtõl kezdve azonban egy
alacsony adagú oltóanyag használható.
Immunitás
Az
oltóanyag nem véd meg a diftériabaktériumok
támadásától, hanem csak a baktériumok
által létrehozott toxintól. Ezért
a beoltott személyek is lehetnek diftériabaktérium-hordozók.
Oltási
szövõdmények és károsodások
A
helyi reakciók mellett (fájdalom, pír és
duzzanat a szúrás helyén), láz, torokfájdalom,
nyelési nehézségek, valamint súlyosabb
szövõdmények is elõfordulhatnak. Az
összetett oltások esetében nem határozható
meg teljes bizonyossággal, melyik oltóanyag idézte
elõ a reakciót. Manssor szerint ötször
gyakrabban lép fel az oltás helyén reakció,
ha a tetanuszoltás helyett csak a diftéria elleni
kombinációt adják be. (Manssor, O. Pillans,
P.I. Vaccine adverse events reported in New Zealand 1990-1995.
N Z. Med J. 1997, 110(1048): 270-272)
Az oltást semmiképpen nem szabad subcutan [a bõr
alá] fecskendezni, mert ez heves helyi reakciókhoz,
többek között ciszta-, granulóma- [vadhús]
és steril abcesszák képzõdéséhez
vezethet. (Martin Hirte: Impfen: pro und Contra S. 117)
Egyes esetekben elõfordulhat allergiás toxikus véredénykárosodás
bõr- és nyálkahártyavérzéssel.
(Quast, U. Impfreaktionen. Hippokrates Verlag (2. Auflage) 1997)
Ritka esetekben egy diftériatoxid-túlreakció
következhet be, amely az idegrendszer véredényein
zajlik, valamint bénulásokhoz, görcsökhöz
és encephalitishez vezethet. (Ehrengut: Neurale Komplikationen
nach Diphtherie Schutzimpfung und Impfungen mit Diphtherietoxoid
Mischimpfstoffen. Betrachtungen zur Ätiopathogenese(Deutsche
medizinische Wochenschrift 1986 juni 13)
Az oltóanyag elviselhetõsége hasonló
mértékû, mint a tetanuszoltás esetében.
A helyi reakciók elég gyakoriak, súlyos reakciók
ritkán fordulnak elõ, hosszú távú
hatásáról nem készültek felmérések.
(Martin Hirte: Impfen: pro und Contra S. 119)
vissza
a táblázathoz
A
Pertussis (szamárköhögés)
Helga
Rühl (a német Oltáskritikusok elnökségének
tagja):
Az oltások és a bölcsõhalál (SIDS)
közötti oksági viszonyról
A
hirtelen bölcsõhalál
(SIDS - Sudden Infant Death Syndrom)
A
hirtelen bölcsõhalál alatt azt értjük,
ha egy gyermek, akit egészségesnek vélünk,
hirtelen és váratlanul meghal, és minden
egyéb halálok ki van zárva. Felmerül
itt az a kérdés, mennyiben nevezhetõ egy
nemrégen öt oltáson átesett gyermek
egészségesnek, hiszen az oltásoknak pont
az a célja, hogy az elölt vagy legyengített
kórokozót a szervezetbe juttatva elõidézze
az antitestképzést. Egy ilyen gyermek tehát
egyszerre több betegség ellen küzd, nem említve
az oltások mellékhatásait, amelyek tovább
terhelik az amúgy is erõsen igénybe vett
immunrendszert.
Mivel a hirtelen bölcsõhalálban meghalt gyermekek
esetében gyakran nem végeznek boncolást,
a halál valódi oka nem kerülhet napvilágra
(pl. erõszakos bûncselekmények, orvosi mûhibák,
oltási szövõdmények).
A
veszélyes oltás szamárköhögés
ellen (pertussis -
Magyarországon a DiPerTe része)
A
szamárköhögés elleni oltás ma az
egyik legveszélyesebb oltás a himlõoltás
mellett. Az oltóanyaghoz mellékelt tájékoztatón
szerepel, hogy az oltás egyik ritka mellékhatása
halál is lehet. A legveszélyeztetettebbek az egy
év alatti csecsemõk.
Mind kutatók, mind gyermekorvosok tudnak arról,
hogy a szamárköhögésnek csecsemõkorban
nem típusosan folyhat le. Ekkor tehát nem a jellegzetes
köhögés jellemzõ, hanem a gyakori és
hosszabb ideig tartó légzéskimaradás
(apnoe). Ez elsõsorban éjszaka következik be,
amikor a gyermek még nincs abban a helyzetben, hogy felüléssel
segítsen magán. Egy ekkor beadott pertussi-oltás
fatális következményekkel járhat. Nem
hiába szerepel a DiPerTe oltás mellékhatásaként
bénulások, légzésmegállás
megadva. Ha ezek az oltási szövõdmények
egy már meglévõ fertõzéssel
párosulnak, a gyermek a teljes légzéskimaradás
halálos áldozata lehet. Ez aztán úgy
néz ki, mintha hirtelen bölcsõhalálban
halt volna meg, holott a halál oka az oltás volt.
A
Scheibner- monitor
Viera
Scheibner, a jelenleg Ausztráliában élõ
orvos és kutató (Ausztráliában és
az USA-ban elismert törvényszéki szakértõ)
"Vaccination" c. könyvében behatóan
foglalkozott az oltáskérdéssel, és
arra az eredményre jutott, hogy évente gyermekek
tízezrei halnak meg a fent leírt módon.
Egy tudóstársával együtt kifejlesztettek
egy számítógép által vezérelt
légzésmegfigyelõ monitort, amely pontosan
rözíti a csecsemõk légzésritmusát.
Kísérleteik során az oltás elõtt
több napon keresztül megfigyelték a kiválasztott
gyermekek légzésritmusát, akiknek ekkor normális
volt a légzéstevékenységük. Az
oltás napjától kezdve, amit nulladik napként
regisztráltak, megnõtt a légzéskihagyások
száma. (Megjegyzendõ, hogy ez már az oltás
napján is megfigyelhetõ volt!) Könyvében
több ilyen megfigyelés eredménye olvasható.
Azok a napok, amikor a légzéskimaradások
a leghosszabbak voltak, minden gyermek esetében ugyanazt
az idõszakot fedték le. Néhány gyermeket
egészen haláláig megfigyelés alatt
tartottak.
Viera Scheibner felajánlotta készülékét
a kórházaknak, ill. egészségügyi
szervezeteknek, ennek ellenére sosem történt
meg sorozatgyártásuk, és nem használják
õket. Miért? Valószínûleg azért,
mert ez bizonyítékot szolgáltathatna arra,
hogy sok gyermek oltás következményeként
hal meg, ami nem lehetséges és nem szabad, hogy
megtörténjen.
Hirtelen
bölcsõhalál az oltás után - egy
véletlen?
Ezek
után elég gúnyosnak hangzik, ha egy Tenesseeben
(Griffin és társai) készült tanulmányban
az szerepel, hogy az oltások után a bölcsõhalál
aránya 7,3-szorosára emelkedik, ez azonban "teljesen
véletlen". Nálunk is [Németországban]
számtalanszor elhangzik ez a mondat. Minden hivatal, hatóság
és gyógyszergyártó használja.
Akárkit is kérdez az ember, mindig ezzel az ostoba
mondattal találkozik.
Hogy ez nem lehet így, arra álljon itt példaként
Németország, ahol a gyermekek az elsõ oltásokat
a 3. hónapban kapják meg, ekkor a legmagasabb a
bölcsõhalál elõfordulása is.
Az USA-ban és a Svájcban a kérdéses
idõszak a 2. hónapra esik, mert itt egy hónappal
korábban oltják elsõ alkalommal a gyermekeket.
Japánban felismerték a problémát,
ezért az elsõ oltás idõpontját
a második életév elejére tolták
ki. Az eredmény: a hirtelen bölcsõhalál
rátája rohamosan csökkent.
Ezek a számok valóban csak véletlenül
alakulnának így?? Tulajdonképpen így
kellene hangoznia: A hirtelen bölcsõhalál rátájának
tetõpontja Németországban kb. a gyerekek
3 hónapos korára esik, mert ebben az idõszakban
történik meg az elsõ védõoltások
beadása. Sajnos úgy tûnik, hogy a mérvadó
helyeknek - értem ezalatt a gyógyszeripart, az oltóorvosokat,
a Robert Koch Intézet Állandó Oltási
Bizottságát (STIKO), a Paul Ehrlich Intézetet
(PEI), az egészségügyi minisztériumot
és egyáltalán a kutatásokat - nem
áll érdekében, hogy az oltások és
halálesetek közötti ok-okozati összefüggés
ismertté váljon (itt most tudatosan nem használtam
a hirtelen bölcsõhalál kifejezést).
Sok cég, intézet és kutatócsoport
nem keresne annyi pénzt, ha napvilágra kerülnének
az adatok.
Sajnos ettõl még messze vagyunk, ellenkezõleg
a lakosságnak egyszerûen hazudnak. A Paul Ehrlich
Intézet, amely az oltóanyagok és -szérumok
fölötti ellenõrzést gyakorolja, 1993-ban
adatokat hozott nyilvánosságra a nem kívánt
mellékhatásokról. Ebben a táblázatban
53 hirtelen bölcsõhalál-eset, valamint 42 egyéb
haláleset szerepelt. Kérdésemre, amelyet
az Intézetnek tettem fel, azt a választ kaptam,
hogy 1993-ban 4 hirtelen bölcsõhalál-esetet
az oltás beadásához közeli idõpontban
jelentettek. Ezután természetesen felmerül
a kérdés: És mi van a maradék 49 esettel?
Tájékozatlan
orvosok
Az
oltásokat beadó orvosok részben nem tudják,
mit tesznek, amikor befecskendeznek egy oltást. A legtöbb
országban - így pl. Németországban,
a Svájcban, Ausztriában - az orvosi képzés
alatt már nincs kötelezõ oltáskurzus,
és a szakképzésben (pl. gyerekorvossá,
általában õk oltják be gyermekeinket)
is az oltás témáját csak felületesen
érintik. A gyerekorvosok csak gyógyszergyárak
képviselõitõl vagy ügynökeitõl
kapnak információkat, akik szorgalmasan kopogtatnak
rendelõik ajtaján. Szorgalmasan oltanak, az Állandó
Oltási Bizottság "ajánlásai"
alapján, ritkán a szülõk kérésére,
akiket pszichológiailag ügyesen bevetett mondatokkal
önként kényszerítenek, hogy gyermekeiket
Minden ellen beoltassák.
Ha azért azt mondom, kevéssé tudom megérteni
az orvosokat, az azért van, mert ha én orvosilag
laikusként meg tudok ismerkedni az oltások irodalmával,
akkor egy orvos(tanhallgató)nak sokkal inkább meg
kellene ismernie az oltások pro és kontráját.
Nemcsak a mellette szóló érvekrõl
kellene tudni, hiszen sok védtelen gyermek sorsa az õ
kezükben van.
Valótlanságok
Prof.
Dr. Wolfgang Ehrengut, a Robert Koch Intézet Állandó
Oltási Bizottságának (STIKO) korábbi
tagja - aki saját bevallása szerint még ma
is (túl a 80-on) lelkes oltásosztó -felismerte
a szamárköhögés elleni oltás veszélyességét,
mert egyszerûen túl sok volt a súlyos oltási
szövõdmény. Ezért 1976-ban visszavonta
a szamárköhögés elleni oltás egész
országra érvényes ajánlását.
A német járványügyi törvény
csak akkor teszi lehetõvé a kártérítést
oltási szövõdmények esetén, ha
az adott oltást nyilvánosan ajánlottá
teszik. Ezért az orvosok lebeszélték a szülõket
a szamárköhögés elleni oltásról,
és csak a szülõk kifejezett kérésére
oltottak. Ezzel egyidõben a Behringwerke, ahol Németországban
a szamárköhögés elleni oltóanyagot
gyártották, az oltóanyagban 25%-kal csökkentette
a csíraszámot, amirõl a gyerekorvosokat nem
tájékoztatták. Ez idõ alatt értelemszerûen
nagyon kevés és enyhe szamárköhögés
elleni oltás-szövõdmény lépett
fel.
Ez Prof. Stehrnek alkalmat adott arra, hogy egy kutatási
tanulmányt írjon, amellyel bebizonyítja,
hogy a a szamárköhögés elleni oltásnak
nincsenek szövõdményei. Ehhez jól megválasztotta
az idõpontot, hiszen ekkoriban csak nagyon kevés
gyermeket oltottak be szamárköhögés ellen.
E tanulmánya alapján, amikor 1992-ben Prof. Ehrengut
helyére került a STIKO-ban, újra ajánlottá
tette a szamárköhögés elleni oltást.
Amikor arról kérdeztem, ki bízta meg a tanulmány
elvégzésével, nem kaptam választ.
1997-ben rendeztek meg Rómában egy szamárköhögés-szimpóziumot,
ahol különbözõ országok eredményeit
mutatták be. Jelen volt Németország (Prof.
Stehr képviseletében), Olaszország, Svédország
és Szenegál. A gyerekeket három csoportra
osztották. Az egyik csoport DPT-t [diftéria-szamárköhögés-tetanusz
elleni oltóanyagot], a másik DPaT-t [diftéria-szamárköhögés???-tetanusz
elleni oltóanyagot], a harmadik pedig "placebót"
kapott, ami ez esetben nem víz vagy szõlõcukoroldat
volt, hanem DT [diftéria-tetanusz elleni oltóanyagot],
amelybõl hiányzott a szamárköhögés
elleni oltóanyag. Mindhárom csoportban elõfordultak
halálesetek.
Így pont Prof. Stehrnek, aki elõzõleg azt
hangoztatta, hogy a szamárköhögés elleni
oltásnak nincsenek szövõdményei, el
kellett ismernie, hogy pl. a magas fejhangon való sírás
48 órával az oltás beadása után
a szamárköhögés elleni oltás egyik
ellenjavallata. A következõkben csak a DT-vel való
oltás ajánlott. Mindez azután, hogy évekkel
ezelõtt a szamárköhögés elleni
oltást gátlástalanul beillesztette az oltási
naptárba.
vissza
a táblázathoz
IPV
OPV