
Összefoglaló az V. Várbarátok Napjáról
Sikeresen zajlott a Szendrői Várbarátok Egyesületének őszi kulturális rendezvénye szeptember 18-án, szombaton.
A délelőtt folyamán az Apáczai Csere János Általános Iskola diákjai részvételével "Egyháztörténeti vetélkedő" zajlott a római katolikus templomban. A tanulók csoportokat alkotva versengtek egymással a fődíjért, számot adva a város egyházi múltjából történő felkészülésükről.
Délután 3 órától már a felnőttek érdeklődésére számítottak a szervezők, ugyanis a város templomaiban előadásokra és templom-megtekintésekre került sor.
Előbb a református templomban ifj. Jósvay István az egyesület elnöke és Szaniszló János városunk polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Benke András református lelkipásztor áhítattal nyitotta meg a rendezvényt.
Ezek után következett két előadás. Előbb Budinszki István mutatta be a város korai egyházának és szerzetesrendjeinek a ismeretanyagát, majd ifj. Jósvay István ismertette a Szendrői református egyház történetét. Végezetül lehetőség nyílott a templom berendezéseinek és a hangulatos harangtoronynak a megtekintésére.
Ezt követően a Kálvária-kápolnához, majd a római katolikus templomba vezetett a rendezvény résztvevőinek útja. Utóbbi helyszínen a délelőtti vetélkedő eredményhirdetésére került sor, amelyen kiderült, hogy a legjobbnak a Menzel Mira - Haraszti Bernadett - Mazurka Annamária alkotta "Templomos lovagok" csapata bizonyult.
A jutalmazás után újabb két előadás hangzott el, ifj. Jósvay István a város egyházi iskoláinak történetéről, Seres Tamás pedig a templom berendezéseiről és mestereiről tartott érdekes ismertetést.
Ezek után a templom részletes megtekintésére került sor, melyen rengeteg értékkel találkozhatott a látogató (közel 400 éves könyvek, ferences kolostor maradványai, 300 éves stallumok, a Felső-vár kápolnájának maradványai, értékes miseruhák és kelyhek stb.).
18 órától a rendes szombat esti szentmisére került sor, mellyel a Várbarátok Napja hivatalos programpontjai záródtak le. Végezetül a szervezők állófogadáson vendégelték meg a kitartó résztvevőket az iskola ebédlőjében.
Összességében elmondható, hogy az egyházak képviselői által is támogatott és patronált esemény elérte a célját, több tucat embert tudott megmozgatni a város múltjának irányába.
Köszönjük mindazoknak akik eljöttek, illetve akik segítették a rendezvény megvalósítását!
Jövőre újabb téma feldolgozásával várjuk az érdeklődőket, remélhetőleg már a megújult Felső-várban!
Következő rendezvényünk: III. Várbarátok Bálja Erzsébet-Katalin nap tiszteletére
- 2010. november 20.
Támogatóink:

Szendrő Város Önkormányzata Szendrő és Vidéke Takarékszövetkezet Nemzeti Civil Alapprogram
Képek a 2008-as bálról a képek menüben, vagy itt.