A tamburáról általában:
A tambura a lantfélék családjába tartozó hosszú nyakú pengetős hangszer. A délszlávok valószínűleg török közvetítéssel vették át Keletről ezt a hangszert. A szláv-török típusú változatát nevezik tamburának. Ez a típus terjedt el Balkánon és hazánk déli tájain főképp a két hajózható folyónk, a Tisza és a Duna mentén (Fejér, Tolna, Bács - Kiskun, Csongrád, Baranya) megyében.
A zenei lexikon (1930) szerint: "Ez a szláv-török típus honosodott meg valószínűleg a 17. század folyamán Magyarországon. A tombora nevet Magyarországon először Balla Antal jegyzi fel "A Hang"-ról szóló kéziratos tanulmányában, melyet az 1774-1809. közötti években írt a Pest megyei Nyáregyháza községben".
A tambura féle hangszert a 19. századig Délkelet Európában ugyanúgy használták, mint keletebbre: egymagában, leginkább énekkísérő hangszerként, melynek neve: tambura samica (magányos tambura).
Tamburazenekarok a 19. században a mai Horvátország, Szerbia, valamint Magyarország déli területein (Tolna megye - Sárköz, Baranya megye - Mohács és környéke, Bács - Kiskun megye - Baja és környéke), a vonós cigánybandák mintájára jöttek létre.
Jellemző hogy nevüket az igények nyomán kialakult nagyobb méretű tambura változatok a vonós cigánybanda hangszereitől örökölték: prím, kontra, cselló, bőgő. Ezen hangszereken kívül a tamburazenekart még basszprím tambura is alkotja. A magyarországi tambura együttesek harmonizálása, játékstílusa, repertoárja, lényegében azonos a környezetükben működő cigánybandákéval. Azt mondhatjuk, hogy amit a vonós cigánybandák játszanak, illetve játszottak: hallgatót, csárdást, frisset, keringőt, tangót, néhány modernebb zenét a tamburazenekarok is játsszák. Ennek az az oka, hogy a tamburazenekarok, illetve a cigányzenekarok is a közönség igényeihez igazodnak, igazodtak.
A tamburák szerepe a zenekarban:
A prímtamburás feladata:
A dallamjáték, a tempóvezetés, illetve a vezénylés a tamburaprímás feladata. Nagyobb zenekarban több tamburaprímás is van. Közülük a legjobb, legbiztosabb tudású vállalja a vezetést, a prímási szerepet. Ő áll a banda élén. Mozdulatokkal, beintésekkel vezényel játék közben.
A terctamburás vagy tercprímás feladata:
A tercprímás prímtamburán játszik, terc és szext meneteket rögtönöz a dallam alá vagy fölé. Ha elfogy az ötlete, együtt halad a prímással vagy oktávval alatta játszik.
A basszprímes feladata:
A basszprímes gyakran ugyancsak a dallamot játssza. Ha legalább két basszprímes van a zenekarban, szintén ugyanaz a helyzet, mint a prímtamburásoknál, egyikük a tercszólamot játssza. A basszprímesek a tercszólam mellett gyakran ellenszólamokat is játszanak.
A csellós feladata:
Férfias zengésű, átütő erejű hangját változatosan kiaknázza a jó csellójátékos. Példaként említhetjük, hogy hallgató nótában, csárdásban a kísérő akkordok közös hangját tartja, átköt vagy futamokkal tölti meg a hangzást. Előfordul, hogy magas fekvésben rögtönöz kísérőszólamot vagy ellenszólamot, ami jól kicseng az együttesből, majd alászáll a mély regiszterbe s a bőgőnek segít.
Buggyogatásnak neveznek egy sajátos csellójátékot, amely a 2/4-es tánczenében fordul elő olyanképpen, hogy a cselló nyolcad mozgásban fel és alá jár, hullámzik az akkordfelbontás hangjain, akkordtöréssel kísér folyamatosan.
A bőgős feladata:
A tamburabőgős a megfelelő kísérőakkord alaphangját játssza s a megfelelő ritmust tartja. A jó bőgőjátékos nemcsak az akkord alaphangját játssza, hanem az akkordban szereplő összes hangot bontja, illetve a dallam alá a csellójátékoshoz és a basszprímeshez hasonlóan ellenszólamokat rögtönöz.
A kontrás feladata:
A kontrás feladata egyrészt ugyanaz, mint a bőgősnek, tehát a megfelelő ritmus tartása, illetve az akkordírozás. A kontrás három, négy hangot zendít egyszerre, vagyis hármas - négyes hangzatokat, akkordokat üt.