Szolgáltatásaink
A társkeresésre
jelentkezővel személyesen, telefonon, vagy Interneten egyeztetett időpontban
adatfelvételi beszélgetést folytatunk, és az adatlap kitöltésére kerül sor.
Egyeztetjük a
találkozás helyét, mely igény szerint változhat.
Kérjük, hozzon
magával egy egész alakos és egy portré fényképet, aminek a mérete 8x12 cm.
¾ Lehetőséget adunk szakember
irányításával az önmaga megismerésre és a kapcsolatteremtés fortélyainak
használatára
¾ Egy évig nyilvántartjuk anyagát az
adatbázisunkba, négy programra hívjuk meg, az anyagának elemzése alapján, igény
szerint randevúkat szervezünk, ezen túl a feltételeket a megállapodásba
rögzítjük.
¾ Honlapunkon jelezzük a várható rendezvényeket,
témáját, helyét és a részvételen való feltételeket.
Teljes diszkrécióval dolgozunk, az ügyfél kívánságát tiszteletbe
tartjuk. Társközvetítésünket igyekszünk kiterjeszteni országhatáron túl is. A
bemutatás mindig az irodán keresztül megy teljes garanciával.
Egy évre a szolgáltatásunk 12.000.-Ft.+ÁFA. amit az adatlap
kitöltésekor a személyes beszélgetéskor, a szerződés aláírásakor kell rendezni,
ezután a jelentkező személy a megállapodásban rögzített szolgáltatásokat
folyamatosan igénybe veszi.
Személyes adatait az 1992. évi
LXIII. Tv.
alapján kezeljük.
Szakembereink több évtizedes sikeres munkájuk alatt szerzett
tapasztalatokat, a párkapcsolat témában készített projektjeiket, beépítik a
munkájukba, mely a mi klubunk sikeres társkeresését is segíti.
Minden ügyfelünket barátként
szeretünk. Örülünk a sikeres kapcsolatteremtésnek, mi boldogok vagyunk, hogy
megtisztelnek bizalmukkal.