Tavaszébredés
musical
Prae.hu 2009.01.25.
A New York-i sikerszéria, s a londoni West
End-premier után alig két
héttel Budapestre érkezik a világirodalom egyik igazi remekművéből,
Frank
Wedekind darabjából írt nagy sikerű amerikai mucial – a Budapesti
Operettszínház és a Nyugati Teátrum közös produkciójában.
A Tavaszébredés az utóbbi
idők legtöbb Tony-díját, többek között a legjobb musicalnek járót
érdemelte ki.
Duncan Sheik zeneszerző és Steven Sater szövegíró művét először egy New
York-i
művészeti iskolában mutatták be, innen került az Off-Broadway-re, majd
a
hatalmas sikernek köszenhetően a Broadway-re, ahol a 2006-os premier
után 888
alkalommal játszották a darabot. Az egyszerre lírai és felkavaró mű a
fiatalok
felnőtté válásának problémáiról szól: az első szerelem, az elfojtott
érzelmek,
a maradandó sebek kérdéskörét boncolgatja. Duncan Sheik és Steven Sater
dalai
nagyszerűen világítanak rá a kamaszkori problémákra, az illékony
ifjúságra, a
heves fiatalkori szerelmekre, s a lázongó, megalkuvást nem tűrő
kapcsolatra a
felnőttek világával.
A
musical középpontjában a
kitűnően tanuló Mechior, nyugtalan barátja, Moritz és a nővé érés
határán álló
fiatal lány, Wendla áll. S habár maga a mű a múltban játszódik, a
zeneszámok
frissek, modernek, izgalmasak – nem véletlenül nyert az előadásból
készült
lemez a legjobb musical album kategóriában az ötvenedik Grammy-gálán.
A
Broadway-sikerszéria és a
londoni West End premier után érkezik a musical Budapestre. Így tehát a
Budapesti Operettszínház és a Nyugati Teátrum közös premerje olyan
világvárosokat előz meg, mint Bécs, Malmő, Szöul, Manila, Rio de
Janeiro,
Tokió, Toronto, Tel Aviv, Düsseldorf, Buenos Aires, Madrid, Párizs,
Amszterdam,
Koppenhága, Reykjavik, Oslo és Sydney. Ráadásul a magyar kreatív csapat
kapta
meg elsőként a jogot, hogy a musicalt úgynevezett non-replika
változatban
mutassa be.
A
budapesti előadás magyar
szövegét a rendező, Somogyi Szilárd és a művészeti vezető, Kerényi
Miklós Gábor
írták. Az előadás zenei vezetője Riederauer Richárd, a díszleteket és a
jelmezeket Bartha Andrea tervezte, a koreográfus Tihanyi Ákos.
A
produkcióban a felnőttek
szerepét Bajcsay Mária és Szabó P. Szilveszter játssza, a fiatalok
között pedig
rengeteg még ismereretlen fiatalt láthatunk, akik a legtehetségesebbek
voltak
azon 300 jelentkező közül, akik a Tavaszébredés szerepeire kiírt
háromfordulós
castingon részt vettek: Angler Balázs, Baranyai Annamária, Gulyás
Balázs,
Horváth György, Kádár Szabolcs, Kerényi Miklós Máté, Kiss Tünde, Kocsis
Dénes,
Kossuth Gergő, Mihálka György, Moravszki Enikő, Pásztor Ádám, Pirgel
Dávid,
Réder Nóra, Simon Boglárka, Török Anna, Vágó Bernadett, Vágó Zsuzsi,
Viczina
Dalma, Zádori Szilárd, Zalatnay Flóra Lili.