Libegő 11x beszámoló

Április elsején nagy gondban voltam, mivel a már egy éve áhitott Libegőzés a la Zöldgömb és a Vivicittá nagyon ütötte egymást időben. Rendben hogy néha kimegyek a Libegőhöz és a kötélpálya alatt felszaladok, de hát egy edzés az mégsem verseny. A nevezési úgy voltam hogy csak egy felfutás lesz és utána kirohanok a Vivicittára, a félmaratont is lefutom. Nos a nevezésnél láttam hogy a Libegő 11x távja 20,6 km, azaz majdnem félmaraton, és számolgatva az idővel az jött volna ki ha minden klappol akkor kb a rajt előtt 5 perccel esek be a Margit-szigetre. Nem volt nehéz döntést hozni az ügyben hogy ennek nincs túl sok értelme, igy bártan beneveztem a Libegő 11x-re ami áll 6 felfutásból és 5 körben leszaladásból. Össz táv 20,6 km, össz szint a kiirás szerint 1572 méter. Nos eddig csak olyan versenyem akadt, ahol max a fele volt a szint ennek, igy ez mindenképpen keménynek igérkezett. Az időjárást igen kellemesnek mondták az illetékesek, bár enyhe szelet is jósoltak meg sok fokot mellé ami csak részben jött be, de ez a mellétrafálás mint tudjuk Aigner Szilárd regnálása óta bubópestisként terjed a meteorológusok között. Nos a vállalt távnak megfelelően nemrég beszerzett ivótartályos hátizsákomat is társamul fogadtam erre a távra, az 1 liter vizet kiegészitettem egy energiabomba tasakos gyümölcskoncentrátummal és némi aszalt gyümölccsel, plusz számitottam arra hogy a Libegőnél alul-felül lesz frissítés (ezt igérték), de ház ez a Zöldgömb és nem úgy lett, de erről majd a megfelelő helyen írok. Érdekes hogy a nevezéskor még alig lézengtek a Libegő zugligeti épületének várójában a futók, de a rajt előtt alig 10 perccel már moccanni is alig lehetett bent. A rajt a megszokott Zöldgömbös amatőr szellemet erősitette azzal hogy Zoli felkapaszkodott a keritésre, és onnan vezényelte le az egész procedúrát. A verseny a Libegő alatti egyszeri felfutás és a 11x-es táv első szakasza ugyanaz, a két mezőny együtt kerül értékelésre. Annyit kell tudni hogy a Libegő kötélpályája 1100 méter és 262 méternyi szintkülönbséget győz le 12 perces menetideje alatt. Nos a 12 perces felfutás számomra utópia, de ha belegondolok az legelső 22 perc volt nekem mint edzés, és a végén 15:30 percre sikerült letornázni. Most sem akartam rosszabbat, jobbra meg nem nagyon számitottam. Na szóval Zoli levezényelte a rajtot, a mezőny nekiiramodott az első 1100 méternek. A lépcső aljánál a 8. helyen voltam, és ezt a helyemet végig sikerült is megtartanom. A pálya eleje a házak közötti egyre pocsékabb lépcsőkön vezet felfelé, majd bevált a Libegő kötélpályája alá. Ott kezd egy eléggé lepusztult emelkedővel ami alig 30 méter, de a folyamatosan morzsolódó talaj miatt nagyon csúszós. Itt már lihegek, pulzusom ezer, de mióta novemberben Dobogókőn elhagytam a pulzusmérő övemet, nem is nagyon izgat hogy mennyire sok vagy kevés, 195-nél úgyis kezdek szédülni, ez egy stabil érték. Itt nincs szédülés, de pulzus és vérnyomás ezer, levegőt meg szaporán és sokat veszek mert ingyérvan! No az első meredeket legyőzve kisimul a pálya és egy elég jó de keskeny ösvényen alig emelkedve lehet haladni majd 100 métert amikor hirtelen erős kaptatóba görbül felfelé. Itt a talaj szintén pusztul le, itt-ott kiálló gyökerek segitik a mászást, máshol méretes árkok nehezitik. Az előző sik részen elég jó tempóban lehet kocogni, de nem erőltettem mert a neheze még hátravan, és ugye ezen kívül még 5 alkalommal kell tudni megmászni ugyanezt az emelkedőt. Szóval az erős kaptató a futást nem segiti, ellenben nagyon is gátolja, igy itt szinte mindenki gyalogol ilyen-olyan tempóban. Én a megszokott beletérdelős technikámat veszem elő, miután az első pár tiz métert lábujjhegyen mászással töltöttem és rájöttem hogy nem kifejezetten gyors módja ez a feljutásnak, plusz a vádlim sem fogja birni végig. Hamar el is érem a Tündérkerti utat, itt visszanézve látom hogy vagy 50 méter az előnyöm az utánam jövővel szemben, igy nekiiramodok a következő, rettenetesen lepusztult ösvénynek. Kiálló és kilazult kövek, törmelék, omladék, néhol egy kiálló gyökér, ráadásul tényleg csak bukdácsolni lehet a bokatörő minőségű ösvényen felfelé. Félúton itt megállok és üldözőimet keresem, akik valamiért nem nagyon akarnak lemaradni. Pihenést igy kiiktatom és tovább "futok" a cél felé. Nagyjából 150 méter után a pálya kissé ellaposodik és alig emelkedőbe csap át, itt lehet kicsit kocogni, majd a végén a Libegő felső állomásának keritése előtt ismét erősen emelkedik, hogy a fák között átbújva érünk fel a megváltó enyhe lejtőre (kb 1 méter szintkülönbség, de még ez is mennyei érzés), ahol a felállitott célkapun áthaladva le is tudtuk a az első felfutást. Itt a cél előtti utolsó 20 méteren az üldözőm beért, hallottam a zihálását és kénytelen voltam betyáros vágtát bemutatni, igy 15:45 lett az időm, alig 2 másodperccel előzve meg az igen szép hajrát bemutató üldözőmet. Mivel Zöldgömb, igy kézi időmérés van, az általam és a hivatalosan mért között ismét egy másodperc az eltérés. Hátizsákomat leveszem, előásom belőle a túraitinert, megkapom rá az első pecsétet és usgyi le az alsó állomáshoz, persze körben a zöld jelzésen, ami 2,8 km és végig lejt. Közben egy ellenőrző állomás is van, ahol újabb pecséttel gyarapodik a gyűjtemény, majd a Libegő alsó állomásánál jön a következő. Amúgy a kiirással ellentétben frissités csak és kizárólag itt volt, a felső állomásnál egyáltalán nem! Még szerencse hogy a zsákomban bent volt a viztartály, mert nagy szükségem volt rá. Az idő elég változékony volt, alapból sütött a nap és kellemes 10 fok volt, de a szél fújt, jellemzően mindig szemből. Ez hogy van, azt nem tudom, de oldalról soha csak szemből, kivétel a Libegő felső állomása alatti részt, ahol gondolom a hegyen átbukó szél turbulenciája miatt légörvény alakult ki és hátulról jött a gyenge fuvallat, amúgy meg elölről az orkán… vagy annak tetsző hideg szél. A lefutásnál kifejezetten kellemetlen volt, hogy kimelegedve a hegytetőről elindulok lefelé és az ösvényen az első kilométer szembeszélben halad, szabályosan fázott a mellkasom és köhögtem, a harmadik körben már medúzákat köhögtem fel vagy hasonló gusztustalan izéket.

Lefelé az ellenőrző pont után már lent az erdőben, közel a hegy lábához nem volt semmi szél csak kellemes hőmérséklet, de feljebb kifejezettem kellemetlen volt az idő a szél miatt. Az hogy pár percig még a hó is szállingózott a harmadik lefutásnál, hát az no komment. Szóval a második felfutás kicsit könnyebb volt mint az első, és a harmadik sem esett nehezemre. Mivel egyszerre több túra is volt eltérő távval és útvonallal, igy időnként zsúfolt volt a Libegő alatti ösvény, de a gyalogtúrázók mindig előzékenyen elengedtek. Felfelé soha nem erőltettem a mászást a kelleténél jobban, sejtettem hogy hatszor a versenytempó nem fog menni. Bejött, mert a távot végig birtam, és egyik felfutásom sem volt több 20 percnél. Az ösvény ritka pocsék helyenként, bokatörő és a gurulós omladékos részeken kifejezetten nehéz rajta a közlekedés, igy fordulhatott elő hogy a második felfutás vége előtt elfogyott a magyar, orosz, angol és egyéb nyelvű szitokszó készletem. A negyedik mászás volt a legrosszabb, itt a lábaim már kezdték feladni, pulzus ezer, állandóan meg kellett állnom és néha könyörögtem egy-egy túrázónak liftért, nagykapacitású tüdőért és egyéb hasznos dolgokért. Sajna senki nem tudott segiteni, ergo kénytelen voltam úrrá lenni pillanatnyi gyengeségemen és egyedül megoldani a problémát. Aztán a 4. lefutásnál kezdtem érezni hogy fáradok, emiatt az 5. felmászást kicsit visszafogottra vettem, de még igy is jobb lett mint a negyedik. Valószinüleg átestem a holtponton?. Itt volt az hogy a Tündérkerti út alatt beért egy futó, aki nordicwalking botokkal nyomta, és lehagyott. Némi beszélgetés, kiderült hogy számára ez az utolsó azaz hatodik felmászás. Vélhetően nagyon elkeseredett ábrázatot vághattam, mert megvigasztalt hogy menni fog, nem olyan nehéz és elszaladt felfelé sűrűn botozva…. Az 5. és egyben utolsó lefutásnál már erősen fáradtak voltak a lábaim és a vizem is elfogyott a háti tankból. Aszalt gyümölcsöm még volt, nem ettem meg az összeset menet közben, de ugye azt meg vizzel kellene öbliteni. Itatóállomás csak a Libegő alsó állomásánál volt, iso ital és cukros meleg tea formájában, illetve később akadt zsiroskenyér és keksz is. A maradék alig több mint másfél kört azért kibirtam folyamatos ivás nélkül, és itt mutatkozott meg hogy mennyire jó dolog a háti ivózsák, hiszen folyamatosan lehet belőle folyadékot vételezni, és ha elfogy sincs akkora baj, mert előtte ugye folyamatosan ittam, nem vagyok kiszáradva. A zsák súlya meg elhanyagolható, nem akadályoz a futásban. Persze az egy tartály kevés egy nagyobb távra, de meg lehet csinálni két tankosra, és akár 3-4 literesre is, de kb 1,5 liter az a mennyiség ami még gond nélkül vihető a háton. Én erre a versenyre egy tartályt raktam be, de már használtam két tankkal is, aminek az az előnye hogy víz és iso ital vagy egyéb más folyadék is vihető egyszerre. Visszatérve a versenyre és a lefutásra, sajnos a downhillt nem nagyon birják a térdeim és ezt erősen éreztem főleg a táv második felében, de nem akadályozott meg abban hogy egy előttem haladó, erős tempóban gyalogló és lejtősebb részeken szélvészgyorsan futó versenytúrázót meg ne előzzek. Na itt volt egy rész amit azóta sem értek. A lefelé vezető pálya átmegy a Libegő kötélpályája alatt, bevisz az erdőbe és egy erősen gödrös, meredek ösvényen levisz a Zugligeti útra a kempinges híd mellé. Na itt volt hogy kocogtam lefelé, át a Libegő alatt, rá erre a gödrös ösvényre, az előbb lehagyott futva versenytúrázó sehol mögöttem, rég lemaradt. Leérek a Zugligeti útra, és a csávó vagy 50 méterrel előttem fut már a járdán. Hát ott megálltam, lefagyott bennem a szoftver egy kicsit, nagyon nem értettem a szitut. Pecsételés a Libegő várótermében, nekem némi tea és iso ital, majd jöhet az utolsó felmászás, amit nagyképűen felfutásnak nevezek. A lépcsősor aljánál utolértem ezt a versenyzőtársat, lehagytam és minden erőmet bedobva legyűrtem az utolsó 1100 métert, felkaptattam a Libegő felső állomásához a célkapuig… ahol kúrvára senki sem volt, a biró az épület előtti kis kőfalnál üldögélt és nézelődött el a semmibe, majd kapott észbe és irta be a beérkezési időmet. Még szerencse hogy mindössze perces pontossággal mérték ezt a távot, az értékes másodpercek igy nem vesztek el. Zöldgömb sajátosság, mindig akad valami elbaszás ami bosszantó. Célba bent, pecsétet megkapom, időmet beirja a biró, amit elfogadok. Saját magam nem mértem, tekintettel arra hogy alulfejlett kinaidecathlonos órám nem tud részidőt mérni úgy hogy azt el is tárolja, igy az első felfutást mértem, a célbaérést meg a hivatalos rajtidőhöz viszonyitottam. Betámolyogtam a büfébe, ott kb annyit tudtam horror elhaló hangon kihörögni hogy "Forró tea van?" meg hogy "Kettőt!". Leültem, iszogattam, regenerálódtam. Alig tiz perc után mégis kijöttem onnan és lementem az alsó állomáshoz, mert a mellettem lévő asztalhoz letelepedett a nagyon okos proli apuka két csemetéjével plusz hasonló kvalitású anyukával és elkezdte okositani őket mindenféléről. Na amikor a futásra tért rá, és blődli marhaságokkal kezdte tömni a gyerekei fejét, mint pl azért futnak mert ők gyorsak akarnak lenni, na akkor kirohantam mint Zrinyi a várból, nem akartam ott bent az arcába röhögni. Lebotorkáltam az alsó állomáshoz a rövid turistaúton, némi frissitészsiroskenyér formájában, majd irány haza. Az aznapi futástól estére már úgy fájtak a lábaim és főként a térdeim, hogy kénytelen voltam fájdalomcsillapitón élni két napig, plusz ilyen még nem volt hogy izomlázam is lett a futástól. Na neeeee….
Összegzés: Libegő 11x össz távja 20,6km, össz szintemelkedése 1572 méter. Időm 3:52,45 saját "mérés" szerint, plusz izomláz és két leamortizált térd. És Vivicittá ide vagy oda, de jövőre megint eljövök, mert tűrhetetlen hogy az első helyezett 2:57 alatt tudta le ezt a távot, a harmadik is megcsinálta 3:23 alatt, és én a saját időmmel elvileg a 4. befutó lettem. Vágyom a dobogós helyre de nagyon!

üdv: Zsánklód