Andimmal ment az ötletelés a hétvégi futóprogramokról, ki mikor mit szervez. Szombat meló, utána motorszerelés. Kihagyni ez utóbbit nem lehetett, laza 6 hete szívok egy problémával, de megoldottam. Még szerelés közben meglepett Andi, aki hősiesen végig unatkozta a szenvedésemet a technikával, közben persze szóba került a futás és az Agárdon rendezendő Szentivánéji Futókaland is. 5 körül kész lett a motor, majd hirtelen ötlettől vezérelve összekaptuk magunkat és futócuccba átvedlettünk és usgyi le Agárdra J.  Este 7 után értünk le, gyorsan végig autóztuk az útvonalat, egészen fel a Bence-hegyi kilátóig, majd irány a parkoló az Agárdi szabad strandon. Itt egy bőséges kalória-vitamin-cukor-koleszterin-E-betű-ésmégkitudjami kombót vételeztünk (vacsora a hétköznapi neve), és csak reméltem hogy nem ettem túl magam. Befutott Livi is, Andimmal együtt szándékoztak teljesíteni a távot kényelmes tempóban. Ők egész jól egymásra találtak, közel azonos tempót nyomnak és gondolom közben be nem áll a szájuk, mert ugye fehérnépek .-) Egész szép számban gyülekezett a futónép, a hangulat az Ajanó féle rendezvények megszokott bulihangulatát hozta, persze mellé az elmaradhatatlan fapados stílusjegyek is megvoltak, amiktől ennyire jók ezek a rendezvények: mindenki hoz valami enni-innivalót, nevezési díj nincs de van helyette rengeteg vidámság és fergeteges hangulat. Szóval most mindenféle biztosítás nélküli futásról volt szó, ezért is lett volna lényeges láthatósági mellény, fejlámpa satöbbi. Én renitens vagyok, és mindig kilógok a sorból valahogy, tehát a láthatósági mellényt el is felejtettem kivenni az autóból, fejlámpám meg egyáltalán nincs (látok a sötétben, a macskámtól tanultam a technikáját!), viszont a Saucony cipőm ViziPro színe jól látható és a futópólóm is hasonlóan rikító kivitelű. Amúgy a fejlámpa hiánya egy dolog, majd ha nekimegyek a sötétben valaminek akkor el tudom mondani magamról hogy nem vak vagyok, hanem bátor! (itt jegyzem meg hogy a bátor szavunk mongol eredetű azt hiszem, és eredendően vitézt jelent ). Indulás minimális késéssel, de megtörtént. Rögtön az élmenők mögé soroltam be, de az első kili után jelentkezett a kiadós vacsora hatása: a gyomrom görcsölt és igyekezett szétszakadni. Na itt kicsit lemaradtam, majd a körforgalomig ami az 5. kili után van,  szépen vissza tudtam előzni mindenkit aki addig lehagyott. Sietnem kellett az élmenők után, mert a pálya egy részét nem ismertem, nevezetesen a parti bringaút és a panoráma út közötti átvezetést. Nem bonyolult, csak elsőre jobb ha valaki vezet. Na a Panoráma útra felérve a mezőny már kissé szakadozott szét, itt az emelkedőn jött el az én pillanatom és a keményebb, majd 10%-os rész előtt már elkezdtem hajrázni.

Én alapból irgalmatlan hangokat adok ki futás közben lélegzetvétel címén, de az emelkedőn még ráteszek egy lapáttal, a csávó akit elsőként előztem meg az nagyon bután nézett rám, majd elfelejtett levegőt venni pedig neki is nagy szüksége volt rá. Majd a parkoló előtt még egy futót kikerültem és még egy meglett volna de itt annyira bután néztem hogy futni is elfelejtettem. Történt ugyanis hogy fent a parkolóban vagy 15 futó már várt vagy éppen jött visszafelé, olyanok akik végig mögöttem voltak.  Nabazmeg/Asztakúrvapicsába (a kívánt rész aláhúzandó) vagy aludtam és kikerültek vagy rövidítettek. Ez utóbbi jött be, és lefelé én is a rövid úton mentem. Hiba volt, mert túl meredek és macera rajta tempót futni görcsölő gyomorral. A levágás és a panoráma út kereszteződésében futottam össze Livivel és Andival. Ők fel, én le. Persze közben frankón besötétedett, ahol volt közvilágítás ott láttam, ahol meg nem ott denevér módjára haladtam (faltól falig, közben gyakran idéztem a „technikus családi kör”-ből, mint pl.: „zúg az éji bogár, sebessége vénull, F erővel koppan a falon s azután elnémul”). Igazán rossz a Velence-Gárdony közötti rész volt, itt közvilágítás csak a szentjánosbogarak révén akad, illetve a megszokott autós tahók besegítenek, akik végig reflektorral jönnek és kiégetik a retinádat. Plusz az autók fényszórója a legkisebb útegyenetlenséget amiből akad bőven  is koromfekete folttá varázsolja, amin nem látod hogy  egy centi vagy 2 méter mély, tehát tempót nem is lehet futni. A pocsék minőségű úton a bal bokám elkezdett fájni, így nem is nagyon hajráztam Agárdra beérve, kényelmesen befutottam a  célba 1:50,34-es idővel, még mindig görcsölő gyomorral. Livi és Andi az utolsók között kocogtak be valahol 2:50 környékén, addig is unalmamban az Ajanó féle terülj asztalkámra jártam rá szorgalmasan, és ápoltam-építgettem a kapcsolatokat a futótársakkal.
Szóval fogalmam nincs Ajanó hogy csinálja, de nála mindig öröm futni. Az önkéntes felajánlásokból mindig különb frissítés jön össze mint a  fizetős rendezvényeken, na meg ide nem versenyezni jönnek az emberek hanem egyszerűen csak jól érezni magukat, és ez lehet a titka

-

Zsánklóóód