Úgy tűnik hogy lassan rekordot döntök futóesemény beszámolók írásában, pedig nem fizet érte a Távfutó Művek.
Már régebben kinéztem magamnak ezt a teljesítménytúra/terepfutó eseményt és a 35 illetve 50-es távokkal szemezgettem. Azt tudni kell hogy csak a 85 kilin van hivatalosan külön terepfutás, a többi teljesítménytúra amin a gyaloglás mellett a futás is megengedett. Nem kell nagy durranásra számítani, a végén nincs helyezés, dobogó, rivaldafény, hanem oklevél+kitűző+zsíroskenyér hagymával. Ha úgy vesszük ez egy futónak inkább edzés mint verseny ha nem a 85-ön indul. Pár hasonló túrát megcsináltam idén, némelyik a tájékozódás magasiskoláját igényelte, mert a 29 km alatt akadt amelyiken 21 alkalommal kellett áttérni más jelzésre, míg a Piros 85/65/50/35/20 a piros sávon halad végig. Egyszerű mint a faék! Rajtidő a 35-ös távon reggel 6 és 8 között lehetséges a HÉV Rómaifürdő megállójától. Tehát kelés reggel 5kor, reggeli, öltözködés és usgyi ki a buszhoz. Nagy nap ez a mai, első hosszú futógatyám és terepfutó kamáslim főpróbája egyben. Futó hátizsákom teletömöm mindenféle felesleges cuccal. Váltóruhát nem viszek, mert azzal az opcióval indultam el hogy ha bírom akkor tovább fogok futni az 50-es táv céljáig avagy a 35-ös finisétől, Dobogókőről Pomázig még egy keveset kocogok. Az előző BSI-s hasonló rendezvény kicsit túlerőltetett mivolta itt a szokott teljesítménytúrás verzióban megy: csak igazolófüzete kapok, ebbe kell gyűjtenem a pecséteket. A túrázók már 6 óta folyamatosan indulgatnak, velük az egész távon lehet találkozni. A rajt után- amit 8-ra időzítettem- összeakadok egy futóval, és majdnem 2/3-át együtt nyomjuk le a 35-ös távnak, Ez inkább az ő szerencséje, mert párszor eltévedt és kellett neki szólni hogy „HÉÉÉÉ KÉKKABÁÁÁT!!! ERREEEEE!!!!!”. Na ekkor megfordult és visszajött, valamiért a piros sávot állandóan elhagyta. A pálya kb így nézett ki: mellékutcákon elbotorkáltunk a Róka-hegyig, majd ott a turistaúton és a fennsíkon ás irány fel a Nagy-Kevély csúcsára, ahol az első EP van. Idén verseny/túra ürügyén kb ötször mászatták meg velem ezt a hegyet, kezd kicsit unalmas lenni.  Mindegy, lefelé a csúcsról jó szar-köves az út, plusz még nedves is minden hogy jól csússzon. Mielőtt a csúcsot elhagynám, egy jó kilátást nyújtó helyről mobillal fotózok párat, marha jó látvány ahogy a hegycsúcsok kiemelkednek a reggeli ködből. Lent fehér paplanba burkolva minden, én meg itt állok felette és bámulom. Jipííííí!!! Itt a csúcson amúgy sütött a nap, már reggel 9 volt és kezdtem aggódni hogy túlöltöztem. Alul egy hosszú futógatyó (strasszos sztreccs cucc), felül 3 réteg technikai cucc és enyhén melegem lett a napon. Aggodalmam feleslegesnek bizonyult, leereszkedve Csobánka előtt már meglehetősen hűvös volt ami nem csoda, hiszen a falu is a ködpaplanba burkolózott amit fentről csodálgattam-fotózgattam. Kiérve a faluból még párban nyomjuk Óbuda óta a futást, hébe-hóba egy öreg is mellénk csapódik aztán vagy megelőz vagy lemarad, ezt játsszuk még jó ideig. Egy darabig a műúton kocogunk, itt összeakadok egy ismerőssel, aki túrázik ugyanezen a 35-ös távon. Kicsit cukkoljuk egymást, majd irány fel a hegyoldal ahol meglepetés EP van némi terülj asztalkámmal vegyítve. Utána a hegyoldalban végig, majd patakon átkelés és…. a 30 perccel később rajtoló P85 terepfutók élmenői itt értek utol a kb 14. kilinél. Tyűűűű! Utána kiér a piros sáv egy erdészeti útra és azon visz felfelé, bár csak ne így lenne! Az ösvények jól járhatóak, de az utak végig tapadós sárosak, iszonyat ahogy visszafognak. Elég hosszan megy a kapaszkodás-kaptatás fel, míg a tetőn nini, ott az EP. Pecsételés majd irány lefelé, megint a tökig sáros úton de szerencsére hamar bevált a piros sáv egy rendes ösvényre ami meredek de legalább nem sáros…. csak a lehullott falevelek csúsznak. Persze hogy örömöm ne tartson sokáig, az ösvény beletorkollik egy földútba, ami helyenként sáros, helyenként nagyon sáros. Egészen a Sikárosi rétig így megy. Szerencsére a rét nem sáros, az út is csak alig út, van két füves nyomvonal és pont, elég jól futható, még a vége is ami ismét egy erdészeti út hál istennek a köves fajtából. 

Azt a környéket amúgy elég jól ismerem, de nem merek kimenni a betonútra futni, mert nem tudhatom hogy lesz meglepi EP, és ha kihagyom akkor ugye lőttek a sikeres teljesítésnek, tehát marad a piros jelzésen botladozás. Szóval a köves útról a piros letér elég hamar és sártenger földúton visz tovább. FUCK!!! Itt kezdett elegem lenni a sárban dagasztó-cuppogó-cipőre koloncot aggató mindenből! A Király-kút után azért valamelyest szelídül a helyzet, ösvényre vált át a pálya, majd átkelve az erdészeti betonúton rendes ösvényként folytatódik ami ha sáros is nem zavar mert elsárgult falevélszőnyeg fedi.  A sárban dagasztástól eléggé elfáradtam, plusz a szokásos  nyavalyám kísért már egy ideje: nem látok. Ugye én mint rövidlátó ha nem hordok szemüveget, akkor nem látok és ez futás közben nagyon zavar, nem tudok tempót futni terepen. Szemüvegem van valahol de nem használom meg amúgy is macera abban a létezés, tehát ezt kikerülve kontaktlencsézek  Na igen, de az meg a folyamatos könnyezéstől amit a szél okoz, úszkál ide-oda, homályos időnként a látásom emiatt, azaz  úgy szar az egész ahogy van + egy meg a fene. Vakon botladozok az ösvényen, mikor elszáguld mellettem egy alak, akiben mintha Hodovánszki Csabát véltem felismerni. Rutinosan nem szólok oda, mert az eddig megtett kb 20-22 kili alatt kétszer mellényúltam, ismerősnek tituláltam valakit így megvakulva és hát nem az volt ( az egyiknek odaszóltam hogy Szia Kriszti! erre csehszlovákul karattyolt vissza valamit…öhömm, ja tényleg, a Kriszti nem ennyire kövér meg szőke….). Alig 200 méterrel odébb két ember görbül az ösvény szélén. Lassítok, odaszólok:
- Csá! Tudok segíteni? Valami baj van?
- Ááááá, csak nyújtunk!
- Ja, az más!
- Te meg nagyon lihegsz, te vagy az első! A többiek szép csendben futottak el.
- Ja, így jár az, akinek nincs tüdeje….
Nyomom tovább, de bele kell sétálnom mert a térdeim rendetlenkednek kicsit. Jó sokára érek ki a kanyarhoz, ahonnan már nincs messze Dömös, kb 2 kili lehet. Itt az útról némi artistamutatvánnyal kell leereszkedni a piros sávra ami a patak mellett halad. Kihagynám és az úton nyomulnék, de ugye a meglepi EP-k. Na akad is egy a kápolnánál, de innen a falu tényleg csak pár lépés, nem egészen 1 kili lehet az EP és a terülj asztalkám. Itt kis pihi és kaja, majd irány fel a cél, Dobogókő. Nincs messze, mert csak 4 km, de milyen négy! Végig emelkedikés alig akad benne futható rész, talán csak Körtvélyes pusztánál akad 5-600 méter. Azért megemberelem magam és az utolsó fél kilit futva teszem meg és begördülök a célba siralmas 5:11,00-s idővel. Ez tesók között is legalább 45 perccel rosszabb a tervezettnél, és ennek a java része a sár miatt van illetve a kondim sem volt tökéletes. A célban egyébként Balogh Ádám látványa fogadott, megtapogattam hogy tényleg jól látok e. Jól láttam, ő volt az, a dugókákat ő kezelte le. Gyors pecsételés, majd usgyi be a menedékházba, mert előtte több bográcsba is rotyogott ez-az. Kb így adtam le a rendelést:
- Egy teát kérek, meg egy kólát meg még két teát és egy adagot abból a bográcsból ami a legközelebb van…..
A buszt kaja után éppen elértem, már indult volna de pár méter gurulás után megállt és felvett. Eredetileg az volt a terv hogy az 50-est ami 51 vagy a Pomáz HÉV-ig vissza futva teszem meg, de a sok sár kiszívta minden erőmet és elkedvetlenített alaposan, így busszal tettem meg a távot.
Amúgy megnézve az eredménylistát tényleg Hodovánszki Csaba futhatott el mellettem, 12:37-es idővel nyomta le a 85 kilit. Az én időm siralmas a 35 kilin, ha azt vesszük alapul hogy a 85-öt a legjobb 8 óra alatt tolta le….. hát van még hová fejlődnöm! Na joccakát, megyek aludni mert mindjárt hajnali fél kettő. ha sokáig pötyögök még, akkor nyugodtam hallgathatok Hobót, aktuális lesz a 3:20-as blues!