Szerintem ezt most nagyon messziről fogom kezdeni, mert csak így érthető hogy miért is meg miért is nem. Szóval ott kezdem, hogy magát az ultrafutást, pontosabban annak a 100 kilis meg afeletti távjait egy ritka nagy faszságnak tartom, melynek értelme az önsanyargatáson és némelyek rosszul értelmezett feltűnősködésén kívül nulla értelemmel bír számomra. Hangsúlyozom hogy számomra! Persze van aki éppen a megagiga távokat csipázza, hát lelke rajta. Saját képességeim és elmeállapotom valamint pénztárcám triumvirátusának koalíciós döntése értelmében idei évre beterveztem magamnak a Mátrabérc Trail futást, ami laza 58 kili és alig 2900 méter szintemelkedés. Itt meg kell említenem hogy bele buzultam a terepfutásba, például olyanok miatt hogy a sok betonon loholástól a térdeim fájnak, illetve a terep sokkal változatosabb és érdekesebb számomra. Úgyhogy edzettem a betervezett VERSENYRE, ez annyit jelentett hogy télen is futottam hóban-latyakban, így például Kinorányi Gábor barátommal ismét Albertirsán ünnepeltük a december 26.-át a Nagykarácsonyi Dolina 33 kilijén olvadós-saras időben és persze a Zöldgömbös januári Gyermekvasút 20 sem maradhatott ki. Ezek egész jó versenyek, ahol ismét új dolgokat tanulhattam, mint például hogy latyakban és bokáig érő sárban kurvára mindegy mi van a lábadon, úgyis beleragadsz a vendégmarasztalóba, illetve hogy bámulatosan jó egyensúlyérzékem (lásd sima talpú cipőben is megcsúszás nélkül futok jégen, sík terepen persze) sem segít ki a meredek hegyoldal olvadó havas-jeges-csúszós felszínén. Január végén jól megfáztam, aminek prózai oka van: a víztartályos zsákomat éppen nem viseltem egy hosszabb edzés alatt és az átizzadt futószereléstől a hátam megfázott, tüdőgyula-takonykór-köhögés kombó taszított az ágyba. Na azért nem vert le annyira mint malájt az éhezés, de 3 hét szünetet voltam kénytelen elrendelni önmagamnak. Utána az első futás a mára legendássá vált Balboa-kör volt még taknyosan-köhögősen, amin annyira nem voltam formában hogy az Erzsébet-kilátóig Kokó előtt-mögött lihegtem, de visszafelé elment a kedvem a futástól, vettem a Hűvösvölgyben egy lángost teákkal (kettővel ha kíváncsi vagy) és komótosan gyalogolva az Újlaki-hegyre felfelé  elfogyasztottam és hazamentem. Na igen, van amikor a futónak nincs kedve futni. Általában ilyenkor menet közben jön meg, nekem éppen elment. Pont. Szóval Balboa után ismét rendszeres edzés, irány a Pécs-Harkány ami nekem hazai pálya és meglepetésemre sikerült javítanom majd másfél percet a tavalyi időmön, pedig végig úgy éreztem hogy ultraszar vagyok. Persze hogy a verseny előtt összefutottam egy nagyon régi ismerősömmel, Pápay Gézával aki szakoktatóm volt szakközépiskolában, de Túronynál beelőzött, ott már nem tudtam tartani a 4:40-es tempómat, így elmaradt a visszavágó a korábban kapott gyenge osztályzatokért (hiszen már akkor is jó voltam, csak nem akarta elismerni többek között ő sem) .  Az egyre hosszabbra nyúló tél azért rendesen elvette a kedvemet sokszor a futástól és az sem javított rajta hogy december közepe óta otthon tengi-lengi van némi munkanélküliség okán. Szóval tereptúrákat erőltettem inkább, mert futni szeretek és ezek olcsók, egy futóverseny árából több ilyen is kijön. Na jó, nem verseny de kiváló edzés. Márciusban a VTM előtti hétvégén Vértes forrástúra 24 kili edzés volt Kinorányi Gáborral, gondoltam a Mátrára valahogy rá kell hangolódni. Na és akkor jött a meglepi, Panni felkért egy táncra… izé, hogy legyek a párja az ULTRABALATONON, fussuk le váltóban. Akkor éppen a külföldre menésen agyaltam, de úgy alakult hogy maradok így alig egy-két napi morfondírozás (igen, van morfondírom!) után igent mondtam ÉN BAROM! Majd pár nappal később kezdtem észbe kapni hogy akkor mi is amire jelentkeztem és hogy is köllene készülni rá… öhömmm. Szóval van pont 2 hónapom hogy összelapátoljam magam egy olyan távra, amire mások legalább 6 hónapot gyúrnak. Ja és akkor távra amit még soha nem teljesítettem nem hogy egyszerre, de még egy hét alatt sem. Csak megemlíteném hogy eddig a pillanatig egy eltévedős edzés gúglimapon kilegózott távját leszámítva nem volt 42 kili feletti futásom egy centi sem (és a gúglimapozás szerintem tévedett, nem volt ez sem ultra). Na de én kemény vagyok meg bátor is, ha kell oda kaksizok a Parlament lépcsőjére is, legfeljebb nem tolom le a gatyámat, így megnyugtattam magamat azzal hogy semmi rendkívülit nem tettem, mert ez is csak futás. Csapatnevünk kiválasztása sem volt könnyű, volt ott minden a Csirkepogótól a Morodor nem viccelen át a kissé túlerőltetett Balkanyargalókig, de végül a Killerbrigád maradt Panni ötlettárából. Én szerettem volna a Mordor nem viccel: Killerbrigádot, de állítólag így túl hosszú. Szóval akkor jöhetett minden ami hosszú és terep, mert ugye miért is a betonon sanyargassam magam ha már terepfutó vagyok. A beton unalmas, lapos, sík, kemény és pfujjj, csak ha emelkedik meg süllyed na akkor az igazi, de még akkor is inkább a terep.  És akkor kezdtem a felkészülést amolyan huszáros vágtában, mert amit ugye eddig nem tettem meg azt gyorsan kell pótolni. tehát így nézett ki az UB felkészülésem 8 hete:
1. hét: hétfő Tojás túra 26 kili 900 méter szinttel (40 lett volna, de a reménytelenül ragadós sár miatt kiszálltam), szerdán kis aszfaltos futás 13km és vasárnap Zöldgömbös Libegő 11x 1500 szinttel
2. hét: kedden 16, csütörtökön 14,6 kili utcai edzés, majd vasárnap a Kevély alatt bolyongás 11km és Kevély körüli kevergés 26km tereptúrák egymás után letudva, kb 1500méter szintemelkedéssel. Panni is futott, csak a hosszú távon.
3. hét: csütörtökön egy laza 23 kilis Népliget oda-vissza innen Soroksárról, majd vasárnap Szentendrén Élő táj túra 33 kili 1000 szinttel Kinorányi Gáborral, illetve az utolsó pár kilométerre hozzánk becsatlakozó Németh Emesével
4. hét: szerdán 19,6km laza futás, majd szombaton az UB miatt féken tartott kasszám által kissé drágállott Mátrabérc helyett Buda bércein 50 teljesítménytúra  49km szűk 2000 méter szinttel
5. hét: szerdán Sárga 40 túra 37 kilije, majd szombaton Pilisi negyvenesek XL túra kb 43 km-e Pannival párban, mindkettőben 1000 méter környéki szintemelkedéssel.  Ez utóbbin Kinorányi Gábor is futott, de nem várt be minket, hanem saját tempóját tartva bő fél órával hamarabb letudta a távot. Én Pannival futottam, igazodva az ő lassabb tempójához
6. hét: szerdán Csanyával Ultraspire Terep 100-as pálya kijelölése Remeteszőlős és Dömös között sétálva-kocogva kb 40 kili, majd másnap lazítós 7,1 kocogás és szombaton Pannival dupla Velencei-tó kerülés. Itt hagyománytörés történt, mert elsőre a megszokott irányba kerültünk, de másodjára már visszafelé. Fő a változatosság és az meg mint tudjuk biza gyönyörködtet! A térdeim a sok betonozás után kissé érzékenyek voltak, de gondoltam az UB-n nem lesz ebből gondom. Hát lett!
7. hét: kedden 14,3 kili, majd csütörtökön 38,6 km utcai edzés, utána péntek este usgyi Panniért, irány a Velencei-tó, ahol a pálya melletti benzinkútnál bő 2 órán át rostokoltunk a kocsiban, várva az időnként özönvízre hajazó eső végét. Elállt, így hajnali fél egy után elindultunk egy kis futásra fejlámpával, Andim bicajos kíséretével. Itt a hajnali futást és a lámpákat próbálgattuk. Itt csak vonszoltuk magunkat, ez előrevetítette hogy ez az időszak nagyon kemény lesz az UB-n (és az is lett)
8. hét: Pünkösd hétfőn Budai hegyekben 21 kili túra lefutva, majd szerdán egy 20-as utcai edzésként, és hogy ne maradjak esemény nélkül illetve állítólag egy héttel a nagy megmérettetés előtt már nem szabad hosszút futni hát szombaton lenyomtam a Kinizsi 100 legendás túra első 40-es résztávját, ami Békásmegyer-Dorog között feszül és valójában csak 38 km-es, kb 1100 méter szinttel. Nem tehetek róla, de annyira akartam futni plusz ez terep is, így megcsináltam. Vasárnap Panni és futó versen y látogatás Dunavarsányban, ahol a „futófeleségem” a 30-as távot teljesítette.
9. hét. Ub hete, igy csak egy laza kis kocogás volt alig 5 kili, ami nekem semmire nem elég, mert még a bemelegítésem is több ennél. Szombaton pedig maga az UB, ahol elméletileg 106 kili várt rám szakaszokra osztva. Nem így lett és nem ennyi, de erről majd később.

Összegezve lefutottam 529,12 km-et 8 hét alatt, és ezt nagyarcúan UB felkészülésnek tituláltam. Kb 4 héttel a verseny előtt még volt bennem kétség hogy menni fog e vagy sem, de utána lenyugodtam, és egyszerűen nem érdekelt! Sz@rok bele, ha megy akkor megy, ha nem akkor pedig nem. Panni ugye előtte a BSZM-et lenyomta, készült rendesen és benne volt hogy neki ez sem lesz gond. Hát én meg úgy csináltam mintha készülnék és közben gyakorlatilag élvezeteseket terepfutottam. Kb a szarok rá hogy mi lesz érzéssel készülgettem, nem voltam hajlandó idegesíteni magamat. Azt viszont észre kellett vennem, hogy alig 15 perccel a beérkezést követően az ólmos fáradtság elillant belőlem a Buda Bércein 50 túrán, ezt jó jelnek véltem, majdnem elhittem hogy edzett vagyok.  Mindegy, na akkor nézzük az UB-t, hogy is alakult. Ez lesz a legjobb rész, itt lesz minden a bunkó meg a jópofa futótól a fülledt erotikáig bezárólag. Szóval pénteken le a Club Aligába - mert idén ott a versenyközpont-  Érd érintésével ahol Pannit és a pink kofferjét még bepréseltük a kocsiba a sok saját cucc mellé, majd a csapat 75%-a, Andim, Panni és Én elindultunk a Club Aligába. Azért csak 75%, mivel a negyedik tagunknak végül Andi faterját, Gábort sikerült megfűzni, aki kocsival kísért minket végig, így utólag írásban is köszönet és örök hála neki!. A Versenyközpont vizitje előtt a szállásra hajtunk, ahol érdekes néni fogad: apró, öreg, büdi kicsit (na jó, nem is kicsit), a műfogsora rémesen ferdén kandikál ki a szájából és folyamatosan beszél. Jó édes anyám az ilyenre szokta mondogatni hogy a koporsóban is szaros lapáttal kell csapkodni a száját hogy fogja már be. Az emeleti szállás amúgy tűrhető, sőt élmény: ilyen szedett-vedett berendezést ritkán látni így egyben és egy kúúúrvanagy sombrero lóg a szoba falán (amit azonnal fel is próbáltam)! Az emeleti révás érdekes élménnyel fogad: a víz alig csörgedezik benne, ha netán valakit meglátogat a South parkból a Qla bácsi, az jobb ha nem itt ejti meg a meetinget. Na utána irány Aliga, rajtszámok fel, ingyen pia-kaja fel, sok-sok ismerős csak a teljesség igénye nélkül: Sipi, Gemo Laci, Garas Attila, Balogh Ádi és a mindent elárasztó DK-sok, de bármerre is tekerem a fejemet mindenhol akad olyan arc akit már láttam valahol és valamikor. Egy DK-st kisegítek két Flector reumatapasszal, a fájós hátára adom hogy másnap tudjon futni. remélem bejött neki. Mi ugyan nem az elsők között értünk le, de alig 1-2 perces sorban állásokkal letudtunk mindent, rajtcsomagot és kaját-piát, kb egy óra múlva már mindenhol rettenet sorok kígyóztak. Utána potya lehetőségként ingyen vitorlázás egy kva drága hajón morc kapitánnyal, de annál aranyosabb útitársakkal. Előtte és utána hogy a nagyérdemű is jól szórakozzon, Pannival és Andival hármasban kéz a kézben flangáltunk ide-oda a versenyközpontban, hát elkerekedett szemek voltak szép számmal, de volt is miért irigykedni: két jó csajjal egy marha jó pasi… hát, ritka látvány lehet errefelé. Kb úgy éreztem magamat, mintha az élet császára én lennék J. Utána irány a szállás, ahol az éjszaka kissé elhúzódott, ki ezért nem tudott aludni, ki meg azért. Panni például már majdnem elaludt, mikor a hármasban olyan jó volt a versenyközpontban ötletén felbuzdulva Andival megrohantuk és bebújtunk mellé az ágyba és változatos marhaságokkal csesztettük, csórikám negyed óra után már szinte könyörgött hogy hagyjuk aludni. Hagytuk, elvonultunk. itt 18-as karikás rész jön, de annyit elárulok hogy a verseny előtti szex legfeljebb annak zavarhatja a létezését, aki amúgy is hiányt szenved benne. Reggel problémamentes  kelés, majd a konyhai állapotok ismeretében (a házimami a konyhában lévő ágyban aludt, illetve onnan nézte az xy csatornán futó low cost sorozatokat) döntés hogy inkább készet veszünk a helybeni főzés helyett, pakolás a kocsiba+ pékségben kaja fel és usgyi Club Aligába. Itt már várt ránk Gábor, átpakoltunk hozzá pár apróságot (azaz mindent), és siettünk hogy a kezdést le ne késsük. A rajt rendben lezajlott, Panni kezdte a futást, Kenesén vártuk kis frissítővel, majd Almádiba siettünk (25,2km). Itt váltottam Pannit azzal hogy Aszófőig jó vagyok (48,9km).  Itt még jó volt a tempónk, sajna Csopak előtt a Hell’s Angels motoros pojácazsúr miatt kerülni kellett, laza 1,6 kilivel toldották meg Paloznaki kitérővel a távot. Na ki is a pechvogel a csapatban? Hát én! Paloznak előtt csipp-csepp majd bent a faluban rendes eső, tapigatyó-póló kombó rajtam de ugye esőköpeny sehol. Még szerencse hogy nem volt hideg így nem fáztam csak az állandó csirr-csurr vizek hangjaitól lépten-nyomon meg kellett állnom pisálni. Amúgy a folyadékkal nem volt gondom, a verseny végéig minden pontnál megálltam és ettem valamit (jellemzően banánt) illetve ittam is (víz és iso illetve kóla is ha akadt) annak ellenére hogy a táv egy részét víztartályos zsákkal futottam, és akkor ihattam amikor csak akartam. Ezt, hogy folyamatosan egyek-igyak, a sokat tapasztalt ultrások javasolták, ami belém fért, tömtem és még menet közben is toltam befelé az energiaszeleteket és egyéb kalóriákat. Plusz a kocsiban pihenést is úgy kezdtem hogy ettem amennyi csak belém fért.  Csopakról kifelé már elállt az eső, de Füred előtt ismét volt csepegés de akkor már kit érdekelt: a bugyim is elázott, utoljára olyant hogy ott alul is minden vizes és én tehetetlen vagyok, csak csecsemőként éreztem (tévedés ne essék, akkor sem emiatt sírtam, hanem mert elvették a cicit a szám elől, mostanában is ez a helyzet). Közben mindenfelé Hárlidévidszonos motorosok száguldoznak (és a nagyobb csapatokat dögösautók követik, amik a lerobbant amúgy kúúúrva drága hárlikat szedik össze. Több ilyent is láttam. Tudom hogy legenda, meg presztizs, de ha ráülnének egy rendes japán motorra- a’la rizskályha- megszűnnének a lerobbanások és a motorok alatti olajtócsák is), illetve bringások nagy rajokban és időnként veterán sportkocsik rongyolnak el ezerrel itt-ott. Úgy szép az élet ha zajlik, így egyszerre 4 rendezvény is van a Balatonnál, csak hogy egymást frankón akadályozzák. Na szóval Füredről kifelé már süt a nap, száradok, komfortérzetem javult és így a tempóm is picit. közben persze hogy ne unjam magam halálra a dimbes-dombos pálya ellenére, szórakoztatok mindenkit akit csak tudok: a frissítőnél, a leelőzötteket és az engem leelőzőket is. És közben jókat szórakozok azon ha valamit elbaszok, például Káptalanfürednél egy előttem futó szöszi jányka hátán a Fuss Balaton feliratot lazán csak Miss Balatonnak olvastam távolról, de az alany arca nem támogatta ebbéli meggyőződésemet, ezen Füredig röhögtem magamban. Aszófő előtt többen már belekínlódnak a távjukba, gyalogolnak, őket biztatom futásra.  Aszófőre beérek (48,9+1,6 a paloznaki kitérővel), Panni vált, szegénykém  kifogta magának a táv majd összes durva emelkedőjét. Kocsinál öltözök száraz cuccba, száraz cipő fel, frissítek és eszek, közben látom a tutit: mások apró gázfőzőn levest hegesztenek maguknak. Ó dzsízesz, hogy ez nekünk nem jutott

 

eszünkbe!!! Dörgicsénél ismét váltás(63,1+1,6km), Panni megszenvedett az emelkedőkkel, meleg van mint a franc, póló nélkül nyomtam le Akali felé. Andink Aszófő óta bicajozik, így most engem kísért. A falu alján frissítőpont van, Csanyát az utolsó pillanatban veszem észre, beugrok hozzá egy italra majd usgyi. Ez a táv egyik legjobb része, gyakorlatilag majdnem végig lejt, igaz mellé a betonja kifejezetten szar.  Andival beértünk az Úttőrővárosba, ahonnan kifelé elkap az eső. Eleinte csak csepegett, itt vettem észre hogy Andi lemaradt, a ruhám meg nála van, de szerencsére hamar beért. Mire a tábort elhagytuk, már bőven jutott ránk felülről az égi áldásból, előbb Panni BÖSZMÉS mellényét, majd a rám nyilvánvalóan kicsi kapucnis esőkabátját húzom fel. Persze Dörgicséről nem látszottak az esőfelhők, és Akali után Panni még kiszólt a kocsiból hogy köll e valami, de azt hiszem egy Copd ki a csecsem! válasznál többet nem kapott J. Köveskálig végig szakadó eső, és még ugyan nincs hideg és emiatt mellőzném a kényelmetlenül apró kabátot, de kell a kapucni sajnos hogy a szemembe ne menjen sok víz mert kimossa a kontaktlencsémet, ami baromi szar érzés. Amúgy isteni dolog cuppogva futni tökig vízben, főleg úgy hogy szembe meg jönnek az önjelölt veterános autóversenyzők. Én őszintén sajnáltam őket, ennyi csóró embert egy rakáson még nem láttam: szegényeknek nincs pénzük új autóra, így nagyon régit vesznek! Viszont IQ-ra sem tellett nekik, mert a szakadó esőben a keskeny és kanyargós úton nyélgázon csapattak a verdáikkal, szerintem kivétel nélkül kimerítették a relatív gyorshajtás fogalmát. Menet közben még Andi megereszt egy telefont, hátha ideérnek az esőkabátommal, de jelzik hogy brutál dugóban ácsorognak Köveskálnál és lám, mikor odaérek valóban vagy kilométeres a torlódás, a futók előzgetik a kocsikat! Ritka pillanat! Szóval Köveskálon cseréltünk (79,6+1,6km), Panni innen egészen Badacsonytördemicig futott. Itt már nagyon kezdett a tököm telelenni azzal hogy másodszor futok aznap és másodszor ázok szarrá, de úgy hogy a bugyimból is csavarni lehet! Eddig kb 2,5 órát futottam esőben. Fasza! Mindegy, Tördemicen friss és száraz bugyi, zokni, cipő és póló, valamint felvettem a hátizsákomat és beletettem a térdig érő esőköpenyemet. Kitaláljátok mi történt? Egy kúrva darab esőcsepp sem esett le ezután! (ki is tettem a zsákomból Keszthely után, mert ugyan marha jó dolog de nehéz is a maga bő fél kilójával) Közben jön a hír a lányoktól, hogy éppen most hagyták le XY-t, aki „kivan, mint a gecis bugyi”.  Lassan beértek a lányok Tördemicre (94,8+1,6km),  váltás+ a bicaj visszaköltözött a kocsiba, a csapat usgyi el Keszthelyre a hugicámhoz enni-inni-fürödni. Gábor, a sofőrünk eddigre már több alkalommal is megjegyezte, idézem: „Ti nem vagytok normálisak!”. Szerintem igaza van! Főleg azért is, mert még a verseny előtt egy hónappal kezdtük megbeszélni a taktikánkat, ki mikor és mennyit fog futni, de több ötletelés után elhalasztottuk az UB hetére azzal, hogy úgyis időjárástól függ a felosztás. Na ebből annyi valósult meg, hogy az első két váltás volt megbeszélve, utána az ahogy esik, úgy puffan verzió élt. Bejött, de mégsem majd erről a végén szólok bővebben. Szóval míg a csapat evett-ivott az egyébként nagyon jól főző tesómnál, én Gyenesdiásig erőltettem a futást. A vége szó szerint erőltetés lett, mert a betont mint az elején említettem nagyon nem bírja egyik térdem sem, így elkezdett lepukkanni előbb a bal majd a jobb is. Még Szigligetről kijövet a 100. km előtt éreztem hogy valami nem stimmel odalent. Jött egy meglepi frissítő vízzel és fröccsel. Inkább vizeztem, mert a fröccsöt nem szeretem. A 71-es és 84-es utak elágjában a vasúti átjáróban futottam össze Regősné Edittel, aki bringázott. Váltottunk pár szót, majd hagytam eltekerni. Innen kis emelkedő jött Balatongyörökig, ahol váltópont volt. Innen üzenem annak a tahó faszkalapnak aki odaszart a bringaút közepére, hogy legközelebb próbáljon meg egy lépéssel odébb leguggolni, úgy nem kell a bűzlő és széttaposott kupacát kerülgetni! A Györöknél lévő golfpályák közötti lejtőn meglódulva (105,5+1,6km) még valami futást mímeltem, de utána a vasút mentén húzódó bringaút végeláthatatlan reménytelensége és pocsék betonja megadta a kegyelemdöfést testileg és lelkileg is: kezdtem öngyilkosságot fontolgatni illetve a térdeim brutál fájdalommal és fokozódó nyomásérzettel jelezték hogy ennyi volt, ne erőltesd seggfej! Az etap vége 7 perces vánszorgássá fajult, közben hogy ne legyek öngyi és depi, azon szórakoztattam magam hogy minden előző-előzöttnek toltam a sódert ezerrel, akit láttam hogy bajban van azt kisegítettem energiaszelettel és bíztattam, elismertem, csevegtem, picsarészeg nyaralóknak visszakurjongattam, zajlott az élet. Nagyjából a vasút melletti bringaúton éreztem valahol a frissítő után hogy a cipőm kezd kicsi lenni. Igen, én a 43-as lábamra 43-as Sauconyt húzok, mert a Ride 3-as modell tökéletesen illeszkedik a lábfejemre, nem tör és nem nyom sehol, de ennyi után már terül annyira szét a lábfej hogy szűk lesz. Ez is lassított még ráadásul. Utána felvettem a 44-es Asics skárplimat, ami amúgy kicsit széles nekem, de most alig lötyögött benne a lábam. Gyenesdiáson váltás (114,3+1,6km), majd kaja és fürdés hugicámnál és irány Balatonberény (132,3+1,6km). Itt a két térdem komolyan sztrájkolt már, a betonon majomkodás betett neki, alig tempóban nyomtam le Máriafürdő 2-ig a távot (140,6+1,6km). Utána a kocsiba beülés is komoly problémákat okozott, de főleg az hogy az éjszakai hűvösben folyton rázott a hideg+folyamatosan húgyozhatnékom volt a hidegtől. Nem tudom volt e már így valaki, de engem ha megcsap a hideg, azonnal kell dobnom egy sárgát, illetve ha fáradt vagyok akkor nagyon fázok. itt mindkettő jelentkezett egyszerre, például a fűtött kocsiban ültem dupla polárfelsőben ami jó meleg, de közben azonnal elkezdtem reszketni ahogy kinyitottam a kocsi ajtaját+rögtön még pisálnom is kellett. Na innen lesz szép nyerni! Mellé még az is hogy a sztrájkoló térdeimmel alig tudtam mozogni, szó szerint fájdalmas volt még az is hogy állok és még akkor el kellett menni a váltópontig és utána futást mímelve kellett mulatnom az időt. Azt hiszem itt volt az első pont, amikor a térdeimet lóbalzsammal kezdtem el kenni Andi javaslatára, illetve már a hosszú tapigatyóm volt rajtam, tehát még vetkőzni is kellett a művelethez. Annyit segít ez az izületekre és inakra való kence hogy jó hűvös érzetet kelt, illetve ha nem is túl gyorsan de hat valamennyire. Szóval Alsóbélatelepen (147,7+1,6km) Panni beér és jól lebasz hogy miért is köll ránk várni állandóan. Ja! Mer csak! Futáshoz sok a polár amit a kocsiban viseltem, így komolyan fázva indulok neki a távnak, csak a hosszú téli futógatya, rövidujjú póló és vastagabb felső van rajtam meg egy széldzseki plusz a hátizsákom, amiben nincs semmi csak pár zselé meg energiaszelet. A zsák amiatt kell, hogy a hátam ne fázzon. Hamar kimelegszek és a dzseki a zsákban végzi. Innentől kezdve már vagyunk annyira fáradtak hogy folyamatosan váltunk, nem fűzünk össze több szakaszt, illetve csak a Boglár és Lelle etapokat Panni, mert ott komolyan a feladáson agyaltam a térdeim miatt. Később még a hosszabb szakaszokat is felezzük ami szabálytalan de ha nem megy akkor nem megy és pont. Amúgy senki nem szól érte, szerintem annak örülnek ha problémamentesen beérünk majd a célba. Reggel a világosodásig csak vánszorgunk, Panni is fárad, én sem vagyok jól, térdeim is egyre szarabbak. Pedig Máriafürdőn azt hittem hogy rosszabb már nem lehet, de az élet megcáfolja naivitásomat, van még lejjebb is annál. Persze közben folyamatosan eszek a pihenők alatt a kocsiban energiaszeletet, paradicsomot (Panni zseniális ötlete+Csanya is elkotyogta hogy egy adott táv után már a rágás is nehézséget okozhat) meg vedelem a Nutridrinket (Panniét, mert az övé volt felül, az enyém két dobozzal lejjebb és ugye pakolni kellett volna hogy hozzáférjek), kólát és vizet, Panni házi iso italát, néha kis péksütit is. A frissítőállomásokon meg amit érek, jellemzően víz, iso, kóla, banán a sorrend. Hogy nem unjam magam halálra, folyamatosan dumálok ha van valaki a közelben, igyekszem a marhaságaimmal szórakoztatni a környezetemet és önmagamat. A hajnal közepe a legdurvább, Panni sem emlékszik egy váltásra, nekem is kimarad egy bő 2 kilis szakasz. Fonyódligeten (155+1,6km) Pannit veszi át a futást és nagyon nem boldog hogy miattam két szakaszt kell egyben lenyomnia, majd Lellén (166,5+1,6km) ismét én váltok.  Azt hiszem itt volt amikor beérve lepittyentette a chipet és szólt hogy itt van, én meg visszakiabáltam neki hogy ne szólj hozzám! Ezen a környéken mindenki jót röhögött J Na, hát ez van, a Show az élet sója! Utána a Szemes(171+1,6km)-Földvár(180+1,6km) táv felezve de emlékeinkben alig van meg ez a rész. Itt már rettenet kivagyunk, ez lehetett az igazi mélypont azzal hogy én előbb pukkantam le és itt már kifelé jövök belőle, míg Panninak kb ez a legalja mélypont. Én lassan estem bele a gödörbe és hasonlóan jöttem ki, Ő ahogy láttam hírtelen és a feltámadása is később ugyanilyen lett, magyarul Panninál sokkal kevesebb ideig tartott ez a mélyrepülés mint nálam. Kocsiban eszek, beszélek, alszok, néha mindezt egyszerre, komolyabb részletek hiányoznak itt az életemből. Csak remélem ha egyszer majd lepereg előttem életem filmje, akkor ezen részek is visszaköszönnek valami féktelen buli/paráználkodás formájában. Balatonföldvártól (180+1,6km) a Szántódi révig Panni, majd onnan Zamárdi váltóig (187,7+1,6) én nyomom. Itt már világosodik, meleg felsőmet kézben viszem és futok…állítólag. Amit művelek azt annak nevezni kár lenne, térdeim a kenegetés ellenére brutál fájnak, nem kívánnak hajlani semerre és borzalmas az a tompa nyomás amit bennük érzek. Mellé változatosság kedvéért a két bokám felváltva sajog. A cél felé közeledve- mondjuk éjféltől már igaz ez- egyre több a robotos mozgású ember, én csak Kraftwerk bábuknak hívom őket. Ezen mindenki jót röhög, ellövöm majd minden frissítőnél és váltásnál. Zamárditól Széplakig (192+1,6km) Panni fut, itt mintha feltámadott volna, erős tempót diktált. Utána én jöttem Siófoki etap feléig (196+1,6km). Jellemzően Alsóbélateleptől inkább egyéni indulókkal meccseltünk, csapat már kevés volt, sőt a tömeg utoljára Balatonberényben volt tapasztalható, utána már szinte semmi. Akadt olyan egyéni, akivel kb Fonyódtól végig vívtunk és alig 10 perccel ért be később mint mi. Széplak utáni frissítő előtt belebotlok egy egyéni indulóba, aki olyan darabosan mozog és tántorog, hogy rossz nézni. Némi informálódás után látom hogy bár nincs magánál ás egy ép szót kimondani sem bír már de egészséges őrült, az alig 100 méterre lévő frissítőig simán el fog érni (elért). Nem tudok ráerőltetni semmit, folyadék nincs nálam, energiaszeletet ugyan kínálgatok neki, de csak később veszem észre hogy az sincs mert megettem és nem pótoltam a kocsiban lévő készletből. Siófoki etap második fele Pannié, majd váltunk (2001+1,6km). Itt már egészen jó az idő, míg várunk Pannira addig sétálok, dumálok és tolom a marhaságaimat hogy el ne aludjak és ne unatkozzak, na meg szórakoztatni annyira jó. A kocsiból kikászálódva csoszogok a frissítőpont felé ahol megkérdezik hogy én mit fogok csinálni. Mondom hogy futni fogok. Te?! Elkerekedett a szemük rendesen, arcuk megnyúlt, mert a mozgásom kocka volt és ilyen állapotban szerintem az elfekvőben vannak emberek és nem futóversenyen. Szerintem a végelgyengülés előtti utolsó fázist testesíthettem meg látványban, csak a balkonrács hiányzott előlem. Tájékoztatom őket hogy terepfutok általában mert a betont nem bírja a lábam, meg amúgy is ez az első igazi ultrám, kicsit sajnáltatom is magam és mártírkodok mert annyira jól esik.  Mindegy,  kicsit sétálgatok és mozgatom magam, így valamivel jobb a térdeimnek, mert bár így jobban fájnak de a merevség csillapodik valamennyire.  Panni beért, indulok érdekes mozgással. Utólag tudtam meg, hogy mikor elindultam, Andi mondta hogy milyen jól mozgok. Na a frissítősök meg ledöbbentek hogy az a kocka mozgásos vánszorgás az szerintünk mennyire jó…. Amúgy az UB legszarabb része a déli part, a maga lapos, vigasztalanul hosszú és látszólag/gyakorlatilag sehová sem vezető utcáival. Na aki itt nem falcol be, az tényleg mindent kibír. Én csak úgy tudtam elviselni, hogy folyamatosan pofáztam. Ha netán van valaki miattam lett öngyi, akkor bocsika J. És a déli part egyhangúságát az sem dobja fel hogy időnként nincsenek jelzések és elbizonytalanodik a futó hogy jó helyen jár? Szóval Siófokon váltom Pannit (200,1+1,6km) és Sóstóig nyomom azon a tetű egyenes és kibaszotlapos, unalmas úton hogy basznámegazakiderakta. BOÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! Sóstónál Panni vált (203,6+1,6km), kocsiból látjuk az utolsó ponthoz érkezve hogy Dani, Panni ismerőse gyalogol az út mellett. Széplak környékén még kb 15 perc előnye lehetett, akkor is láttuk csak futva, most meg alig pár perc az előnye.  Amíg várunk az utolsóponton, a rendezőkkel együtt jókat szórakoztunk azon hogy egy öreg szakállas fószer futva ért be majd azonnal letámadta a francia csapat kocsiját és végeláthatatlan monológba kezdett. Szegények nem nagyon értettek mit mond, de vették a lapot és tudományosan bólogattak plusz karácsonyi pofát vágtak hozzá.  Megváltásként beértek a francia lányok, így megszabadultak az öregtől igen hosszú percek után. Na de az öreg is kemény mint a vídia és ahogy a franciák kiebrudalták azonnal a rendezőket vette célba és a B vitaminokról tartott gyorstalpalót. Panni sebesen futva beért, lihegte hogy Danit lehagyta! És itt jött el az én időm, a táv első bő 150 métere egy durva emelkedő amin elkezdtem felfelé kaptatni és annyira bejött hogy megtáltosodtam mert hát ez már terep!. Utána még vagy 1,5 kilit enyhén emelkedett, de végig 6 percesben futottam felfelé, a lejtős részen hátrapillantva pedig látni véltem valakit aki amúgy nem az volt kinek hittem így még jobban belehúztam, közel 5 perces is volt itt-ott a sebességem. A Club Aliga kapujában Panni és Andi várt, hármasban futottuk le a maradék párszáz métert, kéz a kézben lépve át a célvonalat. És bár azt hittem hogy a 25 óra nem lesz meg, szerencsére az időmérés nem a célban történt hanem attól kb 150 méterre, így 24:59,59 lett a befutóidőnk. Jipííííííííííííííííííí!!!!!! Páros 14. hely is meglett a férfi kategóriában! Dani majd fél órával utánunk ért be, az utolsó pontról korábban induló francia lányok is kaptak tőlünk vagy 10 percet.
Az UB tanulságai: le lehet futni kevesebbel is, mint amit a vérprofik (heti 100-160kili helyett heti 60-100km) mondanak, de kitartás és a nehéz pillanatokban erős támogatás is kell hozzá a csapattagok részéről. A korábban említett taktikánkról meg annyit, hogy persze kértünk tanácsot sokaktól, de azt hiszem a legjobb az hogy az ember önmagára hallgat és annyit vállal csak be egyszerre amennyit elbír. Emiatt nem volt jó az elején, egészen Balatonberényig hosszútávozni, minden állomáson kellett volna váltani, de ezt majd a következő alkalommal kipróbáljuk J
Slusszpoén: a célbaérkezést követően caplattunk fel a parkolóba, mikor jött szembe az öreg szakállas fószer, a franciák boldogítója. Panni elkövette azt a hibát hogy beszélgetést kezdeményezett (odaköszönt).  A fószer odajött, és elkezdett magyarázni: egy se füle se farka szövegbe fogott bele valami kerékről. Pár másodperc után elrángattam onnan a lányokat, kimenekítettem őket. ugye vannak esetek mikor nem szabad megkérdezni XY-t hogy van, mert még elmondja!

Zsánklód