Két éve sikerült átlépnem a 2000 futókm-es évekről a 2700-asra egy nagyobb ugrással, de még úgy gondolom az ultrázáshoz több kell. Hétköznap nem sok időm van kimenni, de próbálok 5-10-perccel többeket futni, valamint a hétvégén egy hosszabbat tolni a szokottnál. Már régen volt utoljára heti 5 edzésem, örülök a 4-nek, de ezekkel a kis plusszokkal összejön az edzéskilométer. A tavalyi BSZM-re készülés után, idén jóval szerényebb évkezdésem volt, jóformán csak a hosszú edzéseim voltak, a hétköznapiak sokszor elmaradtak. Így egy korai tavaszi 6 óráson, ami az eddigi leghosszabb volt, futottam meg az addigi leghosszabb heti mennyiségemet. Önbizalom növelőnek jót tett, főleg, hogy addig a hosszú futásom is csak 3 óra volt. Volt később egy maratonom is, de jócskán elmaradtam az időtervtől, mégis elégedett lehettem, mivel kb. 100 indulóból 7. lettem.

A Balaton körbefutást tervezgettem már, de egy hirtelen ötlettől vezérelve Karácsony környékén kezdtem egy párt keresni magamnak, mivel a kedvezményes nevezés határideje 1-én hajnalban volt. Csabát próbáltam megfűzni, de neki bő egy nap távollét sok édesanyja ápolása miatt. Egy lányt ajánlott, aki benne is volt, így a szilveszteri piálás ellenére (Szabolcsban nincs 2cent, csak feles pálinka, de abból sok) sikerült fennmaradnom és neveztem.

A leányzó kezdetben lelkes volt, de akadozott a kommunikáció, nem tudtunk találkozni sem, így erre hivatkozva visszalépett. Egy jó hónappal a verseny előtt kétségbe is estem, de Rókalaci széles futóismeretségének köszönhetően hamar találtam magamnak egy párt, aki bevállalta velem a körbefutást. Ő Béla, aki kalocsai, így szintén kevés lehetőség volt találkoznunk, de e-mail-es és telefonos egyeztetések sorával kialakult a taktika.

Volt egy gyorsabb félmaratonom, ami után még éreztem erőt, hogy délután is fussak 1,5 órát. Rá egy hétre csináltam még egy sorozatterhelést, hosszabb futásokkal egy napon belül, benne éjszakai futással, kevés alvással. Két héttel az UB előtt még egy hosszabb hegyi futással felkészültnek éreztem magam, bár az összkm mennyiség nem ezt sugallta.

Pénteken szabadságot vettem ki, és összepakoltam a beváltnak gondolt kajaféleségeket, grillezett csirkemelles szendvics, kroasszon, alma, malátaital, csokik, kukoricalisztes lekváros palacsinta, CaMgZn tabletták. 4 szakasz volt a terv, így mindegyikre külön futóruha, pluszba hosszú ujjasok, még kesztyű is, ki tudja milyen idő lesz alapon. Délután irány a versenyközpont a frissen szerzett, ráadásul első autómmal, melynek ez volt a leghosszabb útja. Egyikünk párja sem ért rá ezen a hétvégén, így magunkra voltunk utalva. A kombi autóm miatt, azzal terveztük a váltópontokra való eljutást, amíg másikunk fut. Mások szemében nagy bátorságra vallott ez a tervünk, ráadásul ott a versenyközpontban találkoztunk először. Felvettük a csomagunkat, bekajáltunk, majd Béla ismertsége révén egy közeli településre mentünk megszállni több futóval együtt, akiket szintén ott ismertünk meg. A Bozót becenevű lányt már többször láttam, de most esett le, hogy az idei sülysápi félmaratonon még a dobogón is egy fokon álltunk:) Ő és Öcsi szintén párban futottak, valamint volt két egyéni induló, TZ a szállásadó és Kecskés Laci, és még két nem futó személy. A héten nem tudtam valami sokat aludni, csak épp eleget, így féltem ettől az éjszakától. Nem is aludtam valami sokat, de a többiek is így voltak vele. TZ állítólag emiatt adta fel idejekorán és sajnos Laci is, bár az ő okát nem ismerem.

Reggel kettőnkön kívül mindenki korán lelépett, a házigazda ránk bízta a zárást. Kellett a nyugodt reggelizés, toalett. Versenyek előtt az utóbbi többször szükséges az izgalom miatt, de az idegen hely miatt inkább szorulásom volt. Kimentünk a rajthoz, 1-200 méterig együtt mentünk, majd Béla kezdte az első  35km-es etapot. Én még egy kicsit ettem, majd a váltópontra igyekezve egy benzinkúton sikerült a maradék salakanyagtól is megszabadulnom. A terv az volt, hogy két-két 35km-es szakaszt megyünk, majd Béla 25,9-et, én 13,5-öt, majd ő 12-őt, végül a maradék 20km az enyém. Ekkor gondoltam bele, ettől nem térhetünk el, mivel csak ezeket a váltópontokat jelöltem meg a gps-es telefonon, valamint ha valamelyikünk telefonja lemerülne, nem tudnánk az alternatívát megbeszélni. Váltás közben csak pár szóra van idő, nyomni kell, ha jó időt akarunk menni. A hosszabb részeket azért találtam ki, hogy legyen elég idő utána nyújtani, enni, emészteni. Maratoni, vagy hosszabb táv esetén szerintem jóval hamarabb lefáradnánk és nagyobb a sérülés esélye is, főleg, hogy még futni kell később is. A tempótervünk 5:30-as átlag volt, ami nem olyan fárasztó és a sokadik futásnál is tartható.

Első váltás Csopakon, egy elterelés miatt 1,6-km-re hosszabb szakasz után, mégis előre tervezett időnél. Előtte már majdnem bekentem magam naptejjel, de egy felhő miatt baseball sapkát húztam, ha esik nem folyik a szemembe, ha tűz a nap, árnyékol. A váltás pillanatában leszakadt az ég, pillanatok alatt bőrig áztam. Jól kezdődik, alig indultam el, máris elment a kedvem az egésztől. Egy órányi ázás után egyszercsak kisütött a nap, hatalmas meleget és fülledtséget okozva, holott előtte még vacogtam is. Ekkor kezdődtek az igazán meredek részek is. A szintesebb terep nekem jutott, viszont az össztávom valamivel kevesebb, hogy nagyjából egyenlő legyen mindkettőnk terhelése. Azt hittem, bőven bekajáltam előtte, de éhes kezdtem lenni. Almát kívántam, de a frissítőpontokon nem találtam, így banánt, valamint mazsolát eszegettem. Ez utóbbiról el is feledkeztem, nem is próbáltam még sose, de egy későbbi problémához lehetett köze. Amíg a nap sütött szauna érzés, mihelyst felhő mögé került, a vizes cucctól ismét fáztam. Ez váltakozott, de jó tempóban, sok energiamaradékkal jutottam a Zánkai váltópontig.

Rengeteg időm volt még a következő váltásig, így nyugodtan ettem először egy almát, majd kroasszont, karmalzzal öblögetve. Nyújtottam, majd kezdtem elpunnyadni. Elfogyasztottam az előre elkészített szendvicsemet, de nem találtam elegendőnek, így megettem még egyet, bár közben éreztem a teltséget. Még inkább elpunnyadtam, időérzékemet is elvesztettem. Hatalmas zuhé volt, így egy hirtelen ötlettől vezérelve megpróbáltam szakasz közben  ráakadni Bélára, hátha ruhát cserélne. Kiszámoltam hol kellene lennie, de csak nem jött. Felhívtam, és már jóval előrébb volt, így követve a futóútvonalat, próbáltam beérni. Eléggé lassítottak a futó emberkék, így inkább a váltópontot vettem célba. A gyomrom meg teli volt, pedig 2,5 órája ettem utoljára. Idő nem volt már nagydologra helyt keresni, Béla is telefonált, hogy az előző ponton van már. Megbeszéltük, a következő váltásunk előtti pontnál hívjuk a másikat, hogy tudjuk minden rendben, a terv szerint haladunk, és készüljön a következő futó. Ez alapján azt hittem van egy kis időm pihengetni majd bemelegíteni, de Béla már telefonált, odaért a pontra. Gyorsan kiugrottam az autóból, irány Béla után, aki úgy gondolta tovább megy, de nehéz lett volna újraegyeztetnünk, így megvárt és én folytattam tovább. Minden váltásnál még el kellett magyarázni, hol áll az autó.

Eleinte 6 percesekben haladtam, annyira tele éreztem magam, de fél óra után felgyorsultam, bár a hasam még fájt. Jól haladtam, nem voltam fáradt. Az időjárás váltakozott, de szerencsére csak csöpörgött. Többször volt melegem, mivel hosszú felsőt vettem fel, de mégis jó választásnak bizonyult, az árnyékosabb részeken nem fáztam. A végefelé egyre nehezebben vonszoltam magam, toalett után vágyakoztam. Futás közben csak vizet ittam, nem kívántam mást. Máriafürdőn, a déli parton volt volt a váltóhelyünk. Alig vártam, Béla el, én meg azonnal egy WC-re. Máris megkönnyebbültem, nem is ettem, csak az almát és a kroasszot, a malátaitóka is elmaradt. Gyorsan indultam a következő váltóhelyre Lellére, ekkor már besötétedett. A telefonos gps felvitt az autópályára, annyit mondott hajtson fel. Kétfelé ágazott az út, nagy jobb kanyarral mutatta előre az utat, így jobbra mentem. Hát hiba volt, mondhatta volna, hogy tartsak balra, így 50km pluszt diagnosztizált előre. Hirtelen elhűltem, hogy nem érek oda a váltásig. Gyors döntés, szerencsére éjjel volt, így egy jó km-t tolattam a felhajtón visszafelé, és csak akkor jött egy auto, ami nem felém kanyarodott. A jó irányban már pillanatok alatt Lellén voltam. Na ekkor kezdődött a probléma. A hátsó felem úgy gondolta, nem szilárd formában akar megszabadulni a feleslegtől, így futás egy bokorig. Itt találkoztam Urbán Zsolttal, már nem a bokorban:) Ő is gyomorproblémákra panaszkodott, és a kiszállás mellett döntött. Egyéniben 166km után, szerintem még időben egész jól állt, mégis a feladás mellett döntött. Tudni kell méltósággal befejezni. Ő futni akart, nem görcsölni, vánszorogni, kísérő nélkül ez is nagy dolog, amit véghezvitt. Már bemelegítve, Bélára várva a váltózónában újabb roham, usgyi még egy bokor. A váltás lezajlott, szerencsémre csak egy rövid szakasz következett, de így sem bírtam végig, ki kellett állnom a depóba ismét. Ez már fejlámpás futás volt, könnyű volt elbújni a lámpa lekapcsolásával egy bokorban. Alig vártam a földvári váltást, ekkor Béla kalandozott el egy kicsit, de pár perc múlva megjött. Ez nekem rettenetes kínokat jelentett, irány a következő bokor. Ekkor már vizen kívül nem mertem mást magamhoz venni.

Gyorsan át a 12km-re lévő széplaki pontig, ez volt Béla utolsó szakasza. Még néhány bokor felkeresése után nekiindultam utolsó szakaszomnak. Bár egyszeri alkalomnak soknak tűnt, de régen ettem, és összesen nem eleget, főleg hogy még futok is, ürül a raktár, ráadásul extra módon. Továbbra sem mertem vízen kívül bármit magamhoz venni, sőt már az sem esett jól, egy pohár után azonnali ihlet a bokor felé. Féltem, hogy teljesen elgyengülök, a sokadik ürítés után már minden kijött belőlem. Ebben tévedtem, nem tudom honnan a fenéből, de mindig jött egy adag. A kiállások ellenére a futótempóm jó volt, nem görcsöltem, nem voltam merev. Így előzgettem a futókat, majd kiállások után újra és újra ugyanazokat.

Az utolsó előtti frissítőnél kóla után áhítoztam, de nem volt, így bepróbáltam az izót. Nagyon jól esett és azt éreztem, ettől már nem lesz gond. Ekkor hívott Béla is, itt árultam el a problémámat. Mondta, hogy az utolsó szakasz elég combos, meg is ijedtem. Az utolsó frissítőnél újra bepróbálkoztam a kólával, és bár volt, azt az egyénieknek tartogatták. Újabb izó, semmi hátsó kényszer, és megtáltosodva futottam felfelé. Az utolsó néhány kilométert 5 percesekben toltam, még a dombok ellenére is. Együtt befutottunk a célba, még 20 órán belül, hatalmas boldogság.

Az utóbbi órák jó barátját, a nedves törlőket nem mertem eldobni, nagy szolgálatot tett, áldom magam érte, hogy vittem magammal. A sátorban a sült kolbász illatára megéheztem, bekajáltam és úgy tűnt nincs gond. Eddig mindig mozgásra jött elő a gondom, meg akkor talán már tényleg nem volt minek. Szintén tévedtem, ahogy befészkelte magát a kolbászka, rohanás, még jó, hogy megint volt mivel tisztálkodni, bár már így is nagyon csípett. Béla még maradt, mivel Kalocsa messze van, és csak délután mennek arra kollégák. Hajnalodott, mire elindultam, de várt még rám némi kaland. Meg kellett keresni TZ nyaralóját, hogy visszavigyem a kulcsot. Felébreszteni nem akartuk korán, így emlékezetből próbáltam visszamenni. Minden utcába bementem, végül az utolsó nyert, de jócskán elfáradtam. Mivel sok idő is elment és minden utca kavicsos, valamint lejtett, autóval nehézkes volt mindig visszatolatnom így gyalog mentem be mindenhova. Hazafelé megálltam egyszer, mert már alig láttam. Otthon széntabletta, fürdés, majd 10 körül lefeküdtem, míg kiszóltam, hogy hagyjanak már aludni, de már du 4 volt. Este újabb alvás, másnapra már kutya bajom ,kedden már 12km-t kocogtam.

Béla oldalast evett, meg űrkajákat, nem lett baja, szépen végignyomta az adagját. Sokat tapasztaltunk, mire készüljünk legközelebb, pl. a széntabletta a barátunk:) Szerencsére az autó is bírta, jó kis verseny volt! Bélának köszönöm a bevállalását, jó csapattag volt! Sajnos a frissítőket nem nagyon használtam ki, de nagyon lelkesen szurkoltak mindegyiknél.