Az eddigi legnagyobb csapat a Távfutóművektől, Kilencen voltunk biztosan de lehet hogy többen? kísérőkkel együtt biztosan. Tóth Bea 10 kilis vesenyt futott, Ő nincs a listákon. Jó idő volt! szokásos jó szervezés. Remek futótársaság.. Tényleg régóta ez az első komoly versenyünk és rokalaci régóta valamilyen dobogós helyezést is elér... ez kell motiváciiónak a futószezonra... Lehet Ha nem volna AZ lenne a motiváció... Mosz először jött Zsolt és Nándi... Jót versenyeztek.. Sok tapasztalatot lehet gyűjteni egy jó versenyen. a felkészülésünk alapja is, hiszen tavasszal többen futunk maratont..
Molnár Zsolt első harmincasán HARMADIK!!!
Vácra készültünk, jó társasággal (Laci, Karesz, András, Nándi és én) közös autózással.
Nyugodtan, de egy kis félsszel, várakozással vártam a vasárnapi napot és a rajtot. Budapesten még
esett mikor elindultunk, de mondtam a többieknek, hogy Vácon derült idő lesz. Kezdő futóként
gomolyfelhők, és kérdések sorakoztak gondolataimban:
az ismeretlen terep és út iránt
bizonytalan voltam az erő és tempó beosztásom miatt
az újcipőm mely ötödszörre lehetet a lábamon, de még ilyen sokat nem futottam benne,
jó lesz-e?
Szerettem volna lemérni, hol tartok a felkészülésben, mennyit fejődtem tavalyi őszhöz képest.
fejlődtem?
egy korosztályos jó helyezés imponáló lehetne .
Sokat várok magamtól?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, kérdések foglalkozattak.
A kocsiban jó hangulatú történetmesélésekkel, ugratásokkal, viccelődésekkel telt az idő és már lent is
voltunk Vácon. Futáshoz jó idő ígérkezett, nem tisztán napos, de a felhőkön néha-néha átszüremlett
a napfény is.
Nevezés előre online megtörtént 2500 Ft kellett érte fizetni, ami egészen barátinak mondható.
Tornacsarnokban rajtszám átvétel és egy ajándék póló. Nincs chipp-es időmérés. Öltöző,
csomagmegőrzés, minden rendben.
Készülődés a rajtra.
A több rövidebb táv miatt, sűrű mezőny gyülekezett a rajtnál. A főszervező elmondta, hogy ezen a
vegyes távú versenyen kinek hol kell fordulnia és hány kört kell teljesíteni a kb. 10,5 km-es pályán.
Nándival közvetlen a rajt előtt beszéltük meg, hogy együtt megyünk.
Rajt!
A mezőnyben találkozom kedves ismerősömmel Krisztával, akivel a YT futások alkalmával volt
szerencsém megismerni. Kriszti volt partnerem két alkalommal Dunaharasztin ahol ehhez hasonló
távot már sikerült teljesíteni. A Szentháromság térről a kikötő felé folyt utunk –-és utána délre, talán
ártéri erdősávon, és kerékpárút, majd ezen vissza. Nándival belekezdtünk rendesen (lehet, hogy Ő
úgy gondolja, hogy én húztam Őt, de Ő legalább annyira húzott engem) Vitt minket a lábunk az út
elején még többet beszélgetünk a mezőnyről . Nándi számolgatta és hívta fel a figyelmemet egy-egy
piros rajtszámosra. A Nők, lányok hogy teljesítenek? Bennem is felvetődött ki és mennyi lehet a 40-
49 közötti??? , Ismerős arcokkal való találkozás során kinek biztató jó szó, kinek egy kis jópofa zrika,
hogy majd most lassítok, hogy ne legyen túl nagy a különbség köztünk….. aztán lassan elhalt a szó…a fülemben már csak a jó zenék ritmusa visszhangzót és adta talpamnak az
ütemet. Nem tudtam, nem tudtuk mennyi időt megyünk, de éreztük, hogy erőset. Az első visszajelzés
az időről az első kör végén kaptuk 51 percet mutatott az időmérő. Ennyi idő alatt nyomtuk az első 10
és felet. Az első frissítést is megtettük. A frissítést is szerettem volna gyakorolni, mert érzem, hogy
ezt még kéne fejleszteni. A frissítő állomásokon lelkes segítők akik frissítők mellé ( víz, keksz,alma,
banán, szőlőcukor, ISO ital..) jó szóval, buzdítással bocsátanak tovább utadra. A második kört is
tempósan nyomtuk sőt Nándi el is hagyott egy kicsit a visszafordító után de még látótávolságon belül
volt. A félmaratoni távnál megint egy visszajelzés 1:45. Újabb frissítés. A Dunaparton fokozatosan
utolértem Nándit. Beszéltünk pár szót kinek hogy megy. Próbáltam tanácsot adni a combjában
jelentkező fájdalom, fáradság enyhítésére. Aztán Nándi fokozatosan lemaradt. A fordítónál
konstatáltam, hogy mekkorára nőt a különbség köztünk. Minden körben kisebb lett a mezőny, és a
harmincasok és maratonisták köröztek már csak. Jó volt egy-egy biztató szót adni és kapni
………Gyerünk! Hajrá! Az egész futás során belső képeket használok, főleg ha úgy érzem, hogy kritikus,
nehezebb rész időszak következhet. Egyik ilyen belső kedvenc képem, ahogy futok a felhők tetején
könnyedén egyik felhőpamacsról másikra. A harmadik kör közepén egy lelkes pillanat következett
mikor Krisztivel találkoztam szemben és a felhőkön való lépdelést imitáltam. Az utolsó kilométereken
igyekeztem még a tartalékokat előszedni és próbáltam fokozni a tempót. Nagyon jól éreztem magam.
Hasítottam a végállomás felé. Jó dolog volt célba érni, érdemes volt olyan sok napon keresztül
hidegben, szélben futni és gyűjteni a kilométereket. Kényelmes tisztálkodás zuhanyzási lehetőséggel
átöltözés . Aztán a tornateremben összegyűlik a nép az eredményhirdetésre. 30 kilométeren a 40-49
korosztályban harmadik Molnár Zsolt 2:43:42 idővel.



|

|