Baja

2014-es év Atom100+ második állomása a 4. Baja Kikelet félmaraton. Kötelező volt indulni, bár kedvem nem volt leutazni ilyen messzire egy „sima” félmaratonért. Sebaj, nem drága, új környezet, új élmények, új időpont. Új időpont, mert délután 2-kor még sosem kezdtem „hosszút” futni.

Bajára transzfert a telekocsi FB fórumban találtunk, az út alatt sikerült újabb futóbarátokat szereznünk. A helyszínen ismét jó pár ismerős jött szembe, Távfutóművekből is voltunk minimum öten.

A rajtcsomag átvétel gyorsan lezajlott, a tartalma pedig a nagyjából szokásos póló, reklámanyagok, a Mogyi támogatásában egy csomag tökmag és egy kajajegy, amire már nem is emlékeztem, hogy kapjuk a verseny után. A menü túróscsuszából vagy halászléből állt.

Az átöltözésre kevés időt hagytam magamnak, mert az időjárás nem volt kegyes hozzánk. A futókat vizslatva úgy döntöttem, hogy rövidnaci és póló elég lesz, bár úgy sem volt hosszabb szerelésem, így a kevesek, de bátrak táborát gyarapítottam.

Az öltöző pont akkorra volt ahol kényelmesen elfért két sportoló, csak kár, hogy ezúttal egy futóverseny férfiközönségét szabadították rá. Sebaj, az átöltözés gyorsan ment, csak az egy személyes tusolót éreztem kicsit alulméretezettnek. Már ezért is érdemes gyorsan végezni a versennyel, mert kb. a sorban állás tovább tart, mint maga a verseny.

A rajnál több mint 500 ember várta az indulást, több változó hosszú versenytávval. Kár, hogy mindenki egyszerre startolt, így a tolongás garantált volt.

A start előtt egy órával történő teljesen helytelen étkezésnek hála már a 3. km-nél forgott a gyomrom, hányinger kerülgetett és egyik porcikám sem kívánta a versenyt. Ez később sem javult, továbbá az árvízvédelmi gát tetején uralkodó szembeszél sem növelte a verseny élvezeti értékét.

Sajnos az egész verseny alatt „légüres térben” futottam, ismerősökkel csak a szembefutások alkalmával találkoztam. Ez az egyedüllét nem igazán segítette a gyors tempót, bár a célba érkezéskor kiderült, hogy ez eddigi legjobb időm ezen a távon.

Az útvonal egy 12km-es és egy 8 km-es körből állt (plusz az apró). Viszonylag normális a vonalvezetés, csak a sokak által átkozott lépcsősort kihagyhatták volna, valószínűleg ezt senki sem hiányolná.

A futás maga mégis gyengén ment, majdnem minden frissítőállomásoknál megálltam „frissíteni”. Persze ez csak kifogás volt egy kis ácsorgásra. Bűntudatom is volt, mert nem figyeltem megint oda a verseny előtti étkezésre, így megint nem az általam elvárt eredményt futottam.

A befutás után a szokásos emlékérem átvétele és a frissítőpult lezabálása következett. Nagyon nem éreztem jól magam, jól esett teletömni magam banánnal. Később a túróscsusza is jól csúszott.

Nem volt rossz verseny, de eléggé felejthető kategória. Sajnos semmi extra dolgot nem tudott mutatni. Persze látszik, hogy jót tett a versenynek, hogy felkarolta az „ATOM futás”, de mindent összevetve nagyon nem éri meg eljönni Budapestről. 6/10

Szekszárd

A sokak által várt szekszárdi „Borvidék” a következő állomása a vidéki versenyeimnek. Ez is egy Budapesttől jó távol eső verseny, bár a „terep” minősítése új élményekkel kecsegtetett. A rajtcsomag egy pólót, egy üveg bort, egy müzliszeletet és a szokásos szóróanyagokat tartalmazta. A rajtszám már maga tartalmazta az időmérő chip-et, így letéti díjat sem kértek. Kúúl. A versenyzői öltöző egy nagy iskolai tornatermi öltözőbe lett kijelölve, ahol még zuhanyból is kettő akadt, végre számoltak az indulók nagy számával. Szekszárd Béla király tere a start előtti percekre teljesen megtelt, a kordonokon kívül nézelődőkkel, családtagokkal, kordonokon belül mérhetetlenül sok futóval. Ennyi futót Budapesten kívül még nem láttam: 1000nél is több sporttárs jött ma itt össze. A rajt után sokáig a tömeg vitt Szekszárd utcáin, amíg el nem érkeztünk az első emelkedőig. Egyből szétrázódott a társaság, ami érthető is volt, mert szép hosszan vezetett az út felfelé. A tető túloldalán a lejtő is hasonló hosszúságú volt, de talán kicsit nagyobb eséssel, nagyon oda kellett figyelni. Az első domb letudása után a pálya vonalvezetése visszavitt bennünket a starthelyre, így a hozzátartozók, szurkolók újra találkozhattak a mezőnnyel.Kisebb sík táv bevezetésével újabb emelkedő következett szép hosszan. A domb tetejére a tüdőm nagyon égett, szívem nagyon kalapált, a fejemen az erek szét akartak robbanni, de azért csak felértem a tetőre. Ott egy újabb bokatörő részen visszavezettek minket Szekszárd utcáira, nagyon bölcsen egy frissítőállomást is beiktattak a szervezők.A főúton egy kilométer után a szervezők elküldtek minket a löszös, csúszós talajú dűlőútra, én meg őket a búsba… Persze az út eddigieknél is keményebben kezdett emelkedni. Ahogy az arcokat végignéztem nagyon nem tetszett ez senkinek sem, de hát ezért jöttünk, le kellett gyűrni. A dombtetőn az út nem vissza a városba, hanem egyenesen az erdőbe vezetett. F*CK!
Jó pár kilométer erdei úton való botladozás után újra eljött a mindenki által várva várt lejtő, ami nem várt módon bevitt minket a Bodri pincészethez. Nem tudom kinek volt az a „nagy” ötlete, hogy az erdőből lezúduló futókat bekergesse a borvidék egyik legnagyobb pincéjébe, de csak gratulálni tudnék az eszéhez… A nedves pincepadlón való csúszkálás és az éles kanyarok bevétele után az állandó 5-8 fokból és az oxigénszegény környezetből végül is esés nélkül sikerült újra kijutnom a szabadba.Egy 2 km sík, unalmas szakaszt követően megtaláltuk a Szekszárdi-dombág legmeredekebb dűlőútját. Kár, hogy ez a szervezőknek is ment az útvonal kijelölésekor. A dombtetőre feljutva végre megláttuk a szekszárdi kilátó tornyát. Már nincs messze a cél, de azért az a meredek domboldal még hátravan a kilátó előtt. Itt jártam már korábban, de csak kocsival. Akkor valahogy nagyobb élményt nyújtott a kilátás, mint most. A fordító és a lefelé futás után már kaján vigyorral mosolyogtam a dombra igyekvő futótársaimra. Nem néztek vissza szépen, vajon ez nekem vagy az előttük álló emelkedőnek szólt? Ezt már sosem fogom megtudni.
Az út innen már csak lefelé a Béla király térig vitt, de ekkor már teljesen elkészültem az erőmmel, a tüdőm is már nagyon kivolt és az oldalam is rendesen szúrt. A végén még egy sprintet sikerült kihoznom magamból, viszont az nagyon zavart, hogy a cél előtt egy masszív kanyarban kellett ezt kivitelezni.A végére nagyon elfogytam, a célban már alig kaptam levegőt, kellett pár perc mire összeszedtem magam. Akkor vettem észre, hogy milyen szép érmet kaptak a távot teljesítők A befutócsomag mellé a futókat megvendégelték még lilahagymás zsíroskenyérrel és jóféle szekszárdi fröccsel is. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, hogy rendesen csúszott mindkettő!Az eredménnyel nem voltam megelégedve, jobb időben reménykedtem, de a terep rendesen meglepett. Számítottam valami hasonlóra, de azért ennyire brutál dombosra nem. A Szekszárd Borvidékre külön fel kell készülni, most már tudom. Viszont pont ettől jó verseny és ezért fogok jövőre is nevezni! Aki még nem volt itt, annak nagyon ajánlom, mert eddig ezt találtam a legszínvonalasabb hazai versenynek: 9/10.