„Úgy haladtunk, mint egy marék giliszta egy vödör takonyban” (Golyó)
A Téli Mátrának van valami varázsa, olyan ami lenyűgöz, elbűvöl és józanságra is int, talán éppen ez utóbbi okán mindig csak az M távot vállaltam be, valamiért nem nagyon volt kedvem az XL-hez, pedig nem sokkal több. Az embernek nem lehet mindig szerencséje, tehát ha a Tortúrát megúsztam egy száraz pálya-jó idő kombóval, akkor törvényszerű hogy valahol és valamikor jön a szopás amolyan (Mély)Torkos csütörtök módjára. Eddig azt hittem, hogy a Dombay-tónál letudtam, de nem. Még napokkal a Mátra M előtt reménykedtem hogy kis lehűlés, fagy megteszi a dolgát és nem lesz sár, de ugye tudjuk hogy a remény hal meg utoljára. Szóval szombat reggel belibbenés Mátrafüredre, szokott helyen sár, tiltó tábla és parkolóőrtől mentes helyen kocsi letámaszt, majd kis gyaloglás a rajtba. Már odafelé majdnem dobtam egy hátast, ugyanis az út tükörjég volt. Na vigyorogtam is magamban hogy ez az, ez kell nekem, tuti kopogós jég a falun kívül is minden, sétagalopp lesz idén ez a túra. Az iskola udvarán esett le az, ami mindig is bosszantott errefelé, a sorbanállás. Rendben hogy gyorsan fogy és alig 10 perc alatt bejutok az épületbe, de azt végig kell állni…futócuccban. Bent nevezés, itiner, tollászkodás, vakarózás és alig fél órával a tervezett időpont után el is tudtam indulni. Egyensúlyozás ismét a tükörjeges aszfalton, majd a főutat átvágva be a parkba…ahol MINDEN KIBASZOTTUL SARAS, POCSOLYÁS!!! De tényleg! Az első pár száz méter azzal telt hogy egy lépés jobbra, egy balra egy kurvaanyád megint ugrás megint lépés közben két kurvaanyád, tudniillik az avar alattz is víz és sár volt, a cipőm már az első métereken beázott. Lajosházáig volt még három patakon átkelés is, a közbeeső saras-pocsolyás részeket nem is említem, mondjuk úgy hogy a futást imitáltam csak, haladni előrefelé nem nagyon sikerült. Lajosháza előtt önkéntes hangosbemondó, minket felirányít a hegyi betonútra (S és M táv), a többiek usgyi le a patak alatt futó hídhoz. Nem alagútban ment a híd, hanem a megáradt patak bukott át felette. De sebaj, nekünk jutott egy kis saras-patakocskás hegyoldal, ahol felkaptattunk az erdészeti betonútig, és azon haladtunk tovább. Ahol nem érte nap, ott szuper ropogós havas volt, lehetett benne tempót tolni lefelé is, ahol napsütés érte ott latyaktenger és csörgedező Amazonasok között kellett evickélni. Ez utóbbit a harmadik beázás után kurvára meguntam, és a latyakban tempóztam tovább, de vidáman lekurvaanyáztam azt a két városi buzit akik a telepjárójukkal éppen oda tévedtek és ügyet sem vetve ránk, fénysebességgel húztak el mellettünk és fröcsköltek le a híg hólével. Nem tartott sokáig a jólét, hamarosan a notoriusan lejtő betonútról fel kellett kanyarodni a domboldalba. Éreztem hogy nem lesz jó vége annak hogy csak lefelé megyünk, így jött is egy emelkedős szakasz, benne az alsóbb részek eszenciájával: sár és hólé. Na nem túl sok, csak annyi hogy a beázás folytonossága meg ne szakadjon és a komfortzónába vissza ne billenjek.

KÉPEK!!! VideÓÓÓ

Téli Mátra az endomondon

Rövidesen beérve Mátraházára gyors pecsételés majd irány a következő pont, ahova gyakorlatilag szintben visz az út. Bő 300 métert megtéve megfordult a fejemben hogy na jó, ezt én itt és most nem erőltetem tovább, nincs kedvem a további szopáshoz, de aztán erőt vettem magamon két lépéssel később és toltam ahogy tudtam. Persze futni jó tempóban nem nagyon lehetett, mindössze keskeny ösvény volt taposva a hóba, és azt is megszakították időnként kikerülhetetlen pocsolyák és saras foltok. Még az EP előtt belebotlottam két erdészeti munkagépbe, és mivel a Belarus T45-öst ismerem töviről hegyire, így a sokszor megénekelt de ritkán látott LKT 80-ast rajongtam körbe és fotóztam le. Ez nálam szakmai ártalom, a betegség neve Autófília, gyógyítani minimum 98 oktános benzin mértéktelen mennyiségű elégetésével lehet, lehetőleg kilinccsel előre. Hamarosan beérek az EP-re, majd usgyi fel a hegyre. Már előre spannolom magam hogy ez a legdurvább rész a meredek, szerpentines emelkedővel, aminek a végén van egy rövid egyenes szakasz hogy utána ismét meredek de ezúttal köves meredélybe csapjon át. Meglepő, de nem amortizál le úgy mint korábban, csak megállok fotózni, illetve a köves felső részénél egy láthatóan problémákkal küszködő futótársat veszek rá hogy ugyan túrjon már bele a zsákom hálós zsebébe és a fiolát vegye ki, neki tartogattam. Na ja, a Magne B6 néha csodákra képes, de ha nem, akkor is kihúzhat a szarból valamennyire. Fent a Kékesen még bent az erdőben szmájlit rajzolok egy hókupacba, majd pecsételek és usgyi lefelé. És itt jött az aminek beugrottam, elhittem és jól megszoptam. Azt gondoltam, hogy az eredendően gyenge térdeim bírni fogják a lefelé tempót, mert ugye a hó jól csillapít, tehát a nem letaposott részeken rohantam lefelé mint az állat. A két nagy tartályt elhagyva bírtam még pár száz métert tempózni, majd kezdett itt-ott fájni, így belassítottam. Persze lejjebb már a havas-jeges kánaánt felváltotta a sár és az önjelölt, időszakos patakok tömkelege, így jól is jött hogy mérsékelt sebességgel (horribile dictu, néha belegyalogolva) haladtam lefelé a még száraz részeken, kímélve a fájó részeimet. A forrásnál pecsételés, majd némi biztatásra (Már úgyis mindegy, akkor meg miért kényeskedsz?) felhagytam korábbi városi ficsúr viselkedésemmel, és vaddisznó (Nyírségben: horta) módjára tócsán-sáron-pocsolyán át csörtettem lefelé a falu széléig, hogy a betonra kiérve konstatáljam tök mindegy mit csinálok, akkor is fáj. Így maradt a tempós futás, legalább hamarabb bevarrtam magam a célba. A katasztrofális viszonyok miatt négy és fél óra lett ez a laza 25 kili, amit a GPS amúgy 26,2-nek mért. Térdig eláztam, gyakorlatilag fél kilit tudtam az elején száraz lábbal haladni, a többi cuppogva, térdtől lefelé vizesen telt el. Viszont két izületem is odabaszódott, de rendesen részben a lefelé eszetlenül rohanástól, részben a sáron-jégen egyensúlyozásból adódó egyenlőtlen terheléstől. Bónusz hogy váltócuccot reggel valamiért nem tettem be, így Mátraházán a Csülökben tökig vizesen lapátoltam be a csülkös bablevest, majd lebattyogva a buszfordulóhoz, a kávézóban kedves barátaimmal eltöltve majd egy órát indultam haza. Mindez tökig vizesen, átizzadva, jó kis alapozás egy tüdőgyulladáshoz. Élmény volt, de többet Téli Mátra M nem lesz….jöhet az XL!!!