beszámolók <<--->> futónaptár..<<--->> fotók <<--->> BSI képek <<--->> Eredménylista <<--->> 2008-as beszámoló

Balaton Maraton - félmaraton 2010/11/21

Ezt a versenyt már nem tartom a fontos versenyek között, mert már ebben az időben én kevesebbet futok és az ídő sem mindig kellemes. DE most még nyáron Ali bejelentette, hogy "siófokra gyúr", élete második félmaratoni versenyére készült fel. Ha Ő így, akkor futhatok én is és jött még Gemolaci, Karesz, és még egy Új seprű, KesPeti. Petinek is ez volt a második verseny félmaratonja... Jött még a társaságból /népligetiek/ Sipi is, Livi hivatalból a dolgát tette a helyszínen... Összesen 6-an futottunk a ligetből. Ez jó volt így az év vége felé, hogy van egy csapat! -Ahogy a régi idők fociában "Csabagyöngye" :-)- Akkor még nem tudtuk, hogy HarsAndras, szintén ligeti futó az első félmaratonját futja itt. Ugyan vele még csak "futólag" találkoztam, de mivel ligeti, így már 7 fő mint a "törpék"... /András írhatnál egy beszámolót az első félmaratonodról... ide nekünk/ Tehát megérkeztünk, kicsit csíp az idő, irány a rajtterület. Mindenki tudja hogy milyen tempót tervez, /el vagyunk szánva :-)/ A távolabbi kedves futótársak is sokan vannak... Pacsi, puszi, hátbaverés, intés és "gyanús pillantás :-) Erika és Eremem /Márti/ szóval két futólány akikel sok helyen találkozunk, most a dabasi "rózsaszín párducok" nem voltak/ .... ÉÉÉN a múltheti 1:55 után /Tudás útja/ és a heti szerdai 17 kilis elfáradás után... kimérten 1:55 nél akartam hamarabb beérni, illetve 5:20as tempóval 1:52 re.... Semmiképpen nem akartam az elejét elfutni, ezért, már 4 kilinél elment Karesz, aki mostanában 1:45-ös félmaratonokat megy. Futáshoz már jó idő volt és kifejezetten könnyű tempónak éreztem az 5.15-ös tempót. 14 kiliig ez volt az átlagom. Közben azért olyan 8 kilinél valaki megkérdezte hogy haladunk és amikor mondtam akkor úgy döntött velem tart. Deregi Laci volt Kanizsáról... örültem neki, mert elkezdünk beszélgetni is. A tempó könnyű, az időjárás elviselhető a társaság JÓ! ilyen ez a futás. Közben lehagyott, majd a vége előtt visszaelőztem Szebellédy Lacit, akinek szintén az első verseny-félmaratonja történt itt... KesPeti, mint a svájci óra 5-ös tempóban az ennek megfelelő helyen előzött most majdnem összejött a végén az 1:45. Mivel Laci miatt valóban a "tervezett" tempóban futottam, kiderült hogy van még fölös energiám. Fotóztam, dumáltam és majdnem úgy éreztem magam, mint egy kád kellemes fördővízben.... De azért olyan 800 méterrel a cél előtt csináltam egy hosszú hajrát... /4.30as tempó/ ez még fel is dobott!!! Utána bárban megérdemelt sör és másnak is ami kellemes... Sipi, mint aki nem is futott, rendezetten várt minket, összejöttünk mindannyian, csak ALI futott még, de a kocsinál már öten öltöztünk át és cseréltünk eszmét... Hazafelé még megálltunk enni-inni, vagyis kifejezetten jól zárult a 2010-e s futóév, ezután az idén már biztos nem lesz teljesítmény értékű futás...
---
Eltelt egy hét és egy Népligeti versenyre készültünk, ami egy Mezeifutó OB /MASZ/melleti "futófesztivál" lett volna, lényeg hogy a népligetben hivatalos futóverseny van... ám egy éjszakai nagy havazás a gálát sárba tiportatta a hivatalos 500 versenyzővel... az idő direkt rossz /a Nike cipős fiúk vacogtak egy pár órán át/ Karesz és én, érvényes rajtszámmal, inkább csak a ligeti betonon futottunk egy kicsit, és drukkoltunk a versenyzőknek

 


    




.