Már tavaly jönni akartam, de azt mondják jobb lett az idei. Hárman készültünk, de csak én lettem kész. Nagy Feri helyett Joó Attila, Lívia hirtelen betegsége miatt helyette senki.... Csak én törtem a maratont 600 méterrrel meghaladó táv teljesítésére hármunk közül, de maradjunk abban hogy Attila 26,8 km, én 42,8 km-en indultunk. Szerencsére, vagy inkább jól várhatóan, erre a versenyre is készült és jött is több Saucony Nagykövet. Dr. Vangel Sándor ..../3:20/ Keresztessy Laci /mafutsz/ Fröhlich Henrik és én. Henrikkel leleveleztem hogy szeretnék vele futni mert én még ezt nem futottam de Ő már igen.
Attilával autóval időben érkeztünk és Henrikkel találkoztunk először, majd Vangel Sanyival beszéltünk és később KLaci is előkerült. Örültem nekik. A rajt előtti intéznivalók után el kellett kocogni a rajt helyszínéig /800 m/, ide érve kicsit szétszakadtunk de Attila és én fotózással, melegítéssel múlattuk az időt, a rajt késett mert nem volt hangosítás, igy látva Péter Attila "némajátékát" néha tapsoltunk.... Három táv rajtja volt együtt ezért népes tábor indult futásnak. Kocogtunk együtt egy darabig... nekem lassan kellet mennem ez vot a terv ezért elengedtem Attilát de előtte még beért és előzött Péter Attila aki meglepett azzal, hogy fut is itt. Egyszer csak JÖTT!!! Hoór Anikó, /itt félmaratonos/ a világ legkedvesebb triatlonistája és beszélgettünk egy pár percet. Egy idő után magamra maradtam, miután az első friisítőnél nem jutott semmi.Koncentráltam a nem kis feladatra... láttam egy csoportot magam előtt akiket beértem.
-Megvagy Henrik! Így csatlakoztam hozzájuk nagy megkönnyebbüléssel. Henrik és Lánya Georgina, KLaci, Gyuri Miskolcról /első maratonista/ "befogadtak". Elváltak tőlünk a 26,8 km futók, Georginának is integettünk. Gyuri tudta az utat, ez sokszor volt hasznunkra... Most kezdődött az a neheze amiért ide jöttünk. Eddig is emelkedőn futottunk, de 8 és 19 km között jött a keskeny, valaha egysávos azfaltos útnak készült szakasz, ami mostanra csak nyomokban őrzi az eredeti burkolatot. Boka és nyaktörő gödrök, csúszósságával veszélyes kőrtörmelék, hepe-hupa és a jobb részeken is mély kátyúk. KLaci elöl Henrik, én, és Gyuri mint hátvéd haladtunk felfelé az erős emelkedőn. Jól haladtunk, olyan 6p/km tempóval. Eddig az aszfaltra volt festve a km-jelzés, innen fákra volt tűzve. Gyuri mondta, hogy majd 10 és 18 között lesz kemény az emelkedő. Hamarosan éreztük is a lábunkban és a tüdőnkben is. Valahogy szerencsésen a mi számunkra, pont egy kifulladásos szakasz végén volt a harmadik frissítő, ahol megállva ettünk ittunk. Később is ez lett a gyakorlat, hogy ne szemeteljünk az erdőben. Ezután ismét a "vonatozás" egymás után, reméltem hogy bírni fogom. Kb.: két kilcsi után Henrik "technikai" megállóra kényszerült és mi sétálva bevártuk /nagyon kellett ez, bár akkor még nem voltunk fáradtak/. Fényképeszkedés után lassan tovább, még meredekebb lett az út és egy rövidet még belesétáltunk. És még egyet??? Nagyon vártuk a következő frissitő állomást... 16 km táján. Ott is eltöltöttünk 3-4 percet mint a többi frissítőnél is. Gyalogolva indultunk tovább aztán vagy 300 méter múlva lassan kocogtunk. Olyan nehéz volt, hogy el sem tudtam képzelni mi lesz később... mindannyian kemény önfegyelemmel haladtunk előre. Gyuri mondta, hogy már csak húsz perc... /futva/ de már egyre többet gyalogoltunk bele, szédültem és mintha ólomból lettem volna. Egy szerpentin kanyarban valaki megjegyezte, hogy milyen szép a táj - nem tudtam felnézni, gondoltam, majd máskor megnézem:)) Egyszer csak a "csúcson voltunk". páran álltak az út mentén és mondták hogy innen már lefele visz az út. Ekkor határoztam el, hogy ezt a beszámolót piros betűvel fogom írni és akkor és most is köszönöm három társamnak hogy "felhúztak" a legmagasabb pontig. Kis idő múlva a 20-as frissítőnél is hosszabban frissítettünk és Henrik cipőproblémával küzdött... Menjetek előre - mondta, nekem a lejtőn jól megy, majd jövök... Elindultunk. A lejtőn való futás egészen jól esett a nehéz emelkedő után. Gyuri lemaradt mert ő a térde miatt lejtőn sem futhat gyorsabban. Ámbár néha beért minket KLacival, mert mi meg minden újabb emelkedőn sétáltunk újra.. DE Henrik tényleg elment mint a távirat! Ketten Lacival fogyasztottuk az utat ügyelve a pulzusra... Most már az volt a nehéz, hogy nem tudtunk "lassan" futni a lejtőn, minden "beleszeladás" után séta jött...ÉS a 24-es frissítő, ahol megkaptam az első leadott redbullomat /forró volt, miért nem lehetett hűvösbe tenni?/ Mentünk tovább, lehetőleg kimérten. Sokat ki vett belőlünk a hegymenet...beláttuk és még nagyon sok van hátra...a következő frissítő is messzebb volt egy kicsit mint vártuk és sok volt már a forró betonon-futás a napon. 30 kili táján Laci "elbocsátott" - Menj a saját tempódban, mondta, nekem most pihennem kell. Én elindultam, de féltem az egyedülfutás nehézségeitől. Felvettem egy jó tempót, de a 32-es frissítőnél már keresetem a 36 ra küldött "másik redbullt". Mosakodás, öblögetés futás tovább... 30-35 között 5,3p/km átlagot mentem, köszönhetően egy árnyas szerpentines útszakasznak. Előztem is egy futótársamat, de ejött az az állapot, ami hasonlitott a hegymeneti szédüléshez...nem bírtam a tempót oxigénnel. Le kellett állnom sétálni nehogy elájuljak. Néhányszor még kerülgettük egymást az említett futóval, akit "tanár úr"-nak szólítottak a 36.os frissítőnél. Ez a hely és innentől végig a tűző napon vezetett az út. Itt is forró leadott frissítőt kaptam pedig tehették volna árnyékba is. - Istenem! mondtam magamban ez még csak 36!!! hol van még a vége?? mert az "enyém" közel! Egyedül, főúton szédelegve, szlovák rádió szaggatott adását hallgatva jutottam előre. Innentől a célig 8,3 p/km lett az átlagom! Ez megfelel annak hogy a tartós sétába néha belefut az ember. De ez már nem volt játék és mese!!! Konkrétan szenvedés volt! Ilyen tűző napon majnem 8 kilit sétálni minden "előjáték" nélkül sem egyszerű. Mögöttem volt 36-38 km tempós futás... Ennek nyoma sem maradt a végére, elfogytam 40-re. Az utolsó irányírott kanyarban, a terelgetés ellenére majnem rossz irányba "futottam" - Arra hosszabb lesz! szóltak utánam. Akkor már végleg "gyalog-lóra" fogtam az iramot. Egyszer valaki a "nyakamba liheg" - Egy fiatal futó volt akivel bemutatkoztunk de bocs ..... semmi. Azért együtt értünk célba akkor már örömmel. /4:57:09/ Vangel Sanyi tapsolt a beérkezésünkkor és Henrik csinált egy célfotót KÖSZI mégegyszer mindent, és gratulálok minden célbaérkezőnek, sőt minél később ér be valaki, annál több munkát tett bele.
A Célban mint az őszi légy lézengtem egy darabig, azután a befutó KLacit fotóztam a célban, majd hallottam hogy Henrik korosztályos díjazott lett! SZUPER!!! Elvonultam mosakodni, átöltözni és rámtalált reggeli társam és barátom Attila, aki a középtávon 2:22-t ment /1:50 félmarcsi/.. Látta hogy nem vagyok a legjobb bőrben és hogy csak haza akarok jutni.... Kérdés nélkül, autó indulás... Csak az ablakból intettem de ezt már nem látta senki...Útközben hívott telefonon Vangel Sanyi és már kicsit magamhoz térve beszéltünk pár szót. Neki a 3:20.as eredménye szép lett!!! Hazáig azért Attilával értékeltük a versenyt összehasonlítottuk az élményeinket is.
A legnehezebb és a leghosszabb futásom volt nagy erőpróba, ami többször megkérdezte KI VAGYOK?