Miután sikeresen a tervezett idő alatt teljesítettem a Nike félmaratont, elég jó formában éreztem még magam és új kihívás után néztem. A következő hetet pihenésnek szántam, lazákat és keveset futottam. De éreztem az erőt így egy héttel később már erősebb tempójú edzést is csináltam, sőt a hét végére készen álltam egy komolyabb versenyre, talán még jobb formában mint a Nike-n.
Mivel ez a vasárnap a születésnapom is volt egyben, valami újat és vadat álmodtam, aminek megvalósulása a piliscsabai X2S terepfutásban öltött testet. Előző nap a szokásos ráhangoló edzés, majd a megszokottnál későbbi kelés után cuccolás, majd irány a vonat. Bendegúz fiam és az asszony is elkísért a pocakjában gyarapodó következő utóddal. A versenyközpont a Pázmány Egyetem területén volt. Másfél órával a rajt előtt korán érkezhettünk, mivel én voltam az első előnevező. A nevem, meg a születési évem bediktálása után megkaptam a rajtszámot és a csipet. Papír, aláírás nuku, csak egy megjegyzés, "a hosszú távra nevezel?, ... te tudod". Ilyen csipem még nem volt, olyan, mint egy fesztiválon a karszalag, csak a cipőfűző alatt kellett összeragasztani. Előző nap itt duatlonverseny zajlott, utólag megnézve az eredménylistát láttam csak, hogy az indulók kevesebb, mint fele teljesítette a hosszútávot. Lassan sokasodtak a résztvevők, kikerültek térképek az útvonalról, távokról. Próbáltuk megfejteni (a térképlátásom is, mint a tájékozódó képességem enyhén szólva tökéletlen) , de voltak többen az előző napi duatlon után, akik már ismerték a pályát és segítettek eligazodni rajta. Az első és az utolsó kör a szombati bringapályán haladt, kb. 8km, a középső kör pedig a duatlon futópályája volt, kb. 5km. Mondja egy rác, hogy nem gyenge a pálya, erre én, hogy ahol biciklizni lehet, futni is, hááát...
Elindultam bemelegíteni, az első kör kezdeti szakaszára. Már akkor láttam, nem kispályáztak az útvonalkijelölők, nem egy laza terepgaloppra kell számítani. A rajt után hamar egy vizesárok következett, majd egy alagút, ahol széltébe csak egy ember, de lehajolva fér el. Biztos a montipályán indultam? Megnéztem a befutó szakaszt is, majd hamarosan eligazítás és rajt. Úgy néz ki, jó fele melegítettem, ez tényleg a bringapálya volt, MTB-s szalagokkal jól ki volt jelölve az útvonal. A kritikus pontokon szervezők segítették a tájékozódást. Nem tudtam elképzelni, hogy lehetett itt kerekezni? Egyenes szakasz minimális, mindhárom dimenzióban folyamatosan változott az útvonal, néhány méter jobbra, pár méter balra, közben kis dombra fel, majd hirtelen le, szűk árkok, földfolyás, nagyobb rögök, kavicsos, kidőlt fákon átugrás, szűk folyosók.

Nem tudtam, hogy állok erőnlétileg, így csatlakoztam egy sráchoz, majd egy másik beért minket, és a kör végéig együtt haladtunk a 6., 7. és 8. helyen. Felfelé kemény volt, de lefelé sem lehetett gyorsan haladni a folyamatos irányváltás, talajminőség, meg a meredekség miatt. Szerencsére sokat ittam a rajt előtt, mivel frissítés csak a körök végén volt. Ittam sokat, ettem almát, majd némi lemaradással az előttem lévők után eredtem. Közben észrevettem, hogy rendesen lehorzsoltam a karomat, de szerencsére több sérülés már nem ért. Jött az előző napi futópálya. Na ez bőven űberelte a montipályát, ettől nehezebb futóterepet nehezen tudok elképzelni. Ha lehet ez még kacskaringósabb, még meredekebb, mint az előző kör, fenyvesek közt tényleg szűken, sok farakáson átugrálva hullámvasútfílinggel haladtam. Az egyik srác közben meglógott tőlünk, de inkább tartalékoltam, meg nem akartam eltévedni, pedig tényleg jól ki volt jelölve a pálya. Feltűnt egy másik srác előttünk, és a kör vége előtt elszakadtam a páromtól - itt már csak nem tévedek el - és a frissítőnél utol is értem az előttünk haladót. Most tényleg sokat ettem-ittam, de közben megszökött a delikvens. Messze járt már, mire tovaindultam, de akitől én lógtam el, is jól lemaradt. A harmadik kör már ismerős volt, újra a montipálya jött. Elég gyorsan beértem a szökevényt, de a keményebb szakaszon mögötte mentem. Aztán csak elszakadtam, majd belehúztam. Ekkor éreztem, hogy sok tartalékot hagytam magamban, túlságosan is óvatos voltam, hiába növeltem a sebességem, nagyon messze volt az előttem lévő. Végül hatodiknak beértem, pedig ha az első körben velemegyek... Nem bántam, mert eszméletlenül jól éreztem magam, a pályán töltött idő minden percét élveztem, sose voltam még ilyen változatos és gyönyörű pályán. Rájöttem, nekem terep kell, sok volt már a vízszintes aszfaltos versenyekből. Bár ez jelentős változás volt, mégis ment, mert feldobott az endorfin. Különben olyan 900m szintkülönbség volt, 2:05:39 alatt értem be.
A célban közölték, hogy visszakapok a nevezési díjból, mert közben lecsökkentették, mivel így is elég nagy "szívás" volt, mondták, ennek is megörültem. Beérkezés után sör (még lehetett hideget kapni:)), majd levezetés, nyújtás. Egész jól éreztem magam, laza voltam. Jött az eredményhirdetés, abszolút, majd valami korcsoportos helyezettek. Nevettem magamban, hogy ők ilyen "öregek", hogy külön kategóriájuk van, majd egyszer csak az első helyre szólítottak. Na ezután asszony röhögött ki, hogy vén ... vagyok, pedig nem, csak szerencsére begyűjtöttem még egy érmet. Ha egyszer egy üzlet beindul... Másnap rámozogtam, na, akkor már éreztem az izomlázat rendesen. Most egy héttel később érzem úgy, hogy kipihentem magam.