VISSZA<-> képek <->képek a fórumos lapon <-> Futanet fotók <-> SK képei
21. NIKE Budapest nemzetközi félmaraton <-> rajtszám<->tavfutóművek táblázat<->Teljes BSI befutólista /*.xls/
"2006 szeptember 3. Stirlicz, kora reggel már tudta, hogy aznap sokan akarják megelőzni az előrejutásban, és hogy ő maga is sokak előtt fog végezni egy nagyon fontos versenyen..."
Nikivel és Ferivel indultunk a Városligetbe, egy órával a verseny előtt meg is érkeztünk. Nem szerveztem semmilyen találkozót az ismerősök és barátok között, mert a tavalyi maratonon nagyon belebuktam a "rókalaci és a négyharmincasok" ügybe /elkéstem/ . Gondoltam, hogy nálam van a telefonom, aki akar megtalál és én is felhívok egy pár embert.... Az első sikertelen hívás után lett gyanús, hogy lehet hogy csak ééén hozok telefont futni??? Megint beleszaladtam egy kudarcba!!! a fene egy meg. Különben is a nagy zajban nem hallottam volna, és az erős fény miatt nem láttam a kijelzőt amikor telefonkönvből a akartam telefonálni. BUKTA! Szerencsére Domschy Bandi családjával találkoztunk és gondoltam, hogy futás közben majd "összefutunk egy páran" . Bandival haladtam az elején, 4:45 el indultunk de 3 km után mondtam hogy menjen, mert ez nem az én tervezett tempóm.. /5:12/. Míg láttam elmenni, beértem Katit és Gabit, aki elmondta, hogy éjszakai műszakból jön és félmataront megy.... OK. Aztán még az Andássy úton mellém ért OJ. Mivel látásból már ismertük egymást, megszólítottam hogy mi újság? Azt válaszolta hogy ő már inkább "ultrázik". Erre én a kellemes 4:50 es tempót feladva őt is útjára bocsátottam. Futok, futok élvezve a hangulatot, Nagy sebbel-lobbal mellettem terem Ncsike /aki nem Encsike - én hiába mondtam hogy az "N" néma/ és Timcsi. Üdvözlet oda vissza és Ncsike "elment mint a távirat", mondaná Csücsök Feri aki a maga tempójában mögöttem "tolta a tömeget". Timivel megegyezünk végre hogy egy darabon együtt megyünk...Mentünk jó tempóban, de meleg volt a rakparton megint mint tavaly, nem baj bírtuk és haladtunk. A lágymányosi fordulónál átmeneti holtpontom miatt vagy két kilométeren Timike után futottam és a látvány "frissítő" hatása miatt lassan meg is indultam .... A Szabadság híd budai oldalához közelítve - hitehagyott dobos-zenész csapatot láttam hűsölni a bokrok alatt!!! Ejnye még sokan jönnek.... Kis tánccal, tapssal, nádihegedűvel "életre" keltettem őket, és szerintem azóta is "húzzák" ;))) A budai oldalon, talán először nem volt őszinte a mosolyom.... Azt éreztem, hogy koncentrálni kell a futásra és egy kicsit visszaengedett tempóban haladni..... Ment, de nem könnyen. Időnként így is idősebb német turistanőket gerjeszetttem tapsra amikor integettem nekik a dunakorzó közelében. Elhagytuk a Margit hídat és a visszafordító előtt néztem kit érhetek még el, és visszafordulva láttam ismét Tímeát.... Jó zenekar volt a híd közelében (mint tavaly) és oda-vissza "légdoboltam" a ritmusukra. Kossuth tér -> Alkotmány utca -> itt úgy véltem hogy sokan mennek el mellettem és olyan vagyok mint egy patakból kiálló kő. A MARXTÉRI felüljáróra mint a "Ráró" szaladtam fel és a tetején integettem "Saci néni és az asszonykórus"-nak a túloldalon magányos tangóharmónikás lányt tapsoltunk meg sokan, neki sem lehetett könnyű két órán át pumpáli a levegőt! A nagy lejtőn bemutattam a "sífutós lejtőtechnikámat" amikor nagyokat rugaszkodva és kézzel erősen rásegítve kétméteres de mégis kényelmes tempóval "aláztam" le a többi lejtőfutót... A Ferdinánd híd alatt mindig káromkodom, ez jól bevált dopping. A Lehel út - Dózsa György út már a közeledő cél reményével telt ... ám Bandi hirtelen előttem termett és azzal a lendülettel meg is előztem... az állatketi körút után van egy általam nagyon útált enyhe emelkedő a Hősök tere felé... Ott visszaelőzött (végül is jobb futó) . A célegyenesben végre nem kezdtem korai hajrát és a végén erősen ünnepeltetve magam beértem 1:46:38 ra oooOOOÓÓÓLLLLÉÉÉÉ!!! A "szerény" befutó csomag átvétele után sokan jöttünk össze és nagyon jól esett hogy kedves futótársak között lehetek sok csoportfotó van itt ! Barátaim!!! Találkozzunk a Plus Maratonon is!!! Valami találkapontot majd kitalálunk.... Legyetek futók ha tudtok!
| 2006.09.03. - 21. Nike Budapest Félmaraton - Távfutóművek befutója | |||||||||||
| hely. | név | sz.év. | ország | egyesület | város | nem | r.sz. | kat.h. | 10 km | bruttó idő | nettó idő |
| 1. | Bene Barnabás | 1986 | HUN | PFK | F | 36 | F3/1 | 0:31:34 | 1:06:33 | 1:06:32 | |
| - | |||||||||||
| - | |||||||||||
| 293. | Mazur Béla | 1978 | HUN | Csömör | F | 3944 | F4/57 | 0:40:28 | 1:30:04 | 1:29:44 | |
| 575. | Csapó András | 1981 | HUN | Balatonalmádi | F | 4551 | F4/98 | 0:43:02 | 1:37:20 | 1:36:48 | |
| 753. | Hegedűs József | 1963 | HUN | Dunaföldvár | F | 4356 | S1/82 | 0:46:31 | 1:40:55 | 1:39:38 | |
| 742. | Veszelszki Sándor | 1972 | HUN | Lajosmizse | F | 1955 | F5/165 | 0:46:42 | 1:41:29 | 1:39:29 | |
| 1136. | Vereckei Tibor | 1975 | HUN | Budapest | F | 1898 | F5/250 | 0:48:55 | 1:48:34 | 1:45:02 | |
| 1271. | Domschy Andrei | 1967 | HUN | Budapest | F | 1203 | F6/253 | 0:47:50 | 1:47:11 | 1:46:36 | |
| 1274. | Róka László | 1959 | HUN | Budapest | F | 1723 | S2/101 | 0:49:26 | 1:47:13 | 1:46:38 | |
| 147. | Zobákné K. Tímea | 1972 | HUN | Écs | N | 9277 | N5/35 | 0:49:39 | 1:47:47 | 1:47:21 | |
| 1623. | Kassai Károly | 1962 | HUN | Budapest | F | 2699 | S1/185 | 0:48:57 | 1:55:19 | 1:50:31 | |
| 317. | Horváth Katalin | 1976 | HUN | Budapest | N | 8221 | N4/67 | 0:51:24 | 1:54:47 | 1:54:21 | |
| 2207. | Herendi Péter | 1954 | HUN | Dunavarsány | F | 1332 | S3/117 | 0:54:41 | 2:01:37 | 1:57:48 | |
| 455. | Sophanxay Gabriella Eszter | 1968 | HUN | Budapest | N | 9157 | W1/68 | 0:54:42 | 1:59:48 | 1:59:23 | |
| 2451. | Sophanxay Chanthavivone | 1962 | HUN | Budapest | F | 4482 | S1/296 | 0:55:22 | 2:05:08 | 2:00:41 | |
| 2456. | Nagy Ferenc | 1961 | HUN | Dunaharaszti | F | 1473 | S2/202 | 0:56:42 | 2:05:17 | 2:00:46 | |
| 939. | Rövíd Szilvia | 1979 | HUN | Budapest | N | 9148 | N4/209 | 1:00:19 | 2:19:21 | 2:15:46 | |
| 1108. | Tamásiné Pálfi Lívia | 1973 | HUN | Budapest | N | 9174 | N5/243 | 1:03:59 | 2:25:50 | 2:22:16 | |
| 3455. | Petrásovits Imre | 1977 | HUN | Szolnok | F | 1549 | F4/553 | 1:02:46 | 2:23:07 | 2:22:31 | |
| 1114. | Farkas Márta | 1967 | HUN | Budapest | N | 8083 | W1/181 | 1:02:46 | 2:23:07 | 2:22:31 | |
| 1235. | Seregi Nikoletta | 1975 | HUN | Dunaharaszti | N | 8281 | N5/274 | 1:06:13 | 2:35:58 | 2:31:28 | |
| - | |||||||||||
| - | |||||||||||
| 4340 | Hovda, Konstanse | 1934 | NOR | Sveio IL, Norway | N | 7155 | W8/2 | 1:11:15 | 2:55:52 | 2:49:58 | |