Egy héttel a bécsi maraton után, remek hangulatban, indultunk a versenyre. Niki, Livi, Feri, és én tettünk ki három egyéni indulót és egy 3 fős váltót! Niki nem volt egyéni induló, Livi és én nem voltunk csapattagok. Odafelé, Csillebérchez közel, láttuk majd találkoztunk Szilvivel, akinek két lába volt két egyéni induló.... A számítógépet megkérük, hogy vegye el a másik két segítségünket... Szóval két ember kiesése okozta ezt a 20 forintos kérdést... Aladár térdrándulás, és Attila magas /190 cm/ láz miatt szabotálta a versenyt. A figyemesebb olvasó aki lehetőleg sportszervező, matematikus vagy mandala tenyésztő, annak feltűnhet hogy még egy bábu hiányzik a tábláról. /ezt csak Lékó Péter venné észre/. Erdetileg is Feri lett volna a váltó első embere, és közben egyéni futó is.
A rajt előtt kényelmesen sétáltunk, beszélgettünk. Találkoztunk sok ismerőssel, SpuriGabi egy új kitűzőt kért, mert a régi már elkopott . Csomagleadás, futásra vetkőzés. kiderült, hogy elég hűvös van, melegítünk egy kicsit...Elbúcsúztunk a Távfutóművek váltócsapatának 2. és 3. tagjától, Nikitől. Besorolva a rajthelyhez, előkerült Farkas Jani akivel közösen fényképezkedtünk, majd indulás.
Kiosztottuk hirtelen hogy ki-kivel megy a tempója miatt... ÁM amikor a rajtkapu alá értünk, hiába tapogatom magam a stopperórát keresve, a csomaggal leadtam...Ilyen még nem volt. Azért én Szilvivel indultam jobb tempóban, míg Livi és Feri lassabban indult. kicsit még nevetgéltünk a stopperem hiányán a tábor-kört megfutva. Még a tábor mellett van az az erősebb, de rövid emelkedő, ami kétéve "megsértett". Most sem voltunk sokkal jobb viszonyban. Valaki kiabált hátulról, hogy az elsők tapossák jobban a dombot, hogy nekik már ne legyen olyan meredek. Jött az első losszabb lejtő a fogaskerekű felé, könnyen jól haladtunk. Aztán egy kis hepe-hupa után egy hosszabb lejtőn elléptem Szilvitől, szerinte olyan 4 p/km-es tempóra gyorsulva. Magamban azt gondoltam, hogy talán 1 óra 50-es eredménnyel érek be, bár elhatároztam hogy a Csillagvölgyi utat végig lépkedem nyújtott tempóban. Elég erősen mentem addig, és a nagy emelkedőn sokan visszaelőztek... Egyszer egy pár lépésre futottam csak bele a "csillagvölgyibe". Utána jól ment, de nem erőltettem túl, volt időm megfigyelni, hogy sok futó nagyon kifulladt. A verseny legszebb része az erdei út ami a Jánoshegyi úttal együtt felvisz a Libegő felső állomásához. Odáig már többször "elfáradtam" de mindig jött egy lankásabb szakasz.... Az utolsó szakaszon jókedvűen, de nem "őszinte mosollyal" haladtam, a lejtőkön gyosabban, különben kimérten. A hajrát el sem kezdtem, mert "miért szenvedjek egy ilyen szép verseny végén???" Igy is egyéni csúcs: 1:54:30. A befutó után visszaballagtam a cél elé és végigfényképeztem az utánam érkezőket. Ismét sok futóbaráttal találkoztam és fényképeztem is. A végén, mikor kis csapatunk újra összejött, akkor kellemes meglepetésként egyel többen lettünk! Niki egyik kolléganője csatlakozott hozzánk, akit már Bécsben is lefényképeztem, reméljük máskor is találkozunk....és elfelejtettem stoppert vinni... Most már mindegy
hazafelé...
| hely. |
név |
sz.év. |
ország |
egyesület |
város |
nem |
r.sz. |
10 km |
bruttó idő |
nettó idő |
| 1. |
Berecz Lajos |
1979 |
HUN |
Mezőtúri Város Sportiskola |
Budapest |
F |
5 |
0:32:01 |
1:09:02 |
1:09:02 |
| - |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| - |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| 316. |
Láng István |
1957 |
HUN |
Messer |
Göd (Alsógöd) |
F |
1475 |
0:50:36 |
1:48:03 |
1:47:50 |
| 423. |
Sipos Zoltán |
1974 |
HUN |
Messer |
Rád |
F |
1476 |
0:51:44 |
1:54:45 |
1:52:22 |
| 472. |
Róka László |
1959 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
F |
892 |
0:53:28 |
1:56:46 |
1:54:29 |
| 51. |
Sophanxay Gabriella Eszt |
1968 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
N |
1615 |
0:54:59 |
1:57:59 |
1:56:40 |
| 568. |
Kassai Károly |
1962 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
F |
1078 |
0:54:51 |
2:01:01 |
1:58:58 |
| 582. |
Sophanxay Chanthavivone |
1963 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
F |
1613 |
0:54:50 |
2:01:09 |
1:59:48 |
| 64. |
Rövíd Szilvia |
1979 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
N |
1191 |
0:54:00 |
2:01:31 |
1:59:14 |
| 87. |
Déginé Vér Mária |
1951 |
HUN |
Minden-kor |
Budapest |
N |
983 |
0:56:33 |
2:03:50 |
2:02:33 |
| 103. |
Juszt Anita |
1978 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
N |
1201 |
0:57:54 |
2:08:39 |
2:06:08 |
| 117. |
Tamásiné Pálfi Lívia |
1973 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
N |
1236 |
1:01:23 |
2:10:52 |
2:08:34 |
| 135. |
Fülöp Krisztina |
1970 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
N |
1381 |
1:01:39 |
2:14:12 |
2:11:41 |
| 170. |
Ádám Andrea |
1979 |
HUN |
Messer |
Budapest |
N |
1474 |
1:02:22 |
2:20:23 |
2:18:00 |
| 829. |
Nagy Ferenc |
1961 |
HUN |
Dunaharaszti |
Dunaharaszti |
F |
523 |
1:04:04 |
2:24:19 |
2:22:00 |
| - |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| - |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
| 213. |
Külföldi Tamara |
1976 |
HUN |
Budapest |
Budapest |
N |
923 |
1:09:58 |
2:44:58 |
2:44:53 |
| 881. |
Ugocsai Gyula dr |
1956 |
HUN |
Szeged |
Szeged |
F |
724 |
1:09:31 |
2:46:20 |
2:44:58 |
Stafétában a távfutóművek csapata....
| 139 |
341 |
Bácsa |
Bencúr Bence,Ács Tamás,Sally Cili |
1:00:25 |
2:15:44 |
2:15:47 |
| 140 |
340 |
Gomicso |
Gonda Sándor,Michelisz János,Csata Judit |
1:03:18 |
2:15:46 |
2:15:48 |
| 141 |
335 |
Nike +/-1 |
Szűcs Piroska,Vidák Szilvia,Varga Richárd |
1:01:58 |
2:16:39 |
2:19:17 |
| 142 |
220 |
Cammogók |
Bárány Sándor dr.,Lendel Judit dr.,Szabó György |
1:09:51 |
2:17:37 |
2:17:52 |
| 143 |
328 |
Távfutó Művek |
Nagy Ferenc,Seregi Nikoletta,Seregi Nikoletta |
1:03:52 |
2:19:19 |
2:21:36 |
| 144 |
338 |
Jókedélyűk |
Dékány László,Jóres Dávid,Jóres Dávid |
1:00:25 |
2:19:20 |
2:19:23 |
| 145 |
280 |
Nagykissnagy |
Nagy György,Kiss György,Nagy Judit |
1:05:47 |
2:21:58 |
2:23:48 |
| 146 |
243 |
Páratlan páros |
Töreki Andrea,Berki Péter,Berki Péter |
1:06:57 |
2:31:19 |
2:32:47 |
| 147 |
323 |
Budenz* |
Flautner Dániel,Fehér Bertalan,Berta Zsombor |
|
2:38:36 |
2:38:36 |
| 148 |
213 |
Tádé |
Külföldi Tamara,Kertész Áron,Külföldi Dorina |
|
2:44:58 |
2:44:58 |
|