A Sárvári 24 órás futásom ’rövid’ története 2007-től:
A versenyig futottam 863 kilit, bicajozatm 2000 kilit és úsztam 116 kilit, lásd Forrest triatlon naplója:

http://spreadsheets.google.com/pub?key=pf-rjXp4eyZ3YV01EdYYrMg

Kezdtem a HTMV-vel (90) folytattam YT50, majd olasz tengerparti homokmaraton, YT25, Pécs-Harkány, Kisbéri 100-as OB, végül Veszprémi 6 órás. Sajnos Kisbéren a gyúró még futás előtt kitépte a lábam mint a szöcskének és már a Bakonysárkányi első fordító is elérhetetlennek tünt. Ennek ellenére 10 óra 14 perces idővel végigsántikáltam a távot. (nem kellet volna, de türelmetlen voltam) Veszprémbe két dolog miatt mentem 1. 2006-ban jól éreztem magam, 2. Láng Pista barátomat élete első 6 órásán nem akartam cserben hagyni. Sajnos pont Ő betegedett meg és nem tudott jönni, de ha már én ott voltam végigkínoztam magam a 6 órán a Kisbérről még fel nem gyógyult lábammal. Itt sajnos úgy jártam mint Gyalog Galopp barátom Sárváron, azzal a különbséggel, hogy én nem vallottam be nyilvánosan, hogy mekkora marha vagyok. Veszprém után hagytam a futást a francba. Inkább bicajoztam, úsztam. Jól tettem. Sárvárra szintén két dolog miatt mentem: 1. 2006-ban jól éreztem magam a 12 óráson. 2. kiváncsi voltam az "álló" vagyis inkább a futóképességemre különös tekintettel az éjszakai futásra. Nem árulok el nagy titkot, hogy mindez a Neulengbachi Dupla Ironman versenyhez kell:

http://www.triathlon-neulengbach.at/2007/deutsch/start.htm  (erre a versenyre készül Hoór Anikó is!!!)

Így hát pénteken bepakoltam a sárga kisbuszba és elindultam Sárvárra. Otthon szóltam, hogy ne várjanak tőlem semmit, mert általam jól ismert nagy nevek vannak a nevezettek közt, még a kategóriámban is. Bármibe mertem volna fogadni, hogy nulla esélyem van még egy kat. 3. helyhez is. Sárváron a rajtszám felvétel után megkajáltam a Tinódi fogadóban a Langer Erikáékkal, a Lelkes családdal, Kazuárral, és Takács Gyurival. A kaját búzasörrel kísértem le, majd a sárga kisbuszunkban nyugovóra tértem. Szerencsére csend volt, nem úgy mint 2006-ban, így jól sikerült aludnom a pályaszállásomon. Reggel öltözködés, reggeli a tejivóban, (ahogy Alow-tól láttam 2006-ban), frissítőszerek kirakása a kempingasztalra, szerelvény igazítása ellenőrzése, futótársak üdvözlése, fényképezkedés….. Mivel számomra ez nem volt tétverseny, óriási nyugalommal indultam el a rajtnál. Úgy voltam ha sikerül jó és ha nem sikerül akkor is jó mert legalább biztosat tudok. (a bizonytalanságot nagyon nem szeretem). Ha nem menne az éjjeli futás lemondanám a duplavasat és kész. (nem a világ legnagyobb szégyene ha valaki nem megy dupla ironman-re.) A másik dolog ami azért egy kicsit izgatott, hogy legalább sikerüljön megfutni megint a 100 kilit 10 és félórán belül. Ugyanis ez kell a Kettőnegyvenöthöz. Gondoltam ha sikerül többször is megfelelni a feltételnek az jót jelent. Futás közben valami véletlen folytán Bérces Edit mellett kötöttem ki, aki úgy ment mint egy vonat. Nagyon jó társaságnak bizonyult, mert rendkívül jót beszélgettünk, pedig akkor találkoztunk életünkben először. Gyakorlatilag az első 60 kört együtt, kettesben futottuk és észre se vettük, hogy eltelt 6 óra és őrült meleg gyötör mindenkit. Gyakran fogyasztottam a Gyuláék és a saját ételeimből és italaimból. Amit nagyon szeretek az a hideg szénsavas ásványvíz és a citromos kóla. Amit nem szeretek az a Jaat féle sókeverék szőlőcukorral kikevertetve. (viszont ez a leghasznosabb ha az ember sokat fut nagy melegben). Így hát szorgalmasan fogyasztottam ezt is. Egyszer csak jött a 97. kör ami a 100 kilis kör volt. A vártnál jobban sikerült 10 óra 5 perc körül. Teljes nyugalommal futhattam tovább. Az idő is elviselhetőbb lett. Már csak az éjszakát kellett kibírnom amitől féltem nagyon. Felesleges volt. Sokan adták a tanácsokat, hogy gyúrassak, öltözzek fel, vegyek be tablettákat stb..., de igazából a hosszúlépés esett jól, meg nem sokra rá Láng Pista barátom pohár söre. A kaják finomak voltak és jól estek. Tudtam jól enni és inni és nem éreztem semmi fáradtságot ill. láb vagy gyomorproblémát. Sok futótársam arcán láttam a kimerültség félreismerhetetlen nyomait. Nagyon sajnáltam a versenyt feladó társaimat. Biztos okosan és bölcsen döntöttek. Sokan túl sokat futottak és túl gyorsan a versenyig. Nekem hiányoztak a pályáról nagyon. Igaz a pálya széléről fáradhatatlanul szurkoltak nekünk. Hát ehhez is kell lelki erő, nem is kicsi. Közben Ncsike komám folyamatosan tudósított a verseny állásáról. Szegényt majdnem elküldtem 'valahová' mikor mondta, hogy abszolút 3. és kategória 2. vagyok. Azt hittem hülyít. Aztán Láng Pista haverom is megerősítette a hírt ami előtt teljesen érthetetlenül álltam, ill. futottam még mindig fáradhatatlanul. Vártam a kalapácsos embert. Gondoltam biztos alattomosan az éj leple alatt csap le rám, ugyanis előjelét még véletlen sem éreztem. Ami fura volt, hogy hajnal felé pár fát embernek néztem és köszöntem is néha, valamint pár emberről a ki a pálya mellett szurkolt nem vettem tudomást. Ezúton tőlük most kérek elnézést. Egyébként igyekeztem megfelelő visszajelzést adni a velem törődőknek és természetesen még versenyben lévő futótársaknak. Néha meg úgy hallottam, hogy egy csapat római katona fut utánam. Megfordultam gyorsan és látom sehol senki. Gondoltam biztos jól van ez így, másnak se könnyebb. Páran újra gyúrást, gyógyszert, meleg ruhát stb. javasoltak. Természetesen újra elutasítottam. Remélem nem durván. És akkor a madarak rázendítettek és elkezdett felkelni a nap. Ennek örültem is meg nem is. Örültem, hogy idáig jutottam és még mindig semmi bajom, ugyanakkor belegondoltam, hogy még 5 és félóra van a 24-ből. Ez bevallom elszomorított nagyon. Nem tudtam mivel tereljem a gondolataimat megfelelő mederbe mikor bevillant a Kettőnegyvenöt másik feltétele: 200 kilis futás. Osztottam, szoroztam és nem tudtam nem látni, hogy bizony ha nagy dolog nem történik velem akkor simán meglesz. Félelmetes. Nem hiszem, hogy ez is sikerül. Aztán másfél órával a vége előtt meglett a 200 kili és szegény Barakonyi Lajos kiállása után feljöttem a 2. helyre mind abszolútban, mind kategóriámban. Cserpák Józsi barátom eü. problémái ellenére is remekül futott hihetetlen jó stílusban. Ha nincsenek bajai lényegesen többet tudott volna futni ez 100%. Közben látom, hogy Lelkes Guszti is jól nyomja. Sokan visszajöttek a pályára akik pihengettek kicsit az éjjel. Józsi jól elhúzott, és az én  előnyöm is már behozhatatlan volt. Ha lefeküdtünk volna aludni akkor sem változott volna az eredmény. A szurkolók is újraéledtek, bár nem tudom honnan volt annyi erejük, hogy szinte egész éjjel kitartottak. Ha másért nem is a szurkolók miatt most már nem szabad megállni. A 200 kili után a 200 kör is meglett és még mindig sok idő volt hátra. De már semmi értelmét nem láttam hajszolni magam. Ezért az árnyékban futottam a napon sétáltam és élveztem, hogy életem első 24 órás versenyén ilyen remek helyezést érek el. Innentől a május 25-26.-i duplára koncentráltam. A mielőbbi regenerálódásra. Tervezgettem magamban a pihenést és a hétfői Kiskörösi termálfürdőben való hesszelést. Kiszámoltam, mennyit menjek a végéig, hogy a csipszőnyegen áthaladva érjen el a vég. Kiderült, hogy 206 köröm lesz ami 212 kili és 360 m. (6:46 perc/km) Teljesen hihetetlen, hogy ez sikerült, pedig nem is akartam, és nem is volt tervben. Jólesett a sok gratuláció bár az eredményhirdetésre a melegben majdnem kiszenvedtem több társammal együtt. Tényleg nem lenne hülyeség betenni a ceremóniát a fák alá. Úgy indultam el haza, hogy soha többet ilyen őrültséget nem csinálok. Kegyetlen volt hazavezetni. Szerencsére  Ncsike komám figyelt rám az előttem menő autójából és időben figyelmeztetett, hogy álljunk ki pihenni. Ha nincs ott most lehet, hogy nem írok beszámolót. Ezért az én jó komámat meghívtam egy pacalpörire és utána rendben hazaértünk. Itthon tisztálkodás után eldőltem mint egy zsák. Game Over. Este 11 kor persze már a fórumot olvastam meg neteztem éjjel fél 3-ig. Másnap kipakolás az autóból + rendrakás majd termálfürdő Kiskörösön, utána Soltvadkerten egy brutál fagyitál 1200-ért. Közben sok gratuláció meg biztatás a jövőre nézve. Hát erre mit lehet mondani. Egy biztos május vége duplavas. Szeptember vége Kettőnegyvenöt????? Meglátjuk. Még egyszer nagyon köszönöm mindenkinek kivétel nélkül aki segített, biztatott vagy legalább nem gátolt.

Ui:  a beszámoló írás fárasztóbb mint a futás főleg ha nem M. B. az ember monogramja.