fejlec

Vasas maraton TTT beszámoló, ahogy NCsike látta

Mivel a Plus maratont elhalasztották, kerestünk egy helyet, ahol kiengedhetjük a gőzt. A fórumon olvastam a túráról és rábeszéltem Forrestéket is, Timit is.
Mi Földvárról hárman indultunk reggel 5.45-kor Elekné Éva, Forrest, és én. Majd kevés idő elteltével visszamentünk Forrestékhez, mert neki nem nagyon megy ez a korán kelés, és előzőleg sikertelen kísérletet tett a futócipő elcsomagolására.
Na tehát, újra indultunk 6 óra körül, ezúttal cipőstől. Kicsit odaléptem az autópályán, így Pomázra meg is érkeztünk fél nyolc körül. Beneveztünk, Éva a 25 km-re, Endre és én a maraton távra, majd beneveztük Zobákné Timit is, aki az utolsó lehetséges indulási időpontban épp a Déli Pályaudvarnál járt.
Éva akkor nekment a 25 kilis távnak a fényképezővel, neki az volt az igazi kihívás, hogy nem csak le kellett járja a távot szintidő alatt, de szép képeket is akart csinálni. (Sikerült neki, ahogy hazafelé az OMV kúton átnéztük a gépen)
Míg vártunk Timire, megismerkedtünk Sisivel, aki a futófórumos kommunikáció következményeképp arra fente a fogát, hogy a NCsike féle csapatot akarja utolérni. Mivel ezek mi voltunk, és a rendezőknek is jelentős megkönnyebbülést okozott, hogy akkor nem térkép nélkül vágunk neki az első túránknak, rábeszéltük Sisit, hogy szálljon be hozzánk. (Neki egyébként már volt túrázós múltja, K100, meg ilyenek. )
Nyolc órakor indultunk végül, miután Timiék megérkeztek, és megerősödtünk egy komoly logisztikai háttérel. (Isti). Na, ez a háttér sem riasztotta el Endrét attól, hogy a legalább 5-6 kilós hátizsákját levegye. Ezt a rossz döntést egyébként később ezerszer megbánta.
Nagyon kényelmes kocogás következett, úgy 29 kilométerig, néha a nagyobb emelkedőkön gyalogoltunk is, (Endre kicsit többet). Mindíg összevártuk egymást az ellenőrző pontokon, ahol nagyon aranyos nénik és bácsik óriási komolysággal nyomták a pecséteket, meg rajzolták az ixeket. Több helyen kaptunk Csokit, nápolyit, a Lajos forrásnál, (amit csak Cseh Tamástól ismertem eddig) megmosakodtunk, Lenko emlékműnél kiolvastuk, hogy a túrázás sem veszélytelen műfaj, hisz maga Lenkó úr is abba halt bele (ezért van ott az emlékmű), megetettünk egy vizslát műzlivel, sok kedves dolog történt út közben. Sisi térképét is hasznosítottuk , valahol félút táján. Volt egy túrázó, Gábor, (ha jól emlékszem), aki gyalogolt, (mi futottunk), mégis minden ellenőrző ponton utolért minket, aztán szaladt velünk kicsit, elmondta, hol mire vigyázzunk, és újra lemaradt. De valahogy mindíg ott volt. Köszönjük neki a segítséget!
Találkoztunk SK-val is, aki sok hasznos infot adott át a fórumon az előző napokban. Dömös után kicsit ő is kocogott velünk, majd sok sikert kívánt, és lemaradt.
Pilismarótnál aztán elkezdett lehullani a rostély, mert kiderült, hogy elérhető lenne a 6 órán belüli teljesítés is, ami a fórumos hozzászólásokból jó eredménynek látszik. Noszogattam kicsit mindenkit, legkevésbé Timit kellett, mert ő ha sík terepre tévedt, megindult, mint a lendkerekes autó.
Mikor az utolsó 8-9 km-hez értünk, az már komoly hegymászás volt, ott Sisivel előre mentünk, mert én nem bírtam a véremmel a 6 órás dolog miatt. Eközben Timi elkeseredett előadást halgatott a rohadt világról, a keserű életről, komcsikról, (ezeket én akkor hallgatom, ha Endrével együtt futunk, és ő épp túledzette magát). Jelen esetben az említett témákat a hátizsák hozta elő Forrestből.
Itt szeretném megjegyezni, hogy Sisi vagy 10 km-en keresztül átvette a zsákot Endrétől, ez hatalmas magasságokba emelte őt a szemünkben. Az az igazság, hogy én is gondoltam erre, de mivel nekem már volt egy zsákom, és az is elég vacak volt, (nem futáshoz való), nem mertem ezt bevállalni. Meg én tudom jól, hogy Endre milyen kemény gyerek.
Elhúztunk tehát Sisivel az emelkedőn , majd egy ponton, úgy 4-5 kilivel a cél előtt, elveszítettük a zöld jelzést. Egy darabig kóvályogtunk, majd én az egyik irányban felfedeztem egyet. Megörültünk nagyon, és mivel sajnáltuk Timit, meg Endrét, hogy úgy magukra hagytuk őket, és mégis csak mi ketten navigáltuk a csapatot addíg, hát csináltam egy nyilat a jó irány felé, meg kiraktam egy CS betűt kövekből, hogy nehogy eltévedjenek szegények. Azzal a lendülettel , ha lehet még egy kicsit gyorsítva elrohantunk tovább a mezőgazdasági úton lefelé. Az akkor derült ki, hogy a rossz irányban mikor egyszer csak felfedeztem agy zöld keresztet a völgyben.
Ez volt az a pillanat, mikor igazán rászorultunk Sisi térképére, és szaktudására.
Nekiláttunk kirakni a térképet a foszlányokból, mivel addigra az totál szétázott Sisi derekán. Ezzel a puzzle-lel el is voltunk vagy 10-15 percig, mire kiderült, hogy a darab, amin épp mi voltunk, eltűnt. Az, hogy hova lett, az külön esszé tárgyát képezhetné, minden esetre én mivel nem láttam a dühtől, hogy mennyire hülye voltam, türelmemet vesztve megindultam visszafelé, otthagyva Sisit, aki még ekkor is bízott az anyagmegmaradás törvényében, és kereste a darabot. Kis idő múlva ő is belátta , erre nincs semmi esély, és követett.
Visszaszaladtunk az emelkedőn vagy másfél, km-t addíg a pontig, ahol elhagytuk a helyes irányt. Épp egy gyalogos hölgy mosolygott, hogy milyen jó hogy ott az a nyíl, majd a legnagyobb természetességgel bement az erdőbe azon a jelzésen, amit én is megtaláltam fél órával azelőtt.
Innen az összes motivációt elveszítve bandukoltunk, Sisi csak mondogatta, hogy látom, ez mennyivel más műfaj, mint a maraton, itt az a legfontosabb hogy ne tévedjen el az ember, stb. (persze igaza van). Timi még fel is hívott, hogy mi van velünk. ( ettől féltem a legjobban).
A végén aztán még futottunk egy kicsit, majd 6.18-as idővel végeztünk Dobogókőn. Timi már rég beért (5.50), Endre is (6.05). A célban már várt minket Isti, és Éva is, csináltunk néhány képet, ettünk pár virslit, ittuk az alkohol mentes sört.
Mindenki szépen elköszönt tőlünk, majd kis idő múlva mi is elbúcsúztunk Istitől és Timitől, akiknek ott volt a kocsijuk a dobogókői parkolóban. Elmentünk a buszhoz, ami visszavitt Pomázra. Persze mindannyian ott voltak az elköszönők is. Pomázon aztán újra és végleg elbúcsúztunk Sisitől, Gábortól, Gergőtől, és hazamentünk.
Szerintem mindannyian élveztük a napot, és Évának külön gratula az első 25 km-es túrájához.

Jó ez a túrázás, és az bisztos, hogy folyt. köv.