Jó hír minden érintettnek: megvannak az eszközeink a depresszió sikeres leküzdéséhez!
Az agyunk ugyanis képes hatást gyakorolni ezen élettani jelenségekre. Tulajdonképpen sok esetben mindegy is, hogy valóságos hatásról, vagy elképzeltről van-e szó. Bárki ellenőrizheti: csak arra kell gondolnia, hogy hatalmasat harap egy nagy citromba... Bizonyos, hogy nyáltermelődése fokozódik, ízlelőbimbói összehúzódnak... Vagyis: szinte valóságos élettani hatás érte, pedig a kiváltó ok mindössze az agyában keletkezett.
Természetesen fordítva is működik a dolog: ha valami kellemesre koncentrálunk, szervezetünk jól érzi magát, kellemesen ellazulunk.
Ez a hozzáállás ráadásul önmagát erősíti: minél inkább a jó oldalukról fogjuk fel a világot, annál inkább képes lesz agyunk mindenben felfedezni a pozitívat.
Mindezek mögött világos élettani folyamatok állnak. Ha deprimáltak vagyunk, akkor az aggódásért felelős agyi terület térfogata megnő, míg egy másik részé, amelyik többek között a memóriánkat és különleges képességeinket szabályozza csökken, végül pesszimista gondolatok keletkeznek, jön az önbizalomvesztés és a depresszió. Hogyan előzhetjük meg a helyzet rosszabbodását? Hagyjuk, hogy szellemünk, gondolataink szabadon szárnyaljanak a kellemes emlékek között, jussanak eszünkbe szeretteink, és azok a tervek, amelyek legközelebb állnak szívünkhöz. Ha pedig az eljövendő szép napok járnak a fejünkben, máris „pozitívan gondolkozunk”.
Véletlenül feldöntjük a kávéscsészét, bepiszkítjuk az asztalt tintával, és össze-vissza dadogunk, amikor átadjuk a főnöknek a kért jelentést. Ilyen apró malőrök bárkivel előfordulnak, de ha az ember depressziós, a "bajok" csőstül jönnek... A bátortalanság ugyanis a balszerencse legjobb táptalaja.
Megoldás: Nem szabad azt gondolnunk, hogy „pechsorozat” részesei vagyunk. Ha ezt hitetjük el magunkkal, akkor valóban áldozattá válunk. Ha jobban utánakérdez, rá fog ébredni, másokkal is igen hasonló dolgok történnek. Hogy telefonját a hűtőszekrénybe teszi? No és? Más a csirkecsontot pakolja az evőeszközök közé.
A különbség csak annyi, hogy míg Ön saját dekoncentráltságát végzetes szétesettségként éli meg, a másik jót mosolyog saját szétszórtságán.
Ne csüggedjen. Kedvezzen magának, menjen gőzbe, sétáljon, kiránduljon, nézzen meg egy jó filmet a moziban, egy kellemes darabot a színházban, vacsorázzon társaságban, játsszon, adja meg magának mindazt a kikapcsolódást, amit csak lehet.
Tehermentesítse magát a lehető legjobban! Ha pedig mindez kevés, egészítse ki a kikapcsolódási terápiát jógával, orbáncfűteával, és szerezzen be fényterápiához való lámpát!
Gyakran előfordul önnel, hogy nem mer belevágni a dolgokba, mert attól fél, hogy úgyis kudarcot vall? Az önbizalomhiányban szenvedő ember életérzése röviden: szeretne, de nem mer. Csak olyan dolgokba vág bele, amelyeknél biztos a siker, tökéletes eredmény várható.
Önbecsülésünk, önbizalmunk alapjait gyermekkorunkban rakjuk le. Sok szülő - nem tudatosan - gyermekének önbecsülését azért ássa alá, hogy az bátorságát vesztve ne merjen leválni róla, felnőttkorában is szüleibe kapaszkodjon. A szülő így próbálja meg magához láncolni gyermekét, azt sugallva, hogy kizárólag a család ad biztonságot, a külvilág veszélyes és aki kimerészkedik az otthonából, azt biztos vereség éri.
Egyesek tévesen azt képzelik, hogy "szerencsétlenségük" velük született, mintha csak egy tündér a bölcsőjük fölé hajolt volna, varázspálcájával eldöntve, felvértezi-e őket balvégzetük ellen, vagy sem...
Pedig erről szó sincs.
Ahhoz, hogy ismét legyen életkedvünk, rendkívül hasznos a másokkal való sűrű találkozás, beleértve persze azt, hogy törődjünk az ő problémáikkal is - többek közt azért is, mert ez eltereli a figyelmünket a saját bajunkról, illetve azért is, mert rájöhetünk, hogy nekik sem sokkal könnyebb...