|
|
|
Nehéz pillanatok
(komolyság:irodalmi mű)
Nehéz pillanatok. Össze foglaltad életed nehéz pillanatait? Kérdeztem úgy, hogy nagy átélésre nem számítottam. Nem tévedtem. Hosszú csönd után kaptam a választ mellékelve kaján vigyorral az arcán. Hát fázom! Na ezt én is leszűrtem hiszen idekint tombolnak a mínuszok. Én csak megálltam. Nem tudom mi vezérelt a kérdés feltevésére, de gúnyolódásnak hathat, ha megvizsgáljuk a körülményeket. 2011-be léptünk. Tombol a tél, az utcán nem jár kel senki. Én is itt a kapualjban találkoztam vele. Miért érdekes? Volt e már az életedben, hogy valaki olyan tanított aki náladnál esetlenebb? Volt e? Nálam ez megtörtént. Szakadt rongyok melyek pipaszár lábait védték, de több volt azon a fedetlen terület. Egy kupac újságpapír, én nem tudom, hogyan lehet ezen nyugovóra térni. Mégis pimaszkodtam. Úgy voltam vele mért is segítsek rajta akár egy százassal is. Úgyis rögvest elissza. Nem képes az életre. Arra a számomra rendesre. De ha egyszer megtanuljuk akkor nem ítélkezünk, mert a saját fejünkre esik a penge. Élessége a szívünkbe mar, és könnyen elvérezhetünk. Kik vagyunk, hogy életek felett ítéljünk. Eszembe jutnak a negyvenes évek, hol vagyunk már attól. Avagy a keskeny és széles út esete. Hát fázom! Ez a nagy válasz. Takartál már be valakit aki fázik, otthonod melegét megosztottad e? Adtál számára menedéket? Egy kis ételt? Hát ha nem, az baj. Erre persze magamtól jöttem rá. Mert bár ezek csak puszta cselekedetek, magukban rejtenek egy nagy titkot. Kifürkészni azoknak akik az igazi kínt nem élik át, csak a saját jólétükben panaszkodnak soha nem fog menni. Hmmm. Ennyi csúszott ki a számon, csak egy mormogás, hej ha a világ összes elesettén és szegényén, boldogtalanon, magányoson, betegen segíthetnék. Megtehetném de kicsi a mustármag, és annyi sincs. Bár rendelkeznék vele. Hihetetlen erőre lennék képes. Az ami ma lehetetlen, holnap már elrendezett lenne. Továbbmentem és otthagytam. Volt nálam ötszáz de sajnáltam. A kifogást kerestem. Hisz azzal, ha elissza a saját vermét ássa, miért kellene nekem is ugyanott kikötni. Aszt hiszem a vigyor a válasz előtt nekem szólt. Keményen lerántott a mélybe, és örvendezett, hogy egy újabb bilincsel magához húzhatott. A mentőövet nem ragadtam meg. Lesz egy új nap és új szituáció. De meddig. Egyszer csak elfogy mindenki életében.
Ezen esemény nem történt meg. Ilyenre nem volt példa. De jó példa arra hogy is látjuk magunk körül a világot. Érvelnek az okosok, ha minden élet megmenekül már rég nem férnénk el a földön. Sőt, hogy a háborúk és ínséges idők, a járványok bizony kellenek és az életünk része. Sokszor nem értettem, hogy képes valaki egy csomó ember értékes életét kioltani? Hát én mivel vagyok különb ha egyet se mentek meg. Ki lelkén szárad egy elvesztegetett élet, ha nem azén akinek adott volt a feladat. Tényleg a mi életünk is teli van nehéz pillanatokkal! De nem magunk hozzuk a saját életünkre? Hiába is a szép írás, hiába a jó gondolatok. Ha odakerülünk nem lépünk. Gyengék vagyunk és amit féltünk pont azt veszítjük el.
Aznap este nyugodtan feküdtem le. Nem érdekelt a dolog, a napi hajtás és fáradság elfelejtette velem az esetet. Túlléptem. Túlléptél? Kár már utólag bánkódni. Az is kincs már valaki életében, ha hibáit fölfedezi. Rálép arra az útra amely egy szöges ellentéte az előzőnek. Felismerés, majd megélés. Hány de hány perc vész el céltalanul. Rövid életünk felét szinte átalusszuk. A maradék nagy részén azon görcsölünk, hogy legyen napi betevő. Eljár mellettünk az óra.
Nem vagyok egy költő, nem tudok rímeket faragni, és nem alkottam még semmit az utókornak. Ez írás is egyszer elvész a semmibe, lehet senki el nem olvassa. Nem tanít senkit a jóra, mégis talán nyíltabban magamba nézek. Kiírom magamból amit érzek. S lehet nálam ez már örökre csak egy érzet. Remélem nem így ér majd el a végzet. Lesz tapasztalásom, hogy írásom esetleg tovább is folytathatom. S ki jót nevet ez egészen, azt teszi amit ma már nem szégyen. |
petmaster
2011. 02. 08. 16:38 |
| Köszönt a nap itt a tavasz, ragyog az idő. Reggel még azért lehet dideregni. Örülni kéne. De minek? Hát nem tudom ti hogy vagytok vele, de életem olyan mint a konzervdoboz, lapos és unalmas. Kegyetlen vonat az idő főleg ha mindig egy vágányon utazol. Még jó hogy nem estem bele a fedezzük föl a világot csapdájába. Eddig mindig egy megoldás volt az életem során. Elfoglaltam magam. Nem csak ezzel azzal a fizikai tevékenységekkel, hanem szellemi téren is produkáltam. Ha kívülről nem látszana az elmém állandóan zakatol. Hiába a vonat az vonat. Egyszer az ablakon át megláttam egy lepkét. Csak olyan egyszerű barnát, mégis változtatott a megszokotton. Nem kell messzi menni, csak megfelelő képen cselekedni. El lehet érni, hogy minél több és szebb pillangók jelenjenek meg. Na ez az írás ez okból haszontalan. Többek között mivel nincs is olvasója. Aki idáig elolvasta az már megérdemel egy virtuális kalapemelést. Szóval a nehéz pillanatok. Nem a fáradságtól a szemhéjadon, bár ha csak annyi volna. Nem is egy kis batyu. Sokan a hírnévre törekszenek, hajtanak csak hogy elérjék. Rájöttem valami nagy igazságra. Ezt könnyű elérni de nem a mai módszerekkel. Hisz tág az a fogalom amiben gondolkozol. Légy híres a környezetedben. Ahol élsz. Alkoss, hass gyarapíts. A hírnév akkor kitárja szárnyait és magától tova száll. Milyen nyugodtan hever a felfújt lufi a sarokban. De közelíts csak hozzá egy tűvel. Az bizony életre kel, szárnyra kap, s fújja ki a levegőt kegyetlen. No fröcsköli a benne lévő nyálat is szerteszét. És még egy leszakadó gumidarab is arcul üthet. Tudd le egy jaj szóval. De aztán lépj tovább. Ne vágy világsztár lenni, nem csak azért mert esélyed sincs, hanem mert az apró értékes pillanatoktól von el, amit később már hiába is bánod, hogy elszalasztottad. Mennyi a próbálkozó kik egyes videómegosztón próbálnak érvényesülni. Rövidfilmjeik mulatságosak, adnak jó perceket, de elfelejtődnek. Valami addig új még épp nem találkoztál vele. Mi ebben a nehéz? Mi a pillanat? A nehéz a változtatás, a pillanat a döntés. Rajtad áll kinek és miért élsz. Egy kis feldobott kő is hatással van a földgolyóra. Ezt ne feledd. |
petmaster
2011. 04. 29. 23:30 |
| Érdekes, hogy vannak az internetnek is süllyesztői. Azok a helyek ahol elvész az alkotás, eltűnnek a látogatók, akár a sivatag csupa magány. De hasonlíthatnám Csernobilhez is, csak épp a sugárzás marad el. Miért írom mindezt? Egyszerű! A mai ember tükörképe ez. Mennyire is sietünk, loholunk mindig az új felé de minek? Én is visszanéztem, hogy folytassak ezt azt. De minek... |
petmaster
2012. 12. 25. 21:38 |
|
|
Írok egy e-mailt!
Reklámlehetőségek az oldalon
Minden jog fenntartva!
|
