Mindig ugyanolyan
(komolyság:irodalmi mű)
...mindig ugyanolyan a világ,
bűnösen szomorú, könyörögve néz reád.
Mindig kisírt szemét fordítja feléd, hogy vígasztald mint egyszerű barát.
Mindig fáj a szíve,
lassan nincs egy jó szavunk feléje már.
Mindig megsebez, hosszú tőre bánt,
s ha már ő sem bírja el, esőt hullat reénk.
De gyásza sohasem tiszta,
ruhája nem fekete,
elhagyja lassan minden gyermeke.
Fáj a szíve , vulkánokból tüzeket okád, bűzös áradat lep el és fekete hurrikán...
Csendes órán hogyha fél és reszket a szíve,
hozzábújni, ölelni, símogatni kellene.
Eltaszítjuk anyáinkat,
hát mit várjon a Föld?
Zöld mezőit, szép erdőit vasbeton páncéllá cseréljük, virágait gyökerestől szíve mélyébül kitépjük... mit várjon a Föld, mondd mit várjon a Föld?...
Korok jönnek korok múlnak,
vén ráncai gyarapodnak,lehullanak koronái,
csak harcolnak országai...
mit várjon a Föld?...
Eső helyett vér hull reá,
kérdezi de nem kap választ,
temessen e el.
Fáradt ágon madár kullog,
alatta a fegyver durrog, nem kell éneke.
Patak folyik szélsebesen,
folyóba megy egyenesen vérünk ára is. Szeretni kéne tán egy kicsit s máris jobb lenne egy picit hangulata és a lelke,
nem sírna és nem reszketne annyira talán, annyira talán...
Előbb azért tanuljunk meg boldogok lenni ha fáj is, mert az ember képes tönkretenni a legszebb perceket, egy egész életet.Tegyük le a fegyvereket, hallgassunk madár éneket,
tiszta patakban fürödjünk,
ne a vértől bűzölögjünk,
midenkinek levegő kell, még ha nem is szállhatunk fel, élni csak így lehet, csak így érdemes, hát gyere és szeress! |
Takács Tímea
2006. 06. 27. 04:00 |
