Szerva:

A szerva vagy más néven adogatás kezdeményezi a labdamenetet. Az adogatójátékos feldobja a labdát, magasan a levegőben megüti az ütőjével: a labda a háló érintése nélkül az ellenfél térfelén található átellenes adogatóudvarban pattan le. Az adogatójátékos nem tehet lépéseket szerválás közben, ezzel ugyanis félrevezethetné az ellenfelét. Ha az adogató ellép az eredeti helyéről a szervamozdulat közben, vagy rálép az alapvonalra, az hibának minősül.
A játékosok gyakran már a szervával szeretnék megnyerni a labdamenetet, ez akkor lehetséges, ha az ellenfél nem tudja a labdát szabályosan visszaadni. A szerva akkor is szabályos, ha az adogató nem fej fölül szervál (nem dobja fel a labdát), hanem lepattintja a földre, és alulról üti át. Ebben az esetben azonban a szerva lassú lesz, és az ellenfél könnyen megtámadhatja.
Többféle szerva létezik, fő típusai: lapos, pörgetett (topspin), csavart (twist), nyesett (sliced).

Lapos szerva: A leggyorsabb, ekkor a labda nem pörög a levegőben, hanem gyorsan átszeli azt, egyenes vonalban vágódik az ellenfél adogatóudvarába. Mivel ennél a szervánál a labda alig a háló fölött halad el, könnyen megakadhat benne, tehát nagyon pontosan kell ütni. Éppen ezért a játékosok legtöbbször középre ütik, ahol a háló alacsonyabb, és első szervaként próbálkoznak vele, mert ha elrontják, még mindig üthetnek egy második adogatást. A férfi teniszezők szervájának sebessége meghaladhatja a 200 km/h-t is.

Pörgetett (topspin) szerva: Ütésekor a játékos a labda alsó részét érinti a levegőben. Ez a szerva sokkal lassabb. A labda pörgése lehetővé teszi, hogy magasan a háló fölött érkezzen az ellenfél térfelére, majd az adogatóudvarba bukjon. Éppen ezért ez a szerva sokkal biztonságosabb, mint a gyors, lapos adogatás, sokszor második szervaként ezt használják. A pörgetett szerva ütéséhez ennek ellenére gyakran több erő szükséges, mint a laposhoz.
A labda pörgése azt is eredményezi, hogy az magasra pattan. A fogadójátékosok általában jól tudják kezelni a magasra pattanó szervákat tenyeres oldalon, fonákkal viszont annál nehezebben. Éppen ezért a fonákra érkező pörgetett szerva jó előkészítés lehet szerva-röpte játékhoz. Ennek a szervának a technikája nehéz, mivel az adogatójátékosnak egészen a feje fölött, sőt, még hátrébb kell megütnie a labdát. Ez összetett mozdulatsort igényel.

Nyesett adogatás: a jobbkezes teniszező labda hátsó részét jobbra tartó mozdulattal üti meg (balkezes játékos ellenkező irányba csavar). A csavart labda a levegőben kissé balra tart, és lepattanáskor megcsúszik, és még kijjebb kanyarodik lepattanás után. Egy jó nyesett szerva a fogadó játékost egészen kimozdítja oldalirányba, így a teljes pálya megnyílik az adogató számára a támadáshoz. Ennél a szervánál alacsonyan repül, nagy a hibaszázalék, így főleg első szervaként ütik. Ha sikerül, az ellenfél gyakran bele sem tud érni (ász), alkalmas az ellenfél kiszorítására, de pattanhat úgy is, hogy egészen testre érkezik, így a fogadó nem tudja megfelelően fogadni.

Pörgetett-nyesett szerva: az előzőek kombinációja, a labda lefele pörög, oldalra tart és magasra pattan. Alkalmas biztonsági szervának.

Csavart adogatás: Egy különleges típusú pörgetett-nyesett szerva, ami a lepattanás után máshogy viselkedik, mert sokkal inkább pörög, mint oldalra csavarodik. Éppen ezért földet érés után nem csavarodik kifelé, bal oldalra, hanem a földön irányt változtat, és jobbra pattan. Fonákkal különösen nehéz visszaadni, mivel a labda erővel, magasra pattan. Ez a legnehezebb szervatípus, az adogatójátékosnak egészen a háta mögött kell megütnie a labdát. Kiválóan alkalmas szerva-röpte játékhoz: lassabban érkezik meg a szerva az ellenfélhez, és nehéz visszaadni.

Ütés fajták:

Tenyeres ütés: A tenyeres ütés a test jobb oldalán indul (egy jobbkezes játékos esetében), a labda érintése után elhalad a test előtt, majd a bal oldalon befejeződik. Ehhez különféle ütőfogásokat használnak, melyek az idők folyamán rendre változnak. A legfontosabbak: a kontinentális (continental), a keleti (eastern), a közép-nyugati (semi-western) és a nyugati (western) . Az 1920-as években a kis termetű, látszólag törékeny Bill Johnston tenyeresét tekintették minden idők legjobbjának. Ő ezt vállmagasságban nyugati fogással ütötte. Néhány élvonalbeli játékos még az 1920-as évek után is használta ezt a technikát, de a XX. század végére az ütéstechnika és a felszerelések radikálisan megváltoztak - nagyobb lett a hátralendítés. Az ütőfogástól függetlenül a tenyerest általában egy kézzel ütik, de néhány élvonalbeli játékos kétkezes tenyerest használ. Az 1940-es és '50-es években az ecuadori-amerikai Pancho Segura alkalmazott kétkezes tenyerest a nálánál jóval erősebb fizikumú ellenfelekkel szemben, átütő eredménnyel. Az utóbbi két évtizedben főleg a francia Fabrice Santoro és Szeles Mónika ütötte így a labdát, napjainkban pedig a francia Marion Bartoli, a kínai Peng Suaj, a cseh Lucie Hradecká és a japán Morita Ajumi használ kétkezes tenyerest.
Labdamenet közben sok játékos változtatja meg az ütőfogást attól függően, hogy milyen ütést szeretne ütni: pl. a nyesést és a szervát kontinentális fogással ütik.

Fonák ütés:A fonák ütés a test bal oldalán indul (jobbkezes játékos esetén), a test előtt keresztben folytatódik miközben érinti a labdát, majd a test jobb oldalán fejeződik be. Ütés közben lehet egy kézzel vagy két kézzel fogni az ütőt. Általánosan elfogadott, hogy sokkal bonyolultabb mint a tenyeres ütés. A XX. században általában egy kézzel ütötték keleti vagy kontinentális fogással. Az első figyelemre méltó játékosok akik a kétkezest választották az 1930-s években Vivian McGrath és John Bromwich, Igazából az 1970-s években terjedt el, Björn Borg, Chris Evert, Jimmy Connors, később Mats Wilander és Marat Safin használta nagy eredménnyel. Napjainkban nagyon sokan választják, például Rafael Nadal és Serena Williams. A kétkezessel könnyebb irányítani a labdát, míg az egykezessel jobban lehet nyesni, nagyobb hátrapörést lehet generálni, amely alacsonyabb röppályát és pattanást eredményez. Két kézzel kisebb távolságra lehet kinyújtani az ütőt. Minden idők legjobb egykezes fonák játékosának Don Budge-t tartják, aki az 1930-s és 1940-s években hatalmas topspint vitt az ütéseibe. A másik figyelemre méltó egykezes fonák játékos az 1950-s és 1960-s években Ken Rosewall a nagyon akkurátus fonák nyeséseiről volt híres. A játékosok egy szűk csoportja, például Monica Seles mindkét oldalon kétkezes ütőfogást használ.

Labdamenet:

A labdamenetet az adogató kezdeményezi, aki saját térfelén az alapvonal mögül bal vagy jobb oldalról szervál. Adogatás közben nem változtathatja meg a helyét lépésekkel, és a labda elütésének pillanatáig nem léphet rá az alapvonalra, valamint nem lépheti át.
A szerva akkor szabályos, ha a labda lepattanás nélkül átrepül a hálón, majd az ellenfél térfelén a megfelelő (az adogató pozíciójával átellenes oldalon található) adogatóudvarban pattan le (a T-vonal és a középvonal által behatárolt rész).
Ha a labda elütése előtt a játékos rálép vagy átlépi az alapvonalat, ha a szerva saját térfélen lepattan, a hálóban megakad vagy az ellenfél térfelén a megfelelő adogatóudvaron kívülre esik (out, hosszú vagy széles), szabálytalan. Ebben az esetben az adogató egy alkalommal ugyanarról az oldalról megismételheti a szervát (második szerva). Ha az adogató a második szervát is elrontja, az kettőshiba: vagyis a labdamenetet automatikusan az ellenfél nyeri.
Ha a szerva hálót ér, de átesik az ellenfél oldalára, két eset lehetséges: vagy beesik a megfelelő adogatóudvarba (a szerva „necces”): ekkor az adogató újra első szervát üthet, vagy – ha már a második szervája volt necces – megismételheti a második szervát is. Ha azonban a labda megcsúszik a hálón és nem esik be a megfelelő adogatóudvarba: a szerva rontottnak minősül.
Ha az adogató sikeres szervát üt, az ellenfélnek vissza kell adnia. Az nincs meghatározva, hogy pontosan hol kell fogadni az adogatást, általában az alapvonal közelében szokták – attól függően, milyen erősségű az ellenfél szervája. Viszont a fogadó azt nem teheti meg, hogy a szerva lepattanása előtt – röptével – beleér a labdába.
Ha a fogadónak nem sikerül visszaadnia a szervát, az ász (a fogadó bele sem ér a labdába) vagy ász értékű (beleér, de nem tudja pályán tartani). Mindkét esetben az adogatóé a pont. Ha a fogadó megfelelően vissza tudja adni a szervát, folytatódik a labdamenet. A szervafogadást más néven returnnek is nevezik. A return akkor megfelelő, ha a labdát egy lepattanás után sikerül visszaütni az ellenfél térfelére. A labda megütése után saját térfélen soha nem pattanhat le a labda.
A labdamenet addig tart, amíg valaki nem ront, vagy be nem fejezi a menetet egy nyerő ütéssel (amibe az ellenfél nem tud beleérni egy lepattanás után). Rontást jelent, ha a játékos térfelén a labda megütése előtt egynél többször lepattan a labda (= az ellenfél nyerőt üt), ha a labda megütése után saját térfélen lepattan a labda, ha a játékos hálóba üti, vagy ha kiüti a pályáról (vagyis a labda megütése után az a pályán kívül pattan le először). Ha labdamenet közben a labda hálót ér, de pályán belül pattan le (necces), az ütés szabályos, a menet folytatódik (de ha az egyik játékos hálóról áteső labdával nyeri a pontot, általában kézfeltartással elnézést kér ellenfelétől). A játékosnak nem feltétlenül kell megvárnia, amíg lepattan a labda a térfelén: felszaladhat a hálóhoz és röptézhet is.