A szó eredete és jelentése:
A középkorban, amikor a franciák ütőlabdajátékot játszottak (még gyakran puszta kézzel vagy bőrkesztyűvel), az adogató gyakran elkiáltotta magát, mikor odaütötte a labdát ellenfelének: Tenez! (’fogja!’). A tenir ige felszólító alakját a korabeli franciában így ejtették: /tenéts/. Később, amikor az angolok átvették a játékot és a hozzá tartozó terminológiát, a szót /tenis/-nek értelmezték. Innen jön a tennis, magyarul a tenisz szó.
A tenisz ütős labdajáték, közkedvelt sport. Két változata van, az egyéni (két játékos játszik egymás ellen) és a páros (két-két játékos áll mindkét oldalon). A játék célja pályán tartani a labdát, lehetőleg úgy, hogy az ellenfél erre ne legyen képes. Ennek két módja lehetséges: olyan helyre helyezni a labdát a pályán, ahol az ellenfél már nem éri el, vagy erős, jól helyezett ütésekkel hibára kényszeríteni az ellenfelet. A játékos akkor hibázik, ha a pályán kívülre, vagy ha a hálóba üti a labdát. A teniszben vannak játékok (game) és játszmák (szett). Az, hogy mikor van vége a teniszmeccsnek, függhet a játékosok nemétől, a torna típusától (a nők csak két nyert szettig játszanak, a férfiak a nagy tornákon három nyert szettig), és a párosok játékszabályai is sok tekintetben különböznek.
A játék előzményei és létrejötte:
A tenisz egy francia eredetű ütős labdajáték (jeu de paume) angolok révén továbbfejlesztett változata. Az agincourt-i ütközet (1415) után Charles d’Orléans herceg angol fogságba került. A Norfolk grófságban lévő Wingfieldben tartották fogva két évtizeden keresztül. Ez alatt az idő alatt a herceg bevezette Angliában az ütőlabdajátékot, amit ő maga csaknem minden nap űzött. A források szerint a tenisz csaknem négy évszázaddal később, 1858 és 1870 között jött létre mai formájában.
1858-ban a sportkedvelő Harry Gem jogász létrehoz egy – a mai teniszpályákhoz hasonló – pályát saját birtokán. 1863 körül Walter Clopton Wingfield tiszt, a Wingfield várurak és Charles d’Orléans fogvatartójának, John Wingfieldnek egyenes ági leszármazottja szintén a tenisz egy fajtáját űzi londoni birtokán. 1869 körül Harry Gem barátjával, Augurio Pererával egy újfajta ütősjátékot játszanak, amit először pelotának, majd lawn tennis-nek neveznek. 1872-ben két helyi orvossal, Frederic Haynesszel és Arthur Tomkinnal létrehozták a világ első teniszklubját Leamingtonban. Valószínűleg tehát – a legendával ellentétben – nem W. C Wingfield, hanem Harry Gem találta fel a mai értelemben vett „modern teniszt”, viszont Wingfield hagyományozta az utókorra azzal, hogy 1874-ben „Sphairistike” (gör. ’labdajáték’) néven kereskedelmi forgalomba hozta. Wingfield spairistike-je (lawn tennis, royal tennis) a francia jeu de paume (angolul: real tennis) továbbfejlesztett változata, amit füvön játszottak. A kaucsuklabdát külön azért fejlesztették ki, hogy megfelelően pattanjon a füvön. Sok tenisztörténész szerint Wingfield idejében ültették át a francia terminológia nagy részét is az angol nyelvbe.
Az első tenisztornát valószínűleg M. William Appleton rendezte meg nahanti birtokán, 1876 augusztusában: a tornát John Dwight nyerte. Ezek után következett az első wimbledoni tenisztorna: 1877. július 9-16-ig: ez tehát a legrégebbi, legnagyobb múltú ma is létező tenisztorna. Az első tornán 22 férfi teniszező indult, és az angol W. Spencer Gore diadalmaskodott.
Franciaország, ahonnan a jeu de paume származott, csakhamar felismerte a wimbledoni tenisz szépségét, és meghódolt. 1878-ban már meg is alakult Dinard-ban (Bretagne) az első francia teniszszövetség. Ebben az időben alakultak az első társaságok Ausztráliában is. Gyorsan nőtt az amatőr tenisztornák száma is: Írországban (1879), az ausztrál kolóniákban, Melbourne-ben (az Ausztrál Opent 1905-ben rendezték meg először). Az Amerikai Egyesült Államokban, Newportban is létrejött egy amatőr torna 1881-ben: a mai US Open elődje.
A tenisz tehát a viktoriánus korban keletkezett, és a szabályai is viktoriánusok voltak: a sportot csak a gazdag arisztokrácia gyakorolhatta, így nem volt szükség pénzre a fenntartásához, de nem is lehetett fizetett mesterség. Ez megmagyarázza azt is, miért voltak a hivatásos teniszezők sokáig eltiltva a nagy nemzetközi tenisztornáktól. Annál is inkább, mert a tenisz tekintélyei hatalmukat féltve nem akartak tőlük független profi teniszezőket bevonni a sportba. A francia tenisztorna (innentől Internationaux de France de tennis vagy Roland Garros) volt az első, amelyik engedélyezte a hivatásos teniszezők részvételét, 1925-ben.
A „Grand Slam” kifejezést 1933-ban két újságíró használta először (John Kieran és Allison Danzig), amikor az ausztrál Jack Crawford megnyerte az ausztrál amatőr tornát, a Roland Garrost és Wimbledont, majd a Forest Hill-i amerikai bajnokságon döntőbe jutott. Ez a négy torna azért emelkedett ki a többi közül, mert egyedül a négy rendező ország diadalmaskodott a Davis-kupán, ami akkoriban a legnagyobb nemzetközi torna volt. A Davis-kupát Dwight Davis alapította 1900-ban, először csak Nagy-Britannia és az USA részvételével. Később más országok is csatlakoztak, de 1973-ig egyedül Nagy-Britannia, az USA, Ausztrália és Franciaország csapata tudta megnyerni. Donald Budge volt az első teniszező, aki 1938-ban kimondottan a négy Davis-kupa-győztes ország tornáján akart győzelmet aratni (egyébként nem is indult volna Amerikában, mert nem szerette az ottani klímát): az első, aki megkísérelte megcsinálni a Grand Slamet, és akinek ez sikerült is.
1968-ban megkezdődött az „open era”, a profi kor, amikortól a hivatásos teniszezők is indulhatnak a különböző tornákon. A négy Grand Slam is nyílt bajnokság lett, és ma is ez a négy a legértékesebb a tenisztornák között.
Az „open era”:
A modern, professzionális tenisz 1968-ban, az „open erá”-val (hivatásos, profi kor) kezdődött. Az év négy legnagyobb tenisztornája, a Grand Slam-tornák megnyitották kapuikat a hivatásos teniszezők előtt is. A sport lépésről lépésre amatőrből profivá válik. Ekkortól tekinthetjük a sportot modernnek, s ekkor kezdődik meg a statisztikák, rekordok számontartása is.
A férfi és női tenisz legfőbb célja a Grand Slam elérése lett: egy naptári éven belül megnyerni mind a négy Grand Slam-tornát. Don Budge már korábban teljesítette ezt, de ekkor még a profi teniszezők nem vehettek részt a bajnokságokon. Rod Lavernek kétszer is sikerült a Grand Slam: az első még a profi kor előtt (1962), a második azonban már 1969-ben. A nők között több versenyzőnek is sikerült: például Margaret Smith Courtnak (1970) vagy Steffi Grafnak (1988).
A pontozás eredete:
A tenisz különleges pontozása (15, 30, 40) szintén a jeu de paume-tól származik. A középkorban a 60 volt a legelterjedtebb szimbolikus értelmű szám. Abban az időben vezették be a 60 perces órákat, és egy aranydénár 15 sou-t ért. A francia játékban is a 15 szorzataival számoltak: talán az óra szakaszaira utalva, vagy azért, mert pénzben fogadtak a játékra. Azt nem lehet tudni, hogyan lett a pontszámolásban 40 a 45-ből. Egyesek szerint a játékosok egyszerűen lerövidítették: rövidebb volt kimondani a negyvenet, mint a negyvenötöt. Bár az elméletet sokan vitatják, mindezidáig nem sikerült kielégítőbb magyarázatot találni.
A deuce (=egyenlő, 40-40) kifejezés szintén a francia labdajátékra vezethető vissza. 40-40-es állásnál a játékvezető ezt kiáltotta: „à deux” (’kettőre’), amivel azt akarta mondani, a játékosoknak két ponttal kell megnyerniük a játékot. Az angolok szóhasználatában vált az „à deux” deuce-szá.