Automata karórák - Glashutte Automat cal. 67.1


A Glashütte gyár a háború után a késõbbi NDK területére került, és szocialista gyár lett - annak minden hátrányával. Szerencsére a konstrukciók terén kihozták a szegényes lehetõségekbõl, amit csak lehetett. A 67.1 volt a gyár elsõ automatája, az ötvenes évek terméke, "Automat" néven feliratozott rotorral. Utóda a "Specimatic" alias GUB 74, kissé laposabb, teljesen más felfogásban épített szerkezet, az utolsó pedig a "Specichron" volt, mûanyag dátumelemekkel, gyengülõ minõségben.

A 67.1 automatikája egy billenõ-hidas megoldású klasszikus automata, kõcsapágyazott rotorral, a kézi felhúzás leválasztásával - még afféle "békebeli" minõség.

A szerkezet elsõ ránézésre is egy hagyományos felépítésû automata, a szerkezet átmérõjének megfelelõ méretû rotorral. a felületkezelések egyszerûek, azonban az anyagminõségek jók, öszességében a "keleti blokk" óragyártásából is a jobb minõségûek közé tartozik.

A rotor rögzítõcsavarját meglazítva látjuk, hogy igényes, kõcsapágyazott kivitelû. A csavar a rotor tengelyére zár, maga a csapágyazás acél-rubin kapcsolódás, kopásra nem érzékeny, könnyen, kis súrlódással forog. Egyetlen hátránya, hogy ütésekre fokozottan érzékeny, ezért a rotor lemeze rugalmas kialakítású. Így a rotor karimája elõbb felül a hidakon vagy a hátlapon erõs ütések esetén. Egyszerû és olcsó megoldás, hasonlítsuk össze pl. az IWC megoldással, ahol külön ravasz felfüggesztést konstruáltak. Igaz, az az oldalirányú ütésekkel szemben is védelmet nyújt, míg a GUb -é nem.

A rotor maga egyszerû kivitelû, két darabból álló test, a lengõtömeg rész szegecselve van a lemez alapra. Általában nem a szegecselés a megszokott rögzítés, hanem a két fél egymásra préselése. Ez itt afféle "régimódi", munkaigényes megoldás.

A rotor csapágyazása rubin, alul és felül egy-egy nagyméretû rubingyûrûben fut az acél csap. A fogaskoszorú acél.

Az automatika felsõ hídja, az alsó maga a futómû hídja is. Látszik, hogy a glashuttei hagyományoktól eltérõen a rugóház külön hidat kapott. Érdekes, hogy a billenõhidas megoldás határolása a felsõ hídba mart két kis lyukkal történik (a billegõ felé esõ két kis fogaskerék tengelyét érdemes figyelni). A rotor a felé esõ kis fogaskerékkel kapcsolódik, ami a tengely felé kissé "belógat" néhány fogat. Az automatikának is van külön kilincse, mindjárt a billenõhíd utáni elsõ kereket zárja. Irányváltáskor így a legkisebb a veszteség. A rugóház szintén kapott egy hagyományos kilincset.

Sajnos a rotor tengelye itt nem igazán látszik, de finomra munkált, polírozott minõségi acél.

Az automata kerékrendszer. A billenõ híd után az automatika kilincskereke, utána egy közvetítõ kerék található, majd egy jellengzetes, összetett kerék viszi a nyomatékot a felhúzókerékre. A megszokottól eltérõen ugyanis ebben a szerkezetben a felhúzókeréken keresztül kapja az automatika irányából is a felhúzást. A dolog hátránya, hogy a másik irányból kizárólag a rugóház tengelyének csapágya támasztja meg, nem segít neki egy másik kerék. Ez egyoldalú kopást eredményezhet.

Érdekes még, hogy a felhúzókerék, és a rugóház kilincskereke közel azonos méretû (itt a kézi felhúzás miatt szoktak erõsebben áttételezni).

A billenõhíd alsó tengelyének csapja. Az aszimmetrikus megoldás nem tökéletes, több okból. Ennél a konstrukciónál a rotor nyomatéka kapcsolódás után a nyomatékátadás közben a tengelyre merõleges forgatónyomatékot kelt, így a kis híd súrlódik a hidakon. Másrészt a billenõhíd fogaskerekeit is a felsõ híd tartja a helyükön. Nem véletlen, hogy elterjedtebb (igaz, összetettebb) a két tengelyes, önálló egységet képezõ billenõ híd (pl. Omega 491).
Ezt a kis kereket említettük már, ez viszi át az automatika irányából a felhúzónyomatékot a rugóház felé. Közvetlenül a felhúzókerékhez kapcsolódik, szerepe pedig a kézi felhúzás leválasztása az automatikáról. Az "S" alakú lemez a lyuggatott fogaskerék furatain egyik irányban rugalmasan "racsnizik", a másikban viszont kitámaszt. Ez utóbbi irány az automatika iránya. Kézi felhúzáskor szinte nem is érezhetõ ellenállással enged, így az óra felhúzása kézzel is könnyû. Ez hasznos, ha valaki keveset mozog, és az óra rendszeresen nem húz fel, vagy ha alkalomszerûen hordják az órát.
Maga az automatika alulról így néz ki. A balra levõ kerek, csapos valami a billenõ híd, utána látható az automata kerékrendszer. Középen a rotor hajt.

A kis kilincs, ami az automatikán belül zár. A rotor irányváltásaikor megakadályozza, hogy egy fognál többet visszaengedjen az általa kontrollált kerék. Ilyenkor ugyanis a billenõhídon levõ egyik kerék kilép a továbbító, itt kilinccsel is rendelkezõ kerék kapcsolódásából, és csak néhány pillanat múlva lép kapcsolódásba a másik. A rugóház kilincskerekénél lévõ kilincs ezen a keréken akár több fordulatnyit is visszaengedne az áttétel miatt! Ez felhúzási veszteséget okozna, és a visszaforgás megállítása feleslegesen terhelné a fogakat is az automatikában.

Nagyrészt ennek a kis elemnek köszönhetõen az óra felhúzása kifejezetten jó.

Billenõhíd, fogaskerekei és a kilincskerék. A két kis acél fogaskerék a szintén polírozott minõségi acél billenõhíd csapjain ül. Az automatika talán legjobban igénybe vett alkatrészei, az állandó kapcsolások miatt. (Ki-és bekapcsolódáskor nem tökéletes gördülés, hanem nagymérvû csúszás van a fogak között, a kilincskereket pedig mindez kétszeresen éri).
Az óra automatika nélkül akár egy kézihúzós, tökéletesen funkcionál is. A bevált futómûre fejlesztett automatika kiválóan ellátja feladatát, felhúzása jó, az óra pedig kézzel is könnyen húzható. A billenõhidas rendszer hibáit részben megfelelõ kilincsmegoldással küszöbölték ki, részben jó anyagminõséggel. A maga nemében, a keleti piacon az egyik legjobb automata, nem csak a saját korában. Kár, hogy az NDK késõbbi óraipara nem a minõség irányába mozdult el.

©teo