Néhány szenvedélyes gyûjtõ gyakran mondogatja, hogy a mechanikus órának "lelke van". Ilyenkor sokan megmosolyogják õket, nem is sejtve, milyen boldog emberek. Hiszen gyûjtõszenvedélyükkel egy kicsit kiszabadulnak mindennapi életük taposómalmából, az ártatlan szórakozás segít értelmet találni az értelmetlenségben.
        De mi az, ami valakit egy órában megfoghat? Nos erre egyszerûnek tûnik a válasz: elõször bizonyára a szépsége vagy a különlegessége. De gondoljunk csak vissza, gyerekkorunkban valószínûleg mindannyiunkat érdekelt az a kis ketyegõ  "izé"! Miért mûködik, hogyan, hogyan lehet szétszedni? Mindezek a kérdések a világot megismerni vágyó kis ember jellegzetes kérdései. És mivel általában a felnõttek sem tudják a választ, a dolog annyiban is marad, esetleg egyesekben örökre lappangó titokként. Na, belõlük lehet óramániás! No persze kell némi minimális mûszaki véna a dologhoz, de nem feltétel. Hiszen az órák amúgy is szépek tudnak lenni. No meg legalább annyira presztízscikkek képesek lenni, mint például az autók! (Nekem a Rolexrõl mindig a Mercedes jut eszembe... ).
        Hát, velem is valami a fent leirtakhoz hasonló történhetett... Mindig titokzatos és fenomenálisan praktikus dolognak tûnt édesapám Sicura automata órája: nem kell "semmit" csinálni vele, mégis jár! (a teljesség kedvéért: õ maga nem szerette és nem hordta, mert nehéz volt; egy Swatchot hordott - még az elsõ, kb. 84-es kiadásút - nagyon sokáig). Szóval ez lehetett az alap. Aztán kezembe került egy cikk a svájci óraiparról, óramárkákról, azok presztízshierarchiájáról. Innen kezdve próbáltam minél többet megtudni róluk, és persze a szemléletem is fokozatosan formálódott. Addig végig Casio-párti voltam, az óra legyen minél több funkciós.  :) Aztán vettem egy Cornavint. Aztán egy automata svájcit, egy Olma-t. Aztán mindenféle öreg és egy új Tissot következett... Közben persze érdekelni kezdett a szerkezetük, bár már a kezdetektõl tudtam, hogy az ÓRA mechanikus...

        Szoval miert? Mert egy mechanikus óra csaknem örök társ lehet - megfelelõ kezelés és karbantartás mellett. Mert a minõségi mechankus óra olyan szakmai hozzáértést és odafigyelést igényel a készítõtõl, hogy ez már magában egy egyediséget és értéket garantál. Hasonlatos ez egy kicsit arra, hogy az ember szívesebben tesz ki egy eredeti festményt a szobája falára, mint egy reprodukciót. No meg a kvarcóráról nekem mindig a távol-keleti gagyi jut eszembe, meg ha nem is ott készült...
        A következõ racionális indok a környezetvédelem: egy vedd-meg-dobd-el tömeg(kvarc)óra elemcserekor már szennyezi a környezetet, ha meg el is dobom... De ha hozzávesszük az elõállítási költségeket is, a dolog akkor sem módosul sokat: az olcsó tömeggyártás rendkívül környezetszennyezõ, az elavult technológia és a profitcentrikusság meglehetõsen jellemzõ ebben a szektorban, tipikusan valahol a Fejlõdõ Világ ill. a Távol-Kelet tájékán levõ üzemek területén. És a kvarcórák többsége (még a svájci termékeké is) a 'javitani nem lehet, dobd el' kategóriába tartozik.
        Értékállóság. Mivel eleve egy drága dologról van szó, értékálló. Persze bizonyos keretek között (márka, típus, szerkezet, kor). Legalábbis hosszú távon. Az autókhoz hasonlóak ebben is.
        Ami pedig nem racionális érv: oda kell rájuk figyelni, néha szervizbe cipelni, idõközönként beállítani - ezáltal közel kerül az emberhez (Tamagotchi-effektus, illetve lásd még a pszichológiai önigazolás elméleteit). És hát ez a legszemélyesebb tárgyunk: szinte egész nap velünk - rajtunk van, többször ránézünk, mint életünk során bármire.

        Amit sokan hátrányukként rónak fel, mondván: jó, jó, de mi lesz a pontossággal? Igaz, egy mechanikus óra némileg pontatlanabb mint kvarcvezérlésû társai. De egy jó minõségû, pontosan szabályozott szerkezetet elég kéthetente-havonta pontosítani, és a maximum fél-egy percen nem múlik semmi. (Figyeljük meg, hogy a különbözõ adók pontosidõ-jelzései sem egyformák, és ráadásul minden ember órája máshogy jár. Ha pedig kommandósok vagyunk, úgyis van óraegyeztetés. :) ). Ja, és a kvarcórák pontosságába soha senki nem számolja bele az elem lemerülése és az elemcsere kellemetlen idõszakát...
        Persze, nem lehet ma figyelmen kívül hagyni az automatikusan mûködõ autokvarc, mecakvarc órákat. Pontosak, nem igényelnek elemcserét, viszont az akkumlátor üzemideje kétséges még kissé - ui. senki nem tesztelte ezeket még hosszú távon. Öt-tíz év múlva ezek a telepek is veszíthetnek kapacitásukból elöregszenek. Persze sok függ a kiviteltõl.

        Ha a fent leírtakhoz hozzávesszük, hogy egy (régi) óra mindig is magán hordta korának jellegzetes stílusjegyeit, sokszínû és tanulságos kavalkádjuk minden szépet és érdekeset szeretõ ember szívét megdobogtatja. Dédapó zsebórája, dédanyó art déco stílusú karórája, nagyapa felhúzósa, apánk automatája. A mi mai kvarcóránk mûködik-e majd az unokáinknak?