Tápegység, és a központi egység


  1. A KÖZPONTI EGYSÉG

    2. 1.1 A SZÁMÍTÓGÉPHÁZ ÉS A TÁPEGYSÉG

    A számítógépház fémből készült, műanyag előlappal ellátott doboz. A háznak többféle típusa létezik, ezek méretben és a beépíthető perifériák számában térnek el.

    1.1.1 Tápegység
    A számítógép áramkörei kisfeszültséggel működnek, az energiát pedig a 230 V-os hálózatról kapják. Ezért szükség van egy olyan egységre, amely a 230 V-os feszültségből előállítja a kisfeszültségeket. Ez a tápegység feladata.
    A hálózati feszültég a terheltségtől függően változik akár 10-15 %-ot is. Ezt az elektronikus áramkörök nem, vagy csak nehezen viselik el. Az optimális megoldás az, ha mindig azonos feszültségről üzemelnek. A stabilizált tápegységek képesek a kimeneti feszültséget - a terheléstől függetlenül - azonos szinten tartani.

    Alapvető követelmények a tápegységekkel szemben:


    A tápegységek csoportosítása üzemmód szerint:

    A számítógép működése szempontjából tehát a kapcsolóüzemű tápegységnek van jelentősége. Nézzük meg a működését!
    A kapcsolóüzemű tápegység hálózati oldalán nincsen transzformátor. A hálózati feszültséget egyenirányítjuk, szűrjük, majd a feszültség egy DC-DC konverterre kerül. Ez a bemenetre kapcsolt feszültségből valamilyen más, kisebb vagy nagyobb feszültséget állít elő. Funkcionálisan négy részből áll. A kapcsolóval az egyenfeszültségből néhány tíz kHz frekvenciájú négyszögjelet képezünk. Ezt egy nagyfrekvenciás transzformátorra vezetjük, mely a galvanikus elválasztást valósítja meg. Az átalakított kimeneti feszültséget újra egyenirányítjuk és egy szűrőn átvezetve kapjuk a tápegység kimenetén a stabilizált egyenfeszültséget. A stabilizálást a kapcsolóelemen kívül a szabályozó és meghajtó áramkör végzi. A szabályozó egység a kapcsoló megfelelő periódusidejű kapcsolgatásáért felelős. A bemenetére a kimeneti feszültség kapcsolódik, kimeneti jele pedig a kapcsolójel. Ha a kimeneti feszültség csökken, akkor a kapcsolót gyakrabban kell kapcsolgatni, ha viszont a kimeneti feszültség növekszik, akkor pedig ritkábban, tehát a kimeneti feszültség a kapcsoló be- és kikapcsolásának idejétől függ. Ezt a módszert nevezzük impulzusszélesség modulációnak. A meghajtó áramkör a visszacsatoló áramkörben is biztosítja a galvanikus elválasztást.

    1.1. ábra: A kapcsolóüzemű tápegység elvi felépítése

    A számítógépben lévő áramkörök négyféle feszültséget igényelhetnek, legalábbis ennyire van lehetőség: +5V, –5V, +12V, –12V.
    Mivel a stabilizálás visszacsatolás útján történik, a megfelelő feszültségértékek rendelkezésre állásához bizonyos idő szükséges. Ezt nevezzük beállási időnek. Mivel ezt a jellemzőt sok tényező befolyásolhatja, a rendelkezésre állás tényét a tápegység közli a számítógép alaplapjával. Ez a Power-Good jel. Ez a jel a kimeneti egyen- és a bemeneti váltakozófeszültséget érzékelő jelnek a logikai ÉS kapcsolatából jön létre. Hibás működés esetén alacsony logikai szintű, míg hibátlan működés esetén magas logikai szintet ad.
    Ha valamilyen oknál fogva megszűnik a bementi váltakozó feszültség, akkor az érzékelő a kimeneti feszültség csökkenése előtt minimum 1 ms-mal alacsony szintre állítja a Power- Good jelet. Az egyenfeszültség-érzékelő a bekapcsoláskor alacsony szintre állítja, majd az összes kimenet megfelelő értéke után minimum 100, de maximum 500 ms ideig még ott is tartja.
    Ha bármelyik kimenet túlterhelődik, a tápegység 20 ms-on belül kikapcsol, ezzel védve meg az áramköreit a károsodástól. Ezzel a megoldással a tápegység a rövidzárral szemben is védett.
    Lehetőség van olyan kialakításra, hogy a monitor a tápegységen keresztül kapja a hálózati feszültséget. Ekkor a POWER gombbal egyszerre lehet a monitort és a számítógépet bekapcsolni.
    A tápegység fizikailag külön dobozban található meg a házon belül. A megfelelő szellőzés biztosítása érdekében egy +12 V-ról működő ventillátor szívja ki a meleg levegőt a dobozból. Ez a +12 V-os kivezetés nincs összekapcsolva a perifériák számára előállított +12 V-tal.

    1.1.2 Nyomógombok, kapcsolók, kijelzők
    Ezek szolgálnak a számítógép működésébe való beavatkozásra.
    Kapcsolók
    RESET: a kapcsoló megnyomásával a számítógép hardveres újraindítását lehet elérni.
    TURBO: a Pentium előtti számítógépek esetében volt jelentősége. Segítségével kétféle működési sebesség közül lehetett választani.
    POWER: hálózati kapcsoló, a 230 V-ot kapcsolja a tápegységre és a monitorra.
    A POWER kapcsoló vezetékén kívül mindegyik kapcsoló és nyomógomb csatlakozóját az alaplap megfelelő helyére tudjuk ráilleszteni.
    Visszajelzők
    POWER: A bekapcsolt állapotot jelző, általában zöld színű LED.
    TURBO: A kapcsoló benyomott állapotát jelzi.
    HDD: Piros színű LED, mely akkor bocsát ki fényt, ha merevlemez művelet van.

    1.1.3 Hangszóró
    Általában minden számítógépházban találunk ilyet, alapvető feladata az akusztikus visszajelzés működési probléma esetén. Ha a monitorvezérlő működésképtelen, e nélkül nem lehetne a hibát detektálni. Ma már más jelentősége nincs, mert gyakorlatilag minden számítógépben van hangkártya és hozzá illeszthető hangszóró. A hangszóró vezetéke szintén az alaplapra csatlakozik.

    1.1.4 Bővített helyek
    Minden ház hátulján vannak nyílások, ahol a bővítőkártyák hátlapjai érhetők el. Használaton kívül ezeket csavarral rögzített lemezcsíkok fedik.

    1.1.5 Háztípusok
    Baby ház
    Régebben ez a fekvő elrendezésű ház volt a legkedveltebb. A meghajtó bővítőhelyek száma gyártófüggő. A számítógépház alján különböző furatok teszik lehetővé az alaplap biztonságos rögzítését.
    A fedél rögzítése háromféleképpen történhet:

    1. Csavarok tartják, melyek kicsavarása után a fedél az előlappal együtt lehúzható a fém tartóvázról.
    2. Csavarok rögzítik a fedelet, ez azonban nincs összeépítve az előlappal, így a fedél felfelé egyszerűen leemelhető a házról.
    3. A fedél hátsó részét csavarok, míg az első részt két retesz rögzíti. A reteszeket benyomva a ház fedele felnyitható.

    Mini torony
    Az előlapon találhatók a kezelőszervek. Általában két meghajtó építhető bele, de ez gyártótól függ. Az alaplap függőlegesen helyezkedik el és egy fémlemezre van szerelve. Ezt a lemezt csavarok rögzítik a ház keretéhez. A kártyák és így a nekik kiképzett nyílások is vízszintesen helyezkednek el. A fedél csavarokkal van rögzítve a kerethez, ezek száma 4, 5 vagy 6 lehet.
    Midi torony
    Hasonló, mint a mini torony, azonban a bővítőhelyek számát megnövelték és a doboz méretei nagyobbak. Általában három meghajtó szerelhető bele.
    Torony vagy nagytorony
    A toronyházak közül a legnagyobb méretű. Általában a nagyteljesítményű szerverekhez használják. Minimum öt meghajtó építhető bele.
    Slim ház
    Ez is egy fekvő ház, azonban a magassága pontosan akkora, hogy egy 3,5" floppy függőlegesen elfér benne. Az alaplap vízszintesen fekszik benne, de a bővítőkártyák nem férnek el függőlegesen. A megoldás egy olyan bővítőkártya használata, melyen két kártyacsatlakozó hely van és az alaplap csatlakozójába dugható. Így a bővítőkártyák is vízszintesen helyezkednek el.
    ATX ház
    A mai legkorszerűbb házak. Kialakításukkor megalkottak egy szabványt, melyet ATX szabványként ismerünk. Ez kimondja, hogy minden csatlakozó az alaplapra kerüljön előre rögzített helyre. Az alaplap méreteit is és a felfogatás helyeit is meghatározták. Az ATX alaplapoknak más tápcsatlakozójuk van, melyen keresztül kihasználhatják az ATX ház intelligens tápjának tulajdonságait.
    A legfontosabb, hogy az előlapon lévő POWER kapcsoló nem a tápot kapcsolja le, hanem csak takarék üzemmódba helyezi. Ekkor úgy tűnik, mintha ki lenne kapcsolva a gép. Valamilyen esemény bekövetkezése esetén a számítógép automatikusan bekapcsolható, majd a megfelelő tevékenységek után szintén automatikusan elvégezhető a kikapcsolás is. Ezeknek a házaknak a tápegységeit is kikapcsolhatjuk a ház hátulján található kapcsolóval.
    Az ATX házak is kaphatók többféle méretben. Ezek elnevezései hasonlóak, mint a hagyományos házaké. A méreteik azonban nagyobbak.

    1.2 AZ ALAPLAP
    A számítógép működéséhez elengedhetetlen áramköröket egy közös áramköri lapon alakították ki. Ez a számítógép alaplapja.

    1.2. ábra: Az AT alaplap felépítése

    1.3 A MIKROPROCESSZOR
    A mikroprocesszor elnevezésben a mikro a kis fizikai méretre utal, a processzor pedig a számítógép központi egységét jelöli. A µP segítségével minden logikai függvény megvalósítható.

    1.3. ábra: A mikroprocesszor fő részei

    1.3.1 A mikroprocesszorok technológiája
    A mikroprocesszorok gyártásánál NMOS, illetve CMOS technológiákat használnak. A tervezés és gyártás során cél az, hogy gyors, megbízható és olcsó legyen az előállítása. Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az integráltsági fok növelésének következménye az egyre nagyobb hőfejlődés, tehát az alkalmazás során meg kell tudni oldani a mikroprocesszor hűtését.
    Például a Pentium II mikroprocesszor CMOS technológiával készül, a chip mérete 15x15 mm, a vonalak mérete 0,25 µm, 7,5 millió tranzisztort tartalmaz és a belső tápfeszültség értéke 2 V.

    1.3.2 A mikroprocesszorok csoportosítása
    A mikroprocesszorokat csoportosíthatjuk szóhosszúság, utasításformátum, utasításkészlet, ciklusidő, a címezhető memória nagysága valamint a buszrendszer típusa szerint.
    szóhosszúság 4 .. 64 bit
    utasításformátum CISC, RISC
    utasításkészlet 100 .. 1000
    ciklusidő 4,77 .. 400 MHz
    címezhető memória 64 kB .. 4 GB
    buszrendszer 8 .. 64bit,
    8 .. 66 Mhz

    1.3.3 A mikroprocesszorok felépítése

    1.4. ábra: A mikroprocesszor funkcionális egységei

    1.3.4 Regiszterek
    A mikroprocesszor regiszterei nagyon gyors működésű átmeneti tárolók. Statikus RAM-ok ból alakítják ki őket, így elérési idejük ns nagyságrendű, ez 10-szer, 100-szor gyorsabb, mint a számitógép operatív táráé. A processzor típusától függően 8, 16 ... 512 db regisztertárat tartalmaz.
    Egy regiszter tárolókapacitása általában egy szó (pl. 32 bit). Léteznek rendszerregiszterek, melyekhez a felhasználó nem férhet hozzá, és általános célú regiszterek, melyeket a programok is használhatnak.
    Tipikus regiszterek:
    Általános célú regiszterek:


    Rendszerregiszterek:

    1.3.5 Aritmetikai és logikai egység
    Az ALU feladata a különböző aritmetikai és logikai műveletek végrehajtása. Ezek tipikusan a következők:



    1.5. ábra: 1 bites ALU elvi felépítése

    1.3.6 A vezérlőegység (CU)
    A vezérlőegység kiolvassa a memóriából a szükséges adatokat, utasításokat, értelmezi és végrehajtja az utasításokat, vezérli az ALU-t, engedélyező jeleket generál. Összehangolja a CPU többi egységének működését. Tartalmazza a mikroprogram-tárat.
    A vezérlőegység feladata, hogy a megfelelő adatok a megfelelő helyen és a megfelelő időben rendelkezésre álljanak.

    1.6. ábra: A mikroprocesszor belső felépítése

    A vezérlőjelek előállításának és időzítésének két módja van: mikroprogramok vagy hardver útján.
    Az első esetben a vezérlőjel-sorozatokat egy speciális program, a mikroprogram szolgáltatja. A gépi kódú utasítások elemi lépések sorozatára bonthatók. Létezik az elemi lépéseknek egy halmaza, amelyekből bármely gépi kódú utasítás is felépíthető. Ha ezeket az elemeket valamilyen sorrendbe rakjuk, akkor egy nullákból és egyesekből álló bitsorozat tetszőleges részsorozatot ki tud jelölni az elemekből oly módon, hogy ha az adott elemi lépésnek megfelelő bit egyes, a lépés végrehajtódik, ha nulla, nem. Így egy bitsorozattal leírható egy gépi kódú utasítás. Ez a mikroprogram.
    A mikroprogramok egy külön tárban, a mikroprogramtárban helyezkednek el. A gép utasításkészlete gyakorlatilag csak a megadott mikroprogramoktól függ.
    A második esetben, a hardver vezérlésénél az utasítások "be vannak huzalozva", azaz minden utasítás fix áramköri kapcsolatok alapján hajtódik végre.
    A hardvervezérlés jóval gyorsabb, mint a mikroprogramozott, de ugyanakkor jóval bonyolultabb áramköröket igényel.

    1.4 BIOS
    Minden PC alaplapján található egy vagy több csak olvasható memória (ROM). Ez azokat az alapvető rutinokat tartalmazza, melyekre az operációs rendszernek szüksége van. Ezeket a rutinokat nevezzük közös néven központi be/kimeneti rendszernek (BIOS - Basic Input/Output System). A BIOS tartja a kapcsolatot a hardver és az operációs rendszer között. Az operációs rendszerre épülnek a felhasználói programok. A BIOS teszi lehetővé, hogy az operációs rendszer elérhesse a számítógép áramköreit (erőforrásait).

    1.7. ábra: A PC virtuális felépítése

    Mivel a ROM csak olvasható, ezért a tartalmát nem lehet megváltoztatni. Amennyiben új rutinokra lenne szükség, akkor az egész tokot ki kellene cserélni. A BIOS-t az alaplap gyártója készíti el az alaplapra integrált áramköröket figyelembe véve. A BIOS tehát önálló programmodulok gyűjteménye.
    Ha bekapcsoljuk a számítógépet, akkor működésbe lép egy öntesztelő áramkör. Ez az áramkör megvizsgálja a számítógépben jelen lévő összes tápfeszültséget. Amennyiben valami nem működik rendesen, akkor az áramkör nem engedi működni a számítógépet, ezzel próbálja megvédeni a meghibásodástól. Ha mindent rendben talál, akkor ezt az alaplapnak jelzi egy megfelelő jellel, majd engedélyezi az alaplap órajel generátorát. Ez az áramkör biztosítja a processzor és az egyéb áramkörök részére a működtető órajelet. Mivel már van órajel, ezért a processzor elkezd működni. A processzorban megtalálható az a cím, ahonnan az elinduláskor be kell olvasni az első utasítást. Ezen a címen mindig egy ugróutasítás van, amely átadja a vezérlést a ROM-BIOS-nak.
    Indulás esetén a BIOS megvizsgál egy jelzőbitet, ami információt nyújt arról, hogy kezdeti indítás (hidegindítás) volt-e vagy csak ún. melegindítás történt. Ettől a bittől függ a számítógép indítási folyamatának folytatása. Ha hidegindításról van szó, akkor el kell indítani egy diagnosztikai programot, ami megvizsgálja, hogy az elérhető áramkörök működőképesek- e. Ha valamilyen hibát talál, akkor a képernyőre írja a megfelelő hibaüzenetet (POST kód). Természetesen ez csak abban az esetben megfelelő módszer, ha a videóvezérlő biztonságosan működik. Ha ezzel hiba van, tehát a vizuális hibakezelés lehetetlen, akkor a BIOS fütty kódokkal jelzi a hibát. Ez a teszt melegindítás esetén elmarad.
    A hibakeresésre alkalmas programot a BIOS tartalmazza. A legelterjedtebb program az IBM POST (Power On Self Test - bekapcsolás utáni önteszt). A POST a számítógép összes fontos áramkörét leteszteli. Ha minden rendben van, akkor megjeleníti a bejelentkező információkat. Ha hiba történik, akkor a hibának megfelelő kódot és a hozzá tartozó szöveget kiírja a képernyőre.

    1.5 A CPU ÓRÁJA
    A számítógép működése nem folytonos, az események diszkrét időpillanatokban mennek végbe. Ezeket az időpillanatokat egy nagy pontosságú beépített óra szolgáltatja. Az óra egyenlő időközökben ún. órajelet bocsát ki, ekkor történhet műveletvégzés a gépben, két órajel között a gép áll.
    Az órajelek sebessége határozza meg a gép sebességét. A mai számítógépek jellemző frekvenciája 100-500 MHz. Egy aritmetikai művelet elvégzése egy PC-n néhányszor tíz óraciklus.

    1.6 A SZÁMÍTÓGÉP BELSŐ TÁROLÓJA
    A gép tárolója kétállapotú fizikai elemekből épül fel. A két jól megkülönböztethető állapot mellett követelmény az állapotok gyors változtathatósága is.
    A tár felépítését tekintve két alapvető részre oszlik. Az egyik az ún. állandó tár, amelynek tartalmát a felhasználó nem tudja megváltoztatni. Ezt ROM-nak szokás nevezi. A másik a tényleges operatív tár, amelyet a felhasználó tetszése szerint használ (RAM). A ROM tartalmát a gyártó vagy a felhasználó alakítja ki.
    ROM alaptípusok:

    A ROM a tápfeszültség megszűnésekor nem veszíti el tartalmát, ebben eltér a RAM-tól, amely kikapcsoláskor nem őrzi meg állapotát.
    A RAM építőelemei leggyakrabban az ún. triggerek, háromállapotú áramkörök. A három állapot: egy, zéró, lekapcsolt állapot. Aktív állapotban az egy és a zéró állapotot használja a gép. Aktív állapotban (bekapcsolva) a trigger megőrzi tartalmát, míg kikapcsoláskor elveszíti. Ezt a RAM-típust statikus tárnak hívják.
    A másik RAM építőelem az elektromos kapacitások elvén működik. Ezt dinamikus tárnak is szokás nevezni. A dinamikus RAM tartalmát aktív állapotban is másodpercenként több százszor meg kell újítani (frissíteni kell).
    A tár legkisebb címezhető egysége tipikusan a byte, minden byte-nak önálló címe van. Az adatok és az utasítások általában több byte hosszúságúak. Bármely két tárrekesz tartalmát a processzor teljesen egyforma módon, egy lépésben találja meg a rekesz címének segítségével. Ezért a memóriát közvetlen elérésű tárolónak nevezzük.
    Olvasásnak azt a műveletet nevezzük, amikor egy tárrekesz tartalmát a műveletvégző egységbe visszük. Az olvasás ellentett művelete az írás, melynek során a tár egy rekeszébe adatot rögzítünk. Írás során a rekesz megelőző tartalma elvész, olvasás során a rekesz tartalma nem változik.
    A tár minőségének jellemzésére két adatot használnak: a kapacitását, valamint a rekeszek hozzáférési sebességét, azt az időt, amely egy tetszőleges rekesz eléréséhez szükséges.
    Az operatív tár sok esetben szűknek bizonyul, különösen akkor, ha a gépet több felhasználó egyidejűleg használja, és így osztozik a táron. Az operatív tárak minden határon túli fizikai bővítése egyrészt költséges, másrészt a címzési technika miatt sem valósítható meg. Ezért a tárat kibővítik gyors háttértárak egy adattároló területével. Ezt virtuális tárnak nevezik. Virtuális tár esetén a tárban mindig a programnak és az adatoknak csak éppen szükséges része tartózkodik, a többi a lemezen vár. Amikor a programrészre és adatokra már nincs szükség, azok kikerülnek a lemezre és onnan újabb program- és adatállomány-részletek kerülnek a tárba.
    A virtuálistár-kezelés technikailag úgy történik, hogy az operációs rendszer a programot és adatokat egyenlő nagyságú részekre, ún. lapokra bontja. Ezután a program működése során az operációs rendszer az aktuálisan szükséges lapokat olvassa be a tárba, a feleslegeseket pedig kiírja lemezre. Ez a művelet a lapozás.

    1.7 ADATÁTVITELI RENDSZER

    1.7.1 Csatornarendszerű adatátvitel

    1.8. ábra: A csatornák és a perifériák kapcsolata

    Az információ átvitele csatornarendszer mellett mindig a központi egységben lévő operatív tár és a periféria között zajlik le. Az átvitel közben az információ többször átalakul (digitális jelekből analóggá és viszont). Ennek a folyamatnak a vezérlése sok művelettel jár, ezért a csatornarendszert különválasztották a mikroprocesszortól, ezzel megszabadítva a CPU-t egy sor nem közvetlenül belső művelettől. Az átviteli folyamat vezérlésére a gépekbe külön processzort építenek be, ez a csatorna.
    A perifériák munkáját a perifériavezérlő szervezi és irányítja. A perifériavezérlő áll közvetlen kapcsolatban a csatornával, értelmezi annak utasításait és végrehajtatja azokat a rákötött perifériákkal. Egy perifériavezérlő több periféria munkáját is irányíthatja.
    A csatorna technikailag ugyanolyan programozható eszköz, mint a központi processzor. A különbség abban rejlik, hogy a felhasználónak a csatorna programozására nincs lehetősége, a csatornaprogram a gép része. A csatornaprogram adja át a központi processzornak szóló adatokat és kísérő információt, illetve veszi a processzortól a perifériáknak szóló üzeneteket.
    A konkrét adatforgalom az operatív tár és a perifériák között megy végbe. A CPU miután az átvitelt kezdeményezte, felszabadul, és más műveleteket végezhet.
    Amikor a periféria az egész adatátvitel tartamára leköti a csatornát, monopol üzemmódban dolgozik. A monopol üzemmód alatt a csatornára más periféria nem kapcsolódhat, egészen addig, amíg az átvitel be nem fejeződik. Az átvitt adatok mennyisége változó. A csatorna figyeli, hogy ténylegesen folyik-e adatátvitel, vagy csak a program monopol üzemmódban lekötötte, ha a tényleges átvitel 30 másodpercig szünetel, a gép hibát jelez.
    Ha a csatorna egyidejűleg több perifériát szolgál ki, multiplex üzemmódban működik. A multiplex üzemmódban egy periféria csak egy rövid intervallumra kapja meg a csatornát, ezalatt kell az átvitelre váró adatok egy csoportját továbbítania. Egy időpillanatban csak egy periféria van kapcsolatban a csatornával, de azt nem kötheti le tovább, mint az adott adatcsoport továbbításának idejére, ezután a csatorna tovább megy, függetlenül attól, hogy van-e az adott perifériának még "mondanivalója". Ezután a csatorna ellátja a többi perifériát, majd ciklikusan visszatér.
    A monopol üzemmód alkalmazása azoknál a perifériáknál szokásos, amelyeknél lehetőség van nagyobb mennyiségű adat gyors feldolgozására (pl. mágneslemez). Multiplex üzemmódot használnak a "lassú" perifériák, például néhány nyomtatótípus.
    A csatornákat több osztályba sorolhatjuk:

    A szelektorcsatorna fizikailag csak egy perifériával tud kapcsolatot létesíteni, egyszerre egész adatblokkok vagy ezek sorozatainak átvitelére szolgál. Nem alkalmas a multiplexelésre, mindig monopol üzemmódban működik, egyidejűleg csak egy I/O műveletet hajt végre.
    A byte-multiplex csatornánál mind a monopol, mind a multiplex üzemmód megengedett. Az üzemmód típusát a periféria határozza meg. A csatornán az átvitt információ egysége a byte.
    A blokkmultiplex csatorna is képes mind monopol, mind multiplex üzemmódban működni, azonban a legkisebb átvitt adatcsoport az adatblokk, ami akár néhány ezer byte is lehet. Az adatblokk átvitelére a periféria mindenképpen monopolizálja a csatornát.
    Az adatátvitel irányítása az ún. felügyelőprogram feladata. A felügyelőprogramot az operációs rendszer központi magja tartalmazza. Feladata a különböző programokban a különböző perifériákkal kezdeményezett adatátvitel megindítása, a beérkező megszakítások kezelése, ezen keresztül a műveletek koordinálása, az esetleges hibák jelzése, illetve javítása.
    Amikor a felhasználói program be/kiviteli utasítást kezdeményez, ezt csak a felügyelőprogramon keresztül valósíthatja meg.
    A processzor utasításkészletében a be/kiviteli utasítások 32 bit hosszúságúak, kétcímesek.
    A cím két összetevőből áll, a csatorna és a periféria címéből, mindkettő nyolcbites, így összesen 256 periféria címezhető.

    1.7.2 Adatátvitel sínrendszerrel
    A sínrendszerű átvitel alapelveiben lényegesen különbözik a csatornarendszertől. Míg a csatornarendszerben központi, hierarchikus irányítás vezérli a műveleteket, a sínrendszer esetén bármely, a rendszerre kapcsolódó funkcionális egység vezérelheti a rendszert.

    1.9. ábra: A mikroszámítógép sínrendszerre épülő struktúrája

    A központi vezérlőegység, a perifériavezérlők és egyéb csatlakozó egységek egy közös adatátviteli berendezésre, a sínrendszerre kapcsolódnak. A sínrendszer címvonalak, adatvonalak, vezérlők összessége.
    Funkcionálisan a sínrendszerre csatolt összes egység egyenrangú, bármelyik irányíthatja a teljes forgalmat. A vezérlés elve itt bonyolultabb, mint a csatornarendszer esetén, de számos előnye miatt korszerűbbnek mondható. Ezek az előnyök a következők:

    AZ I/O utasítások megszűnnek a sínrendszerű átvitelnél, ugyanis a perifériavezérlők regiszterei ugyanúgy kezelhetők programból, mint az operatív tár rekeszei.

    Egy szintet vissza, vagy vissza a főmenübe.