//////////////// © Mészáros Attila \\\\\\\\\\\\\\\\

Ez a dokumentum a http://www.nexus.hu/pantagruel/index/ oldalról származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Amennyiben a szerző külön rendelkezik a szöveg felhasználási és terjesztési jogairól, az alábbi megjegyzések alá vannak rendelve az ilyen jellegű megkötéseknek. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait.

Az oldal üzemeltetője/tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor azt törölje az oldal szabadon letölthető állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia.

A Nyugat c. folyóirat nagy lírikus nemzedéke.

Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád és Juhász lírája

BABITS MIHÁLY ( 1883-1941 ) a magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alakja: költő, műfordító, regény- és esszéíró. Alkotásaiban rendkívüli igényesség vezette, gondolkodására leginkább KANT, NIETZSCHE és BERGSON filozófiája hatott. Rendületlenül hitt az európai kultúra egységében, ezért is vállalkozott az európai irodalom összefoglalására.

Műfordítói munkájában olyan alkotásokat fordított, amelyeket az európai szellemiség szempontjából meghatározónak talált ( DANTE: ISTENI SZÍNJÁTÉK, SZOPHOKLÉSZ drámái ). Regényei közül a Gólyakalifa, a Tímár Virgil fia és a Halálfiai a legjelentősebbek.

Költőként A HOLNAP c. antológiában jelentkezett. Lírájára a gondolati-filozófiai mélység, a töprengő, a kérdező és kétkedő eszmélkedés jellemző. Első kötetének ( LEVELEK ÍRISZ KOSZORÚJÁBÓL, 1909 ) élén egy óda, az In Horatium áll. A versben a költő a világ állandó változásán ujjong, az örökös megújulás vágyát hirdeti. A kötetet egy szonett, A lírikus epilógja zárja. A lírikus általános léthelyzetét fogalmazza meg benne, de megtalálható benne a világ megismerhetetlenségének gyötrelme is. A kötet versei közül a Messze ... messze ... című egy képzeletbeli utazásról szól, az európai országokat végigjárva mindegyiknek egy-egy sajátosságát örökíti meg. A Fekete ország c. versben rémlátomást fogalmaz meg a gonoszságról.

A HERCEG, HÁTHA MEGJÖN A TÉL IS c. kötetben ( 1912 ) az antik hősökről ír. Azt a közös kincset keresi, amely minden európai népet összehoz, s ezt a görög kultúrában találja meg.

A RECITATIV c. kötetben már a L' ART POUR L' ART művészetével kezd foglalkozni, a verseken érzehető Babits háborúellenessége.

1937-ben kiderült, hogy a költőnek gégerákja van, ekkor jelentette meg egy kötetben összes verseit. Új verseiben a halálra készülő költőt láthatjuk. A műtét előtt, a halálfélelem hatására fogalmazódott meg benne a Jónás könyve megírásának gondolata. A mű a műtét után készült el, szállóigévé vált sora: " ...vétkesek közt cinkos aki néma ". 1939-ben fűzte a műhöz Jónás imáját, mint utolsó fohászt a végső búcsú előtt.

TÓTH ÁRPÁD a mély emberi érzések, a magány, a bánat költője. Boldogságvágy, szépségigény fejeződik ki lírájában, jellegzetes műfaja az elégia. Rendkívüli tehetségű műfordító volt, saját költeményeiből négy kötet született: HAJNALI SZERENÁD, LOMHA GÁLYÁN, AZ ÖRÖM ILLAN, LÉLEKTŐL LÉLEKIG.

Költészetének jellemzője a csüggedt szemlélődés, a panasz. A Hajnali szerenádban a költőt impresszionista festőként láthatjuk. A hajnali várost ábrázoló versszakokat áthatják a színélmények ( ezüst, arany, zöld ), a városkép megörökítésére a természetből kölcsönzi képeit a költő: a gázlángok virágokként ragyognak, a fénykörök a szirmok hullását idézik. A szerenád a költő menyasszonyához, Annuskához szól. Kedvese az elérhetetlen boldogságot szimbolizálja. Az utolsó versszakok elárulják a költő szomorúságának okát: létbizonytalanság és otthontalanság gyötri.

A modern nagyváros képét a Körúti hajnal c. versben örökítette meg. A hajnali színváltozások keltik életre az ébredező városrészt. A költemény a nagyvárosi hajnal három szakaszát mutatja be:

1. Még félig éjszaka van.

2. Néhány perces hajnali mámor.

3. A nappali élet valósága.

A szürke város a felkelő nap sugaraitól megszépül.

JUHÁSZ GYULA ( 1883-1937 ) életét eszmények ( emberszeretet, szerelem ) vezérelték, de balsorsa mind magányosabbá tette. Ő is A HOLNAP c. antológiában tűnt fel először. Lírájának alaphangja a mélabú, a rezignált bánat. Elsősorban az impresszionista hangulatlíra művelője volt.

Lírájában egyéni színt jelentettek az alföldi tájjal, a Tisza-parttal kapcsolatos versei. Egyik legszebb tájverse a Tiszai csönd című. Egyszerre szólal meg benne csönd, nyugalom, békesség és fájdalom, magány. A Tisza-part esti varázslatos hangulatát finom metaforával érzékelteti: " Hálót fon az est, a nagy barna pók. ". A táj nyugalmát a mozdulatlan tiszai hajók képe is jelzi.

1912-ben Szakolcára nevezték ki tanárnak, de ottani magányában is tovább élt benne az Alföld utáni vágya. A Magyar táj, magyar ecsettel c. költeményében arról ír, milyennek látja egy XX. századi költő a magyar tájat, a magyar valóságot. A Tisza környéki vidéket örökíti meg, a jelzős szerkezetek a táj sivárságát fejezik ki.

Szerelmi versei egy részének ihletője SÁRVÁRI ANNA, egy nagyváradi színésznő volt. A költő szerelmének valójában nem is volt élményi alapja, csupán Juhász emlékeiben vált Anna halhatatlan múzsává.

Az Anna-versek egyik legszebb darabja a Milyen volt ... című. Az egész költeményt a szerelem elmúlásának fájó érzése szövi át. Annát az alföldi táj szépségéhez hasonlítja: a búzamezők képe Anna szőkeségét villantja fel, a szeptemberi ég a szeme kékjét idézi. A természeti és a szerelmi emlékek kölcsönösen erősítik egymást.

Az Anna-szerelmet az Anna örök című vers zárta le végérvényesen. A versben megörökített Anna már nem a váradi színésznő, hanem egy idealizált lény, az elmúlt szerelem, az ifjúság maga. A költemény három idősíkra tagolódik. A múltban a költő számba veszi a nő szépségét, a jelenben bizonygatja a múlt iránti közönyét, a jövő azonban teljesen elsöpri az erőltetett nyugalmat. Az utolsó szakasz Anna örökkévalóságát hirdeti, alakját az istenségek közé emeli.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ( 1885-1936 ) lírában és prózában egyaránt nagyot alkotott. Első kötete NÉGY FAL KÖZÖTT címmel jelent meg, de végső beérkezését A SZEGÉNY KISGYERMEK PANASZAI c. kötettől számítjuk. A felnőtt férfi a visszaálmodott gyerekkorban keresi élete értelmét; a félénk kisgyermek hallucinációit, vízióit, a világgal való találkozását örökítik meg a versek.

Kosztolányi Babitshoz hasonlóan rákban szenvedett, ezért lelkiállapotát az ideges félelem, a sors elleni lázongás jellemezte. Élet- és halálszemléletét a Halotti beszédben fejti ki. Arról szól, hogy az élet megismételhetetlen csoda, s minden ember halála pótolhatatlan veszteség a világ számára.

A Hajnali részegségben ( 1933 ) is a gyógyíthatatlan beteg ember számadását készíti el. A közeledő halál tudatában éli át még egyszer az öröm pillanatait.

1935-ben, élete alkonyán ismerkedett meg RADÁKOVICH MÁRIÁval, aki az élet utolsó ajándékát jelentette számára. Kapcsolatuk nem futó kaland, a költő még utoljára igyekezett megízlelni az élet és a szerelem ízét. A szerelem emlékét a Szeptemberi áhítat c. vers őrzi.