//////////////// © Mészáros Attila \\\\\\\\\\\\\\\\

Ez a dokumentum a http://www.nexus.hu/pantagruel/index/ oldalról származik. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illetik. Amennyiben a szerző külön rendelkezik a szöveg felhasználási és terjesztési jogairól, az alábbi megjegyzések alá vannak rendelve az ilyen jellegű megkötéseknek. Ugyancsak ő a felelős azért, hogy ennek a dokumentumnak elektronikus formában való terjesztése nem sérti mások szerzői jogait.

Az oldal üzemeltetője/tulajdonosa fenntartja magának a jogot, hogy ha kétség merül fel a dokumentum szabad terjesztésének lehetőségét illetően, akkor azt törölje az oldal szabadon letölthető állományából. Ez a dokumentum elektronikus formában szabadon másolható, terjeszthető, de csak saját célokra, nem-kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz, változtatások nélkül és a forrásra való megfelelő hivatkozással használható. Minden más terjesztési és felhasználási forma esetében a szerző/tulajdonos engedélyét kell kérni. Ennek a copyright szövegnek a dokumentumban mindig benne kell maradnia.

Csokonai és Berzsenyi lírája

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ( 1773-1805 ) a magyar felvilágosodás korának legnagyobb költője. Magas szinten összegzi korának minden jelentős irodalmi irányzatát és jelenségét, személyes mondanivalóját művészi sokszínűséggel fejezi ki.

Költészetére kezdetben a barokk és a rokokó volt hatással, Debrecenben szívta magába a klasszicizmust. A kollégium hagyománya a diákos-népies költészet, de hangot kap nála a szentimentalizmus is.

Még Debrecenben sajátította el a verscsinálás művészetét. Itt ismerkedett meg a bölcseleti jellegű lírával, ami hatással volt politikai-gondolati lírájára is. E műfajban kiemelkedő alkotásai a Konstancinápoly és Az estve. A Konstancinápoly VOLTAIRE egyházellenességét, szellemes gunyorosságát és optimista racionalizmusát visszhangozza; Az estve pedig ROUSSEAU felfogását: a romlott társadalommal szemben a természet harmóniáját hirdeti.

Csokonai szerelmes verseinek egy része a rokokó hatása alatt született. Jellemző rájuk a zeneiség, a virágok szépségében való gyönyörködés, antik istenek szerepeltetése. A költőt szerlemi verseinek megírására Lilla, vagyis Vajda Julianna ihlette. Elfeledtette vele csalódásait, kudarcait, a nő elvesztése azonban szétzúzta a költő ábrándjait, visszavezette őt a komor életbe. A Reményhez c. versnek sajátos kontraszthatása van, amely a tartalom és a forma ellentétéből fakad. A megfogalmazott teljes lemondás ellentétben van a rokokó játékosságával. A Remény csalfa és vak, mégis óriási hatalma van. A tavaszi virágoskert képét a téli pusztulás látványa váltja fel. A befejező versszak visszatér a kezdőképhez. Ekkor hangzik fel a búcsú - Lillától, a szerelemtől és a Reménytől.

Utolsó éveiben a magányról írt költeményeiben. Ezt az érzését legjobban A tihanyi Ekhóhoz c. elégiája fejezi ki. A költő saját keserves sorsát szembeállítja a Füreden gondtalanul mulatozókéval. Panaszát Ekhó istennőnek mondja el - a visszhangot kapja válaszul. A panaszáradat oka tömérdek csalódása, Lilla elvesztése már csak az utolsó csepp volt. A megbántott költő érdemeinek elismerését a " boldogabb jövőtől " várja. Ez a remény zárja az elégiát. Rímképlete: a b a b c c d d .

Csokonai életében egyetlen lírai kötete sem jelent meg. Művei ennek ellenére áttekinthetőek. Lilla címmel dalait gyűjtötte egy kötetbe, ide tartozik A rózsabimbóhoz, a Szerelemdal.

Csokonai nevéhez fűződik a magyar költészet első népies helyzetdala, az Estve jött a parancsolat ..., ami később Szegény Zsuzsi a táborozáskor címen vált ismertté. Az 1790-es első felében keletkeztek filozófiai költeményei - Az estve, Konstancinápoly

Ezután egyre gyakoriabbak a magány indíttatású elégiák: A tihanyi Ekhóhoz, A Magánossághoz. Magányérzete a Lilla-szerelem után tetőzött, ekkor keletkezett A Reményhez c. vers, elégia ódai elemekkel.

Az ógörög vígeposz paródiája a Békaegérharc. 1799-ben íródott Dorottya c. vígeposza, amelyben egy vénlány házassági kísérletét örökíti meg.

Csokonai írt néhány színművet is, melyeket diákjai adtak elő: A méla Tempefői, Gerson, Cultura vagy Pofók, Özvegy Karnyóné.

BERZSENYI DÁNIEL ( 1776-1836 ) a felvilágosodás korának egyik nagy költője. A klasszikus verselés mestere volt, nemhiába nevezik " a magyar Horatiusnak ". Egymagában mutatja be a konzervatív nemesi világnézetnek és a felvilágosodásnak a harcát.

Alkotói pályájának 3 szakaszát különböztetjük meg:

1. A nemesi megelégedés költője ( Osztályrészem )

2. A nemesi világnézet megrendülése ( A magyarokhoz )

3. A felvilágosult költő ( A pesti Magyar Társasághoz )

Az Osztályrészem c. vers minden strófája más mondanivalót takar:

1,2 - az ifjúság viharai után a költő visszavonul birtokára

3,4 - a földi javak megelégedéssel töltik el

5,7 - az anyagi jólét, a nemesi szabadság és a költészet együttes áldásával mindenütt boldog tud lenni

Berzsenyi megelégedésének eredete a Habsburgokkal való megbékélés, őszinte haza- és tájszeretete.

A Magyarokhoz I. a nemességből kiábrándult költőt ismerteti meg velünk. " Mi a magyar most ..." kezdetű verssora a költemény lényegére utal. A válasz: az áldozatkész hazaszeretet helyett a nemzeti viselet és a nyelv elhagyása, fényűző életmód, erkölcsi züllés. Berzsenyi szembeállítja ezt a romlást a dicső múlttal.

A Magyarokhoz II. hangulata már forradalmi. A görög mitológia alakjainak említése szimbolikus, utal a szabadság kivívásának szükségszerűségére. Felmerül a nemzethalál képe is.

A pesti Magyar Társasághoz c. episztola a költő felvilágosult gondolkodását bizonyítja. Valójában a vers költői kérdések sora, melyekben a költő az egész emberiséget érintő problémákat vet fel: vajon diadalra jut-e az értelem ? A költő reménykedik egy jobb világ eljöttében ( optimizmus ), ami szintén a klasszicizmus egyik jellemző vonása.

A közelítő tél c. elégiában az elmúlás gondolatával foglalkozik. Nem az őszt festi le, hanem a tavasz és a nyár hiányát. A képi ellentétek - öröm és gyász - az élet és halál komor szembeállását képviselik. Az illatok, fények egy pillanat alatt eltűnnek, s mindent áthat a soha szigorúsága.