A török kiûzése azután kezdôdik meg, miután Kara Musztafa török nagyvezér sikertelenül ostromolta Bécs várát. Béccsel együtt Nyugat- Európa is komoly veszélybe került, ezért a pápa, XI. Ince vezetésével 1684-ben létrejön egy nemzetközi törökellenes szövetség, a Szent Liga. Az alapító tagokhoz, Velencéhez, Lengyelországhoz, a Habsburg-birodalomhoz és néhány német fejedelemhez 1686-ban Oroszország is csatlakozik. A liga feladatának tûzi ki a török kiûzését Magyarországról, hogy a nyugat-európai területeket biztonságban tudhassa. Ahhoz, hogy a Habsburgok érdemlegesen részt vesznek a hadmûveletekben, XI. Ince XIV. Lajosra kifejtett nyomásával indokolható, a francia király végül is 20 évre szóló békét köt a Habsburgokkal.
A császári sereg 1684-ben Buda visszavételével kísérletezik 50000 katonával, de többhónapos ostrom után a helyzet változatlan. 1685-re felszabadul a Dunántúl északi része és a Felvidék túlnyomó része, csak a török végvárak tartják magukat, mert ezeket nem ostrommal veszik be, hanem körülzáratják magyar vitézekkel, és várják, hogy a védôk megadják magukat. A Felvidék felszabadulásával 1685-ben megszûnik a török támadással 1682-ben létrejött Felvidéki Fejedelemség, amelynek élén Thököly Imre állt. Ôt azonban a törökök elfogják és fogolyként kezelik, ezután serege átáll a felszabadítókhoz. Ugyancsak ebben az évben kezdôdik meg Munkács várának ostroma, amelyet Thököly felesége, Zrínyi Ilona véd egészen 1688-ig. 1684-85-ben Lotharingiai Károly seregei többször megverik a szultáni csapatokat, és ostromgyûrût húznak Buda köré. A következô évben, 1686-ban újabb támadás indul Buda felszabadítására. A támadás fôvezére Lotharingiai Károly, aki a vár északi oldalán állomásozik 40000 fôvel. A déli oldalon pedig Miksa Emánuel sorakoztatja fel 21000 fônyi seregét. A seregben körülbelül 15000 magyar is harcol, amelynek túlnyomó részét Thököly katonái teszik ki. A magyaroknak nem engedélyezik önálló hadtest felállítását, ezért szétosztva harcolnak különbözô parancsnokok alatt.
Buda ostroma június 22-én kezdôdik meg hosszas huzavona után, miután Pestet felszabadították. Június végén a sereghez csatlakozik még 14000 brandenburgi katona. A vár lövetése július elsején kezdôdik meg. Kétheti elôkészítés után július 13-án indul meg egy roham az északi oldalon, de kudarccal végzôdik. Július 22- én felrobban egy török lôszerraktár, ezáltal megsemmisül egy palotaépület és ledôl a nyugati fal egy része. Az ostromlók szerencsétlenségére azonban nem tudnak hozzájutni a réshez. Július 24-én Fiáth János 600 gyôri hajdúval áttöri a török védelmet és bejut a várba, sôt még egy magyar lobogót is kitûznek. Eközben Esterházy János és 2000 hajdú álrohammal tereli el a török védôk figyelmét. A támadás sikerrel jár, bár 5500 ostromló meghal, de 2500 török is, ami a védôk 25-30%-át jelenti. 27- én újabb támadás indul - jelentôs sikerekkel. A felszabadító csapatok átjutnak az elsô török vonalon, és a várfalakról támadják a törököket. Augusztus 3-án az újabb roham sikertelenül végzôdik, majd a sereg a váron kívül elsáncolja magát a délrôl közeledô török felmentô sereg elôl. Augusztus 12-én százezer fônyi török felmentô sereg érkezik Buda alá, de a súlyos harcok ellenére is csak 300 török jut be a várba. Két nappal késôbb, 14- én a török nagyvezér csatába bocsátkozik a felmentôkkel, de ezek megfutamítják a törököket, akik ezután végképp elállnak a csatáktól. Augusztus 20-án és 29- én a törökök újabb kísérletet tesznek a vár védôinek megsegítésére, de nem járnak sikerrel. Szeptember másodikára újabb általános rohamot terveznek, ezért már reggeltôl lövik a várat, és a lovasság is igyekszik a törökök figyelmét megosztani. Délután 3 órakor indul meg a roham, amely végül is sikeres, beveszik Budát 6-7 ezer fônyi veszteség árán. Az ostromlók a vár bevétele után vérfürdôt rendeznek, amelyben senkit sem kímélnek.
Buda visszafoglalása után a Szent Liga csapatai a közben visszavonuló nagyvezér seregét veszik üldözôbe, majd kétfelé válva október 22-én Pécset, a rákövetkezô napon, 23-én pedig Szegedet foglalják vissza. 1687-ben folytatódnak a felszabadító hadmûveletek. Miután Miksa Emánuel nem tudja visszavenni Eszéket, cselbôl meghátrál, és a kitámadó törököket a nagyharsányi csatában megsemmisíti. Ugyanezen a napon veri meg Lotharingiai Károly Szulejmánt a II. mohácsi csatában. 1687-re felszabadul a Dunántúl és az Alföld nagy része, Erdélynek pedig egy kis része, ugyanis Apafi Mihály erdélyi fejedelem semleges álláspontra helyezkedik a török és a Szent Liga ellentétében. A liga sikereinek hatására összehívják a pozsonyi országgyûlést, amelyen a magyar rendek a "Habsburgok iránti hálájukból" önként lemondanak a szabad királyválasztó jogukról és elfogadják a Habsburgok fiúági öröklôdését. Eltörlik továbbá az Aranybulla 31., úgynevezett ellenállási záradékát, azaz a nemesség már nem szegülhet szembe az uralkodóval, ez közvetve azt jelenti, hogy politikai befolyása jelentôsen csökken. Szintén elfogadják, hogy az uralkodó egyenlôre nem növeli a szabad királyi városok számát. Végezetül a legsúlyosabb pontot is elfogadják a rendek, miszerint, mivel Magyarországot szabadították fel, és mert hazánk nem tagja a Szent Ligának, ezért a háborús költségek 70%-át a magyarok viselik. Ez eléggé igazságtalan, ha meggondoljuk, hogy a hadseregnek csak háromnegyede külföldi, egynegyede magyar, viszont az egész sereg élelmezése leginkább a magyarokra hárult, valamint, hogy néhány város jelentôs összeggel támogatta a felszabadító csapatokat. Így Eperjes 80000, a szelepcsényi érsek 160000, Debrecen pedig 960000 forinttal gazdagította a hadikincstárat, vagyis többet, mint a német birodalom három legfejlettebb területe együttvéve.
1688-ban Zrínyi Ilona föladja Munkács várát Caraffa szûnni nem akaró támadásai miatt, gyerekeit, Rákóczi Ferencet és Juliannát az osztrák császár saját gyámságába veszi. Az 1690-es évek erdélyi és délvidéki harcokkal telnek, de csak Erdélyben érnek el sikereket. 1690 szeptemberében a török kinevezi Thököly-t dél-erdélyi fejedelemmé. Thököly zseniális hadmozdulatokkal megveri a császáriakat, de végül kiszorul a Balkánra, ezáltal Erdély felszabadul. 1690. november 5-én a császár kiadja a Diploma Leopoldiumot, amely Erdély helyzetét rendezi. Az okirat szerint Erdély külön tartományként kezelendô, élére Bécsbôl kinevezett kormányzó kerül, ráadásul északi része német katonai megszállás alatt marad. Ezt a magyarok sérelmezik, mert az ország egységének helyreállítása nem történik meg.
A Délvidéken kevésbé sikeresek a császáriak, mert bár számos végvárral együtt Nándorfehérvárt is felszabadítják, de az új török nagyvezér Köprülü Musztafa reformjai és a francia segítség miatt 1690-ben rendre visszafoglalja a végvárakat.
1695-tôl kezd megmutatkozni annak a hibának a hatása, hogy a Temesközt felszabadítatlanul hagyták, ez ugyanis nagy mozgásteret engedélyez a törököknek Erdély tekintetében. Bár történnek kísérletek várak viszszavételére (pl. a kulcserôd Temesvár visszafoglalására is), de ezek kudarccal végzôdnek. 1697-ben az új szultán Erdély visszafoglalását tûzi ki céljául, azonban amikor Zentánál át akar kelni a Tiszán, Savoyai Jenô a Szent Liga legnagyobb gyôzelmét méri a törökökre. Ebben a csatában 25000 török, köztük a nagyvezér és három pasa is elesik.
Savoyai Jenô még 1698-ban megkezdi Temesvár ostromát, de nem célja a vár visszavétele, mert már folynak a török- osztrák béketárgyalások. Ezek eredményeként 1699. január 24-én aláírják a karlócai békét, ami osztrák-török, lengyel-török, velencei-török és orosz-török megállapodásokat jelent. A béke 25 évre szól, és tartalma arra vonatkozik, hogy a Temesköz továbbra is török megszállás alatt marad, vagyis ezen terület kivételével Magyarország felszabadul. A béke záradékában pedig kimondják, hogy Thököly Imrét Nikodémiába kell számûzni, ahova majd felesége követni fogja.
A karlócai békét a Habsburgok a rendek megkérdezése nélkül kötik, ami betetôzi a Habsburg-ellenes hangulatot, az 1687-es pozsonyi országgyûlést, Erdély különállását és az abszolutisztikus uralkodási eszközöket. Ezáltal egy társadalmi összefogás alakul ki, ami majd a Rákóczi- szabadságharc alapját adja.