A céh, a manufaktúra és a gyár közötti alapvetô különbség az, hogy amíg a céhben egy ember az öszszes munkafolyamatot kézi erôvel végigcsinálja, addig a manufaktúrában már csak részfolyamatokat végez, a gyárba pedig már gépek végzik a részfolyamatokat is.
A céhes ipar a feudalizmus meghatározó iparformája, nevét a szakmánkénti céhekrôl kapta. A céh jelenti az azonos mesterséget ûzôk érdekvédelmi szervezetét. Az elsô céhek Flandriában alakultak a XI-XII. században, majd sorozatosan jönnek létre Nyugat- Európában; Kelet-Közép- Európában a XIV. századtól jelennek meg. A céhek legális mûködését a céhlevél igazolta, amelyet általában az uralkodótól kaptak. A céhszabályzat pontosan meghatározta a munkaidôt; azt, hogy egy mester hány inast és hány legényt tarthatott; a feldolgozandó nyersanyag minôségét; és a mesterré válás feltételeit. A mesternek voltak inasai, akik tulajdonképpen mindenesek voltak, belôlük lettek a legények, akik a mûhelyben dolgoztak. A legények egy bizonyos idô után vándorútra keltek, más városok céheinél tökéletesítették tudásukat, majd hazatérve elkészítették a remeket. Ez a céh mestereinek elbírálása alá esett, ha megfelelt, a legény mesterré vált, és mûhelyt nyithatott. A céhszabályzat tiltotta még a céhen belüli munkamegosztást, és más mester árujának ócsárlását. Ezek mellett a céh megvédte tagjait a kontároktól, a céhen kívüli mesterektôl, továbbá lényeges szerepet töltött be a város védelmében, ugyanis veszély esetén minden céhtagnak meg volt határozva, hogy a városfal melyik pontján kell ôrszolgálatot teljesítenie. A céhek minden iparágban jelen voltak a kézmûipartól a textiliparon át egészen a fémmûvességig. A céhek a manufaktúrák uralkodóvá válásával szûntek meg, amikor a tôkés termelés kialakult, és a céhek már képtelenek voltak kielégíteni a tömegtermelésre való igényt; ez Nyugat-Európában a XVI. századra tehetô. Tudni kell azonban, hogy Kelet-Közép- Európában -a feudalizmus megmerevedése miatt- és Franciaországban céhek továbbra is fennmaradtak, sôt Magyarországon a XVIII-XIX. században második virágkorukat élték. A francia céhek luxuscikkekre szakosodtak, mert a manufaktúrák kielégítették a tömegigényeket, de drága tárgyak nagymennyiségû elôállítása kereslet hiányában nem volt kifizetôdô. Magyarországgal egy kicsit más a helyzet, az 1754-es vámrendelet beépítette a Habsburg- birodalomba, ahol a cseh és az osztrák manufaktúrák voltak a meghatározóak, továbbá a magyarországi termelôerôk kipusztulása és ezáltal a kismértékû kereslet nem tette szükségessé a manufaktúrák alapítását. A magyar céheket hivatalosan csak 1872-ben szüntették meg, helyüket az ipartestületek vették át.
A földrajzi fölfedezések által beindított gyarmatosítás olyan mennyiségû készterméket igényelt, fôleg a könnyûiparban, hogy azok kielégítésére a céhes keretek már nem feleltek meg. A manufaktúrák elôdje a bedolgozós rendszer volt, ahol a munkát, például a szövést kiadták egy egész falunak, majd a késztermékeket begyûjtötték. Ez a módszer már sokkal hatékonyabb és olcsóbb volt a céhes termelésnél, de számos iparágban alkalmazhatatlan volt. A manufaktúrákban felismerték, hogyha bevezetik a munkamegosztást, ezáltal nem kell mindenkinek nagyfokú szakképzettséggel rendelkezni, valamint a mozdulatok automatizálódnak, és sokkal többet lehet termelni. A manufaktúrákban még mindig kézi erôvel és kézi szerszámokkal dolgoztak, de már sokkal olcsóbban, mint a céhekben, vagy akár a bedolgozásos rendszerben. A manufaktúrákban dolgozhattak bérmunkások is, éppen azért mert a munka nem követelt nagyfokú szakképzettséget. A manufaktúrák már egymással is versengtek a piacokért, ez a korszak a szabadversenyes kapitalizmus. A manufaktúráknak két formája létezett, a szétszórt- és a központosított manufaktúra. A manufaktúrák értelemszerûen tömegcikkeket termeltek, de emellett foglalkoztak fémmegmunkálással és könyvnyomtatással is. Az egyes országokban léteztek azok sajátosságait kihasználó manufaktúrák is, így például Hollandiában a hajógyártást, az üveg- és drágakô-megmunkálást is manufaktúrák végezték. Angliában szintén manufakturális kertetek között folyt a hajógyártás a bányászat és a hadiipar is. Ugyanitt kerül sor a manufaktúraipar fejlôdésével az elsô gépek alkalmazására a manufaktúrákban. Ez vezetett a gépromboló mozgalmakhoz, amelyek a gépek ellen irányultak, mivel sok embert fosztottak meg munkájától. A gépek elôállításával még olcsóbban lehetett termelni, de ez magával hozta az egész termelés gépesítését, a gyáripar kialakulását. Ez utóbbi teljesen kiszorította a manufaktúrákat a XIX. század végére. Ez természetesen megint csak Nyugat-Európára értendô, mert Kelet-Közép-Európában a manufaktúrák csak sokkal késôbb terjedtek el (Magyarországon elôször 1743-ban alapítottak), és a könyvnyomtatás mellett szinte kizárólag luxuscikkeket gyártásával foglalkoztak, mert a jobbágyok szinte mindent maguk állítottak elô, emiatt nem volt igény a tömegcikkekre.
A következô ipari korszak a monopolkapitalizmus, más néven imperializmus. Ennek lehetôségét a szabadversenyes kapitalizmusban felhalmozott tôke és az ipari forradalmak találmányai tették lehetôvé. Ekkoriban igen tôkeigényes iparágak jöttek létre, mint például a petrolkémia vagy az elektromos ipar, amelyek kizárták a nagyméretû versenyt. A manufaktúrák már elemeire bontották a gyártási folyamatot, az ipari forradalmak pedig megteremtették a gépeket a részfolyamatok végrehajtására. Óriási jelentôséggel bírt a gôzgép, amit széleskörûen kezdtek alkalmazni a közlekedésben és a gépek meghajtására egyaránt. Mivel az utóbbi már nem okozott gondot, a XIX. század közepétôl kialakulhattak a gyárak. A gyár tulajdonképpen a szerszámokat gépekkel mozgató manufaktúra. A termelés ezáltal még nagyobb méreteket öltött. A gyárakban alkalmazott gépeket kezdetben kézzel állították elô, de a kereslet növekedésével beindult a sorozatgyártásuk is. A gyárak egyaránt termeltek tömegcikkeket és a hadiiparnak. A gyáripar további fejlôdését a második ipari forradalom eredményei tették lehetôvé. A vizierômû, a transzformátor, a távvezeték és a villanymotor lehetôvé tette az energia olcsó elôállítását és szállítását, továbbá a gépeknek a szakaszosan való üzemeltetését. A gyáripar alapvetô változásokat hozott a társadalomban. Kialakult a nagyszámú munkásság, amely erôsen rétegzett szakképzettségének megfelelôen, valamint létrejött még a burzsoázia, akik tulajdonában a gyárak voltak, és akik kezén hatalmas pénzöszszegek halmozódtak fel.