Magyarországon a tôkés fejlôdés a Bach-rendszer alatt kezdôdik meg, bár némi fejlôdés tapasztalható a reformkorban is, leginkább a hiteléletben (1842 Pesti Magyar Kereskedelmi Bank). A magyar gazdaság mindig tôkeszegény, ezért nincs nagymértékû tôke- felhalmozódás, az ország külföldi tôkére van utalva.
A XIX. század közepére Nyugat-Európa fejlettebb régióiban kialakul a monopolkapitalizmus, melynek folyamán nagymértékû tôke halmozódik fel, amit a gyarmatokon vagy a periféria országaiban fektetnek be. 1867. elôtt kismértékû a tôkebeáramlás, leginkább vasútvonalak épülnek (kb. 2000 km). A kiegyezés után a befektetések száma megugrik. Legnagyobb mértékben angol és francia tôke jön, (a századfordulótól német is), kisebb mértékben osztrák és cseh. Magyarországra a szabadversenyes kapitalizmus lesz a jellemzô a századfordulóig, utána pedig a monopolkapitalizmus. Mivel gazdaságunk ekkoriban erôsen függ a külföldi tôkétôl, ezért a nyugat- európai válságokat a magyar gazdaság is megérzi. Az elsô válság 1857-58-ban következik be, ez csak egy kisebbfajta, és csak Magyarországon tapasztalható. A második, ami már európai méretû, az az 1873-as tôzsdekrach. Magyarországot még két további válság éri, egy agrárválság a századfordulón, és közvetlenül a világháború elôtt, 1912-13-ban.
Mivel a magyar gazdaság tôkeszegény, ezért elôször a hiteléletet kell megteremteni. Még a kiegyezés elôtt alapul meg a Magyar Földhitelintézet angol és francia tôkével. 1867-ben a Rotschieldok alapítják, 1869-ben pedig megalapul a Leszámítoló és Pénzváltó Bank. A 1873-ig Magyarországon növekszik a tôke- és a hitelállomány. A tôzsdekrachot csak a Magyar Általános Hitelbank éli túl, a többi csôdbe jut, a hiteléletet újra kell éleszteni. Az 1880-as évektôl a hitelélet újra fellendül, újjáalakul a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Leszámítoló és Pénzváltó Bank, megalakul a Magyar Ipari és Kereskedelmi Bank (német és osztrák tôkével) és a Magyar Jelzálog Hitelbank. Ez utóbbi azért lényeges, mert ebben a legnagyobb a magyar tôke aránya. A bankok igyekeznek a gazdaság egy-egy ágazatához kapcsolódni, így a Magyar Általános Hitelbank a közlekedéshez, a Magyar Kereskedelmi Bank Budapest városfejlesztéséhez, a Magyar Jelzálog Hitelbank pedig a mezôgazdasághoz; ezáltal létrejönnek a konszernek és a kartellek. A bankok kiépítik saját hálózatukat, ennek következtében a reformkori 36 hitelszervezet helyett 1900-ban már 2000 mûködik. A XX. században megjelenik a tôkeexport is a Balkán és Észak-Itália felé, ez fôként vasútépítéseket jelent. Egy másik tendencia, hogy a német tôke egyre nagyobb szerepet kap az idô során.
A hitelélet mellett nagyon dinamikusan fejlôdik még a közlekedés, ezen belül is a vasút. A vasútépítés már a reformkorban megkezdôdik, 1846-ban a Pest-Vác, 1847-ben pedig a Pest-Szolnok vasútvonalat adják át. A századvégig további 15000 km vasút épül, és ez lesz a meghatározó szállítóeszköz az áruforgalomban. A vasút centrálisan épül, Bécs és Budapest központtal. Az emberek szívesen fektetnek a vasútépítésbe, mert gyorsan megtérül, és állami garancia van rá. A nagybirtokosokat is bevonják a vasútépítésbe, mivel azonban nekik nem az volt az érdekük, hogy a faluban álljon meg a vonat, hanem hogy a birtokukon, ezért nagymértékû vesztegetések folynak. Ezt megállítandó, Baross Gábor 1890-ben államosítja a vasutat, létrejön a Magyar Államvasutak. Ekkoriban folynak a folyószabályozások kettôs céllal: az egyik a termôterület növelése, a másik a folyami hajózás elôsegítése. A tengeri hajózás az 1882-ben Fiume központtal alapított Adria Hajózási Rt-nél összpontosul. A közutakat szilárd útburkolattal látják el, ezáltal már nem csak száraz idôben lehet közlekedni az utakon. Hídépítések is folynak, 1877-re megépül Budapest második hídja, a Margit híd. Ezeket a munkákat közmunkaként végzik a mezôgazdaságból felszabaduló munkások, csökkentve ezzel a munkanélküliséget. A munkanélküliség problémája a XX. századtól válik ismét égetôvé, amikor már megszûnnek a közmunkák. Megkezdôdik továbbá a távíró és postaszolgálat kiépítése, 1871-ben kiadják az elsô magyar bélyeget, 1877-ben Puskás Tivadar feltalálja a telefonközpontot. 1908-ban az autógyártás, 1914-ben pedig a repülôgépgyártás kezdôdik meg Magyarországon.
Magyarországon a mezôgazdaság marad a meghatározó ágazat. A földek eloszlása aránytalan, a mûvelhetô földek 24,4%-a alkotja a gazdaságok 1,1%-át (nagybirtok fôleg a Nyugat-Dunántúlon), és a gazdaságok 53,6%-a alkotja a földek 3,9%- át (törpebirtok). A törpebirtokos képtelen megélni 1-5 holdig terjedô birtokából, részben más munka után kell néznie. A mezôgazdaságot meghatározó latifundiumok és a gazdag paraszti birtokok árutermelést folytatnak, a tulajdonosok földjükre hitelt vesznek föl, amibôl gépeket vásárolnak, korszerûsítenek. Ezeken a birtokokon általánossá válik a (mû)trágyázás és a vetésforgó, ennek megfelelôen a búza mellett nagyobb szerepet kapnak a kapásnövények, a kukorica és a cukorrépa, valamint zöldséget és gyümölcsöt is termelnek. Ebben az idôben történik egyfajta megosztás a termelésben, a történelmi borvidékek mellett kialakulnak a hagyma- és a bortermelô vidékek Makó környékén illetve az Alföldön. Ide szôlôt a homok megkötése miatt telepítenek. Az állattenyésztés is változásokon megy keresztül. A vetésforgó lehetôvé teszi az istállózó állattartás jelentôségének növekedését, csökken a juh- és a szürkemarha- tenyésztés. Fajtanemesítések is folynak tej- és húshozamú állatoknál, mint a szarvasmarha, sertés és a baromfi.
Az iparban egy nagy fejlôdés figyelhetô meg a kormány iparpártoló politikája és a mezôgazdaság fejlôdése következtében. A magyar iparra egy sajátos szerkezet jellemzô: a nagyüzemek külföldi tôkével jönnek létre, a kisüzemek hazaival, emiatt a középüzemek jelentôsége kisebb. Legelôször az élelmiszeripar indul egy igen dinamikus fejlôdésnek, legjelentôsebb a malomipar Budapest központtal, még a balkáni búza egy részét is itt ôrlik. Szintén fellendül a szesz- és a cukoripar, megindul sörfôzés, a XX. századra a cukoripar nagyobb jelentôségû lesz, mint a malomipar.
Jelentôs iparágak a bányászat és az erre települô ágazatok. Szén- illetve vasércbányák Erdélyben Vajdahunyad és Resicabánya és a felvidéki bányavárosok környékén és a Gömöri-Szepesi érchegységnél vannak. A bányászatra épül a kohászat és erre a gépipar, amely szintén nagymértékben fejlôdik, mezôgazdasági és közlekedéshez kapcsolódó gépeket gyártanak. Jellemzô, hogy az alapiparágakban a XX. századra kialakulnak a monopóliumok, a széntermelés 70%-a 5 vállalatnál összpontosul, a vasércfeldolgozás és az acélgyártás 90%-át pedig 3 vállalat, a Rimamurányi-Salgótarjáni Rt, a Ganz-konszern és a Csepeli Weiss Manfréd Mûvek tartja kézben. A gépgyártás és az elektromos ipar fellendülését nagymértékben elôsegítik a második ipari forradalom találmányai. A Mechwart-féle kéregöntésû vonatkereket jobban le lehet gyártani és nagyobb sebességet lehet vele elérni. Bánki Donát és Csonka János felfedezik a porlasztót, ami a gépjármûvek elhagyhatatlan része. Az elektromos iparhoz kapcsolódik Jedlik Ányos dinamója, Kandó Kálmán, három-, majd késôbb egyfázisú aszinkron villanymotorja, valamint Déri Miska, Bláthy Ottó és Zipernowsky Károly által feltalált transzformátor, ezek mind egyetemes találmányok.
A könnyûipar annak ellenére, hogy kis szakértelem és kevés tôke szükséges hozzá, nem tud igazán jól fejlôdni, mert az osztrák és a cseh könnyûipar annyira fejlett, hogy a magyar már nem tud mellette megállni.
Az iparfejlesztést az állam komolyan pártolja, segélyekkel, kölcsönökkel és 15 évig adókedvezménnyel segíti az új vállalkozókat. Emellett az állam is megrendelôként lép föl, az állami megrendeléseket közmunkában teljesítik, csökkentve ezáltal a munkanélküliséget, mely a fôleg mezôgazdaság gépesítése miatt keletkezett. 1907-ben az állam meghirdet egy tízéves iparfejlesztési programot, ami azonban az elsô világháború miatt félbeszakad.
A külkereskedelemrôl elmondható, hogy kiegyensúlyozottabbá válik, ugyan még mindig mezôgazdasági termékeket exportálunk, de emellett ipariakat is, amelyek magyar találmányoknak köszönhetôek. Importálni pedig kész ipari cikkeket, hiányzó nyersanyagokat és élelmiszereket (az áruválaszték bôvítése miatt) importálunk; az export és az import között azonban már nincs akkora eltérés. Külkereskedelmünk nagy részét a Monarchián belül folytatjuk, kisebb részben azért kereskedünk nyugat-európai és környezô országokkal is.
A gazdasági fellendülés során megváltozik Magyarország gazdasági jellege. Amíg az 1880-as, 90-es években a nemzeti jövedelem 75%-a származott a mezôgazdaságból, addig 1913-ban már csak 62%, ebben az évben az ipar 25%-al, a külkereskedelem pedig 10%-al részesedik a nemzeti jövedelembôl. A dualizmus javára írható, hogy megszûnik az egyoldalú gazdaság, egy közeledési illetve felzárkózási folyamat figyelhetô meg Nyugat-Európához, néhány iparágban európai, sôt világszínvonalon termelünk, megindul egy belsô tôkeképzôdés, a nemzeti jövedelem aránya megváltozik, 1867-hez képest másfélszeres lesz, viszont ez még mindig csak a fele az osztráknak és hatoda az angolnak; a villamosenergia- termelés megnégyszerezôdik. Az egységes Budapest létrehozásával végleg kialakul egy gazdasági súlypont. További ipari körzetek a Kisalföld és a Csallóköz, a Gömöri-Szepesi érchegység és Dél-Erdély. A dualizmus hátránya, hogy Magyarország betagozódik a birodalom gazdaságába, ez jelenti a közlekedést, a hitelrendszert, a termelés méretét és struktúráját, továbbá a piacok és a nyersanyaglelôhelyek eloszlását. Ez Trianon után érinti Magyarországot igazán súlyosan, mert az ipari körzetek, a piacok és a nyersanyaglelôhelyek egy jelentôs része az új határokon kívül fekszik.