A magyar nyelv és a magyar nép a finnugor népek családjából származik. Ennek bizonyítéka a közös szókincs (testrészek, rokoni kapcsolatok, számok nevei) , a nyelvszerkezeti sajátosságok (ragok, névutók, birtokos személyragok), és a hangsúlyozás.

• Az őshaza valószínűleg Nyugat-Szibériában, az Ob folyó alsó folyása melletti, erdős sztyeppe volt. Elsősorban halászat és vadászat adta őseink élelmét. Ekkor még egy nagy közös nép volt, az urali. (Kr.e VI-IV. sz.)
• A IV. évezredben már a finnugor népcsoportba tartoztunk, ugyanis a szamojédok kiváltak.
• A Kr.e. III. évezredben már ugorokról beszélünk, a finn-permiek nyugatra húzódtak. Fejlődésnek indult a halászat-vadászat technikája, új eszközöket kezdtek el használni, csiszolt kőeszközök, nagy edények.
• Kr. e. 2000 körül az előmagyarok csoportja vált ki, ők melegebb, szárazabb vidékre, délkeleti irányba húzódtak. Itt már a déli szomszédok hatására beindult a termelés (búza, köles), az állattartás. (juh, kecske, ló, tehén) Fokozatosan álltak át a termelő életre a zsákmányolóról. Fémszerszámok használata. (kapa, bronzsarló, őrlőkő) Kr. E. 1500 körül pedig beindult a nomád állattartás is, juhok, hátaslovak tartottak. Erre a korszakra nagyot fejlődött a bronzművesség, a családok apajogúvá váltak.
• Kr. E. 800 környékén pedig kialakult a magyarok népcsoportja, hűvösebb, nedvesebb éghajlatú területre költöztek. Ekkor alakult ki a népi öntudat, és természetesen a név is.
• Kr. E. 500-ban a magyarok már a Dél-Urálban laktak (Cseljabinszk környékén, bár ez korántsem biztos) fejlődött a kereskedelem is, az olcsóbb vas is elterjedt, “fegyveres erők” alakulnak, íj, nyíl, kard, lándzsa, pajzs és páncél használatával. Éleződtek a vagyoni különbségek is.
• Kr. E. 500 és Kr. U. 550 között őseink átköltöztek Baskíriába. (Magna Hungaria) Ez alatt a Volga, Káma és az Urál által határolt területet értjük. A földművelés jelentősen fejlődött, megismerték a vaspapucsos faekét, és egyre nőttek a vagyoni különbségek. Valószínűleg ott alakult ki a hét törzs. /Nyék, Megyer, Kér, Kürtgyarmat, Tarján, Jenő, Keszi/. A törzsszervezet már mesterséges politikai alakulat.
• A VIII. század közepén Levédiába költöztek, a virágkorát élő kazár birodalom fennhatósága alá kerültek. A kaganátushoz való tartozás adófizetéssel és katonáskodással járt együtt. Sok mezőgazdasági technikákat tanultak, és a kereskedelemmel is megismerkedtek. Így már a letelepülő állattenyésztés is gyökeret ver, baromfit, marhát, sertést tartottak. A “betakarításhoz” csoroszlyás ekét is használtak. Elterjed a szablya is, meghonosodik a rovásírás is, a kazárok által. A kazár kagán egy fejedelmet bízott meg vezetésükkel /kende, kündü/, de a valóságos hatalmat a nép vezető rétegéből kiválasztott gyula tartotta a kezében. Gazdasági helyzetükre kedvezően hatott a kazár birodalom gyors fejlődése is. Az akkori Kelet-Európa legfejlettebb államának hatása átalakítólag hatott a nomád állattartó magyarokra, és az állandó megtelepedés felé szorította őket.
• A IX. század elején belháború rázta meg a Kazár Birodalmat. A magyarok a központi hatalom ellen foglaltak állást, így a kazár-magyar viszony megromlott. A magyarság biztonsági okokból 840-850 körül nyugatabbra húzódott. (Ekkor csatlakozott a 8. törzs, kabar) Így került a Dnyeper, Dnyeszter, Bug és Szeret folyó vidékére, a magyarság által Etelköznek nevezett területre. A szállásterületet egészen az Al-Dunáig és a Dél-Kárpátokig terjesztették ki. Az új szálláshelyen csökkent a földművelés és növekedett a legeltető állattartás szerepe. A törzsek a lemondott Levedi helyett új főfejedelmet választottak, Álmos személyében. A függetlenség megteremtése után a fejedelem erős hatalmat épített ki, szövetséget kötött a többi törzzsel.
• 862-től őseink egyre többször jártak Nyugaton, ugyanis a fejedelmi hatalom megerősödött, ezért a magyarság többször viselt különböző szövetségekben háborút. Így módjuk volt a Kárpát-medencét mind földrajzi, mind politikai szempontból alaposan megismerni. Az itt talált legelők, szántóföldek kedvezők voltak gazdalkodási szokásaiknak, stratégiai szempontból pedig jól védhető a medence.
• A 890-es években a magyarok valószínűleg tudatosan készültek a Kárpát-medence megszállására. A megszállás hosszabb folyamat volt, a felderítő, portyázó seregeket csak később követte Árpád hada. A honfoglalók száma közel félmillió volt, míg az itt talált lakosság népessége csak kétszázezer lehetett.

892-ben a magyarok a keleti frankokkal szövetkezve pusztították Szvatopluk morva birodalmát. 894-ben Bizánc szövetségében megtámadták a bolgárokat. Még ugyanebben az évben Szvatopluk fejedelem hívására ismét a Kárpát-medencébe mentek a magyarok, a keleti frankok birodalmát, a Dunántúlt pusztították. A dunántúli hadjárat idején meghalt a morva fejedelem és a magyar hadak nem tértek vissza az Etelközbe, hanem a Felső-Tisza vidékén várták be az Árpád (Álmos fia) vezette fősereget. A fősereg 895 tavaszán a Vereckei-hágón vonult be a Kárpát-medencébe. Ez volt tulajdonképpen a honfoglalás első lépése. A magyarság zöme ekkor még az Etelközben maradt. A besenyők és a bolgárok megtámadták és menekülésre késztették az Etelközben védelem nélkül maradt magyarságot. a menekülök csak nagy veszteségek árán érkeztek a Kárpátok hágóin keresztül a fősereg után az új hazába. Valószínűleg maradt velük némi katonai védelem, így el tudták kerülni a teljes vereséget. Bizonyos elméletek szerint a besenyőktől és a bolgároktól elszenvedett vereség tisztségébe és életébe került a főfejedelemnek, Álmosnak. Mások szerint az akkori fejedelemnek tilos volt meglátni az új hazát.Vagy legalább 400 ezer magyar jött be a honfoglalással, vagy már éltek itt magyar anyanyelvűek. Az utóbbi László Gyula kettős honfoglalás elméletét látszik igazolni, miszerint 670 körül már bejött egy magyar törzs a Kárpát-medencébe. Ezt igazolja az avarok nagyon kis száma is, mivel azok közben elmagyarosodhattak. Ennek ellenére az itt talált lakosság zömét avarok és szlávok alkották. 895-ben a Dunától keletre eső területeket szállták meg a benyomuló magyar törzsek. 895 és 899 között rendezkedtek be az elfoglalt területeken. 899-ben került sor Pannónia megszállására. 900-ra az egész Kárpát-medence a magyarság megszállása alá került. A megtelepedést erőskezű, tudatos politikai hatalom irányította. A vezető valószínüleg Kurszán kündü volt. A hadak vezére pedig Árpád gyula volt. Később - 904-ben, Kurszán halála után - Árpád lett a nagyfejedelem. Társadalom: A törzsfők egy-egy ország rész urai voltak. A törzsi keretek már erősen bomlottak. A magyar társadalom a honfoglalás után már lényegében osztálytársadalom volt. Alapsejtje a nagycsalád, amely több családból állt. A X. századi magyar társadalmat a személyi függés tartotta össze. A csúcsán a fejedelem állott, alatta az úrnak tisztelt törzsfők és a bőnek nevezett nemzetségfők. Alul a szabad köznépi falvak lakossága és a szolganépek, az ínek voltak. A kettős fejedelemség utolsó formái is eltűntek.

Életmód: A honfoglalás után a lakosság mind nagyobb része foglalkozott földműveléssel, állattenyésztéssel. A marhatenyésztés került túlsúlyba, de a juhtenyésztés, valamint a ridegen tartott lovak száma is nagy volt. Az ipar is kiterjedt, voltak már vasverő- és fazekasműhelyek, szövőházak. Kóbor fémművesek is járták az országot. Kialakult a vaskohászat és a fémművesség. Őseink kiterjedt kereskedelmet folytattak. Nem szakadtak meg a régi szálak /Kijev/, észak felé új utak alakultak ki /Prága/.

Kalandozások: A Kárpát-medencébe érkező magyarságot félelmetes harcmodor jellemezte, a X. század első felét jellemző kalandozások során őseink elsősorban zsákmányszerző célzatta több hadjáratot is vezettek Ny-Európába, Bizáncba. A hadjáratokat egyedül a Keleti Frank Királyság tudta megtörni 933-ban Merseburgnál, és 955-ben Augsburgnál. Ezzel le is csillapodott a magyar kalandozási kedv. Az ittmaradás és a függetlenség érdekében új életformát kellett felvenni. Ebben óriási szerepet játszott Géza fejedelem és fia Szt. István.

Géza fejedelem (972-997): Amikor Géza 972-ben fejedelem lett, az ország eléggé súlyos helyzetben volt. Megnőttek a belső ellentétek, de igazán veszélyessé a külpolitikai körülmények váltak. A magyar törzsszövetség két nagyhatalom szorításába került: a Bizánci Császárságéba és I.Ottó császári jogara alatt létrejött Német-római Birodalmába. Az utóbbi volt a veszélyesebb, nehézfegyverzetű lovassága miatt, ezért Géza először a németekkel való békére törekedett. 973-ban követeket küldött a császárhoz, lemondott ausztriai és morvaországi területeiről. Megállapodtak a keresztény hittérítők tevékenységeiről is. A kereszténység elvételével Géza leszerelte a németek magyarországi terjeszkedési szándékának ürügyét, idehaza pedig saját fejedelmi hatalmának megerősítéséhez használta fel az idegen papokat. Fiának Vajknak is bajor hercegnőt kért feleségül: Gizellát. Erdélyt pedig már előzőleg megszerezte házasságával, az erdélyi gyula lányát, Saroltát vette feleségül. Lányait is keresztény hatalmak vezetői családjaiba házasította, egyiket a lengyel herceghez, a másikat a velencei dózséhoz. A dunántúlon morgolódó nemzetségfőket is leverte, katonai erőket helyezett ki a legfontosabb pontokra.

Fiának, Istvánnak (997-1038) először Koppány felkelését (997), majd az erdélyi gyulát (1003), végül a Temes-vidék urát, Ajtonyt kellett legyőznie. 1000-ben királlyá koronáztátta magát. A fejedelemség helyett feudális királyság lett. Ekkor már a nemzetiségi szállásterületek jelentős hányadát uralta.

Első királyunk kezdett hozzá az államszervezet kiépítéséhez. A hatalom alapja tehát a földbirtok volt. Az egykori nemzetségfők székhelyén álló, immár királyi városokba saját emberét, az ispánt helyezte. Az ő szolgálatára rendelte a várnépet. Munkájuk és szolgáltatásaik tették lehetővé az ispán számára, hogy a rábízott vármegye védelmét az ottani várkatonasággal biztosítsa. A várkatonaság a várjobbágyoknak nevezett elöljárók irányítása alatt állt. Az ispánnak a közigazgatás mellett igazságszolgáltatási jogköre is volt a vármegyében. Az ott élő lakosság másik nagy hányadát a területén lévő királyi, királynői, illetve hercegi udvarházak ellátása és az azokhoz tartozó udvari birtokok megművelésére rendelték. Őket nevezték udvarnokoknak. Munkájukat az udvarnokispán vagy nádorispán és az udvarnagyok

szervezték meg. Ez utóbbiakra egy-egy megye udvarházainak igazgatását bízták. Tevékenységüket a királyi főhivatalnokok ellenőrizték. Ezzel lényegében kialakult a királyi vármegye szervezete, a királyi udvarból mint központból irányított közigazgatás hierarchiája.

István az új rendet és szervezetet törvényekkel is igyekezett megerősíteni. Két törvénykönyvét ismerjük.

Egyházszervezet kialakítása: A hittérítést külföldi papok végezték. Ez István uralkodása alatt be is fejeződött. A II. törvénykönyv elrendelte, hogy 10-10 falunként építsenek egy templomot. A királyi magánbirtokon püspökséget szerveztek, a XI. században tíz ilyen volt. Esztergom érsekség rangjára emelkedett, aminek azért volt nagy jelentősége, mert biztosította a magyarországi egyház függetlenségének a német érsekségtől. Megindult a hazai papképzés is, a szerzetesség is meghonosodott, bencés apátságok alakultak Pannonhalmán, Veszprémvölgyben, Pécsváradon, Zalaváron és Bakonybélben.

Első királyunk a magyarországi egyház gazdasági hátterét hatalmas birtokadományokkal és a lakosságra rótt egyházi tizedszolgáltatási kötelezettség elrendelésével teremtette meg. Halála után 45 évvel, 1083-ban avatták szentté. Apja politikáját folytatva, sikerült Magyarországot beillesztenie a keresztény hitű Európába, ezzel biztosítva a fennmaradást.