Népvándorlások:

· A germán törzsek észak felõl (a mai Németország területérõl) indultak. A gótok 150-200 környékén indultak, kelet felé. A keleti gótok a Dnyeperig jutottak, innen visszafordulva Itáliáig törtek elõre. Itt megalapították a Keleti-gót királyságot (493-553). 553-tól K-Római provinciává vált. A nyugatiak elváltak tõlük már a Dnyeper elérése elõtt, és a Kelet-római Birodalomban egészen Konstantinápolyig jutottak, elõtte nagy csatát vívva Hadrianapolisnál (378). A parton haladva a birodalom nyugati partjáig haladtak. (479), innen egészen az Ibériai-félszigetig jutottak, hogy ott az északról jövõ nyugati-gótokkal megalapítsák a Nyugati-gót Királyságot. Ez a birodalom 507-711-ig tartotta magát. A vandálok az Ibériai-félsziget déli részérõl indultak, É-Afrikában szereztek területeket, valamint Szardínián és Korzikán. A vandál királyság 429-537 állt ezen a helyen, ezután a Kelet-római Birodalom provinciája lett.

· A britek (kelta törzs) egy része az V. században a Brit-szigetekrõl átvándoroltak a Frank királyság É-Ny-i részére. (Bretonok)

· A szláv törzsek a mai Lengyelország és környékérõl indultak, innen a nyugati szlávok a mai Németország nyugati területén, Lengyelország keleti részén települtek le. A horvátok a mai Horvátország környékén, bolgárok Bulgária, ill. Románia területén telepedtek le. A keleti szlávok (antok) pedig Polieszjén ragadnak meg.

· A török törzsek közép-Ázsiából indultak, az avarok 558-ban értek a Közép-orosz Hátságig, a hunok viszont már 350 körül ott voltak, ahonnan tovább mentek Pannóniáig, ide 375-ben értek. Innen támadták a Nyugat-Római Birodalmat. Ekkor (V.sz.) a hun birodalom már az Uraltól az Alpokig terjedt. A türkök 576-ban telepedtek meg a Fekete-tenger északi-keleti partján.

A Római Birodalom válságának felszámolásának után a császári hatalom megerõsödött, nyíltabb, diktatórikusabb forma alakult ki. Ez a dominatus. Nagy Constantinus elõször is elismerte a keresztény vallást, ami addigra már nagy teret hódított. Megszüntette az üldözésüket, és vallásszabadságot adott 313-ban. Ezzel megnyílt az út a kereszténység térhódítására. A megerõsödõ egyház így az állam fontos támaszává vált. Egyiptomból elindul a szerzetesség IV. században. Nyugaton azonban nem indul meg ilyen szinten a fejlõdés, a gazdasági helyzet romlott, a rabszolgák száma is csökkent. Az iparban és a kisbirtokokon már alig alkalmazták õket, a nagybirtokokon pedig colonusokként foglalkoztatták õket, hogy érdekeltté váljanak a munkában, de az óriási adók miatt elszökdöstek, ezért Constatinus egyik rendeletében elrendeli, hogy aki más colonusát megtalálja, az köteles az eredeti tulajdonosnak „visszaszolgáltatni" az illetõt. A colonusok akik szabadon bérelték gazdáik földjét, de röghöz voltak ily módon kötve, már a középkori jobbágyok sorsát vetíti elõre. A szabad parasztok helyzetük javítása érdekében a nagybirtokosok oltalma alá helyezték magukat. (patrocinium) A város hanyatlását és a kereskedelem hanyatlását súlyos pénzhiány idézte elõ, egyre nagyobb adók is lettek. Az egész társadalom az önellátás szintjére süllyedt. A nagybirtokok is megerõsödtek, ugyanis a nyugati területeken az állam már alig szolgálta a kisemberek érdekeit. A valaha virágzó Római Birodalom így 395-ben kettévált, Kelet- és Nyugat-római birodalomra.

Feudalizmus gazdasága: Már a IV. századtól kezdve megfigyelhetõ a római birodalom nyugati részén, hogy az árúcsere csökkenésével a gazdasági élet súlypontja fokozatosan a mezõgazdaságra helyezõdött át. A nagybirtok megerõsödése is megfigyelhetõ, és a késõbbiek folyamán a szabad parasztok túlnyomó többsége a birtoktól függõ helyzetbe került. A városok hanyatlásával az iparosok zöme is a vidéki nagybirtokokra húzódott. Az iparosok jobb mezõgazdasági eszközökkel látták el a parasztságot. Zárt, önálló rendszer alakult ki, amely kifelé nem sok árut termelt, de a dolgozó rétegeknek az elõzõ korabelinél magasabb ellátást tudott biztosítani. A nagybirtokon tehát megvalósult az ipar és a mezõgazdaság üzemszervezeti egysége. A munkaerõt parasztok biztosították, akik a föld használata fejében megmunkálták a birtokos földjét, és terményhányaddal is szolgáltak. A parasztok megtanulták a fejlett technika alkalmazását, a földesúr védelme alatt állottak, és egyúttal hozzájutottak a birtok olyan technikai szolgáltatásaihoz, amihez önállóan gazdálkodva nem jutottak volna. Dél-Európában kialakult a kétnyomásos gazdálkodás, a talajpihentetési rendszer, aminek tulajdonsága az volt, hogy a területet két részre osztották, egyik évben az egyiket mûvelték, másikban a másikat. Az épp nem mûvelt területet ugarnak nevezték. Északon a legelõváltó gazdálkodás volt a jellemzõ, ami azt jelentette, hogy egy területet kimerülésig mûvelték, majd utána új területet alakítottak ki. Ezt késõbb felváltott a háromnyomásos gazdálkodás. (IX. század) Itt már csak a föld 1/3 része volt ugar, mert az egyik harmadába õszi a másikba pedig tavaszi gabona került elvetésre. A VIII. században egyes helyeken a túlnépesedés jelei mutatkoztak, ami telepítésekhez vezetett. Néhol a falvak a földesúr kúriája köré települtek, másutt a földesúr lakóhelyétõl távolabb jött létre a telepes falu. A parasztok átvették a földesúri gazdálkodás módszereit, és önállóan tudtak már gazdálkodni.
A termelés rendjét a faluközösség szabta meg. A falu közösen birtokolt határát dûlõkre osztották és meghatározták, hogy melyikben mit kell termelni. Évenként minden dûlõben osztottak valamennyi családnak megfelelõ parcellát. Sorshúzással döntötték el, ki melyik területet mûveli. Ezeken a falu által meghatározott növényt kellett termelni (nyomáskényszer). A paraszti tulajdon örökölhetõ volt. A paraszt sokkal érdekeltebb lett a termelésben.
A korszak végén feltalálták a nehéz ekét, amely mélyebben szántott a könnyû vaspapucsos faekével szemben, így lehetõvé vált, hogy új területeket fogjanak mûvelés alá. Részei: szarv, ekevas, elé be fogott ökör. Feltalálták a szügyhámot is, amelynek segítségével jelentõsen megnövekedett a munka hatásfoka, és a patkót is, ami úgy szintén az állat tûrõképességét növelte. A telepes kirajzás meggyorsult, a mûvelhetõ földterület megnõtt. A számuk azért növekedett fõként ennyire, mert a földet a családból egy fiú örökölte, a többi kénytelen volt új területeket keresni magának. Önálló, szakszerû városi ipar ebben az idõben még nem volt. Vándor iparosok járták az országot. Iparilag legfejlettebbek a kolostorok birtokai. (építõ-, szobrász-, festõ-, ötvösipar) A helyi kereskedelem szûk körû volt, a távolsági kereskedelemnek maradt döntõ szerepe. Elsõsorban luxuscikkeket szállítottak az arab, szír, zsidó, bizánci kereskedõk, pl. pamut, selyem, prém, cukor, fûszer)

A feudális társadalom: A római uralom összeomlásakor voltak rómaiak, romanizált barbárok és germánok. Jogállás szerint szabadok és rabszolgák. A társadalom élén a germán fejedelmek állottak. Hatalmukat erõs fegyveres kíséretük biztosította. A következõ réteg a nagybirtokok uraiból állt. Hatalmas földekkel rendelkeztek, szabad, félszabad és szolgarendû munkaerõt alkalmaztak. Nekik is volt fegyveres kíséretük. Vegyes munkaerõt foglalkoztattak a közép- és kisbirtokosok, akik ugyancsak szabadon rendelkeztek földjükkel. A szabad parasztság egy ideig még tartotta önállóságát, többségük azonban a nagybirtok munkaerejévé vált. A rabszolgaság csökkenõ tendenciát mutatott. A nagybirtokosok gazdasági és katonai jelentõségük növekedésével a szabad elemeket fokozatosan függõ helyzetbe vonták. A függésbe kerülés nemegyszer a szabadság elvesztését is jelentette. A királyi birtokadományok is fokozatosan megváltoztak. A kötöttség nélküli birtokadományt (beneficium) felváltotta a feltételes birtokadomány (feudum). A király megfelelõ számú fegyveres kiállítására kötelezte a földesurat. A társadalom jog szempontjából leegyszerûsödött, két alapvetõ osztályra tagolódott: földbirtokosokra és jobbágyokra. A szabadok egymás közt is a hûbéri függés rendszerében éltek.

Nemesek lettek: - az ókori rabsz.tart. társadalomból: gazdagok (földbirtokos, kereskedõ)

  - a törzsi nemzetségi társadalomból: törzsi-nemzetségi vezetõk,

- fegyveres kíséret

Jobbágyok lettek: - az ókori rabsz.tart. társadalomból: rabszolgákból (jobb helyzetük lett), közrendû szegényekbõl (rosszabb), colonusokból (rosszabb)

  - a törzsi nemzetségi társadalomból: szolgákból.

A hûbéri rendszer legfelsõ csúcsán a király állt, aki a jogok forrása (szuverén) volt. Az õ hûbéresei a nagybirtokosok, akiket megfelelõ számú fegyveres kiállítására vagy fõhivatalok viselésére köteleztek. A nagybirtokos a király hûbérese (vazallus) volt, a király pedig a nagybirtokos ura (dominus). A rendszer legalján az ún. kishûbéresek állottak, akiknek a birtokuk jövedelmébõl már csak a személyes hadba vonulás költségeit tudták fedezni.

Az uralkodó osztály szerves részét alkotta az egyház. Az egyházi birtokokon alakult ki a legmodernebb gazdálkodás. Plébános- esperes-püspök-érsek ez a szervezet a világi papság, amelynek élére a római pápa került. A világi papság mellett elterjedtek a szerzetesek is. A jobbágyság nem rendelkezett a föld tulajdonjogával, a földesúr magánbirtokán /allódium/ dolgozott és a földesúrtól kapott földön gazdálkodott a faluközösségben. A földhasználat fejében a földesúrnak szolgáltatásokkal tartozott: pénz, termény, munkaszolgáltatás /robot). Ezeken kívül még ajándékokat is kellett adnia. Érdekelt volt a termelés fokozásában, hisz minél többet termelt, annál többet kapott. A jobbágy személyileg is függött urától, mert költözködése fölött a földesúr döntött.

A frank állam: a frankok az V. század elején telepedtek meg a Rajna és a Maas folyó környékén. Ekkor még nagyrészt törzsek és nemzetségekbõl állt a birodalom. Klodvig ezen változtatni akart, és erõs egyeduralmat alakított ki, véres úton. Hódító hadjárata során uralma alá vette Gallia nagy részét, sok germán fejedelemséget. Felvette a kereszténységet is. Egységes törvényeket alkotott, új közigazgatást szervezett. A fõváros Aachen lett. A területi egységeken (grófságok) grafiók felügyeltek, akik irányították a gazdaságot, katonaságot, igazságszolgáltatást. A királyi udvar fõembere a majordomus volt, aki késõbb a nagybirtokos arisztokrácia képviselõje lett a királlyal szemben a királyi hatalom hanyatlásakor. Martell Károly majordomus gyõzelmet aratott az arabokon 732-ben, fia, Kis Pippin pedig az uralkodó (Meroving) elmozdításával lett a király. Ezt a pápa törvényesítette, viszonzásul Kis Pippin elismerte a pápa hatalmát Rómaés környékén, ezzel elõsegítette az egyházi állam kialakulását. A frank birodalom ugyanis idáig nem volt jóban a pápával. Kis Pippin fia, Nagy Károly erõs hatalmat örökölt, és erõteljesen gyarapította. Megszerezte a Longobárd Királyságot, Pannóniát, és Hispániát is elkezdte támadni. Itt arabok laktak. 800-ban császárrá koronáztatta magát. Ezzel régi álma megvalósulását is elõ akarta segíteni: a Római Birodalom felújítása. Késõbb újjászervezte a közigazgatást is. Nagyobb egységek, határgrófságok jöttek létre. Nagy Károly a birodalom mûveltségét is fel akarta újítani. Támogatta az iskolákat, palotákat is épített. Kialakult a frank írás, a carolin minuscula.

A Frank birodalom közigazgatási rendje

Több évtizedes belsõ viszálykodás miatt azonban felbomlott a birodalom 843-ban a verduni szerzõdésben foglaltak miatt. Így létrejöttek a Nyugati Frank Királyság, (késõbb Franciaország), Keleti Frank Királyság (késõbb Németország) és egy egység, amely Itáliából, Burgundiából, Lotharingiából állt. A belsõ bajokkal párhuzamosan megnõnek a külsõ fenyegetések, arab kalózok és északról a normannok részérõl.

A X. században így kialakult egy olyan Európa, amely a mai napig megszabja a keretet.

A Keleti frank Királyságban I. Ottó megszilárdította az államot (meghódította Itáliát, visszaverte a magyarokat), megalakította 962-ben a Német-Római Császárságot.

Államalapítások: A Kelet-Római birodalom is válságba jutott, kénytelenek voltak az északról érkezõ bolgárokat befogadni, fõleg az avarok támadásai miatt is. Délrõl arabok támadtak. A területveszteséggel egyenesen a latin mûveltség is lankadt. A görög lett újra az államnyelv, a fõváros pedig Bizánc. A katonai reformok (rendezték a honvédelemet) stabilizálták a birodalmat, majd a makedón dinasztia a XI. századra visszaállította Bizánc uralmát a Balkánon.

A keleti szlávok a IX. században alapították államukat, Oleg egyesítette a novgorodi területeket Kijevvel, így létrejött a Kijevi Nagyfejedelemség, a rusz állam. Hódító hadjáratokat vezettek Bizánc ellen, de védekezniük kellett a besenyõkkel és a kunokkal szemben.

A bolgár állam a VII. században jött létre, a hódító török nép által. Simeon cár alatt élte virágkorát, azonban a XI.századra Bizánc bekebelezte.

A szerb és horvát nép is kialakult a IX. századra. A szerbek bolgár befolyás alatt álltak, így Bulgáriával együtt õk is a bizánciak befolyása alá kerültek. A horvátok a X-XI- században új horvát államot hoztak létre a pápa támogatásával.

Az elsõ nyugati szláv állam pedig a morváké. Mojmir 830 körül szervezte meg a Nagymorva Birodalmat, a Cseh- Morva- és a Kárpát-medencében, a Garam folyóig lakó népekbõl. Cirill és Metód hatására ezek a népek a bizánci egyházhoz csatlakoztak.

Ennél szûkebb helyen született meg a cseh állam a X. század elején, ami nagyon korán német fennhatóság alá került.

A lengyel állam megalakulása a IX-X. századra datálódik. Német befolyás ellen küzdöttek, amit sikerült is visszaverniük, uralkodójuk, Mieszko Rómához csatlakozott.

A magyar honfoglalással pedig lezárult Kelet-Európa kialakulása politikai szempontból.