A honfoglalás kori magyarság egy bomló törzsi társadalom, amely kezd letelepülni, azonban még jó ideig megtartja régi szokásait. Egyik ilyen a zsákmányszerzô-felderítô hadjárat, ismertebb nevén a kalandozás. Ezek a hadjáratok két fô irányban folynak: nyugatra és keletre, az érintett területek pedig: a Frank birodalom, Itália, a Balkán és Hispánia egyes területei. Összesen mintegy 43-47 kalandozásról tudunk, amelyek többnyire sikeresek. A siker oka egyrészt a messzehordó magyar íjban, másrészt a nyugaton uralkodó anarchiában rejlik. Az elsô kudarcok 933-ban Merseburgnál és 955- ben Augsburgnál érik a magyarokat. Az érintett területek csak úgy menekülhettek meg az évenkénti rablóhadjáratoktól, hogyha adót fizetnek a magyaroknak. 924-ben a szász király, I. Henrik kilenc évre megváltja magát a magyarok támadásaitól, eközben megszervezi az ellenállást. 933-ban megtagadja az adófizetést, és az ezt megtorolni induló magyar seregeket Merseburgnál megveri. Az utolsó nagy nyugati kalandozás 955-ben történt, amikor Ottó fejedelem ellen lázadás tör ki. Ezt próbálják a magyarok kihasználni, de Ottó 955. augusztus 10-én megsemmisíti a magyar sereget, a monda szerint a csatából csak a hét gyászmagyar tér vissza. 962-ben I. Ottó létrehozza a Német-Római Császárságot, egy erôs központi hatalommal rendelkezô monarchiát, amely már sikerrel veri vissza a magyar támadásokat, ezért 962-tôl a nyugati kalandozások megszûnnek, a kelet felé irányuló hadjáratok pedig 970-ig tartanak. A hadjáratok elsôdleges célja a zsákmány- és fogolyszerzés, de az olasz fôurak sem átatallották a magyarokat segítségül hívni trónviszályaik eldöntésére. A kalandozások másik célja az új állam elismertetése volt a környezô országokkal.
A kalandozások sikertelensége és a bajor herceg által vezetett 951-es pannóniai megtorló hadjárat elôrevetíti a német függést. Ezt ismeri fel Géza, Árpád dédunokája, aki 972-tôl 997-ig fejedelem. Géza célja egy szervezett állam létrehozása, a belsô politikai helyzet megszilárdítása és a keresztény vallás államvallássá tétele. Gézának sikerül a fejedelmi hatalmat kiterjeszteni az egész országra, amennyiben a törzsfôk egy részét megnyeri elképzelésének, a többieket pedig fegyverrel kényszeríti ugyanerre, kizárólag a gyula -az erdélyi fejedelem- tudja függetlenségét megtartani. Ezért Géza elveszi Saroltot, a gyula lányát. Géza már 972-ben követeket küld I. Ottóhoz, és keresztény papokat valamint lovagokat kér, hogy Magyarországon térítsenek, illetve a fejedelmi hadsereget nyugati mintára megszervezzék. A fejedelmi család áttér a keresztény vallásra, de Géza megtartja a pogány szokásokat is. Géza elsôdlegesnek tekinti az államszervezet kiépítését, ezért kerüli a háborúkat. Ennek érdekében gyerekeit a környezô államok uralkodócsaládjaiba házasítja be. Így lesz Vajk (István) a bajor Gizella férje (996), három lánya pedig a velencei dózse, a lengyel herceg illetve Aba Sámuel felesége. Ez utóbbi Északkelet-Magyarország törzsfôje, késôbb magyar király (1041-44). Géza szakít a szeniorátusi örökléssel, melyszerint a legidôsebb testvér vagy unokaöccs a trónörökös, és bevezeti a primogenitúrát, vagyis az egyenes ági örökösödést.
Géza fia, Vajk 997-tôl fejedelem, akire jó külkapcsolatok, szilárd fejedelmi hatalom és egy kiépülô államszervezet maradnak. István összetûzésbe kerül unokaöccsével, Koppánnyal, aki a szeniorátusi rend alapján magának követeli a hatalmat. Miután ellenfele seregeit leverte, Koppányt felnégyelteti, és holtteste darabjait kiszögellteti Gyôr, Veszprém és Fehérvár várkapujára. A negyedik darabot elküldi a gyulának a miheztartás végett. István 1000-ben koronát kér a pápától, II. Szilvesztertôl, és 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén Esztergomban királlyá koronázzák Istvánt, ezzel megszületik a keresztény magyar állam. Ezután István folytatja az egységes állam kialakítását, 1003-ban meghódítja Erdélyt, majd Ajtonnyal, a délkeleti területek urával számol le, így a királyi hatalom teljesen kiépült. István hadmûveleteinek sikerességét az apjától rámaradt lovagi hadseregnek köszönheti. A legyôzött törzsfôk birtokait királyi birtoknak minôsíti, ami ezáltal Magyarország kétharmadát teszi ki. István megszervezi a közigazgatást, Magyarországot 45 királyi vármegyére osztja, amelyek élén az ispánok állnak. A megyékben várak vannak, amik kô- vagy földsánccal körülvett települések. Ezek élén várjobbágyok állnak, akik a vár védelmét látják el, emellett pedig a várnépet is igazgatják. Várnépnek nevezik a várban élô termelôerôket, akik ugyan szabadok, de végérvényesen a várhoz kötôdnek, valamint ôk fizetik a termény- és a pénzadókat is. A vármegyeispánokat a nádorispán fogja össze, aki az uralkodó utáni legfontosabb személy, ô inkább egy politikai mint gazdasági irányító szerepét tölti be (királyi magánbirtok népei és az udvarnokok felett is bíráskodhat). Az ispánoknak és a királynak jogukban áll a várban megszállniuk és eltartatniuk magukat, amikor pedig nincsenek ott, akkor szállásadót szedhetnek. A királyság legfontosabb szerve a királyi tanács, ami a nádorispánból, az ispánokból, a püspöki karból, lovágokból és a királyi család fontosabb tagjaiból áll. Az uralkodónak illik a tanács véleményét kikérni, ami azt jelenti, hogy a tanácsnak bele kell egyeznie a döntésekbe. István a törvényeit két könyvben foglalja össze, amik 1018-ban és 1030-ban jelennek meg. Ezekben a magántulajdon védelmérôl, az egyházszervezésrôl és a bûnösök büntetésérôl ír. István külpolitikájának célja az ország egységének megtartása a külföldi támadások visszaverésének árán. Ennek érdekében II. Baszileiosszal, a bizánci császárral szövetséget köt a bolgárok ellen, és segíti ôt a bolgárok elleni harcaiban. Észak- Felvidéket a lengyelek próbálják megszerezni, de István megegyezik sógorával, a lengyel királlyal. 1030-ban II. Konrád, a német-római császár támad ellene, de a támadást visszaveri, majd 1031-ben békét köt vele.
Az egyházszervezet kiépítése már Géza alatt megkezdôdik, ô alapítja az elsô apátságokat és püspökségeket. Fia tovább folytatja a katolizálást, továbbá kötelezôvé teszi, hogy minden tíz falu építsen egy templomot. István idejében Zalavárott, Bakonybélben, Pécsváradon és Pannonhalmán apátságok, Veszprémben, Pécsett, Gyôrött, Egerben és Vácott pedig püspökségek mûködnek. István alapítja meg az esztergomi, késôbb pedig a kalocsai érsekséget, és kinevezi az elsô esztergomi érseket, Asztriket. Az egyház fenntartására kiveti a dézsmát, más néven tizedet. István 1018-ban megnyitja a nyugatról Magyarországon keresztül Jeruzsálembe vezetô zarándokutat. Az egyházszervezet kiépítésében nagyon fontos, hogy a magyar egyház nem a németnek van alárendelve, mint a honfoglalással egyidôben alakult államoknál, hanem egyenesen a Vatikánnak. Ezáltal közvetve a Magyar királyságnak is nagyobb a függetlensége a Német-Római Császárságtól.
A gazdasági életben nagy változást okoz, hogy István pénzt veret, ami értékállóságát sokáig megôrzi. A városokban hetente vásárokat tartanak, elôször vasárnap, majd az egyház kérésére átteszik szombatra. A hét többi napján is igyekeztek vásárokat rendezni a a város környékén, hogy a kereskedôk mindenhol eladhassák áruikat. A vásárokból befolyt összegbôl, az adókból és a vámokból a királyt királyketted illeti meg, a maradék pedig az ispáné.
István legégetôbb gondja azonban az utódlás kérdése. Gyermekei ugyanis sorra meghalnak csecsemô- vagy kisgyermekkorukban, csak Imre éli túl a gyerekkort. Neki írja István Intelmek címû könyvét, amelyben felvilágosítást ad a bölcs kormányzás módszereirôl. Imrét sikerül elfogadtatnia utódjának az arisztokráciával, de legnagyobb bánatára 1031-ben Imre vadászat közben meghal, ezért Orseolo Pétert nevezi ki utódjává és nem Vazult, apai unokatestvérét. Ennek érdekében megvakíttatja Vazult, fülébe forró ólmot öntet, ekképpen uralkodásképtelenné teszi ôt. Vazul fiainak ezért Lengyelországba kell menekülniük, nehogy ôk is apjuk sorsára jussanak. 1038. augusztus 15-én István meghal, utódja Orseolo Péter. Istvánt az egyház érdemeinek elismerése mellett 1083- ban szentté avatja, akirôl ezért a magyarság sokáig csak mint szent királyról beszél.