III. Károly -bár még életében minden jelentôsebb állammal elfogadtatta a Pragmatica Sanctiot, a leányági örökösödést- halála után leánya, Mária Terézia trónralépésével 1740-ben mégis azonnal kitör az osztrák örökösödési háború.
Mivel III. Károlynak sokba került a Pragmatica Sanctio, leányára üres kincstárat hagyott, ezért Mária Terézia kénytelen Pozsonyban, az 1741-es országgyûlésen a magyar rendek segítségét kérni, ami egy rendkívüli hadiadót és újoncozást jelent. A rendek hajlandóak ezt elfogadni, ha Mária Terézia tiszteletben tartja a rendi alkotmányt és jogokat, legfôképp pedig a nemesi immunitást. Miután ezeket Mária Terézia megígéri, a rendek "életüket és vérüket" ajánlják fel, 35000 fônyi hadsereget állítanak ki. A királynô a magyarok megnyerésére még grófi, hercegi és bárói címeket adományoz a hozzájáró birtokokkal együtt, valamint Bécsben testôrséget alapít a magyar középnemesek számára.
A Habsburg birtokokra sokmindenkinek fáj a foga: a franciák és a spanyolok a birtokok felosztását szeretnék; a bajor választófejedelem az osztrák trónt akarja; II. Frigyes porosz király viszont 1742-ben hadüzenet nélkül lerohanja és csatolja Sziléziát. Ezekután Anglia és Hollandia Ausztria mellé áll, a többi állam eláll követelésitôl. Az osztrák örökösödési háború egészen 1748-ig elhúzódik, azonban a határok lényegesen nem változnak 1742 óta, azaz a háború után Poroszország megtartja Sziléziát. Mária Terézia 1756-ban háborút indít Szilézia visszafoglalására, de ez a hétéves háború nem hozza meg számára a kívánt sikert.
A hagyományosan rossz osztrák-francia kapcsolatok rendezôdnek Kaunitz Anton párizsi követnek köszönhetôen. Tehetségét felismerve Mária Terézia 1753-ban visszahívja, és kinevezi államkancellárrá. Kaunitz a francia felvilágosodás szellemében irányítja a birodalmat, de a cél egy centralizált összbirodalom. Ennek érdekében Kaunitz létrehozza az államtanácsot a kancellárián belül, amelynek feladta az uralkodónak tanácsokkal való ellátása és a birodalom irányítása.
1754-ben meghozzák a kettôs vámrendeletet, ami a Habsburg gazdaságpolitikát, az összbirodalmi merkantilizmust szolgálja. A külsô vámhatár az összbirodalomból igen magas vámokkal minden árut kívül tart, továbbá létrejön még egy belsô vámhatár, ami Magyarországot szigeteli el a birodalom többi részétôl. Mivel az örökös tartományoknak az ipara sokkal fejlettebb, mint Magyarországé, ezért a magyar iparcikkeket magas vámokkal illetik, viszont a magyar mezôgazdasági terményeknek alacsony a vámjuk, mert erre az örökös tartományoknak szükségük van. Ezzel Magyarország szerves része lesz a Habsburg- birodalomnak, mi leszünk az "éléskamra" egészen 1850-ig, amikor Alexander Bach megszünteti a kettôs vámrendeletet. Ezzel erôsödik Magyarország mezôgazdasági jellege, a mezôgazdaság mellet azonban fejlôdik még a bányászat is, az ércekre az iparvidékeknek nagy szükségük van.
Általánossá válik a majorsági gazdálkodás és ezzel együtt a heti 3-4 robot, továbbá az állam állandóan növeli az adókat. Ezek a jobbágyok helyzetének romlását jelentik, parasztmegmozdulások törnek ki. Az 1750-es években a Délvidéken az állami adók növelése miatt, Horvátországban a földesúri terhek növekedése miatt. 1753-ban és 1755-ben a Körös-Maros vidékén tör ki parasztfelkelés, szintén a megnövekedett földesúri szolgáltatások miatt. 1764-ben a székelyeknek nem veszik figyelembe kiváltságaikat, és határôrszolgálatra akarják kényszeríteni ôket. Amikor azonban ellenállnak, véresen megtorolják (madéfalvi veszedelem). Ezután a székelyek innen tömegesen települnek át Bukovinába. 1765-66-ban Vas, Somogy és Zala megyékben törnek ki parasztmegmozdulások a nagy földesúri terhek miatt. A felkelôk petíciót nyújtanak be Mária Teréziának, aki erre összehívja az országgyûlést, de elutasítják a földesúri terhek egységesítését, mondván az úrbéri viszony csak a földesúr és a jobbágy dolga; ezért Mária Terézia feloszlatja az országgyûlést, és 1767-ben kiadja az úrbárium rendeletét, ami szabályozza a földesúri szolgáltatásokat. Ezeket pedig a jobbágy haszonvétele után állapítják meg. Az egésztelkes jobbágyok (1 hold belsô telek, 16-40 hold szántó, 4-15 hold rét, valamint közös földek rendelkezésére állnak) birtokosát évi 1 forint cenzus, kilenced, heti 1 nap igás vagy 2 nap gyalogrobot és ajándék illeti "jelentôsebb családi eseménykor". A rendelet célja az adóalany védelme, hogy az állam minél magasabb adókat szabhasson ki. Az urbáriumban megszabottak teljesítésére a rendelet 10 évet irányoz elô. A rendelet meghozatalát rendi tiltakozás követi, de evvel nem sokat törôdnek, mert az 1760-as években egy még erôteljesebb centralizáció figyelhetô meg.
A centralizáció egy politikailag egységes összbirodalom létrehozását célozza meg a rendi jogok korlátozásával. Elsô lépésként Kaunitz kísérletet tesz a nemesi immunitás részleges megszüntetése ellen. Az örökös tartományokban keresztülviszi, hogy a nemesség is adózzon, de Magyarországon ez olyan mértékû ellenállásba ütközik, hogy Kaunitz kénytelen tervétôl elállni. (Különben is, az államnak több jövedelme származik Magyarországon a monopóliumokból, mint az adókból, valamint a katonaság ellátása miatt hazánk hozzájárulása a birodalom pénzügyeihez mintegy 35-36%). Szintén a centralizáció szellemében 1765-ben a nádor helyett helytartót neveznek ki Bécsbôl.
Az 1770-es években Mária Terézia rendeletei a centralizáció mellett a birodalom fejlesztését is szolgálják. 1773- ban feloszlatja a jezsuita rendet, jövedelmét pedig az oktatás fejlesztésére és a tanító rendek támogatására fordítja, valamint a protestáns egyházak bizonyos feltételek mellett iskolákat alapíthatnak. Ezzel az államot az egyház fölé emeli. Egy másik rendelete a közegészséget érinti: minden megye, járás és város köteles egy orvost és egy vizsgázott bábát tartani. Képzésükre a nagyszombati egyetem orvosi fakultással egészül ki, majd pedig Budára kerül. Továbbá hoznak még népjóléti intézkedéseket, megalapítják az elsô árvaházakat, és kísérlet történik a cigányok letelepítésére. 1777-ben kiadják az elsô általános és teljes oktatási rendeletet, a Ratio Educationist, amelynek kidolgozója Ürményi József kancelláriai tag. A rendelet céljául tûzi ki az általános mûveltség emelését a felvilágosodás szellemében, ennek érdekében az egyházi iskolák is állami törvények szerint irányítandóak, hogy az iskolákban "hûséges alattvalókat neveljenek". A tanköteles kort 6-12 évig határozzák meg, kötelezôvé teszik a népoktatást, továbbá a rendelet kimondja még, hogy a szülônek erkölcsi kötelessége gyerekét iskolába küldeni. Az alsófokú oktatási intézmények a népiskolák, ahol a "hûséges alattvalók nevelése" mellett írás-olvasást, számolást és hittant is oktatnak, valamint a tehetségesebbeknek meg kell adni a lehetôséget, hogy tanulmányaikat felsôbb iskolákban folytathassák. A középfokú oktatással foglalkozik a rendelet a legtöbbet. Eszerint léteznek kisgimnáziumok, amelyek 3 osztályosok, és gimnáziumok, amelyek ötosztályosak. Szintén középfokú intézménnyé minôsítik a tanítóképezdéket. Ezekben az iskolákban a tantárgyakat két csoportra osztják: a szükségesekre és a hasznosakra. A szükségesek közé tartoznak: a vallás- és hitoktatás, az írás, a számtan, a latin és a természetrajz. A hasznosak csoportját a nemzeti földrajz, a nemzeti történelem és a testi nevelés alkotják. Emelt szintû iskolákban a hasznos tárgyak továbbiakkal egészülnek ki, ezek a görög, a mértan és a hazai jog. A felsôoktatás terén a hallgatók látogathatják a nagyszombati egyetemet, Selmecbányán a Bányatiszti Akadémiát, az 5 királyi akadémia valamelyikét (fôhivatalnok-képzés), a Mérnöki Intézetet, valamint külföldi egyetemeket. Az egységes oktatást egységes tantervek és rendtartás, azaz iskolára vonatkozó törvények szolgálják. A rendelet támogatja az iskolák és tanítóképezdék építését, továbbá lehetôvé teszi a magántanulást, ez esetben azonban a tanügyi bizottság elôtt vizsgát kell tenni.
A centralizáció és a könnyebb kormányzás érdekében 1774-ben visszaváltja Lengyelországtól a Luxemburgi Zsigmond által 1412-ben elzálogosított szepességi városokat, majd 1778-ban pedig a Temesi bánságot csatolják vissza Magyarországhoz.
Mária Terézia uralkodására jellemzô tehát az 1740-es években a magyar rendekkel való együttmûködés, az 1750-es évektôl a centralizáció felvilágosult jegyekkel, 1760-as évektôl a nagyobb fokú centralizáció és az urbárium rendelete, az 1770-es évektôl Mária Terézia haláláig, 1780-ig pedig II. József társuralkodása és a birodalom fejlesztését szolgáló rendeltek.