A rendi fejlôdés alapját a mezôgazdaság teremti meg. Mivel a parasztok érdekeltek a termelésben, ezért fejlesztik eszközeiket, újakat találnak fel. Ennek következtében a terméshozam megnô, a paraszt többet tud a piacra vinni, mint eddig. A gazdaság átalakul árutermelôvé, már nem az önellátásra törekszenek a parasztok, hanem, hogy minél többet adjanak el a piacon. Aki többet tud termelni, az meggazdagodik, aki nem, az elszegényedik, a társadalom rétegzôdik. Ez a rétegzôdés a renddé válás elsô lépése.
A mezôgazdasági termelés olyan nagymértékû, hogy sokkal több embert lehet eltartani, bekövetkezik egy népességrobbanás, Európa összlakossága eléri a 73 milliót. Legnagyobb a népsûrûség a Frank birodalom középsô részén, innen megindul egy elvándorlás megmûveletlen területek felé. Földet erdôirtással, mocsarak lecsapolásával nyernek. A kor legnagyobb találmánya a nehézeke. Ez nemcsak fetúrja, hanem meg is forgatja a földet, nem szükségtelenné teszi a keresztbeszántást, jelentôsen lerövidül a szántási idô. Mélyebben szánt, ezáltal kötöttebb talaj is megmûvelhetô vele. Hátránya, hogy nehezen mozgatható, a szántáshoz négy-hat ökröt kell használni. Késôbb kereket szerelnek az ekére, így könnyebben mozgathatóvá válik. Az állatokra már nem a fojtó nyakhámot, hanem szügyhámot tesznek, ami által az állatok teljesítménye megtöbbszörözôdik. Az ökör helyett a lovat kezdik használni, amit megpatkolnak, így még nagyobb munka elvégzésére használható. A nagyszámú népesség eltartása egy gazdaságosabb földkihasználást is megkövetel, általánossá válik a háromnyomásos földmûvelés. Ez azt jelenti, hogy a földnek már csak egyharmada ugar, nem a fele, mint a kétnyomásos mûvelési módnál, és nem a legnagyobb része, mint a vad talajváltó rendszernél. Mivel az állatokat etetni kell, és a mélyebb szántás más növények termesztését is lehetôvé teszi, már nem csak kölest termesztenek, hanem zabot, árpát, rozst és búzát is. A növekvô állatállomány lehetôvé teszi a trágyázást, ami szintén növeli a terméshozamot. Ez lehetôvé teszi a piacra termelést, az önellátó mezôgazdaság árutermelôvé alakul át. A piac forgalmának növekedése miatt újra bevezetésre kerül a vert pénz. A termelés növekedésével egyes parasztoknak módjukban áll felhagyni a mezôgazdasági termelômunkával és csak az iparral foglalkozni, a háziiparból önálló kézmûipar lesz. Ezt a folyamatot hívjuk második munkamegosztásnak, amikor a mezôgazdasági termelés és az ipar különválik.
A gazdasági szerkezetváltozás társadalmi változásokat is maga után von. A települések szerkezete megváltozik, az iparosok a városokba költöznek, ahol önkormányzati jogokért folytatnak küzdelmet a földesúr ellen, kialakul a városi polgárság. A népességrobbanás miatt a lakóhelyétôl megvált, egy földesúr szolgálatában álló egyént hospesnek, vendégnek nevezünk. A hospeseket szívesen látják, mert a nagybirtokosnak érdeke, hogy földjének minél nagyobb része mûvelés alatt álljon, az allódium egy részét is kiadja mûvelésre. A hospesek földet kapnak, amit örökíthetnek, kedvezményes termény- és pénzadóban részesülnek, nem kell robotolniuk, valamint szabad költözési joggal rendelkeznek. A hospesek alkalmazása és a gazdasági fellendülés csökkenti a paraszti terheket is, mert az allódium csökkenésével kevesebb a robot is, továbbá, ha a földesúr túl nagy terheket ró parasztjára, az elköltözik egy másik földesúr birtokára. Ennek a folyamatnak az eredményeként Nyugat-Európában a XI-XII. századra, Kelet-Közép- Európában pedig a XIII-XIV. századra alakul ki a jogilag egységes jobbágyság. A parasztság vagyonilag nagy eltéréseket mutat, a falusi földközösség felbomlása a jobb földeket megszerezni tudóakat meggazdagítja; a rosszabb földet birtoklók sorsát megpecsételi, belôlük általában zsellérek lesznek, birtokukat gazdag parasztok veszik meg, amelynek eredeti tulajdonosai ezután napszámba járnak.
Az árutermelés maga után vonja a kereskedelem fellendülését, a társadalom azonos helyzetû rétegei fokozatosan közelednek egymáshoz. A kapcsolatok kialakulásával az emberek jogaik védelmében vagy növelésében nem egyedül szervezkednek, hanem csoportosan. Az azonos gazdasági helyzetû, jogú és érdekû emberek csoportosulását rendnek nevezzük.
A pénzgazdálkodás és az árutermelés fejlôdése a politikára is kihat, azonban egy idô után eléri azt a szintet, amikor további fejlôdés csak a hatalom centralizációjával (és az anarchia megszüntetésével) érhetô el. Ez Nyugat-Európában csak Angliában, Franciaországban és Spanyolországban történik meg. A német császár és a fejedelmek el vannak foglalva az invesztitúra küzdelemmel illetve az egymás elleni háborúikkal.
Angliában a XII. században kihal a normann dinasztia, helyét a francia származású Plantagenet-dinasztia foglalja el. Az új dinasztia elsô királya II. Henrik 1154-tôl 1189-ig. Ô származása és házassága révén nemcsak Angliát, hanem Franciaországnak is mintegy a felét birtokolja. II. Henrik a feudális uraktól nem katonai szolgálatot, hanem pénzt kér (pajzspénz), ebbôl és a városi adókból zsoldos hadsereget szervez, amire támaszkodva egy erôs királyi hatalmat épít ki. Királyi hivatalokat épít ki, állandó törvényszéki hivatalt és esküdtbíróságokat hoz létre. Az utóbbihoz fellebbezni lehet, ha valakit sérelem ér, korlátozza a pápaság befolyását, csökkenti az egyházi és a földesúri bíróságok szerepét, kiterjeszti a királyi bíróságok hatáskörét. II. Henriket a trónon fia, I. Földnélküli János követi 1199-tôl 1216-ig. Ôellene a francia uralkodók háborúkat vívnak franciaországi birtokaiért. Ezeket I. János sorra elveszti, "földnélkülivé" válik, vissza akarja szerezni ezeket a területeket. Ennek érdekében megadóztatja a parasztságot és a polgárságot, de ez a két réteg elégedetlen a magas adók miatt, valamint mert a nemesség is a hatalomhoz akar jutni, a királyt a fôurak kényszerítik a Magna Charta Libertatum 1215. június 15-ei kiadására. Ebben a király ígéretet tesz 25 tagú királyi tanács létrehozására, ami a nemesség képviselôibôl áll. A király minden fontosabb kérdésben ki kellett kérnie a véleményét (pl. adókivetés, háborúba nemesség bevonása). A király nem ítélhet el és nem tarthat fogva senkit bírói eljárás nélkül, növeli a városok és az egyház kiváltságait illetve jogait. Továbbá kimondja még, hogyha a király nem teljesíti ezeket, akkor a nemesség erre rákényszerítheti és joga az ellenállás. Halála után III. Henrik 9 évesen kerül a trónra 1216-ban, ezért helyette nagybirtokos kormányzók uralkodnak. A királyi hatalom meggyengül, a fônemesek visszaélnek az adókkal, a városi polgárság és a középnemesség tiltakozik. Ennek az élére áll Simon d' Monfort, akinek vezetésével a polgári és középnemesi sereget megverik fônemesek és a király hadait. Ezért d' Monfortot kormányzóvá választják. Ô a hatalmát nemcsak egy szûk rétegre akarja alapozni, ezért 1265-ben összehívja az elsô angol parlamentet, de ebben a fôpapság és a fônemesség mellett már helyet kapnak a grófságok és a városok követei is (2-2). A parlament kétkamarás, a fôpapok és a fônemesek külön tanácskoznak a városok és a grófságok követeitôl. Ezek után minden országgyûlésre meghívják a rendeket, az uralkodó pedig meghallgatásuk nélkül nem hoz fontosabb rendeletet.