-A stílus általános jellemzõi

1. A XIX. század legnagyobb hatású és jelentõségû mûvészeti irányzata (eleinte a klasszicizmussal, késõbb a realizmussal együtt hat).

2. Az elnevezés eredete: a roman latin szóból ered, jelentése: regény. Regényességet, festõiséget jelentett. A romantikának többféle jelentése van:

-- XIX. századi európai stílusirányzat

-- a mûvészi eszközök rendszere

-- mûvészi magatartásforma

3. A romantika szembefordul a felvilágosodással, az ész helyett az érzelmeket helyezi elõtérbe.

4. Korszakolás: Angliából, Németországból indul a XVIII. század végén; virágkorát Franciaországban éri el az 1830-as években, majd egész Európában elterjedt (egyes országokban még a XX. század elején is hatott).

Két irányzata van: haladó és konzervatív.

I. korszak: 1797–1815-ig

Németország két központja Jéna és Berlin. Berlinben a Schlegel-fivérek indítják meg az Atheneum címû folyóiratot (Hölderlin, Novalis, E. T. A. Hoffmann).

Angliában 1798: Coleridge és Wordsworth (tavi költõk).

II. korszak: 1815–1830-ig

Anglia: Byron, Shelley, Keats.

III. korszak: 1830–1848-ig

A romantika nagy korszaka.

Franciaország: Victor Hugo, Lamartine, Musset

Oroszország: Puskin

Lengyelország: Mickievic

Magyarország: Vörösmarty Mihály

A kelet-európai országokban a romantika összekapcsolódott a nemzeti függetlenségért vívott harccal.

5. A romantikus mûvészet: elfordul a görög-latin antikvitástól — a nemzeti keresztény múlt felé (a történelmi korok közül a középkort kedveli). Elfordul a valóságtól — a múltba, egzotikus tájakra, mesevilágba, álomvilágba. Elfordul a városi élettõl a falusi táj, a természet felé (kedveli a kalandokat, élményeket).

Jellemzõi:-- az egyéniség kultusza

-- a zeneiség

-- a halálvágy

-- a festõi hatásra való törekvés

-- a képzelet, érzelmek kultusza

-- képgazdagság

-- líraiság

-- a mûfajok határai elmosódnak

-- hangsúlyozza a polgár és mûvész ellentétét

-- szívesen ábrázol szélsõségesen

-E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

1. Hoffmann 1776-ban született és 1822-ben halt meg, Königsbergben élt, jogot tanult, majd hivatalnok lett. Nappal szorgalmasan dolgozott, este pedig karmester, zeneszerzõ.

Munkássága: elbeszélések, mesék; Az ördög bájitala; Murr kandúr életszemlélete; Csajkovszkij: Diótörõ; Offenbach: Hoffmann meséi; Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok; Delibe: Coppelia.

2. A mû Dresdenben játszódik, áldozócsütörtökön, húsvét hetén. Az író hitelessé akarja tenni a történetet a pontos helyszínnel és idõponttal.

3. A mû tizenkét vigéliából (virrasztó; éjszakai imádság) áll. A történet egy része éjszaka játszódik, a mû is éjszaka készült.

A cselekmény két szálon fut, két világban játszódik: valós világ — mesevilág. A mesevilágot szebbnek, értékesebbnek tünteti fel az író, az igazi boldogság csakis a mesevilágban érhetõ el. Az ideális társadalom Atlantisban van.

4. A szereplõk egy része csak a valós világban él: Paulmann, Heerbrand, Veronika. A szereplõk másik csoportja mindkét világban él: Anselmus, Lindhorst, öregasszony. Serpentina csak a mesevilágban fordul elõ.

5. Anselmus azért nyerheti el az igazi boldogságot, mert hisz a mesevilágban, a fantasztikumban, az igazi szerelemben.

6. Szerkezet

I. (1. virrasztó): Anselmus diák balszerencséi; a város bemutatása

II. (1. virrasztó): aranyzöld kígyók; Anselmus munkát kap Lindhorsttól, megismerkedik Veronikával és Serpentinával; mélypont: meginog Anselmus hite, így a palackba kerül

III. tetõpont: Lindhorst és a boszorkány harca

IV. megoldás:-- mesevilág: Anselmus kiszabadul a palackból, elveszi Serpentinát és együtt elmennek Atlantisba

-- valós világ: Heerbrand elveszi Veronikát

7. Atlantis: olyan csodabirodalom, ahol az író elképzeli a tökéletes, idealizált társadalmat. A természet érintetlen szépségei között ott vannak a lugasok, a tiszta források, nyíló virágok, csörgedezõ patakok. Ebben a világban mindenki megtalálhatja a maga tökéletes boldogságát.

8. Romantikus vonások:

-- a cselekmény nagy része éjszaka játszódik, a mesevilágban

-- a valóság és a mesevilág határa elmosódik

-- sok a festõi vonás a természetleírásban

-- képzelõdések, érzelmek sokasága

-- szélsõséges ábrázolás

-- elvágyódás Atlantisba, egy ismeretlen világba

-- a történet fõ eleme a szerelem

-- meseszerû szereplõk (boszorkány)

-- romantikus körmondatok, meseszerû képek, elvont fogalmak

9. A mû legfõbb gondolata: a valóságon túli világba, a boldogsághoz csak az juthat el, akiben él a hit, a szeretet és a költõi lélek.

-Puskin: Anyegin

1. 1799-ben Moszkvában született, orosz fõnemesi családban, 1837-ben párbajban szerzett halálos sebesülése miatt veszti életét.

Mûvei:

- Lírai versek: Emlékmûvem; Óda a szabadsághoz

- Verses epikai alkotások: Ruszlán és Ludmilla; A cigányok; A bahcsiszeráji szökõkút; A bronzlovas; Jevgenyij Anyegin

- Prózai elbeszélések: Belkin elbeszélései; A kapitány lánya; Pikk dáma

- Dráma: Borisz Godunov

2. A mû mûfaja verses regény.

3. Epikai sajátossága: történetet mond el. Ezt a történetet lírai betétek szakítják meg. A spleen (életuntság) életérzése fogalmazódik meg benne. Fontos szerepe van a mûben az írónak is: a kort foglalkoztató kérdésekrõl nyilvánít véleményt.

4. Különbözõ stílusok keverednek a mûben:

- romantika: szerelem, természet, párbaj, Lenszkij, Tatjana, az ideálokban való hit, spleen életérzés

- realizmus: a helyszínek valósak, az idõpont is adott (1820–30-as években játszódik), jellemábrázolás

- népiesség: népi szokások, dada, álomfejtés, málnaszedõ lányok éneke

- szentimentalizmus

A mûben a klasszicizmus ironikusan szerepel.

5. Verselése: 14 soros versszakok, 9 és 8 szótagú jambikus lejtésû sorok. Rímképlete változatos: keresztrím – párosrím – ölelkezõ rím – párosrím.

(a b a b c c d d e f f e g g)

6. A mû legismertebb fordítója Áprily Lajos (fordította még Galgóczy Árpád).

7. A „felesleges ember" megjelenése az orosz irodalomban (az elnevezés Turgenyevtõl ered):

Jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult és kallódó ember, aki nem találja meg helyét az életben. Sok mindennel megpróbálkozik, de valójában semmire sem jut és végül nem is csinál semmit. A „felesleges ember" attól felesleges, hogy a társadalomnak nincs szüksége kivételes egyéniségekre, illetve ezek jellemvonásainak hibái miatt nem fogadják be.

Az elsõ „felesleges ember" az orosz irodalomban Anyegin. A késõbbi írók is megjelenítenek mûveikben hasonló típusokat:

Lermontov: Korunk hõse; Goncsarov: Oblomov; Csehov mûvei; Turgenyev mûvei.

A magyar irodalomban Arany László: A délibábok hõse.