A napóleoni háborúk után a gyôztes monarchiák -a Habsburgok, a porosz király és az orosz cár- az 1789-es határok visszaállítását és a monarchiák visszaállítását, valamint fenntartásukat tûzik ki célul. Ehhez 1814- ben összehívják a bécsi kongresszust, majd 1815-ben pedig a párizsi béke megkötése után létrehozzák a Szent Szövetséget.
A bécsi kongresszus 1814. szeptember 14-én ül össze Metternich Kelemen elnöksége alatt. A tárgyalásokon I. Ferenc, I. Sándor és III. Vilmos mellett minden jelentôsebb európai állam külügyminiszterei képviseltetik magukat. A kongresszus határozatai: Franciaországot megfosztják 1789. után szerzett területeitôl; Ausztria minden elvesztett területét visszakapja, kivéve Belgiumot; Belgiumot Hollandia kapja; Oroszország megkapja Lengyelország egy részét -Lengyel Királyság; Svédország megkapja Norvégiát; Svájc 22 egyenrangú kanton államszövetsége, és örökösen semleges; Itália széttagoltsága megmarad, a legnagyobb befolyással a Habsburgok rendelkeznek; A Német- Római Császárság hivatalosan is megszûnik, helyette Német Szövetség Ausztria vezetésével. A Német Szövetség 34 államból és 4 önálló városból áll, az államok belsô önállósággal rendelkeznek, de a szövetségbôl nem léphetnek ki, továbbá a határozatokat a birodalmi gyûlés hozza többségi alapon. Ezenkívül a feudális államokat visszahelyezik jogaikba. A konferencia által meghatározott területi változásokat 1815-ben a párizsi békében szentesítik. A béke tartalmazza még azt a kitételt is, hogy Franciaországban öt évig 150000 katona állomásozik, akik a béke betartását ellenôrzik.
Az európai monarchiák hatalmuk megôrzése céljából 1815-ben létrehozzák a Szent Szövetséget, amelynek elnöke ismét Metternich Kelemen. A szövetség célja a status quo megôrzése, a feudalizmus védelme és az esetleges forradalmakkal szemben a tagállamok közösen lépnek föl. Ez utóbbit erôs hadsereggel és belsô rendfenntartó erôkkel látják megvalósíthatónak. A Szent Szövetségnek minden jelentôsebb európai állam tagja (Franciaország is - Bourbon restauráció) Anglia és Törökország kivételével. Angliában már nincs feudalizmus, amit meg kellene ôrizni, Angliának csak a kontinentális egyensúly biztosítása áll érdekében. Törökország pedig igen erôs angol befolyás alatt áll, másrészt pedig nem keresztény állam.
A szövetség tagállamaira jellemzô az abszolutizmus erôsödése, de ezzel párhuzamosan létezik egy polgári fejlôdés is, igaz inkább csak eszmei, ideológiai síkon, ami leginkább a kultúrában mutatkozik meg. A polgári fejlôdés a felvilágosodásból és a francia forradalom eszmeiségébôl kialakult nacionalizmus és liberalizmus elterjedését jelenti. A nacionalizmus céljai eltérôek, attól függôen, hogy egy szétdarabolt országban jelenik meg (Németország, Itália), ahol nemzeti egység megvalósítását tûzik maguk elé; vagy alávetett országokban, mint hazánk, ahol pedig a függetlenségért szállnak síkra a nacionalizmus képviselôi. A nacionalizmus jellemzô vonásai: a nemzeti összetartozás (kultúra, nyelv, vallás, jogok, szokások), a nemzeti öntudat és a nemzeti önérzet, ezek azonban a XIX. század végéig még nem más népek rovására valósulnak meg. A nacionalizmus külsôségekben is megjelenik, mint: nemzeti lobogó, szimbólum, viselet és táncok. Bár a nacionalizmus a francia forradalomban jelenik meg elôször, a XIX. század második felétôl kezdôdôen a nemzetiségek körében is megjelenik. A liberalizmus szabadelvûséget jelent, maga a szó onnan származik, hogy 1820-ban a spanyol felkelôk így nevezik magukat. A liberálisok célkitûzései kiterjednek a politikára, a gazdaságra és a társadalomra egyaránt. A politikai követeléseik a következôek: érvényesüljenek a polgári szabadságjogok, azaz: történjen meg a jobbágyfelszabadítás, vezessék be a törvény elôtti egyenlôséget, legyen népképviselet és közteherviselés. A gazdaságban a szabad verseny, a társadalomban pedig a szabad polgári tulajdonviszonyok bevezetését követelik. A fentieken kívül a liberalizmusnak van még egy feudalizmus-ellenes éle is.
A Szent Szövetség nem lehet tartós, hiszen az elnyomott nép a francia forradalommal szimpatizál, és csak idô kérdése, hogy mikor tör ki a forradalom, a Szent Szövetség tagállamai között pedig érdekellentétek feszülnek. Az elsô forradalmi hullám már 1820-ban megindul a spanyol felkeléssel, amit liberális katonatisztek vezetnek, és a spanyol király csak francia segítséggel tudja leverni. Szintén 1820-ban tör ki a forradalom a Nápolyi királyságban Itália egyesítéséért (carbonari-mozgalom), majd 1821-ben pedig a Piemonti királyságban, mindkettôt osztrák csapatok verik le. 1821-ben tör ki a felkelés Görögországban is, amely a török függôség ellen indul, de a nagyhatalmak érdekellentétei és féltékenysége ahhoz vezet, hogy 1829-ben kikiáltják a független Görögországot. A második hullámba egyetlenegy mozgalom tartozik, a dekabristáké. A nemesek, katonatisztek és értelmiségiek célja a cári abszolutizmus helyett az alkotmányos monarchia vagy a köztársaság bevezetése. A cár azonban ezzel nem ért egyet, a felkelôk közé kartáccsal lövet, a felkelôket felakasztják, a többieket pedig Szibériába számûzik.
A harmadik hullám az 1830-as éveket foglalja magában, amely egy újabb francia forradalommal kezdôdik 1830-ban. XVIII. Lajos halála után 1824-ben öccs, X. Károly kerül a trónra, aki a régi rendszert akarja helyreállítani. Ennek érdekében megszavaztatja az emigránsok kártalanítását, feloszlatja a nemzetôrséget, továbbá az egyházt az állam fölé helyezi. A pohár akkor telik be, amikor 1830 júliusában feloszlatja a parlamentet. Válaszlépésként a párizsi munkások és diákok barikádokat emelnek az utcákon, majd az ellenük küldött királyhû sereget megverték, X. Károly kénytelen lemondani és elmenekülni. A polgárságot ez váratlanul érinti, ezért a pénzarisztokrácia ragadja meg a hatalmat, akik a trónra Lajos Fülöpöt hívják meg, akinek egyik elsô intézkedése lesz a Szent Szövetségbôl való kilépés. A francia forradalom hatására Brüsszelben is felkelés tör ki -a holland uralom ellen. A Szent Szövetség az angol-francia ellenségeskedés miatt nem tud közbelépni, másrészt pedig Oroszországot pillanatnyilag a lengyel forradalom köti le, így Svájc után létrejön Európa második semleges ütközôállama. I. Sándor halálával 1825-ben I. Miklós lesz a cár, aki felszámolja elôdje által adott korlátozott hatáskörû országgyûlést és alkotmányt, mire 1830 novemberében a diákok, liberális nemesek és tisztek fegyverrel szállnak szembe a cári hatalommal, az országgyûlés pedig trónfosztottá nyilvánítja a Romanov-dinasztiát, kitör a lengyel-orosz háború. A nemesek azonban ezúttal sem könnyítenek a paraszti terheken, így ôk tétlenek maradnak, a túlerôben lévô cári sereg pedig felszámolja a kis, szétszórt nemesi csapatokat. 1831 szeptemberében Varsó is elesik, az év végére I. Miklós seregei fel tudják számolni a mozgalmat.
A sikertelen forradalmak után egy ideig szünetelnek a mozgalmak, de 1848 januárjában Palermoban forradalom tör ki. Ennek hírére aztán futótûzként terjed országról- országra, kivételt csak Anglia, Oroszország és a már független államok -Svájc, Belgium és Görögország- képeznek. Angliában ugyanis a forradalom már régen lezajlott, a választójog pedig bôvül, Oroszországban pedig nincsen középréteg, ami a forradalmi eszméket megszívlelhetné. A nyugat-európai forradalmakat polgári demokratikusaknak nevezzük, mert a már létrejött polgári rendszer demokratizálásáért és az alsóbb rétegek jogaiért küzdenek (választójog bôvítése, nagyobb szerep a gazdasági életben); a kelet- közép-európaiakat pedig polgári forradalmaknak, mert itt a cél a feudalizmus felszámolása és a tôkés viszonyok kialakítása (jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, népképviselet, törvény elôtti egyenlôség és polgári magántulajdon), ezenfelül pedig a nemzeti függetlenség (Habsburg-birodalom) illetve a nemzeti egység (Németország, Itália) kivívásáért.
Palermo után január végén Nápolyban, februárban pedig Piemontban, Toscanában és Franciaországban tör ki a forradalom. Szicíliában sikerül a Bourbonokat elûzni, kikiáltják a köztársaságot. Nápolyban és Piemontban új alkotmányt adnak az uralkodók, amivel demokratizálják a királyságot. Piemont távlati célja az olasz egység megteremtése, elsôként Toscana kapcsolódik hozzá. Lombardiába piemonti katonák vonulnak be, Milánóból pedig kiverik Radetzkyt. Rómában elmenekül a pápa, itt is kikiáltják a köztársaságot.
Franciaországban ugyanis a bankárok és a nagytôkések vannak hatalmon, a munkások és a gyáriparosok messze ki vannak rekesztve a hatalomból. Az ellenzék választójogi reformot követel, mert az igen magas cenzus miatt csak a nagytôkések szavazhatnak. Mivel azonban a parlamentben nincsenek képviselôik, ezért banketteken adják elô gondolataikat. Az 1848. február 22-ére tervezett bankettet azonban a kormány betiltja, és 20000 katonát von össze Párizsba. Február 23-án a kormány a nemzetôrséggel akarja az elégedetlenkedôket szétkergetni, de ez a forradalom mellé áll. A lázadók megnyugtatására a király elbocsátja Guizot-t, ám a katonaság a tüntetôk közé lô, mire az utcákon barikádokat emelnek. 24-én Lajos Fülöp lemond unokaöccse javára, de a fölkelôk elfoglalják a királyi palotát és felgyújtják a trónt, és kikiáltják a köztársaságot, melynek -a felkelôk által kikényszerített- ideiglenes kormányában a baloldal és a republikánusok képviseltetik magukat. Ezután választásokat írnak ki, úgy , hogy a parlamentbe a polgárság, az iparosok és a kereskedôk képviselôi bekerüljenek, de a baloldal kiszoruljon, mert a munkások túl nagy erôt képviselnek. A baloldal megszavaztatta a munkásságnak a munkához való jogát, a munkanélküli segélyt és a nemzeti mûhelyek felállítását, ahol azonban többnyire értelmetlen munkát végeztetnek velük. Júniusban a kormány megszünteti a nemzeti mûhelyeket, és a munkásokat választás elé állítja: vagy elmennek vasutat építeni, vagy belépnek a hadseregbe. A munkásoknak ez nem tetszik, és június 23- án fölkelést robbantanak ki, amit a karhatalom véres utcaharcok után le tud verni. 1848. december 10-én pedig Louis Bonapartét választják köztársasági elnökké.
A francia forradalom Kelet-Közép- Európában is nyomokat hagy, de a térség sorsa Berlinen és Bécsen múlik. Március 13-án Bécsben diákok és radikális polgárok tüntetnek, hozzájuk kapcsolódnak még a külvárosi munkások. V. Ferdinánd meneszti Metternichet és miután rendezte a magyar kérdést, kinevezi Ausztria elsô alkotmányos kormányát. Az áprilisi törvények szentesítése után a Habsburg Birodalomban is megszüntetik a jobbágyságot. Bécsben a diákok és a munkások "gondoskodnak” a hatalom labilitásáról, és amikor a magyarok visszaverik az elsô Habsburg támadást, október 6-án ismét forradalom tör ki Bécsben Laoturt felakasztják, az udvar Olmützbe menekül. Az összevont császári seregek ezt leverik, miután a magyar felmentô sereget október 30-án Schwechatnál megverték.
Berlinben is feszült a hangulat, amikor a bécsi forradalom híre megérkezik, március 18- án itt is kitör a forradalom. Másnap a hadsereg meghátrál, a porosz országgyûlést feloszlatják, május 18-án Frankfurtban összeül a közös német parlament, amely tényleges hatalom hiányában csak üres szóváltásoknak ad helyet.
A forradalmak felszámolása 1848 nyarától kezdôdik meg, miután a Habsburgok és a Hohenzollernek összeszedték seregeiket, és a cári Oroszország is felkészült. Németországban a porosz királynak sikerül levernie a forradalmat, Olaszországot a Habsburgok, Rómát pedig a franciák támadják, egyedül Velence és Magyarország tartja magát 1848. után. Velence kezére játszik, hogy nehezen megközelíthetô, Magyarországon pedig széles tömegbázissal rendelkezik a forradalom.
Az 1848-as forradalmak hatására a Szent Szövetség felbomlik, és bár a felkeléseket leverik, a jobbágyfelszabadítás megvalósul, az országok demokratizálódnak, megnyílik a lehetôség egy polgári társadalom megteremtésére.