– Mutassa be az olasz és a német egység kialakulásának folyamatát!
– Elemezze a nagyhatalmak er?viszonyait a XIX. század végén! Mutassa be a szövetségi rendszerek kialakulását!
– Mutassa be a nagyhatalmak gyarmatosító politikáját! Milyen konfliktusok „készítik el?” az els? világháborút?

Az olasz és német egység kialakulása

Olaszország

Itália az egységes nyelv ellenére a XIX. században három nagy régióra volt osztható: az észak-itáliai kis fejedelemségekre, melyek Habsburg fennhatóság alatt állottak, a közép-itáliai pápai államra és a Bourbonok dél-itáliai nápolyi királyságára. Az 1848-as forradalmak kézzelfogható közelségbe hozták az egységes állam létrehozását, azonban a szent szövetségi beavatkozás meghiúsította létrejöttét. Az egységesítési törekvések gátjaként jelent meg Itália bels? tagoltsága is: az európai fejlettség? északi tartományokkal szemben, délen a maffia által uralt, elmaradott tartományok találhatók.

Az egységre két koncepció mutatkozott. Az egyik alapja a népfelség elvének érvényre juttatása lett volna, amely a feudális dinasztiák el?zését jelentette volna. Ezt hirdette Giuseppe Mazzini (1805-72), illetve Giuseppe Garibaldi (1807-82) a 48-as forradalmak legendás h?se. Másként látta a helyzetet Camillo Cavour (1810-61), az alkotmányos Piemont „zseniális miniszterelnöke”. 1847-ben beindította II Risorgimento cím? lapját, amely nevet adott a korszaknak. Úgy gondolta küls? szövetségesre van szükség és a legitimitás látszatára. Célja ezért a piemonti dinasztia vezetésével való egység megteremtése volt.

Az 1853-56 között zajló krími háborúba 15.000 katonát küldött Piemont, ezzel Cavour megnyeri ügyének a nyugati hatalmakat, és az itáliai kérdést bekapcsolta az európai politikába. 1858-ban Cavour és III. Napóleon francia császár találkozott Plombieres-ben, ahol megállapodtak, hogy Franciaország Nizza és Savoya átengedése fejében egy esetleges olasz-osztrák háború során az olaszokat támogatja. 1859-ben piemonti seregek vonultak be Velencébe, minek hatására Ausztria hadat üzen Piemontnak. 1859. jún. 4-én Gyulay Ferenc táborszernagy Magentánál visszavonulásra kényszerült, a dönt? ütközetben 1859. jún. 24-én a Solferinó-nál a francia és olasz seregek fölénye sikert hozott. A véres ütközet hatására Henri Dunant megalakította a Nemzetközi Vöröskeresztet.

III. Napóleon azonban a francia csapatok kimerültségére hivatkozva fegyverszünetet kért, ezzel elárulván a francia-olasz szövetséget. 1859. júl.ában megköttetett a Villafrancai fegyverszünet Ferenc József és III. Napóleon között. Így az 1859. novemberi Zürichi béke értelmében Velence az un. várnégyszöggel Ausztriáé maradt, Lombardiát pedig megkapta Franciaország. (Az 1860-as Torinói szerz?désben Lombardiát elcserélte III. Napóleon Nizzáért és Savoyáért)

A közép-itáliai államokban a fegyverszünet hírére forradalmak robbantak ki, el?zték az idegen uralkodókat és 1860 tavaszán népszavazással Piemonthoz csatlakoztak. 1860. áprilisában a szicíliai Palermóban és Messinában forradalom tört ki. 1860. május 11-én: Garibaldi partraszáll a szicíliai Marsalában 1067 vörösingessel (pl.: Achille Majocchi, Dunyov István, Éber Nándor, Éberhardt Károly, Mogyoródy Adolf, Türr István). Észak felé indulva felszabadította az idegen kézen lév? területeket, ezzel a nápolyi Bourbon-ház uralma összeomlott.

Garibaldi teljhatalmát Viktor Emánuell kezébe adta, így lehet?ség nyílott 1861. március 17-én Torinóban az Olasz Királyság kikiáltására, amelynek f?város lett Firenze, vezet?je a piemonti király II. Viktor Emánuel (1861-78)lett, államformája pedig alkotmányos monarchia lett. 1866-ban a prágai békében Velence Olaszországhoz került, de kénytelenek voltak lemondani Dél-Tirolról. 1870. szeptemberében Egyházi Állam olasz megszállás alá került (az azt véd? francia csapatokat hazrendelték), Róma Olaszország f?városa lett, a pápa pedig Vatikánállam feje maradt. (az olasz álla és a katolikus egyházf? viszonyát részletesen az 1929-es lateráni egyezmény, Mussolini és XI. Pius megállapodása rendezte.

 Németország

1815-ben Napóleon bukásával a német területek széttagoltsága megmaradt, a létrejött Német Szövetség is csak 35 állam és négy szabad város laza szövetsége volt. Az 1848-as forradalmak idején a német egység kérdése el?térbe került. Két lehet?ség kínálkozott: a nagy német egység a katolikus Ausztria vezetésével, vagy a kis német egység a protestáns Poroszország vezetésével.

Poroszország gazdasági erejét mutatja, hogy növekedési mutatóik a legmagasabbak voltak a kontinensen. A mez?gazdaság poroszutas fejl?dést járt be, melyben a nagybirtok a mez?gazdaság modernizálásának élére állt. A tönkrement kisbirtokos parasztság, mint munkaer? a gyorsan fejl?d? ipar rendelkezésére állt. rohamosan b?vült a vasúthálózat, Hamburg lett a kontinens legnagyobb kiköt?je. Németország gazdasági egysége a 60-as évekre megvalósult, a politikai széttagoltság azonban a további fejl?dés gátjaként jelent meg.

Az alkotmányosan kormányzott Poroszországban I. Vilmos, 1862-ben Ottó von Bismarcot (vaskancellár) nevezte ki porosz kancellárrá, aki a porosz junkerek (földbirtokosok) képvisel?je volt. Végrehajtotta Poroszország katonai modernizációját, katonaállammá fejlesztette Poroszországot. Bevezették az általános hadkötelezettséget és a legmodernebb haditechnikát (hátultölt? puska) alkalmaztak.

Bismarc céljai közt els? helyen a német egység megteremtése állt, melyben a legf?bb gát Ausztria jelenléte volt. Fontosnak mutatkozott tehát Ausztria félreállítása, melyre kedvez? alkalmat adott az 1863-as dán konfliktus, ahol a megindult nemzeti mozgalom függetlenséget követelt a két északi hercegségnek. 1864-ben német-dán háborút követ?en a két északnémet állam (Schlessvig, Holsten) közös porosz-osztrák igazgatás alá került. A két hercegség 1865-ben diplomáciai úton megosztásra került, Schlessvig a poroszoké, Holsten az osztrákoké lett. 1866-ban porosz csapatok vonultak be Holsteinbe, ezzel egyidej?leg Poroszország kilépett. a Német Szövetségb?l.

1866. jún.ában beállt a hadiállapot a két állam között. Poroszország szövetségesének tudhatta Franciaországot (területi engedmények fejében), Oroszországot (a lengyel felkel?k leverésében való segítség folytán), az olaszokat és a magyar emigrációt is. 1866. júl. 3-án Königgratz-Sadowa térségében a Benedek Lajos táborszernagy vezette osztrák f?er?k a porosz ismétl?puskák tüzében egyetlen nap alatt szétolvadtak. 1866. augusztusában Bismarc és Ferenc József megkötötte a prágai békét, melynek értelmében Ausztria hozzájárul Németország egységesítéséhez (beleegyezik, hogy Poroszo. bekebelezze szövetségeseit), illetve Olaszország megkapta Velencét.

1866-ban létrejött az Északnémet Szövetség Poroszország és 20 másik német állam részvételével. 1867-ben megalkották az Északnémet Szövetség alkotmányát, amely Poroszország hegemóniáját rögzítette, vezet?je a porosz király, a szövetség kancellárja pedig Bismarc volt.

Franciaország semlegességet fogadott az osztrák-porosz háborúban, ezért területeket kapott volna a Rajna bal partján. III. Napóleon területi követeléseit Bismarc azonban visszautasította. A franciák ekkor már Luxemburg megszerzésével is elégedettek lettek volna, de ez reménytelen volt, mivel az az 1867-es londoni szerz?dés óta semleges volt.

1870 nyarán Franciaország hadat üzent. Nem számolhattak azonban azzal, hogy váratlanul a délnémet államok is Poroszország segítségére sietnek. A dönt? ütközet 1870. szeptember 2-án zajlott Sedannál, ahol III. Napóleon is fogságba esett. 1870. szeptember 4-én Párizsban kikiáltották a harmadik köztársaságot. Az egyesült német hadak célja innent?l kezdve az volt, hogy minél nagyobb területet szakítsanak ki a francia köztársaságból.

1871. január 18-án Versailles-ban kikiáltották az egységes Német Császárság létrejöttét, melynek császára Hohenzoller I. Vilmos lett. 1871. május 10-én megkötötték a franciákkal a frankfurti békét, melynek értelmében Elzász-Lotaringia Németországhoz került, illetve a franciák 5 milliárd frank hadisarcot kötelesek fizetni.
 A nagyhatalmak er?viszonyai

Anglia: A XIX. századba a legfejlettebb gazdasággal rendelkezik. Emellett a legnagyobb flotta és legnagyobb gyarmatbirodalom birtokosának tudhatta magát. (emiatt ellentétbe került az Egyesült államokkal, Németországgal, Japánnal, Oroszországgal, Franciaországgal és Olaszországgal is.) Politikájának jellemz?je az izolációs politika (splendid isolation), melynek lényege, hogy igyekeztek távol maradni az európai eseményekt?l. Természetesen Anglia célja leginkább a fennálló viszonyok (status quo és balance of power) fenntartása. A viszonylag kis létszámú szárazföldi hadsereget a század második harmadában fejleszteni kezdték. Mégis biztos hátteret jelenthetett a világon legnagyobb flotta birtoklása. A német flotattépítés és a „drang nacht osten” (törökországi behatolás és közel-keleti el?renyomulás) politikájának hatására felgyorsította a flottaépítést, ezzel a flották aránya 1914-ben 7:3 Anglia javára. F? szövetségeseivé 1904-ben és 1907-ben Franciaország és Oroszország vált.

Franciaország: A század második felében visszaesés mutatkozik, amiben nem elhanyagolható szerep jutott Elzász elvesztésének és a magas hadisarc fizetésének. Még mindig hatalmas gyarmatbirodalommal rendelkezik, f?leg Afrikában, ahol 1898-ban Fashodai incidens kapcsán majdnem fegyveres konfliktus robbant ki Angliával. Ennek oka, hogy Franciaország és Anglia is egy egybefügg? gyarmatbirodalmat kívánt megteremteni Afrikában. A két gyarmatosító hadsereg Fashodánál (ma Szudán) konfliktusba került egymással. Jelent?s momentum volt a nagy arányú francia t?ke Oroszországban, ami a két ország szoros gazdasági-politikai kapcsolatait el?legezte meg. A francia politika legf?bb célja a kontinentális vezet? szerep visszaszerzése és a visszavágás (revanspolitika) Németországnak (ennek legf?bb eleme Elzász visszaszerzése volt). A francia politika a századforduló után egyre inkább felkarolta a lengyel, cseh, román és délszláv igényeket és törekvéseket, amelyek tendenciájukban Németország és szövetségese az OMM gyengítésére irányultak.

Oroszország: A hatalmas terület és lakosság mellé elmaradott, fejletlen gazdaság párosult. A társadalmi viszonyai feudálisak voltak. A századfordulón megindult a gyors ütem? gazdasági fejl?dés, melyben különösen nagy jelent?sége volt a transzszibériai és kelet-turkesztáni vasút kiépítésének és a francia t?ke beáramlásnak. Az els?dleges cél területi expanzió volt, a Balkánon Törökország vezet? szerepét átvenni. A f? cél Konstantinápoly elfoglalásával a Boszporusz megszerzése, ezzel melegtengeri kiköt?höz való szabad kijutás volt. A balkáni területi expanzió ideológiai alapját a pánszlávizmus eszméje jelentette, amely a szláv népek egyesülését hirdette egy nagy szláv birodalom keretein belül. Oroszország szívesen tetszelgett a balkáni szlávok védelmez?jeként. A század végén bekapcsolódna a gyarmatosításba is, els?sorban Ázsiában. 1885-ben Afganisztán területére lép, ami majdnem háborúhoz vezet Angliával. 1904-ben szembekerült Japánnal (1904-05 orosz-japán háború), de 1905-ben súlyos vereséget szenvedett.

Japán: Az 1868-as meidzsi restauráció után (Mucuhito császár lemondatta az utolsó Tokugava sógunt, saját kezébe vette a hatalmat, a kormányt európai módra átszervezte és megszüntette a feudális el?jogokat) két évtized alatt Japán vezet? ipari hatalommá emelkedett. Alighogy modernizálódott, rögtön terjeszkedni kezdett, megtámadta Kínát és elfoglalta 1894-ben Tajvan szigetét. 1902-ben katonai szerz?dést kötött Angliával, amely nemcsak kikapcsolta azt távol-keleti gyarmatosító ellenfelei közül, hanem szövetségesként is megnyerte azt. 1905-ben Oroszországtól megszerezte az ásványkincsekben gazdag Mandzsúriát. Ezzel a világpolitikában Japán érdekeit nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Egyesült Államok: A legdinamikusabb gazdasági fejl?dés eredményeként a század végére az Államok rendelkezik legnagyobb ipari termeléssel, ugyanakkor külkereskedelme - és az ezzel járó kereskedelmi hajótere - messze elmaradt Angliától. A 90-es évekt?l megkezdte a még szabad Csendes-óceáni szigetek annektálását, 1898-ban elfoglalta a Hawaii-szigeteket és flottabázist épített ki Pearl Harbourban. A bevándorlások révén a századfordulón 100 millióra emelkedett a lakosság száma. Az 1898-as amerikai - spanyol háború keretében (el?zménye volt, hogy Havanna kiköt?jében felrobbant egy amerikai hadihajó) Kuba és Puerto Rico amerikai kézbe került. Ezzel imperialista nagyhatalommá vált, a gazdasági érdekeinek nem felet meg többé az izolacionalizmus politikája. Megszületett a dollár diplomácia, aminek lényege, hogy a kormányokat pénzügyi eszközökkel politikailag befolyásolták. 1914-ben megnyílt az amerikai pénzb?l épült Panama csatorna. Összességében megállapítható, hogy az Egyesült államok a világpolitika jelent?s tényez?jévé vált.

Olaszország: Mint új állam, kimaradt a gyarmatok felosztásából. Területi igényei voltak azonban a francia érdekszférában tartozó Észak-Afrikában, illetve az osztrák célok szerepl? Balkánon. Ezen érdekeivel ellentétbe került ezen államokkal. A francia érdekek ellen kapcsolódott be 1882-ben az addigi kett?s szövetségbe.

Osztrák-Magyar-Monarchia: Egyre súlyosabb bels? válság jelei mutatkoznak gazdasági. politikai és f?leg nemzetiségi téren. Igyekeztek jó kapcsolatokat kiépíteni Németországgal, abban bízván, hogy az támogatja ?ket f? céljuk megvalósításában: ez pedig a Balkán irányába történ? terjeszkedés volt. A monarchia balkáni politikája a Balkánon 1903-tól azonban problematikussá vált: meggyilkolták ugyanis Szerbiában az OMM barát Obrenovics királyi házaspárt, helyükbe a nacionalista Karagyorgyevics dinasztia került, kiknek f? célja a délszlávok egy államba tömörítése volt. 1908-ban a szerb törekvésekre Bosznia annektálásával kívántak csapást mérni. Ez azonban csak méginkább szembefordította a nagyhatalmakat az OMM balkáni politikájával. A külpolitikát két egyéniség álláspontja közötti tétovázás jellemezte. Conrad vezérkari f?nök szerint minél el?bb kell háborút indítani, mert most még er?fölényben vannak az ellenfelekkel (Szerbia, Olaszország) szemben. Ezzel ellentétes álláspontot képviselt Aerenthal külügyminiszter, aki szerint a monarchiának óvatos külpolitikát kell folytatnia, mivel a nagyhatalmak (f?leg Anglia és Németország) támogatása nélkül minden próbálkozása kudarcba fulladhat.

Németország: A legmodernebb technika alkalmazásával robbanásszer? gazdasági fejl?dést értek el. Ebben segítette Elzász vasérctelepeinek kiaknázása és a francia hadisarc befektetése a gazdaságba, illetve a munkabérek viszonylag alacsonyak szinten tartása is. A gazdasági fellendülés els?sorban a nehéziparban figyelhet? meg, ami a fegyvergyártás elengedhetetlen alapja volt. A fejl?d? nehézipar nyersanyagbázist, munkaer?t, piacokat igényelt, ami hódító külpolitikát fogalmazott meg. A cél a német világbirodalom megteremtése volt, aminek határait Franciaország, Lengyelország, a Balkán és a Baltikum jelentette. E mellett célul t?zték ki a gyarmatbirodalom növelését is. Ebben a törekvésben partner 1879-t?l az OMM, majd 1882-t?l Olaszország. Ezt egészítette ki Anglia távolmaradása mindegyik szövetségt?l, noha a központi blokk kialakulása idején Anglia jóindulatát inkább ez a csoportosulás nyerte el, hiszen abban az id?ben ellentétek els?sorban Oroszországgal és Franciaországgal adódtak. E céloknak megfelel?en új hadászati koncepciót dolgoztak ki (Schlieffen terv), amely egyetlen hatalmas, Belgiumon keresztül tör? átkarolással végez a francia hader?vel. 1898-ban II. Vilmos „Jeruzsálemi zarándokútja” alkalmával hangoztatta, hogy a poroszok által megalkotott német birodalom határai nem érnek véget Európában, hanem más földrészekre is kiterjednek. Szintén ezévben megkezd?dött a Berlin - Bagdad vasútvonal megépítése, amely a német utánpótlás szállítását jelent?sen megkönnyítette volna. Ennek következtében Anglia partraszállt Kuvaitban, hogy a németek ne tudjanak kijutni a Perzsa-öbölhöz. 1905-ben II. Vilmos a marokkói Tangerben kijelentette, hogy Németország egy nagyhatalommal sem tör?dik világuralmi céljainak megvalósításában (un. els? marokkói válság) Ezen kijelentés hatására az angol - francia egyezmény megszilárdult. 1911-ben zajlott az un. második marokkói válság, mikor a Panter nev? német naszád horgonyt vet Agadirban („párducugrás”), de angol - francia nyomásra még visszavonulásra kényszerültek.

A szövetségi rendszerek kialakulása

Bismarc kancellár félelme, hogy összefognak ellen az európai hatalmak, arra késztette, hogy szövetségest találjon, illetve igyekezzen a nagy ellenséget, Franciaországot elszigetelni. 1873-ban tet? alá hozza a három császár szövetségét az OMM (Ferenc József) Németország (I. Vilmos) és Oroszország (II. Sándor) részvételével. 1879-ben ezt kett?s szövetségként er?sítik meg az OMM és Németország részvételével. Az orosz eltávolodás oka az osztrákokkal való balkáni politikáéban való ellentétek kiélez?dése volt. 1882-ben létrejön a központi hatalmak hármas szövetsége, az OMM, Németország és Olaszország részvételével. Ezzel Franciaország elszigetel?dött, azonban ezzel nem jött létre egy stabil szövetség, mivel Olaszország nyilatkozatot tesz, hogy a szövetség érvénytelen, ha Anglia elleni háború kombinációjába kerülne. Olaszország hosszú partvonala és gyenge flottája miatt nem harcolhatott volna Anglia ellen, hiszen a hatalmas angol flottának szabad bejárása volt a Földközi-tengerre és kiépített bázisa az Olaszországgal szomszédos Málta szigetén. (A kés?bbiekben az olasz politika mindinkább eltávolodott a hármas szövetségt?l, ennek oka az OMM-mel való rivalizálás és Anglia szembefordulása a központi hatalmakkal volt) 1888-ban II. Vilmos lett a német császár, aki el?djénél is agresszívebb külpolitikai célokat fogalmazott meg. 1890-ben Bismarc is megbukott, mert nem követte a radikális külpolitikai irányvonalat.

A francia imperializmus legfontosabb célja Németország semlegesítése és az ország világhatalmi rangjának visszaszerzése volt. E politika els? lépése az 1891-93-as orosz-francia szerz?dés volt. A századforduló után a feltörekv? Németországtól való félelem arra késztett Angliát, hogy feladja hagyományos politikáját és rendezze gyarmati ellentéteit Franciaországgal (1904 entente cordiale: szivélyes megegyezés) és Oroszországgal (1907). Ezen szerz?dések feloldották a gyarmati ellentéteket és megteremtették a Németország elleni együttm?ködés alapjait. Megállapodtak, hogy egymás elleni konfliktusaikat békés úton oldják meg, és háború esetén közösen lépnek fel ellenségeik ellen.
 Nagyhatalmak gyarmatosító politikája

A gyarmatosítás az új kor történelmében az a folyamat, amelynek során a nagyhatalmak területeket szereznek, az adott területet gazdasági és katonai függésbe vonják, félgyarmati sorba süllyesztik.
A gyarmatosítás célpontjává a s?r?n lakott birodalmak (pl. Kína) vagy a nagyhatalmaktól leszakadó meggyöngült területek lettek.

Típusai, kialakításuk menete:
 • az adott teület politikai, katonai, gazdasági függés alá vonása
 • az adott teület anyaországának közigazgatási rendszerének meghonosítása
 • egyes területek fölött protektátus (a nemzeti piac védelmére szolgáló kiviteli és behozatali korlátozás)
 • helyi uralkodó bels? hatalma megmarad
 • az adott területek kizárólag gazdasági, pénzügyi, egyoldalú és igazságtalan szerz?désekkel
   félgyarmati sorba süllyesztése (pl. koncessziókkal /engedélyek/ csatorna és vasútépítés)
Célja: • a terület stratégiai biztosítása
 • a terület természeti kincseinek megszerzése
 • olcsó munkaer?
 • piacszerzés
Lényege: az elmaradott népek civilizációja és felemelése (megvalósítás ellentmondásos

Gyarmattartó országok:
 Anglia
 India
 Franciaország

Afrika fölosztása: Afrika gyarmatosításában az angolok (északról-dél felé) és a franciák (nyugatról-keletre) jártak az élen. Összefügg? gyarmatbirodalamt kívántak létrehozni.
Az Angol – Búr háború (1899-1902) már a világ felosztásáért folyt. (Búr vereség)

El?- és Közép-Ázsia
Közép-Ázsiában a cári Oroszo. olyan ütemben terjeszkedett, hogy már-már India kapujáig jutott. Amikor 1885-ben az orosz hadsereg Afganisztán területére lépett, majdnem háborút okozott Angliával, de Oroszo. nem kívánta kenyértörésre vinni a dolgot.

Délkelet-Ázsia
Oroszo. és Japán tartott igényt ezekre a területekre.
Japán 1894-ben hadüzenet nélkül megtámadta Kínát. Meger?sítette helyzetét Koreában, annektálta (magához csatolta) Tajvant, és igényt tartott Mandzsúriára.
1899-ben az USA meghirdette a nyitott kapuk elvét, s ezzel megvétózta az európai országok Kínával kapcsolatos kizárólagos jogait.

Amerika
Számára terhes Spanyolo. politikai jelenléte. 1898-ban Havannában ferobbant egy Am. hadihajó ? Madrid hadüzenetet kap. Az amerikai–spanyol háború gyors amerikai sikert hozott.