1,
2,
3,
4,
5,
6,
7,
8,
9,
10,
11,
12
irodalom / Füst
Kis, nyurga füst virágzik hold előtt.
Ezüsttel köt meg old, hajlong
Füst
Kis, nyurga füst virágzik hold előtt.
Ezüsttel köt meg old, hajlong, ledől.
Áttetszel rajta, égi hűvösség.
Sokat szenvedtem, hát sovány vagyok,
elszállok, mint a köznapi bajok -
áttetszel rajtam, égi hűvösség.
Elszállok, el, de a lágy remegés
az életért, világot ringat és
áttetszik rajtad, égi hűvösség.
1930. jan.
[pic]
Ady emlékezete
- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba'..
irodalom / Anyám
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elm
Anyám
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban - -
Kis lábaskában hazahozta
kegyelmeséktől vacsoráját,
lefeküdtünk és eltünődtem,
hogy ők egész fazékkal esznek - -
Anyám volt, apró, korán meghalt,
mert a mosónők korán halnak,
a cipeléstől reszket lábuk
és fejük fáj a vasalástól - -
S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
Idegnyugtató felhőjáték
a gőz s levegőváltozásul
a mosónőnek..
irodalom / Holt vidék
Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt
Holt vidék
Füstöl a víz, lóg a káka
kókkadón a pusztaságba.
Dunnába bútt fönn a magas.
Sűrű csönd ropog a havas
mezőben.
Kövér homály, zsíros, csendes;
lapos lapály, kerek, rendes.
Csak egy ladik, mely hallhatón
kotyog még a kásás tavon
magában.
Jeges ágak között zörgő
időt vajudik az erdő.
Csattogó fagy itt lel mohát
s ideköti csontos lovát
pihenni.
És a szőlő. Közbül szilva.
A tőkéken nyirkos szalma.
Sorakozó sovány karók,..
irodalom / Egy kisgyerek sír
A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló g
Egy kisgyerek sír
A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Sír, mint a cipő alatt a homok.
Vergődik, mint a nehéz tengerek.
Könnyes, miként északra nyíló völgy.
Könnyes, mint könnyes a szem ürege.
Könnyes, miként a kő alatt a föld.
Könnyes, miként az ablak üvege.
Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.
Sír, mint a víz sír a fedő alatt.
Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.
Sír, mint csarnokban a futószalag.
Melybe az ember,..
irodalom / Nyári délután
Nyári délután
Cseveg az olló. Néne
nyesi a pázsitot,
guggol. Hátulról nézve
is látni, ásitott.
Rádió nyüzsög. Szárnyak
dongnak az üvegen.
Lágy szellők táncot járnak
a puha füveken.
Az idő semmit játszik,
langy tócsa most, megállt.
Hogy elleng, abból látszik,
hogy remeg a virág.
Én sem tudom már régen,
alszom? vagy dolgozom?
Megterit feleségem
szép fehér abroszon.
Az eget is a tájon..
irodalom / Altató
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt
Altató
Lehunyja kék szemét az ég,
lehunyja sok szemét a ház,
dunna alatt alszik a rét -
aludj el szépen, kis Balázs.
Lábára lehajtja fejét,
alszik a bogár, a darázs,
velealszik a zümmögés -
aludj el szépen, kis Balázs.
A villamos is aluszik,
- s mig szendereg a robogás -
álmában csönget egy picit -
aludj el szépen, kis Balázs.
Alszik a széken a kabát,
szunnyadozik a szakadás,
máma már nem hasad tovább -
aludj el szépen, kis Balázs.
Szundít a..
irodalom / Ha a hold süt...
Ha a hold süt, a néma, siron tuli fény,
álmomba' kinyil
Ha a hold süt...
Ha a hold süt, a néma, siron tuli fény,
álmomba' kinyilnak a termek.
Kioson, kenyeret szel a konyha kövén
s majszolja riadtan a gyermek.
Csak a léghuzat ismeri - alszik a ház.
Les nagy szeme, reszket a térde.
Zsirok és köcsögök teje közt kotorász,
surranva, mint az egérke.
Ha belé-belereccsen a szörnyü kredenc,
ajkára repül kicsiny ujja:
könyörögne az irgalomért, de a csend
zord kürtje a zajt tovafujja.
Ez a zaj, ez a kín, e..
irodalom / Thomas Mann üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is juto
Thomas Mann üdvözlése
Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: "Ne menj el, mesélj" -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,..
irodalom / Irodalom - 17. Témakör
Irodalom - 17. Témakör
József Attila
1. József Attila tájköltészete
Ady hagyományaiból nő ki, mégis eredeti és új: a leírás és a gondolat
mindig szerves egységet alkot, a tárgyi környezet egyszerre konkrét és
metaforikus. Ady költészetében is találkozhatunk ilyen képpel, de ő nem
létező környezetet jelenít meg híres Ugar-verseiben. József Attilánál
az ábrázolt valóságnál mindig..
irodalom / Értekezés:
Értekezés:
Az igék minőségének
szerepe a megszemélyesítésben
József Attila: Altató c. verse alapján
A költő a műben csak jelen idejű igéket használ. Ez külön hat a
gyerekekre, és a "felnőttekre". A kisgyerekeknek - ha tényleg altató
versként hallják -, azt a benyomást kelti, hogy most történnek az
események. A felnőttek - vagy nagyobb..
irodalom / a) táj és gondolatiság József Attila költészetében
a) táj és gondolatiság József Attila költészetében
- a 20-as évek végének módszere (hasonlít Bartók és Kodály
módszeréhez)
1) a konkrét élmény megtalálása, rögzítése
2) elvonatkoztatni, másodlagos jelentés mögé helyezése
3) egyéni módon, magasabb szinten megfogalmazni
- a személyes és történelmi, a magánéleti és társadalmi
összeegyeztetése
- külváros - nyomor - sorsközösség..
irodalom / JÓZSEF ATTILA (1905. ÁPRILIS 11 - 1937. DECEMBER 3.)
JÓZSEF ATTILA (1905. ÁPRILIS 11 - 1937. DECEMBER 3.)
ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a
Ferencvárosban. Apja szappanfőző munkás volt, aki hamar elhagyta családját.
(Úgy tudták Amerikába vándorolt jobb megélhetést keresni, de csak Romániáig
jutott, ahol új családot alapított, s Magyarországon holttá
nyilvánították.) Az egyedül maradt..
irodalom / Curriculum Vitae
[pic]
1905-ben születtem, Budapesten, görög-kelet
Curriculum Vitae
[pic]
1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám -
néhai József Áron - három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig az
Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hét éves
koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek -
disznópásztorkodtam. Hét esztendős koromban anyám - néhai Pőcze Borbála -
visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II...
irodalom / Curriculum Vitae
[pic]
1905-ben születtem, Budapesten, görög-kelet
Curriculum Vitae
[pic]
1905-ben születtem, Budapesten, görög-keleti vallású vagyok. Apám -
néhai József Áron - három esztendős koromban kivándorolt, engem pedig az
Országos Gyermekvédő Liga Öcsödre adott nevelőszülőkhöz. Itt éltem hét éves
koromig, már ekkor dolgoztam, mint általában a falusi szegénygyerekek -
disznópásztorkodtam. Hét esztendős koromban anyám - néhai Pőcze Borbála -
visszahozott Budapestre s beiratott az elemi iskola II...
irodalom / Irodalom
Irodalom
József Attila
a, Irodalmi hatások és hangulatváltozások fiatal József Attila
költészetében.
b, József Attila költészetének motívumai.
c, Poétikai és szemléleti átformálódás József Attila kései
költészetében.
A biblia ismeretvilágán keresztül az avangard irányzat több formája. A
Nem én kiáltok című kötetében az eszpresszíónizmus eszközét használja,
amelyben zaklatott felszólító..
irodalom / JÓZSEF ATTILA (1905. ÁPRILIS 11 - 1937. DECEMBER 3.)
JÓZSEF ATTILA (1905. ÁPRILIS 11 - 1937. DECEMBER 3.)
ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
József Attila 1905. április 11-én született Budapesten, a
Ferencvárosban. Apja szappanfőző munkás volt, aki hamar elhagyta családját.
(Úgy tudták Amerikába vándorolt jobb megélhetést keresni, de csak Romániáig
jutott, ahol új családot alapított, s Magyarországon holttá
nyilvánították.) Az egyedül maradt..
irodalom / József Attila
(1905-1937)
József
József Attila
(1905-1937)
József Attila költészete példa és mérték lett, s ez a hatás máig élő.
Ady a 19. századi világkép megrendülését élte át a 20. sz. küszöbén, József
Attila már az Ady tapasztalataival is dúsított 20. századi világképét,
amelyben a társadalom és az egyén sorsa még kiélezettebben vetődik fel.
Nemcsak saját korának, hanem az utána következő korszakoknak, az egész 20...
irodalom / József Attila
1905-1937
Budapesten
József Attila
1905-1937
Budapesten született. Apja szappanfőző, anyja mosónő. 3 éves, mikor apja
elhagyja a családot, Amerikába készül, de hosszas vándorlás után Temesváron
telepedett le, hiszen egy Temesvárhoz közeli román faluban született. Anyja
nem tudta 3 gyerekét ellátni, ezért Attila nevelőszülőkhöz került.
Édesanyja 1919-ben meghalt, ezután sógora (Makai Ödön) gondoskodik róla.
Makóra kerül, ahol..
irodalom / Irodalom
Irodalom
József Attila-hangya
-Feltételezhető, hogy a költő sétálgatás közben veszi észre a mozdulatlan,
pihenő hangyát, és úgy képzeli el, hogy alszik a kis csöppség. A költőnek
kedves hangulata támad és arra gondol, hogy fel kellene ébreszteni a
hangyát, hogy eljátszadozzék vele, de máris rohannia kell, mert eső
közeledik.
-Ennek a versnek is van több értelmezési lehetősége.
1. A hangya szemlélése..
irodalom / József Attila (1905-1937)
József Attila (1905-1937)
1. Pályakép
1905-ben született Budapesten. Proletárcsalád és proletár környezet. Három
éves koráig tartott a "jólét". Ezután az apa hirtelen elhagyja a családot
és letelepszik Temesváron, családot alapít és többet nem találkozik az első
családjával. Az anyát nagyon megviseli ez a tragédia. Iszonyatos kemény
munkába kezd, hogy el tudja tartani a gyermekeit. Elmegy mosónőnek. Nagyon
keveset pihen és étkezik...
irodalom / József Attila
(1905-1937)
József
József Attila
(1905-1937)
József Attila költészete példa és mérték lett, s ez a hatás máig élő.
Ady a 19. századi világkép megrendülését élte át a 20. sz. küszöbén, József
Attila már az Ady tapasztalataival is dúsított 20. századi világképét,
amelyben a társadalom és az egyén sorsa még kiélezettebben vetődik fel.
Nemcsak saját korának, hanem az utána következő korszakoknak, az egész 20...
irodalom / AZ AVANTGÁRD
AZ AVANTGÁRD
~ (francia): élcsapat, előőrs
Az 1905-38 között fellépő művészeti irányzatok összessége. Előzményei
ellenére is (romantika, a századforduló irányzatai) radikális szakítást
jelent a XIX. század művészetével.
Természettudományos és bölcseleti háttér:
a.) Einstein relativitáselmélete (Speciális relativitáselmélet - 1905.) és
a kvantummechanika térhódítása, a tér és idő összetartozásának
felismerése.
b.)..
irodalom / Katona József (1791 - 1830)
Katona József (1791 - 1830)
1791 november 11-én született Kecskeméten
iparoscsaládból származott
kecskeméti katolikus elemi iskola, pesti piarista gimnázium (1802) - Pesten
németet is tanult, de a gimnáziumot szülővárosának piarista gimnáziumában
fejezte be
egyetemi előkészítő filozófiai tanfolyam (2 éves) Szegeden, majd Pesten
1810 pesti egyetem jogi karán kapcsolatba kerül a második magyar
színtársulattal
1811-ben bemutatták 4, idegen..
irodalom / TI: Bánk bán
TI: Bánk bán
AU: Katona József (1791-1830)
NA: Interpopulart Könyvkiadó (elektronikus kiadás)
NA: Fogarasi István (szerkesztés)
DT: dráma
PD: 1819 (első megjelenés)
PD: 1997/04/01 (javított elektronikus kiadás)
SO: Interpopulart Könyvkiadó -- 2000 Szentendre, Kossuth u. 10.
KW: magyar irodalom, 19. sz.
NT: Ellenőrizve "Katona József: Bánk bán -- Szépirodalmi K. 1951." alapján.
NT: A dőlt betűs részeket ` ` karakterek jelzik...
irodalom / Katona József
Katona József
(1791-1830)
1791-ben született Kecskeméten. Pesten jogot tanul, de igazi érdeklődése a
színházhoz köti. Beleszeret Déryné Széppataki Rózába.
1814-ben az Erdélyi Múzeum c. folyóirat pályázatára megírja a Bánk bánt. Ez
az első változata, majd átdolgozza és a végleges forma 1819-re készül el.
Művéről nem kap visszajelzést, egyetlen elismerés (100 Ft) a kecskeméti
tanácstól érkezik, "a..
irodalom / Katona József
Katona József
1791. november 11-én született Kecskeméten. Iparos családból származott. A
kecskeméti katolikus elemi iskola befejezése után középiskolai tanulmányait
a pesti piarista gimnáziumban kezdte 1802-ben. 1810-ben iratkozott be a
pesti egyetem jogi karára. Itt került először kapcsolatba a
színtársulatokkal. 1811-ben négy, idegen nyelvből fordított darabját
mutatták be, 1812-től pedig már "eredeti..
irodalom / Kelta mitológia
Kelta mitológia
Írta: Nováki Ákos Tamás (Platschu)
A kelta mitológia az indoeurópai nyelvcsaládba tartozó szárazföldi és
szigetlakó kelták mitológiája. E mitológia akkor kezdett kialakulni, amikor
a kelták még eredeti letelepedési helyükön, Közép-Európában (az Alpoktól
északra) laktak; további fejlődésre akkor került sor, amikor a kelta
törzsek az i. e. I. évezred második felében letelepedtek az európai
kontinensen és a Brit-szigeteken és..
irodalom / Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc a reformkorban kialakult emberideál és tiszta, eszményi
hazafiság megvalósítója; minden önösségtől mentes férfi, aki megtestesíti a
reformkor összes nemesi tulajdonságát, anélkül, hogy a legkisebb engedményt
is tenné céljai érdekében. Előnytelen külsejétől sokat szenvedett, hosszú
évek teltek el míg társkereső vágyait végképp legyőzte magában és mint
"homo politikus" a közért végzett nemes munkában kereste élete..
irodalom / Kölcsey Ferenc (1790 - 1838)
Kölcsey Ferenc (1790 - 1838)
Sződemeteren (ma Románia, É-Erdély) született
apja Kölcsey Péter nemesi származású földesúr
gyenge testalkatú, visszahúzódó gyerek (félszemű)
6 évesen apját, 12 anyját elveszti -> egész életében magányos
1796-tól debreceni kollégiumban tanul 1809-ig
könyvek világába menekül Cornelius Nepos (római tört. író) műveit,
életrajzait olvassa pl. Híres férfiakról
antik irodalom nagy hatást tesz rá, görögül tanul..
irodalom / a) a "Himnusz" részletes elemzése
a) a "Himnusz" részletes elemzése
Kölcsey
- hazaszeretet, tisztaság
- bírálja Csokonait (képiség) és Berzsenyit (népiesség)
- himnusz - könyörgésműfaj, egy nemzet imádsága
- a líra műnemébe tartozó, vallásos jellegű, Istent vagy
isteni hatalmakat dicsőítő, hozzá(juk) segítségért
fohászkodó, imaszerű ének
- később: pl.: Himnusz a munkához, Himnusz a..