A támadó fegyverzet közül a legfontosabb a vaskard.
Ennek átlagos hossza 80 cm, de előfordulnak ennél jóval nagyobbak is.
A penge vágásra és szúrásra egyaránt alkalmas, de inkább vágókardként használták.
A markolatot díszítették, jellemzőek hazánk területére az antropomorf, azaz ember alakú markolatok is. A kardhüvelyt vasból vagy bronzból készítették, és különféle motívumokkal díszítették.
A kard és hüvelye nem egyszerűen eszköz volt csupán, hanem mágikus védelmet és erőt is biztosított használójának. A hüvelyt bronz- vagy vaslánccal kötötték az oldalukra.
A kard a kelták jobb oldalán lógott.
Mellette használt fegyverük a tőr (dog).

Fa gyakorlókard készítése

Gyakorlókardjainkat jelenleg kétféleképpen készítjük aszerint, hogy live-szerepjátékra, vagy fellépésre készülnek.
A Live-okon használt kardok anyaga sokféle fa lehet. Mindenek felett ajánlom figyelmetekbe, hogy a könnyű, nem törékeny és megfelelően burkolt karddal nagyon nehéz sérülést okozni véletlenségből.
Emiatt erre a célra az ésszerűség határain belül mindenképpen a könnyebb fegyverek mellett tesszük le voksunk, hiszen a „hitelességnél” sokkal fontosabb a „biztonság”.
A kiszemelt fát (leginkább mogyorót) levágjuk, megtisztítjuk az oldalágaktól, de kérgét semmiképpen nem távolítjuk el. Ezt követően általában egy közepes (5-15 fok) hőmérsékletű helyen, egy télen át szárítjuk. Ez a pont igen fontos, bár nehéz kivárni.
Ha sikeresen megszáradt a fánk, akkor végeit egyenesre vágjuk, majd 4 rétegben polifoamot, vagy 2 rétegben csőburkoló polifoamot (összesen minimum 20 mm vastagságban) tekerünk rá, amelyet ragasztószalaggal rögzítünk.
A kard szúrásra használt végének kiképzése külön említést érdemel.
Itt úgy járunk el, hogy a rátekert polifoam 4-5 cm-t túllóg a fán és a kialakuló résbe szivacsot, polifoam darabkákat tömünk, majd a rést egy 8x8 cm-es polifoam négyzettel zárjuk.
A burkolóanyagot 3-4 réteg ragasztószalag rögzíti és védi a sérülésektől.
Nem szükségszerű így burkolni a hosszú kardok markolathoz közelebb eső egynegyedét, ahol 1-2 réteg használata elfogadott, de ennyi mindenképp kívánatos is. A keresztfa készítése úgy történik, hogy két enyhén bereszelt, hajlékonyabb fát feszítünk rá a kardra, majd ráragasztjuk, hogy ne mozogjon.

Fellépésre készített fakard 18 mm-es rétegelt lemezből készül és alakjában igyekszik követni a vaskardok formáját.
Hossza 75 cm, szélessége 5,5 cm. A markolat dekopír-fűrésszel kerül kivágásra két oldalról, majd ezt a részt bőrrel fedjük be.
Éleit reszelővel lekerekítjük, majd felületkezelésnek lenolajat, majd színtelen lakkot használunk, hogy óvjuk a fát a víztől.

Vaskard készítése

Vaskardot legegyszerűbben a kovács csinál sok-sok pénzért.
Amennyiben ezzel nem rendelkezünk más eszközökhöz kell folyamodnunk: csináljunk úgynevezett flex-elt kardot.
Az anyagválasztás persze itt is igazodjon a használathoz.
Sima laposvas dísznek ugyan jó, de másra nem megyünk vele.
Az acél drága és nehéz hozzájutni, sőt leggyakrabban nem is találunk a nekünk megfelelő méretben.
Nézzük is végig ezeket a méreteket.
A kelta kard hossza 80 cm körüli, szélessége a markolatnál 4 cm, a csúcs felé először enyhén, majd az utolsó 5-6 cm-en gyorsan csökken, vége enyhén lekerekített, az anyag vastagsága 4 mm.
Ha ezektől a méretektől nagyon eltérünk a kard borzasztó nehéz lesz.
Már egyetlen plusz milliméter vastagság megdöbbentő súlyfeleslegként jelentkezik. Mikor a kardot flex-szel nagyjából kivágtuk készítsük el a markolatot.
Ehhez kb 2,5 cm-re kell vágnunk az utolsó 12 cm-t. Erre egy kb. laposra kalapált csövet kell ráhúznunk, amely kb 2 cm-rel rövidebb, úgy, hogy ne nagyon lötyögjön.
Így a markolatrész végén 2 cm erejéig az eredeti anyag látszik újra.
Innen következik a neheze, a markolat rezezésének összehegesztése.
Ennek feltétele egy lánghegesztő, borax por, réz forrasztópálca különböző vastagságokban, a markolatrész vastagabb rézből előre kialakított fél oldalai és persze valaki, aki értően kezeli a lánghegesztőt.
Innentől a felforrasztás már csak idő kérdése. Utána csiszolni kell a pengét és minden egyéb tartozékot egyre finomabb kővel, majd papírral, míg elnyeri végső formáját.



Támadó fegyver a lándzsa is.

Itt meg kell különböztetnünk döfésre, illetve dobásra használt lándzsákat.
Nevezzük előbbit lándzsának, míg utóbbit gerelynek.
A lándzsák feje ovális-, vagy levél alakú. Hossza a két métert is meghaladta.
Több lándzsafejet spirálmotívumokkal, indavonalakkal dekoráltak. Ennek lehetett rontó hatása is, hogy az általa okozott seb mindenképpen halálos legyen.
A gerelyek nyárs formájúak voltak, ezáltal jóval kisebbek és könnyebbek, mint a döfésre használt lándzsák.
A gerelyek közül 2-3-at a pajzsuk mögé fogtak, és a csatában az összecsapás előtt az ellenfélre hajították.
A fentiekből következik, hogy egyéni jellemzőkkel és komolyabb értékkel a lándzsák rendelkezhettek.
Rendszerint a gazdagabbak és érettebb férfiak fegyvere volt a kard, míg a szegényebb és ifjak fegyvere a lándzsa.


Gyakorló lándzsa készítése

Kivitelezése egy megfelelő hosszúságú és egyenes bot kiválasztásánál kezdődik.
Alapanyagként kőrist, tucattermékhez bálványfát használunk.
A polifoam-ot több rétegben kell a végére tekerni, úgy, hogy jelentősen túllógjon a fán.
Ezután ezt a rést be kell tömni. A burkolata lehet ragasztószalag, esetleg vászon.

Vaslándzsa készítése

Vaslándzsa készítésére az anyagot a kívánt formához kell választani.
Mivel az igénybevétele kisebb megfelel az egyszerű laposvas is, ebből is legjobb a 6 mm vastagságú.
A hossz és a szélesség jelentős variációkat mutat a kívánt formától függően.
Általánosságban a dobólándzsák rövidebb és keskenyebb fejjel rendelkeznek.
Flex-szel vágjuk ki a kívánt formát, majd egy csőbe hosszában vágjunk bele széles vágókoronggal 2-3 cm-t.
Ezután jön a lánghegesztés, miközben a meleg vascsövet is szépen elkalapáljuk az illesztésnél. A vaslándzsa flex-szel polírozható, itt nem kell annyira a tökéletes simaságra törekedni.


Legfontosabb védőfegyver a pajzs.

Ilyennel szinte mindenki rendelkezett.
Ez több, egymásra merőlegesen felragasztott fa lécből készült, tehát a mai rétegelt lemezekhez hasonló anyagból.
Ezt központi fogóval, és a kezet védő umbóval, avagy pajzsdudorral látták el.
A pajzs lapját gyakran bőrrel fedték, az oldalát pedig fémmel.
Mindezek a pajzsok tartósságát növelték. A keltákra jellemzőek voltak a tarka és élénk színek, amikkel a pajzsaikat is díszítették.
Alakja tojásdad vagy téglalap, de a nyugati területeken előfordult az un. hexagonális, azaz hatszögletű pajzstípus is, amelyet a germán lovasságtól vettek át.
A pajzs hossza 1-1,8 m közötti volt. A vastagsága a római pajzsnak fele, harmada volt.
Ennek következtében ezekkel a harcosok sokkal fürgébbek voltak, ám a pajzsok kevésbé védtek (a római pilumok átütötték őket).

Pajzs készítése

A tarian elkészítése költséges. Alapja egy 6- 10 mm vastag rétegelt lemez lap, amelyet a kívánt alakra vágunk.
Ez a keltáknál ellipszis, vagy hatszög.
Közepén lyukat kell vágni az umbo és a fogó felszerelése miatt. A fa védelmében a pajzs széleit is festeni kell.
A belső lyukat lehet, sőt kell is bőrrel burkolni a kéz védelme miatt.
Az umbok jelenleg 1,5 mm vastagságú fémlemezből készülnek, amely sajnos hajlamos a horpadásra.
Az umbo házi körülmények és alkalmas eszközök hiányában nehezen kivitelezhető. A pajzsra 8-10 szegeccsel (alumínium, 3mm széles, 15- 25 mm hosszú) kerül rögzítésre.
Fontos tanács, hogy kisebb (2- 2,5 mm ) lyukon is át lehet ütni a szegecset, és így nem kell kitöltenünk a lyukat is ( 3 mm körüli lyuknál a szegecsre ütve az a lyukban szétterül, és gyakorlatilag letűnik).
Mivel az umbo általában nem rozsdamentes lemezből készül a felszerelés előtt gondosan festeni kell legalább a fára fekvő oldalt a rozsdásodás kerülésére.
A fogó többféleképpen elkészíthető.
Az eredeti anyagból kialakított fogó a legegyszerűbb.
Használhatunk fát vagy fémet, hogy a fogó a pajzs síkjából kiemelkedjen, de így a pajzs tartása instabillá válik.
A fogóra jelenleg hosszú hulladék bőrdarabokat tekerünk szorosan és végeiket csomózással rögzítjük.
Ajánlott az egyes elemeket még összeszerelés előtt festeni (alapozás) és gondosan összepróbálni (belefér-e a kéz legalább fél cm ráhagyással, stb.), mivel később ezek már csak nehezen szedhetők szét.
Mikor a pajzsunkat sikerrel összeszereltük, már csak az utolsó festés (minták, stb.) a hátralévő tennivaló.
A festést mindenki maga végezheti ízlése szerint, de szem előtt tartva népe és a kor sajátosságait.