Az előbb említett két kényes téma közül, először a kevésbé kényessel szeretnék foglalkozni, mert azt, hogy nincs igazság, több ember elhiszi, mint azt, hogy Isten sem létezik.
Azért, hogy az igazság fogalmával könnyebben megismerkedhessünk, előbb pillantsunk bele takargatás nélkül az emberek életébe és nézzük meg, milyenek is valójában. Jelzem, csak a magyar embert szeretném jellemezni, mert, bár jártam külföldön is, és van némi tapasztalatom mások életstílusáról is-, nem tehetem meg más népek életvitelét határozottan értékelni.
A magyar nép az a büszke nemzet, melyből a nagyságához képest, talán a legtöbb híres, neves, világszerte elismert tudós feltaláló stb. ember született, akiket emlegetve mindnyájan feltartott fejjel lehetünk, de sajnos a milyenségünk másik oldalához az is hozzátartozik, hogy a bűnözésben sem szerepelünk világviszonylatban az utolsók között. Én, aki éveken keresztül nap mint nap figyelem és magamban értékelem, elemzem az emberek viselkedését, egymáshoz való viszonyát, indulatait, érzelmi világukat, akaraterejüket, céltudatosságukat, meg vagyok győződve, hogy ha a képzeleteimben megszerkesztem egy általam ismert ember belső jellemzőinek értékelő táblázatát, akkor csak minimálisan tévedek. A legtöbb ember, ha megkérdeznénk, hogy milyennek ismeri önmagát, azt válaszolná, hogy igazságos, jó indulatú, becsületes, gyermekét helyesen nevelő, családcentrikus, céltudatos, egyszóval tökéletes, aki elégedett önmagával. Nos ez természetes, hogy minden ember csak jót mondhat önmagáról, amiről ő is meg van győződve, hiszen ha nem volna magával elégedett bizonyára változtatna milyenségén. Azonban az igazság az, hogy az emberek önismerete a legtöbb esetben kevésbé fedi a valóságot, mert az emberek nemhogy másokat, de még saját magukat sem ismerik. Nem szeretnek ezen a téren gondolkodni, ezért sok esetben megfontolatlanul, igazságtalanul ítélkeznek, észre sem veszik, hogy néha mennyire irigyek tudnak lenni egymásra jogtalanul, céltudat és következetesség nélkül tervezik életüket, és az igazság szinte mindenkinek az, ami a saját számára a legmegfelelőbb, vagyis egyénre szabott. Tehát az emberek az igazságot igyekeznek kisajátítani, a saját szemszögükből nézni és „kettő az enyém, egy a tied” formában próbálják gyakorolni. Tulajdonképpen az ,,igazság” szó értelmét, két külön részre lehetne osztani, mégpedig igazra és igazságosságra. Az igaz az, ami valóság, (független attól, amit mi hiszünk, vagy gondolunk) az igazságosság pedig egyenlőség jel a tetteink és azok következményei között (mely életünkben eléggé ritkán van jelen). Mivel e két fogalom nagyon közeli rokonok, ezért én összefoglalva őket, most ,,igazság” formában használom. És ha az igazság fogalmát szeretném meghatározni, akkor azt mondhatnám, hogy az igazság egy olyan központi, megfoghatatlan, szétoszthatatlan, átformálhatatlan fogalom, amiből csak egy van, (volna) amit ha van fantáziánk, akkor egy múltból a jelenen keresztül a jövőbe vezető, kanyarok nélküli egyenes, mindenen (tűzön, vízen, légtéren, földön vagy föld alatt) áthaladó útnak lehetne elképzelni. Melyet az emberek világszerte többé – kevésbé elkerülnek, mert az igazság annak ellenére, hogy jóságos becsületes, egyben szigorú és könyörtelen. Ott élünk a közelében, vele együtt haladunk a jövő felé, hol felette, hol alatta, vagy mellette utazunk, sokszor keresztezve az igazság útját, de szinte soha, vagy csak nagyon rövid ideig hajtunk fel rá, mert gyarlóak önzőek, félősek vagyunk, érdekeink nem engedik, hogy annak útjára lépjünk. Mert például szüksége van-e az igazságra annak, aki milliókat érő kábítószert csempészik át a határon, vagy aki szintén több milliós adócsalással rövidíti meg az államkasszát, vagy aki megölt valakit, vagy kirabolt egy pénzintézetet vagy üzletet, vagy aki talán megcsalta házastársát valakivel. Vagy aki megüttette egy másik ember parkoló autóját és titokban lelépett a helyszínről, vagy a papoknak, ha az emberiség tömegesen rájönne, hogy nincs is Isten, és csak ámítás volt az évezredeken át tanított vallás gyakorlás. De akkor sem lehet szó igazságról, ha pl. meggyőződés nélkül kijelentjük, hogy a mi gyerekünk volt az ártatlan a máséval szemben, ha válásnál többet követelünk a vagyonmegosztásnál mint, amennyi megillet minket, ha meghívatjuk magunkat egy italra anélkül hogy tartoznának nekünk, ha haragszunk a szomszédra, mert vasárnap délután zúg a betonkeverője, de mit sem törődünk azzal, hogy éjszakánként ő nem tud aludni a mi kutyánk ugatása miatt. Ezeket a példákat a végtelenségig sorolhatnám, hisz ezekkel van tele az életünk, pedig érdemes lenne elgondolkodni a nap minden órájában, életünk minden lépésénél, hogy mennyire vagyunk igazságosak, mert bizony az igazságtalanságon múlik minden, ami életünket megkeseríti, és amire minden baj visszavezethető. Mert, ahogy mi igazságtalanok vagyunk másokkal, úgy mások is hasonlóan viszonyulnak hozzánk, és ez hálátlan körforgás állandó szenvedést, bosszúságot okoz mindannyiunk számára. Emlékszem, egyszer egy anya a gyerekei házasságának a milyenségéről a következőket nyilatkozta: ,,a lányom jól ment férjhez, mert a férje olyan kötelességtudó, hogy minden nap elmosogat, de a fiam sajnos rosszul nősült, mert a felesége helyett neki kell mosogatnia”. Ebben az esetben az anya igazságtudata attól függ, hogy ugyanazt a feladatot hozzátartozójának, vagy a tőle távolabbi személynek kell elvégeznie, vagyis ha az ő gyerekének dolgoznia kell, az igazságtalan, ha a másé végzi a feladatot, akkor az igazságos.
Az emberiség- elenyésző kivétellel - igazság tudata e fent említett példához hasonlítható . A közmondás is azt mondja, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze. Innen erednek a munkahelyen a bérek aránytalan szétosztása, otthon a házastárstól való több elvárás mint önmagunktól, stb. Márpedig, ha a kezünk magunk felé hajlik, ha kisajátítjuk az igazságot, az általunk vélt igazság azonnal igazságtalanná válik, mivel – ahogy már említettem – igazság csak egy van mindenben. Ugyan arról a dologról egy időben maximum csak egy állítás lehet igaz, az összes többi a tévedés számlájára írható. Például, ha egy egyik felén rothadt almát, két ember két különböző (ép és rothadt) oldalról nézve hoz határozatot az alma állapotát illetően, az egyik azt fogja állítani, hogy az alma ép, (hiszen azt látja) – míg a másik, hogy rothadt. Nos, itt is csak egyiknek lehet igaza, mert egy időben ugyanaz az alma nem lehet ép is, és rothadt is. Tehát aki azt állította, hogy ép, az tévedett. A látszat nem azonos a valósággal, vagyis az igazsággal, és az igazat soha nem a többség dönti el. Valamikor Kopernikusz a világgal szemben egyedül állította, hogy a Föld gömbölyű, mégis neki volt igaza, és az összes többi tévedett. Az igazságot úgy lehet tekinteni, hogy egyenlőség jel a tudat és valóság - a bűn és bűnhődés, valamint az érdem és jutalom között.
Sokan azt állítják, hogy ők szeretnek dolgozni. Nos ez is a tévhitek közé tartozik, mert az ember ha valamit igazán szeret, azt akár fizetés nélkül is megcsinálja, és ha valóban megteszi, az számára nem munka, hanem szórakozás. Tehát gondoljuk át, hogy bemennénk-e a munkahelyünkre dolgozni akkor is, ha nem kapnánk érte fizetést és ha igen, akkor szerencsések és boldogok lehetünk, mert, a munkahelyi feladatunk nem munkát hanem szórakozást jelent. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy van kötelességtudatunk a munkára, ami nem jelent számunkra unalmat.
Aki azt vallja, hogy a koldusnak feltétlenül adni kell, az lehet jó indulatú, nemes lelkű, de nem biztos, hogy igazságos. Az igazságos ember annak ad, aki megérdemli, de egy koldus nem egyértelműen méltó szánalomra és az adományra. Mert pl. aki azért lett koldus, mert a volt vagyonát gondatlanságból eljátszotta a szerencsejáték valamelyik formáján, vagy mert nem hajlandó munkát vállalni, vagy mert minden pénzét elitta, elcigarettázta és a koldulásból ráadásul még mindig azt teszi, az nem érdemli meg az adományokat, az nem gondolkodó lény, aki embernek nevezhető. Az embernek nem csak abban kell különböznie az állattól, hogy a lábán kívül keze is van és tud beszélni, hanem abban is, hogy, gondolkodik és annak köszönhetően nem válik a saját ellenségévé. Az aki azért koldus mert, vak, süket, vagy nyomorék, az természetesen a legnagyobb tiszteletet és segítséget érdemel, de ezek gondozását az államnak kellene vállalnia. Az igazság az, hogy aki önhibájából szorult koldulásra, meg is érdemli sorsát, hisz a hibákért tévedésekért mindig valakinek fizetni kell. Szerintem ez jobban elfogadható igazságnak, mint némelyik vallás szerint az, hogy Ádám és Éva bűne miatt nekünk is szenvedni kell.
Ha már megközelítőleg igazság lenne a Földön, akkor minden ember azt kapná – és azt meg is kapná – amit megérdemel és amire méltó. Noha az abszolút igazságot elérni lehetetlenség, mert akkor minden jó – vagy rossz tettet ugyan abban az időben, ugyan olyan formában kellene viszonozni. Nekünk azonban elég lenne az elérhető, megvalósítható igazság alkalmazása is ahhoz, hogy békességben, nyugalomban élhessünk. De bárhol legyünk is, akár otthon, akár a munkahelyen, vagy az utcán, mindenütt csak az igazságtalanság vesz körül, pedig az igazság ha nemcsak mint elméleti fogalom létezne a Földön, akkor minden ember méltó helyét foglalhatná el a világban. Nem kellene félni senkitől, nem lenne bűnözés, ezért nem lenne szükség rendőrökre sem, nem kellene esküdni és hivatalosan válni, nem lennének bírók, ügyvédek, barát lenne mindenki mindenkivel, a jó elnyerné jutalmát, a rossz a büntetését, mint a filmekben vagy a regényekben.
Bár azt tartom, hogy az életben majdnem mindenre van megoldás, az igazság érvényre juttatását máris a kivételek közé sorolom, mivel tudom, hogy az igazság, a szigorúsága, a hajlíthatatlansága miatt nem népszerű az emberek körében, hiszen mindig, mindenben a kibúvókat keressük. A feladatoknak, - ha a mások terhére is – a könnyebbik felét választjuk, mert annak ellenére, hogy Hisszük az Istent, piszkosak és gyarlóak vagyunk .Ezért az igazság gyakorlása a legtudatlanabb embertől, a legnagyobb beosztású politikusig, senkinek sem érdeke. Így aztán az igazság az emberiség életében nem tényként, hanem szükségtelen fogalomként szerepel.