Azt mondják : az idő mindent megszépít...

Ezt én cáfolom!!! Az az érzés, az a mélyről jövő...hogy megfolytanám (persze nem puszta kézzel...önérzet is van a világon...)

Valahogy úgy érzem, hogy az első hozzászólások között említett, gyűlölet magjainak elhintésekor érzett ellenszenv nem múlt el, nem lankadt, sőt nem is stagnál...nő, nő és egyre csal nő... Na jó már nem akkora intenzitással, de már egy bizonyos szint után nemtud lényegesen nagyobbat nőni.

Ez az emlék...(továbbiakban : rémálom) nem tud megszépülni...lehetetlen. Ha a személyes véleményemet kérdezitek, napról-napra szánalmasabb lesz. Főleg a szörcsögő megnyilvánulásai, illetve a puszta tekintete, amit rám mer irányítani (eddig tisztázatlan okokból) olyan mértékű szánalmat fejt ki bennem, hogyha mind ezt számokban ki lehetne fejezni valószinüleg összedőlne a mátrix.

De van egy fajta morbid szeretet bennem ami iránta él, ennek teljesen pontos és helytálló kifejezésére alkalmas egy dal, melynek szövegét idézem : (HT - Szerelmes Punk dala)

Úgy szeretlek kedvesem
Lángol érted a szívem
Imádom a mosolyodat
Mert kirúgtam a fogaidat
Úgy szeretlek kedvesem
Hogy hátbarúglak rendesen
Kitépem az összes hajad
A hülye fejeden semmi nem marad
Úgy szeretlek drágám
A füleid is levághatnám
De nem teszem, mert nem hallanád
Ahogy suttogom: -A büdös jó kurva anyád!
Miközben a sok szépet suttogom
A görény arcodat megtaposom
Ha sikítani mersz, én orrba váglak
Hisz tudod, hogy mennyire imádlak
Olyan csodálatos lenne
Ha belemásznék a képedbe
Elvágnám a gigádat
Benyomnád az orcádat
De elõtte leszedem a lábadat
És mind a két karodat
Belerakom a szádba
De jó napom van máma
A fejedet lenyomom a WC-be
Majd belerakom egy vödörbe
Ráverek négyet a tarkódra
Majd rárúgok hármat a bordádra

Folytatás következik...

Bye : Szálem