Nem szeretem, ha megalázkodnak előttem. Sirám elkövette ezt a nagy hibát.

Konfrontálódtam az első-valószínűleg vak, de minden bizonnyal autista beütéssel megáldott barátjával, aki a világ poénjait egyesítette egy mondatba:
"Majd megverlek!"
Már akkor sem nagyon bírtam elviselni, ha fenyegetnek (pláne azért ha kiröhögöm, mert hülye neve van).

Ezzel ellentétben életem értelmének érzem, hogy megszégyenítsem ellenségeimet. Vagy ha épp nincs, megfelel egy olyan ember is, akiben van valamilyen testi vagy lelki fogyatékosság (pl.:a sakktábla hajú, enyhén szívbajos öregember).

Miután az ominózus bolond méltóságomhoz nem illően szólt hozzám, elkezdtem tervezgetni, hogyan is belezem ki és vonszolom oda Homlokbercihez. De jó szívemet meghatotta egy üzenet, amit egy kis papírcetlin kaptam. A torz, kéken kanyargó és itt-ott ki-ki csucsosodó betűk remegő kezekről árulkodtak.
"Légyszi ne bántsd a barátomat, csak a szája nagy"

Hisz ez olyan, mintha képes lenne félni, ami emberi érzésekről árulkodik. Amit nem értettem. Ez a szörnyszülött jelenség netalán valóban humán lény lennye. Egy homo sapiens sapiens? Lehetetlen,ő a genetika és a természet egy szörnyű hibája. Végül rájöttem. Ez nem félelem, ez SZÖRCS volt. Megpróbált velem kapcsolatba kerülni. De mivel önhibámon kívül nem hallok egy bizonyos hangfrekvencia fölött, nem értettem az ő különösen sipárgó, sivító és nyivákoló nyelvén. Így hála Istennek nem alacsonyodtam le hozzá.

Azóta is ráz a hideg a tudattól, hogy egy azon papírt megérintettem, amit ez is.
Ohhh, milyen szívet melengető érzés volt ez az eset (most kis könnycseppek jelennek meg a szemem sarkában). Sikerült megalázni azt a félbolond suhancot, aki engem akart elgyepálni (sátáni kacaj).

Viszont Sirám megalázkodott, könyörögnie kellett, hogy ne bántsam a gyereket. Ez nekem sok. Ha valaki el akar érni valamit álljon ki az igazáért. Az egy más kérdés, meglehet, ha vitatkozni kezd velem, ott helyben felrúgom, és ráfeszítem a fejére a padot (persze vigyázva, hogy le ne "homlokoljon", különben mehetek az intenzívre). Tehát esélye sem lett volna a velem való beszélgetésre, de megpróbálni meg lehet.

Mi tagadás később megfordult a fejemben egy esetleges retorzió, de arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt még eltesszük talonba, és majd amikor nem figyel, lecsapok. A lelki terror képes örök, egy életen át tartó sebeket okozni, míg a testi sérülések csak ideig-óráig fájnak. Az első sokkal hatásosabb, ezért e mellett döntöttem, és kezdtem egyre inkább odafigyelni Szálem nagymester szavaira.