--/ The forehead fun club \--
<< Vissza
Második fejezet, avagy egy álom megvalósulása

  Kietlen és mostoha ez a világ. Sokban különbözik a miénktől. Véges és fertőző. Csak a planéta egy kis részen található gyér erdőség. Nem elég, hogy elenyésző, de folyton ritkul. Amivel az amúgy is reménytelen tájképet, csak tovább keseríti. Itt nicsenek hegyek, síkságok, alföldek, vagy akár fennföldek. Csak egy domb, és a világ széle. A földje kemény, akár az acél, áttörhetetlen. Azonban elég egy lakos, vagy egy falevél, akár egy kis porszem, innen a semmiből egy másik bolygóra, és az is ilyen kegyetlenné válik.

  Életre épphogy csak alkalmas a környezet. De ha a legkisebb esély is megvan erre, ott bizony megfogan, akármilyen nyomorúságos is. A parányi, három lábú lények lakják, akik nap, mint nap éheznek.

  A ritka erdő, és a művelésre alkalmatlan páncélos kéreg nem képes eltartani őket. De élnek. A szikár föld, valami csoda folytán évente egyszer sós vizet fakaszt-ezt nevezik a víz idejének. A megmagyarázhatatlan eseményekhez egy vén, ronda boszorkányt kötöttek, aki megálmodta nekik sorsukat, és tanácsot adott megmenekülésükhöz:
-"Mielőtt egy meteor becsapódna a világdombba, a föld alá kell költöznötök, hogy túlélhessétek".

  De a talaj nem enged. Megpróbálták a víz idején. Hátha meglazul egy kicsit a halál púpja. Mindhiába. Aki a forrást, kitörése idején, csak egy kicsit is megközelítette, azon nyomban elnyelte a föld, és többé nem adta vissza.

  Valójában nem is ezek a lények éltek ebből a kopár vidékből, hanem a domb élt belőlük. Nem tudhatták, de a halottnak tűnő táj, élősködött.

  Meg kellett semmisíteni. A más galaxisokban élők féltek a planétától. Együttes erővel évtizedekig kerestek egy megfelelő űrsziklát a megsemmisítésére. Már-már eloszlott a remény, hogy bármi is át tudja törni páncélját. De megtalálták.

  A kis űrlényeknek vészesen közeledett népük utolsó órája. Kitört a pánik. Volt, aki a már csak pár fából álló lugas védelmébe bújt. A legelszántabbak véresre kaparták kezüket, hogy csak egy kicsit is lejjeb juthassanak a most védelmet jelentő, amúgy úgy gyűlölt anyaföldbe. A meteor közeledik. Becsapódik.

Az univerzum lakosai fellélegezhetnek. Megszűnt a veszély. Egynek a sok közül hallani a hangját:
-"Azt a kurva a Sirám mekkora homlokost kapott!"