Silverbolt & Firefly (Combiner Wars, voyager, deluxe):
Ismét egy új széria bemutatásához érkeztünk. Úgy tûnik, hogy 2015-öt a Generations figuraszériában a kombinálódó figurák fogják meghatározni. Ez lehet jó hír és rossz is, annak függvényében, hogy milyen lesz a megvalósítás. Ennek tükrében én jó hírnek értékelem.
A koncepció szerint a kombinált mód törzsét egy voyager adja (FOC Bruticus esetében is így kellett volna), míg a végtagok egy-egy deluxe-ból állnak, melyek betölthetik akár a kezek, akár a lábak szerepét. A kivitelezés, a kapcsolódási pontok szerintem nagyon rendben vannak. Az elsõ két hullámban Superion (Aerialbots) és Menasor (Stunticons) lesz megépíthetõ, illetve pluszban kiadtak még egy Motormasterbõl remoldolt Optimust is, mert nem széria a széria nélküle... mondjuk jó, hogy nem Bumblebee-t adtak ki. Annyi csavar van benne, hogy az elsõ hullámban nem akartak négy légijármûvé alakuló deluxe-ot kiadni, így Superion egyik keze egyelõre még nem elérhetõ, Menasor-hoz tartozó Dragstrip kapott helyet az elsõ hullámban. Minegyik figurához jár karakter kártya is, ami eddig inkább a Takara féle japán kiadványokra volt jellemzõ.
Silverbolt: Superion törzse a szett egyetlen voyager méretû figurája. Az alt mód egy törtfehér Concorde- szerû utasszállító repülõgép. Tulajdonképpen jól néz ki, bár nekem kissé "hasas", sõt a karjai kissé ki is lógnak a szárnyak alól. Guruló kerekei nincsenek.
Az átalakítása egyszerû, logikus, kb mint Generations Thunderwing-é.
A robot mód is rendben van, az arányai kicsit furcsák, de nyilván ez szükséges ahhoz, hogy arányos törzset kapjunk Superionnak. Jópofa, ahogy Superion fejének antennái átlósan kikandikálnak a mellkasából. A feje kimondottan G1 hangulatú. Sajnos Silverboltnál nem használható Superion feje, mert Superion karjai Silverbolt lábaiból lesznek, míg a karok adják a lábszárakat, tehát Superion módban Silverbolt fejjel lefelé van.
Firefly: Az alt mód egy vadászrepülõ, formára valahol a Hawker Harrier és az F-4 Phantom 2 keresztezése (9-es kép). A piros szín így kevésbé illik hozzá, de ilyennek kell lennie.
Az átalakítása egyszerû, igazából az összes végtag átalakítása ugyanarra a logikára épül. A lábak szétnyithatók, így a combok besüllyeszthetõk. Süllyesztett állapot kell az alt módhoz és a láb-végtaghoz, kiengedett pedig a robot módhoz és a kéz végtaghoz. A kapcsolódási pontok pedig a mellkasban találhatók.
A robot mód hangulatos, önállóan is megállja a helyét. Ennek persze az is az ára, hogy a kombinált mód láb és kézfejei nem a figura részei, hanem külön kell csatlakoztatnunk. Ez elvi síkon lehet gond, de stabilabbá teszi a figurát, ráadásul jópofa, hogy a kiegészítõk minegyike másik öntvény. Az egyiknek az elején rakéták vannak, a másiknak gattling-gun, vagy éppen ágyúcsövek.
Az értékelés nehéz, mert önmagában nem kiemelkedõ figurák, de ha a kombinált módot is nézzük, akkor az sokat dob a megítélésen. Én most önmagában értékelek. A mozgatható boka és csukló például hiányzik, de a pózolhatóság és a stabilitás rendben van.
Air Raid, Powerglide és Superion
Silverbolt:
Alt mód: | 5/10 |
Alt mód festése: | 7/10 |
Átalakítás nehézsége: | 3/10 |
Átalakítás ötletessége: | 4/10 |
Robot mód: | 6/10 |
Robot mód festése: | 7/10 |
Firefly:
Alt mód: | 7/10 |
Alt mód festése: | 8/10 |
Átalakítás nehézsége: | 3/10 |
Átalakítás ötletessége: | 4/10 |
Robot mód: | 6/10 |
Robot mód festése: | 7/10 |
Box art:
1:100-as F-4 Phantom 2-vel:
Méretarány:
Méretarány:
Seibertron galéria- Silverbolt
Seibertron galéria- Firefly- nem elérhetõ